Forgókínpad

Forgókínpad

Kicirkalmazott diplomáciai bakfitty

2022. március 10. - Szele Tamás

Előre szólok, hogy valamelyik következő napon készüljenek Putyin elvtárs hívei, mert újból katonapolitikai elemzés következik, már minden együtt van hozzá, csak épp ma elsodorták az antalyai tárgyalások, de ez a frissebb hír, ha a fontossága vitatható is. Az orosz és ukrán felek ugyanis a jelek szerint a világon semmiben nem tudtak megállapodni.

kulebalavrov-brk-1200x675.jpeg

Persze ezt mindkét oldal másképp mutatja be, de az volt a tárgyalások eredménye röviden, amit a megbeszélésről távozó partnerek leszögeztek, és ez nagyon kevés. Lássuk, mit mondott a két külügyminiszter.

Szergej Lavrov:

Oroszország nem támadta meg Ukrajnát. Nem áll szándékában más országokat sem megtámadni.

Ukrajna ebben a hónapban támadást tervezett a DNK és az LNK ellen.

A mariupoli szülészeti kórház, amelyet találat ért, az Azov zászlóalj bázisa volt.

Oroszország majd megoldja saját gazdasági problémáit.

Dmytro Kuleba:

Nem született megállapodás a tűzszünetről. Kijev nem szándékozik eleget tenni Oroszország követeléseinek.

Kijev készen áll a konfliktus diplomáciai megoldására, de egyelőre nincs ilyen.

Ukrajna nem fog nukleáris fegyvereket kifejleszteni.


Vagyis röviden: minden marad, ahogy most van. Ismerik a viccet?

- Hogy van, Hacsek?

- Röviden? Jól.

- Bővebben?

- Nem jól.

Hát ezekkel a tárgyalásokkal is így vagyunk, van egy-egy rövid és egy-egy hosszabb összefoglalásuk. Most vegyük a két külügyér hosszabb nyilatkozatait, előbb Kulebáét, de kis putyinisták, nem azért, mert őt úgy imádnám, hanem, mert Lavrov ötször annyit nyilatkozott, mint ő, szerintem még most is csépli a szót, majd megpróbálom utolérni, ha tudom. Az ukrán diplomácia vezetője viszont az Ukrinform szerint képes volt sommásabban összefoglalni azt, amire jutottak – bár ezt is kivonatolom, hogy beleférjen a terjedelembe.

Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Antalyában tartott találkozón a felek nem jutottak előre a mariupoli humanitárius folyosó és a 24 órás tűzszünet létrehozásában. Az ukrán külügyminiszter ezt a Lavrovval Antalyában folytatott megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón mondta – jelentette az Ukrinform tudósítója.

Azért jöttem ide humanitárius céllal, hogy a Mariupolba és Mariupolból induló és oda vezető humanitárius folyosó létrehozásáról szóló döntéssel távozzak a találkozóról. Mariupolból – a civilek számára, akik el akarják hagyni a félelem és a harcok helyszínét, és egy humanitárius folyosó – a humanitárius segélyek Mariupolba történő eljuttatására” – mondta a miniszter.

Kuleba megjegyezte, hogy a legtragikusabb helyzet jelenleg Mariupolban van. „Sajnos Lavrov miniszter úr nem tudta vállalni ezeket a kötelezettségeket, de fel fogja venni a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal ebben a kérdésben” – mondta Kuleba.

Emellett a legfájdalmasabb humanitárius témák kezelése érdekében felvetették a 24 órás tűzszünet kérdését. Az ukrán miniszter szerint azonban a felek nem jutottak előre, „mert úgy tűnik, hogy Oroszországban mások döntenek erről”.

Kuleba hangsúlyozta, hogy a külügyminiszterek megállapodtak abban, hogy folytatják az erőfeszítéseket a humanitárius kérdések megoldására. Az ukrán miniszter azt is hangsúlyozta, hogy kész újra találkozni ebben a formában, ha van kilátás az érdemi beszélgetésre és a megoldás megtalálására.

Úgy vélem, hogy amikor a két külügyminiszter találkozik, kezdettől fogva megbízatásuk van arra, hogy a béke és a biztonság kérdéseiről tárgyaljanak. A mandátumot a vezetőik, parlamentjeik bízták rájuk. Kész vagyok folytatni ezt a folyamatot annak érdekében, hogy véget vessünk az ukrajnai háborúnak, véget vessünk az ukrán civilek szenvedésének és felszabadítsuk területeinket az orosz megszálló erők alól” – mondta Kuleba.”

Van abban valami báj, ha a nagy hatalmú Lavrov nem írhat alá egy huszonnégy órás fegyverszüneti egyezményt sem. Akkor Putyinon kívül senki sem hozhat döntéseket arafelé? És mi van, ha a cár atyuskának épp szorulása van, mikor döntenie kéne? Bár meglehet, erre a célra van az irodája mellett egy terminállal ellátott, színarany reterát. Persze felvetődik a kérdés, hogy ha csak ő dönthet, miért nem ő maga tárgyal? Erre a riporteri kérdésekben valóságos diplomáciai Gábor ZsaZsaként fürdő, igazi showt bemutató Lavrov adott valamiféle választ. Ha sokat nem is ért. (Itt jelezném, hogy Lavrov válaszait MIND a TASZSZ hírügynökség alapján idézem, ha valaki hazugságot emleget, menjen a vádjával Moszkvába, ott reklamáljon)

Putyin elnök soha nem utasította el a kapcsolatfelvételt, mi csak biztosak akarunk lenni abban, hogy a kapcsolatfelvétel nem a kapcsolatfelvétel kedvéért történik, hanem konkrét megállapodások hivatalossá tételére törekszünk. Ma érintettük ezt a kérdést, Kuleba úr hozta fel és én emlékeztettem őt, hogy mindig kiállunk a találkozók mellett, feltéve, hogy hozzáadott értéket tudunk elérni és kérdéseket tudunk megoldani. (…) Putyin nem utasította el a Zelenszkijjel való találkozó lehetőségét, de az ilyen tárgyalásokat alaposan elő kell készíteni. Szükség van az előkészületekre, ezek folyamatban vannak a Fehéroroszországban zajló tárgyalások tekintetében, három tárgyalási fordulóra került sor, Ukrajna megkapta a teljesen konkrét javaslatainkat, és ígéretet tett arra, hogy konkrét válaszokat ad, tehát várjuk őket.”

Fordítsuk le magyarra:

Kaptatok egy ultimátumot Belavezsajában, míg azt el nem fogadtátok az utolsó szóig, nincs személyes találkozó. Utána sincs, mert akkor meg már mi szükség volna rá?”

Tényleg, azok a mostani feltételek nem képezhetik alku tárgyát?

Megismételtük kollégáinknak, hogy a legutóbbi fehéroroszországi tárgyalási forduló során az orosz fél rendkívül konkrét megfontolásokat terjesztett elő, már egy jogi dokumentum tervezeteként. Az ukrán fél pedig, miután ezeket a javaslatokat átdolgozásra vitte Kijevbe, biztosított arról, hogy a közeljövőben konkrét választ ad rájuk. Szeretnénk a fehéroroszországi helyszínen komoly beszélgetést folytatni anélkül, hogy ezt valamilyen formális papírmunkával elintéznénk, egyeztetni azokat a dolgokat, amelyeket kölcsönös elismerés alapján az ukrán válság átfogó rendezésének keretében és az európai kontinens biztonságának szavatolásával összefüggésben kell megoldani, kivétel nélkül minden ország érdekeinek feltétlen figyelembevételével.”

Szóval nem. Nincs a világon olyan kérdés, amiben Moszkva egyetértene Kijevvel. És tessék mondani, ki ütött először, ki támadta meg a másikat? Lesz még ilyen?

Ami az ön kérdését illeti, hogy tervezzük-e más országok lerohanását, nem tervezzük más országok lerohanását. Ukrajnát sem szálltuk meg. Ukrajnában egyszerűen... ezt már sokszor elmagyaráztuk. Az ott kialakuló helyzet közvetlen veszélyt jelent Oroszország biztonságára. Az évek óta tartó figyelmeztetéseink, emlékeztetőink, felhívásaink és javaslataink ellenére senki sem hallgatott ránk. Putyin elnök többször és aprólékos részletességgel beszélt erről a témáról. És az új tények, amelyek most kerülnek napvilágra a felszabadított területeken, különösen a Donyecki és Luganszki Területeken, arra utalnak, hogy a köztársaságok elleni támadást terveztek. Alaposan megtervezték, és már ebben a hónapban meg akarták indítani.”

Tehát úgy kezdődött, hogy a Kreml gyorsan visszaütött, mert sosem lehet tudni, mit terveznek Kijevben. Ha mondjuk lemegy az ember az utcára, és szembe jön vele egy ismeretlen, ilyen alapon le kéne lőnie, hiszen nem lehet biztos abban, hogy az illető nem akarja kirabolna vagy megölni – nem is ismeri, hogy tudhatná, mit forgat a fejében? Megelőző csapással él tehát, aztán majd csodálkozik a bíróságon, bár inkább a zárt osztályra való ez a logika. Még jó, hogy nem használja a keze ügyében lévő nukleáris fegyvereket. Vagy igen?

Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a nukleáris témát az ukrajnai helyzettel összefüggésben, amely az elmúlt években, az elmúlt hónapokban és hetekben szó szerint súlyosbodott, kizárólag a nyugati képviselők, mindenekelőtt a NATO vetette fel ebben a diskurzusban.”

Meg Moszkva tegnap-tegnapelőtt, mikor „fejlesztés alatt álló ukrán nukleáris fegyverekről” beszéltek – sőt, még ma, négy órával ezelőtt is emlegette ezt Konsztantyin Gavrilov, aki a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon az orosz delegációt vezeti, a Szolovjov Live YouTube-csatorna csütörtöki élő adásában. Hát nem szólt Gavrilov elvtársnak arról, mit fog mondani?

Száz szónak is egy a vége: goszpogyin Lavrov, végül is miért harcol az Orosz Föderáció Ukrajnában?

Megértettük, hogy nem csak Ukrajnáról van szó, hanem minden orosz dolog elleni agresszióról, beleértve Oroszország érdekeit, vallását, kultúráját, nyelvét, biztonságát és így tovább. És most a Nyugat reakciója a tetteinkre, amely teljesen őrjöngő, mondhatnám – elnézést a durva szavakért – azt mutatja, hogy tényleges élet-halál harc folyik Oroszországnak a világtérképen való létezési jogáért és jogos érdekeinek teljes körű biztosításáért.”

Tovább már nem fokoznám, Lavrov többi nyilatkozata is ilyen. Foglaljuk össze, amit megtudtunk.

Tűzszünet nem lesz, mert Lavrov abban nem illetékes. Egyéb ügyekben sem illetékes, nem egyezhet meg semmivel kapcsolatban, semmiről. Alkuról szó sem lehet, kizárólag a feltétel nélküli kapitulációt fogadják el, akkor találkozhat Zelenszkij Putyinnal, a találkozóra valószínűleg a patinás moszkvai Matrosszkaja Tyisina börtönben kerül sor, ebből az alkalomból Zelenszkijt elegáns és rozsdamentes acél karpereccel ajándékozza meg az orosz elnök. Az Orosz Föderáció nem támadta meg Ukrajnát, csak védekezett egy támadás lehetősége ellen. Ha azt tételezték volna fel, hogy Ukrajna terhes, bölcsőt faragnak neki, de így, hogy azt gondolták, miszerint támadni fog, inkább ők ütöttek először, és aki kételkedik ennek jogos mivoltában, az csúnya, haragszanak rá. Nukleáris fegyverekről szó sem lehet, csak folyamatosan van. Oroszhon pedig, ezt tessék tudomásul venni, különben baj lesz, puszta létét, valamint egyáltalán mindenét védelmezi határain túl. Szíriában is ugyanezt tette, nem igaz, Wagner úr?

Ehhez képest Kulebát úgy foglalhatjuk össze, hogy:

Hát ma semmi sem sikerült, de még próbálunk tárgyalni, nem adjuk fel.”

Hogy ez utóbbi az érhetőbb, mert logikusabb is és nem tartalmaz kanyargós elméleteket?

Az Kuleba baja, hogy nem született akkora mesemondónak, mint Lavrov.

Szóval, így történt, hogy ma sem jutottak semmire egymással a tisztelt tárgyalófelek.

Híradásainkat folytatjuk.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása