Ezt nem sokan fogják szeretni, mégis meg kell írnom. Napok óta figyelem a jelenséget, csóválom a fejemet, nem tetszik, nagyon nem... most akkor azt is elmondom, hogy mi és miért. Szóval, mikor már a huszadik ismerősömet látom, hogy nyilvánosan, a közösségi oldalon fogadja meg, miszerint mostantól semmi jótékonyság: szólok.

Azért szólok, mert ezekkel a fogadalmakkal a művelt – ez most nem irónia, az esetek többségében tényleg művelt emberekről van szó! – közönség szó szerint saját maga alatt vágja a fát. De elmagyarázom, miről van szó.

Tehát, már a sokadik választáson érzi a nem kormánypárti réteg (ami nem jelent egyértelműen ellenzéki párttagságot vagy pártszimpátiát, csak annyit, hogy tényleg nem pártolja az ember a kormányt), miszerint „az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív”. Sajnos lehet. Hanem a pártosan ellenzéki közösség – és néhány párton kívüli is – idén tudatosan készült, sokan jelentkeztek szavazatszámlálónak, kemény esküvéssel, hogy nem hagyják elcsalni a voksolást. Nem is hagyták, mégis az lett belőle, ami lett.

Miért jött a Nagy Koppanás? Kiderült, hogy minél szegényebb egy település, minél jobban rászorul vagy rászorulna a segítségre, annál fideszesebb. Ezt ugyan előre megmondhattam volna bárkinek, ha hallgatnának rám, de a vágyvezérelt gondolkodás már a kérdést sem engedte volna, meg nekem is veszett hírem van egyes pártkörökben, nem fognak pont engem kérdezni. Szóval, innen az ellenszenv a szegények iránt, innen a sok fogadkozás, hogy „kérjenek enni Orbántól, ha már megválasztották”. Még az sem egészséges ötlet, amit egyes pártemberek forszíroznak, hogy az aktivisták „menjenek le a nép közé, nyissák fel a szemüket”, ugyanis ha nem „a nép közül” jön az aktivista, akkor honnan a jó fenéből, mégis? Nép a városi és nép a falusi, nép a műkörmös, nép a földműves, nép az egyetemi tanár. Ez a sok ember mind-mind nép. És senki sem szereti, ha erőszakkal nyitogatják a szemét, a saját véleménye szerint ugyanis nyitva van.

Ja, hogy mások nem így gondolják? Az a mások baja.

Nem vakok ők, hanem más a véleményük, vagy – ami Magyarországon fontosabb – mások az érdekeik. Legalábbis úgy látják. Na, ezekről az érdekekről és azok érvényesítéséről már lehetne beszélgetni, érdemes is volna, csak ahhoz nem elég ám a lelkes politikai agitátor, ahhoz őszinte érdeklődés kell.

Az Átlátszó szemlézi a szavazatszámlálók beszámolóit, érdemes beléjük pillantani, idézni is őket.

„Sokan alig tudták kibetűzni a lehetőségeket. Kizárólag O.V. nevét keresték és a sok ismeretlen név között megkönnyebbülve húzták be az x-et.”

Kérem, lett volna lehetőség ellenzéki pártsajtó építésére három éven át, nem élt vele senki, csak beszéltek róla, ne csodálkozzanak, ha nem is ismerték a pártok, jelöltek nevét. És a mai magyar médiaállapotok között – KESMA, Mediaworks, közmédia – még ennek birtokában is csoda lett volna beemelni a kisebb települések köztudatába is bármiféle valóban elhangzott üzenetet. Mert el nem hangzottakat bőven bejuttattak: például azt, hogy az ellenzék „háborút akar”. Persze, hogy nem akar semmi ilyesmit, de ha valaki ezt háromszor hallja, és nem figyel, könnyen úgy érezheti, hogy „mindenki ezt mondja”. Vegyünk egy másik beszámolót.

„Amúgy jóravaló és kifejezetten dolgos embereknek tűntek. Nem akarnak senkit eltiporni, csak kurvára túl szeretnének élni, és ezt a Fidesszel látják elérhetőnek. Utána sem ment semmi frocli. Megkönnyebbültek, hogy minden marad a régiben. Legalább a változáson nem kell izgulniuk. Ismerik, mi hogyan működik. Nincs kirágva a lelkük, egyszerűen fosnak. Az egyiket a 6×56 egység inzulin mellett is megvakuló férje, a másikat a mellrákja, a harmadikat a beteg anyja pelenkázása foglalja le napi szinten. Közben nem fogják fel, hogy miért itt tartanak amellett, hogy megszakadnak.”

Nos, itt látjuk a lényeget és azt, miért vágja maga alatt a fát, adogatja a kormánymédiának a lőszert, aki hirtelen indulatában nekiáll a szegényeket átkozni vagy még rosszabbakat mondani, embercsoportokat hibáztatni és dacos szittya módjára esküdözik, hogy rászorultaknak többé egy vasat sem. (Különben: aki eddig azért volt jótékony, hogy szavazatokat vagy lelkeket vegyen, az tartsa is meg a pénzét). Az ország jelentős része számára maga a napi túlélés a siker. Ennek érdekében szövetkeznek akár az ördöggel is. Az ország másik, kisebb része meg a kormányváltás érdekében szövetkezett egy másik (nem is olyan nagyon másik) ördöggel, az se volt jó üzlet. De erre az elsőre visszatérve: nem tetszenek észrevenni, hogy a gyűlöletcsoport kialakítása épp fideszes-finkelsteini módszer? Tőlük ragadt át az ellenzékre is, 2014 óta látom, bár nem mondok el nagy titkot azzal, hogy a 2014-es választási vereségnek 2013-ban már előre megvoltak a bűnbakjai. Nem azért mondom: a 2022-esnek is megvoltak már tavaly. Hát honnan tetszik venni, hogy annak a csoportnak a tagjai kollektíve szavaztak, mind egyformán, együtt imádják Orbánt, esetleg templomot is építettek neki?

A gyűlöletcsoportok kialakítása két dologra jó: egyrészt összetartja a pártszimpatizánsokat, hiszen megvannak a bűnös, átkozott „ők”, akik nem „mi”, másrészt a pártvezetés nem tehető felelőssé a buktáért. Hiszen arról a pomogácsok tehetnek.

Fideszes módszer? Az.

Működik? Működik.

Jól? Nem.

Ha jól működne, lenne eredménye, de csak annyi van, hogy X. vagy Y. pártot egyre többen utálják meg, ahogy négy évente újabb és újabb bűnbak-nyájakat talál ki. Nehéz nem belátni, hogy ez hova vezet: a végén már csak a családtagok és a kemény mag fog a kitartóan bűnbakképző politikusokra szavazni, bár a családtagokban nem vagyok teljesen biztos.

A szavazókat pedig nem meggyőzni kell, hanem megérteni, onnantól könnyebben menne minden.

Most például azt nem tetszenek érteni – pedig minden tudnak a megértéséhez – hogy a karitatív támogatások megvonásával nem csak azokat a szent és hősies embereket teszik tönkre, akik, igen kevesen ugyan, de valóban foglalkoznak Magyarországon a szegényekkel, rászorulókkal, hanem hatalmas szívességet tesznek a 2026-os választásokon Orbán Viktornak.

Igen, neki. Nem tetszenek emlékezni, mi történt tavaly december 14-én?

Nem.

Megszavazták az élelmiszerláncot szabályozó törvényt. Akkor most ismételjünk egy kicsit. Vegyük elő az akkori MTI-hírt.

„A legnagyobb élelmiszer-áruházaknak februártól kötelező felajánlaniuk az élelmiszerárut a minőségmegőrzési időtartamuk lejárta előtt legalább 48 órával az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) részére – döntött az Országgyűlés az élelmiszerláncot szabályozó törvény keddi módosításával.

Az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó változtatást 138 igen szavazattal, 1 ellenvoks mellett fogadta el a parlament kivételes eljárásban a kormány javaslatára.
A fogyaszthatósági idővel, továbbá 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozik a szabályozás.
A módosítás azokat a kereskedőket érinti, amelyek éves nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot.
Az érintett üzletek az élelmiszert karitatív szervezeteknek is felajánlhatják. A jogszabály célja ugyanis az, hogy a lejáratközeli áru a rászorulókhoz és ne a kukába kerüljön.
A törvény indoklása kitér arra: az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének becslése szerint az előállított élelmiszereknek mintegy harmada megy veszendőbe, holott azok megtermelése jelentős erőforrást igényel. Egy uniós felmérés szerint pedig az élelmiszerhulladék több mint 5 százaléka a kereskedelemben keletkezik.
Az érintett üzleteknek élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, amit az élelmiszermentő központnak kell benyújtaniuk. Az első ilyen tervüket 2022. május 31-ig kell beterjeszteniük. Emellett ki kell nevezniük egy élelmiszermentési felelőst is.
Bírsággal sújtható az, aki nem készít ilyen tervet vagy aki éves szinten több mint 2 százalékkal átlépi az élelmiszerhulladék tervezett mértékét.
A legnagyobb élelmiszerüzletek kiskereskedelmi adója is növekszik az árbevétel 2,5 százalékáról annak 2,7 százalékára.
A jogszabály 2022. február 1-jétől lép hatályba.”

Akkoriban elég sokat írtunk erről, elég sokan olvasták is, ahogy a forgalmi adatokat nézem, vegyünk még hozzá két információt: az egyik az, hogy január közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyelete alatt tényleg létrejött az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. A másik Orbán Viktor egy elejtett mondata a nemzetközi sajtótájékoztatójáról:

„Nem lehetetlen, hogy a kiskereskedelmi láncok közül a külföldieket kiszorítja a kormány, és a következő kormányzati ciklusnak ez is lehet egy feladata.”

Ez az „élelmiszermentő” törvény pedig lehet eszköze egy ilyen kiszorításnak, százféle módon is akár, az alapélelmiszerek árának rögzítésével együtt. De ez más tészta: most lássuk csak, mi lesz a „mentett” élelemmel?

A törvény szerint a rászorulókhoz kerül, ugyebár. Mit lát a rászoruló? Azt, hogy eddig jött élelmiszercsomag, ruhacsomag civilektől, azt nem is mindig tudta, hogy a saját zsebükből gazdálkodták ki, kis támogatás, ez-az. Ezek eltűnnek. Ellenben lesz majd helyette állami élelmiszerosztás, milyen alapon, milyen módszerrel és milyen szempontok alapján, még nem tudjuk, de lesz, már az illetékes szerv is felállt, nemsokára elindul.

Tehát mit érzékel majd az az ember, akinek a napi túlélés a feladat és annak elérése a siker?

Hogy az eddigi támogatói akár szándékosan, akár kénytelenségből, de cserben hagyták, viszont jött a kormány, és ha másként, más formában, mértékben, más alapon, mégis gondoskodik róla.

Kire fog szavazni?

Igen, ezt az „élelmiszermentést” valószínűleg erre találták ki, az nem lehetett belekalkulálva, hogy lesz még egy jótékonyság-ellenes hullám is, de az is nekik segít, őket támogatja. Minél többen adják írásba az „etesse őket Orbán, ők választották meg” típusú indulatos okosságaikat, annál biztosabb, hogy a következő kampányban az ellenzék jelzője „szegényellenes” lesz.

Azt csodálom, hogy még nem kapták fel, magas ez a labda, ilyeneket le szoktak ütni.

Szóval: ezzel tetszenek maguk alatt vágni a fát. Ezen a hivatali jótékonyságon fordítani már nem lehet, de legalább ne segítenének ennyire a kormánynak. Hogy is énekelte a Fonográf?

„Hogy magad alatt vágod
egyszer majd belátod
én már nem nézem
Azt, hogy hallgass énrám
ott fenn a magas létrán
én már nem kérem

Csak annyit kérek
tőled, ha érted
Ne vágj ki minden fát
Legalább néha- néha
lazíts egy félórát”

Ésszel kéne politizálni, hölgyek-urak, nem elég az indulat.

Na, ezt a hat oldalt is hiába írtam – illetve egy eredménye még lehet.

Egyszerre fognak anyázni jobbról és balról.

Kezdem megszokni.

Szele Tamás