Mielőtt belekezdenék a mai írásba, mely egyébként az ifjúság körében kifejtett orosz katonai és politikai propagandával foglalkozik, szeretnék pár kedves szót mondani azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik képtelenek tudomásul venni, miszerint nálunk egyelőre nincs hadiállapot. És valószínűleg nem is lesz. Ezt tessék egyelőre elfogadni így, ahogy van.

Különösen azt az olvasót inteném ékes szavakkal, akivel ma egy kommentben magvas eszmecserét sikerült lefolytatni. Idézném:

- És ha picsán lesztek rúgva??...az ilyen aljasságokért??...már tudom a címeteket!!....egy kis tüzijáték majd le hűti a vicces kedveteket!!

- Az jó, ha tudja a címünket. Ugyanis nincs.

A kommentet ne keressék, az úr már eltávozott a lap köreiből, éspedig örökre, még az általa jövőben létrehozott bármilyen kamuprofillal sem fog tudni belépni, ma már tart ott a tudomány, hogy ez megoldható legyen. De vajon tudja-e az illető, hogy mit ír a Btk. idevágó paragrafusa?

„316. § Aki terrorcselekmény elkövetésével fenyeget, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Két év is sok, nyolc rengeteg, akár gyújtogatást értett tűzijátékon, akár robbantásos merényletet. Az mind terrorcselekménnyel való fenyegetés, ráadásul írásban tette, nagy nyilvánosság előtt. A címünk felkutatásához külön gratulálok, már más fenyegetőző is bukott le emiatt (ő azt ígérte, hogy szétveri a szerkesztőséget), ugyanis nekünk olyanunk, mármint szerkesztőségünk, irodánk, helyiségünk és ezért földrajzi címe, elérhetősége a lapnak: nincs. Minek volna? Ez egy online napilap, mi teteje volna bérleti díjat fizetni egy irodáért, bejárni oda, ott írni, ha minden munkát el tudunk végezni otthon is? Szóval, nem tudom, mit akart a kis letiltott fiókterrorista megtámadni, mivel és hol, de nekünk címünket nem ismerhette. Viszont neki megvan a neve, IP-címe (pillanatnyilag én jobban tudom őróla, hol van, mint ő énrólam), szóval ne riogasson senkit, mert hamarább kerül rendőrkézre, mint hinné.

Hogy miért vannak egyáltalán ilyen emberek, az rejtély, ha nem is a legnagyobb. Nálunk most volt egy választási kampány, ami pont ennek a háborúnak köszönhetően – mely átrendezte a politikai viszonyokat – annyira-amennyire nyugodtan folyt le, ha a választás eredményének nem is örülök. Azonban sokan elhitték a kormánynak, hogy „puszta létéért harcol Magyarország” és izé, a csata elmaradt minden harc nélkül, ők nem verekedhették ki magukat, pedig négy éve erre készülnek, most még mindig abban a tudatban élnek, hogy aki nem ért velük egyet, azt el kell pusztítani. A háború hírei alapján meg azt gondolják, hogy az nálunk, Magyarországon is folyik és ahogy jó hazafihoz illik, ki szeretnék venni belőle a részüket. Az nagyon érdekes, hogy ezek a fotelhadfiak valahogy soha nem az ukrán oldalon harcolnának, mindig csak Putyint támogatnák, de kis ország vagyunk, nekünk hülyéből csak egyfélére telik.

Arra a típusra, amelyik nem hiszi el, hogy létezik koronavírus, de elhiszi, hogy a kramatorszki pályaudvart ért rakétatámadás nem egyéb, mint:

„Egy sátánista összeesküvés, aminek a tervei Londonban készülnek, Washingtonban hagyják jóvá őket, és az EU biztosítja a működésüket. Ez maga az előre megtervezett hibrid harmadik világháború, amit a Nyugat indított Oroszország ellen.” (Telex)

és engem meg Soros fizet, azért vagyok elhízva. (Ez utóbbi onnan ered, hogy tegnap egy másik olvasó „hizlalt patkánynak” nevezett). Mondjuk mindig sovány voltam, Soros sem fizetett soha, de még szerencséjük, mert ha igaz lenne, amit hisznek, ők és a hozzájuk hasonló jellemű emberek térden csúsznának előttem, hogy adjak nekik a tengernyi pénzből, nem tudnék tőlük sehova se menni. De azért nem feltétlen hátrány az ilyen figurák léte, ugyanis ez is mutatja: Magyarország gazdagabb Oroszországnál.

Nálunk ugyanis magától terem a hülye, ott meg képezni kell, iskolában, kemény munkával! Ráadásul bármikor megeshet, hogy a kölyök eszébe jut valami és oda az egész befektetett hülyítés. Nálunk ilyesmi nem fenyeget, a mi rettenthetetlen hülyéinknek csak az jut eszébe, amit a Vörös térről, Kossuth térről belé töltenek. Valóságos természeti adottsága ez ennek a kis országnak.

Kezembe került egy ép aktuális, pár napja kötelező orosz oktatási segédanyag, ebből szemezgetek – azt nem gondolom, hogy a tanuló ifjúság hinne ebben a maszlagban akár itt, akár ott, de azt igen, hogy kutya egy életük van, mert ezzel kell szenvedniük. De a tanerőknek is, meg kell hagyni. Hát akkor lássuk, mi szépet és jót okítanak a most zajló háborúról arrafelé?

„Az orosz iskolásoknak most nemcsak a „különleges művelet” céljairól, a Nyugat „hibrid hadviseléséről” és az „oroszellenes szankciókról” mesélnek, hanem „korunk hőseit” is dicsőítik – azokat a katonákat, akik kitüntették magukat Ukrajna lerohanása során. A „társadalom javára tett hősies tettekre” általában a nyolc kitüntetett katona példájával szoktak utalni. Az iskolásoknak nemcsak a hősiességről szóló közmondásokat és mondásokat kell felidézniük, hanem „a katonákat támogató akciókat” is elő kell készíteniük.”

– írja az orosz, csak épp ellenzéki Mediazona. Rögtön fel is hozza példának azt a leckevázlatot, ami a kitüntetett Alekszej Pankratovról, a „drónok viharmadaráról” szól, aki azzal érdemelte ki az „Orosz Föderáció Hőse” címet az arany csillaggal, hogy leszedett egyik nap három Bayraktar drónt, rá egy napra még kettőt.

De galambocskáim, nehéz ám a Bayraktart leszedni, mert gyorsan röpköd, fürge és tüzet okádik a bogatirra, mikor összecsapnak! Jó, ezt már én teszem hozzá, a tanterv úgy fogalmaz, hogyaszongya:

„Minden nemzetnek megvannak a maga hősei, és az ő hőstetteiken nevelkedik a fiatalabb generáció. Hazánk, Oroszország, egy hősies ország. Ezeréves történelme során több háborús év volt, mint békeév. De bárhogyan is támadtak minket ellenségeink, mi megálltuk a helyünket.”

Most képzeljétek el, kedves gyerekek, mennyivel előbbre volnátok ti is, mi is, ha ennek az ezer évnek több, mint a fele nem háborúskodással, hanem munkával meg gondolkodással telik? Az is biztos, hogy már a Proxima Centaurira járnánk nyaralni. De azzal telt, ahogy kinéz, a következő ezer év se lesz különb, nevelkedjetek csak a hőstetteken... na, ne sírjatok, lehet, hogy néha kicsit jobb lesz az eddiginél.

„Vitaindító kérdés:

Ki nevezhető hősnek? Keressen egy szinonimát erre a szóra.”

Gyermekeim, én olyan nagyon, de nagyon öreg vagyok, tekintsétek ősz szakállamat, hogy én még arra is emlékszem, amikor ez a kérdés még így hangzott:

„Ki nevezhető hősnek? És miért pont Lenin?”

De ez olyan régen történt, hogy arra már csak ketten emlékszünk: Vlagyimir Vlagyimirovics meg én. Emlékeznének mások is, ha mernének.

„Ma a bátorság és a szilárdság mintaképei az orosz hadsereg tagjai, akik részt vesznek az ukrajnai különleges katonai műveletben.

Az Orosz Föderáció elnöke, V. V.V. Putyin minden orosz katonát igazi hősnek nevezett.

Az ukrajnai különleges békefenntartó művelet során már nyolc ember kapta meg az Orosz Föderáció Hőse címet. Emlékezzünk a nevükre.”

Tavaris ucsityelnyica, baj van. Ha minden orosz katona igazi hős, akkor miért csak nyolcnak a nevére emlékszünk, miért nem mindegyikére? Hogy sokan vannak, kétszázezren, elkopott közülük tizenkilencezer, amiből bevallunk ezerháromszázat, örüljünk, hogy csak nyolc nevet kell kívülről bemagolni? Örüljünk, nem mondom, hogy ne, csak annyit mondok, hogy ez nem lesz túl hasznos ismeret. Na, de most jön a kötelező olvasmány!

„Az Oroszország Hőse címmel kitüntetett katonák egyike Alekszej Sztanyiszlavovics Pankratov százados, a Penzai területen állomásozó katonai egység katonája.

2022. február 28-án az Ukrán Fegyveres Erők légi csapást tervezett végrehajtani az orosz Független Motorizált Lövészdandár ellen. Az ellenség egy szabotázs- és felderítőcsoportja az orosz csapatok állomásozási területére vonult, hogy megbénítsa az orosz légvédelmi létesítményeket. Célja egy légvédelmi rakétaosztály harcjárműveinek megsemmisítése volt, amelyben Alekszej Pankratov szolgál.

Miután észrevette a szabotőröket, Alekszej Pankratov parancsot adott a hadosztálynak, hogy vegyenek fel védekező állásokat és vegyék fel a harcot az ellenséggel. A légvédelmi rakétarendszerek állásait védve Alekszej Pankratov látta az égen a közeledő ellenséges repülőgépeket, amelyek megtámadták volna csapatainkat.

Légvédelmi tüzéreink hozzáértő tevékenységének eredményeként az ukrán fegyveres erők egy Szu–25-ös támadó repülőgépét és három Bayraktar TB–2 pilóta nélküli légi járművét lőttek le pontos találatokkal. Ennek köszönhetően a légi támadást meghiúsították. Katonáink életét és az egység harci hatékonyságát megkíméltük.

Másnap a Pankratov parancsnoksága alatt álló zászlóalj további két ellenséges Bayraktart semmisített meg.”

És azóta, tavaris ucsityelnyica, azóta? Vagy leszokott a Bayraktarokról, mást eszik már reggelire a hős Pankratov? És milyen gyerek volt a kis Alekszej?

„Alekszej gyermekkorától kezdve segített szüleinek a háztartásban, testmozgást végzett, sokat olvasott, és különösen érdekelte a hadtörténelem és a hadművészet.”

Szakasztott, mint a kis Lenin meg a Pávlik Morozov, róluk is ezt tanították. De szó szerint. És mikor felnőtt, mit csinált?

„Kitüntetéssel végzett a Szovjetunió marsalljáról, A. M. Vasziljevszkijről elnevezett katonai légvédelmi akadémián Szmolenszkben. 2013 óta az Orosz Föderáció szárazföldi erőinek légvédelmi erőiben szolgál. Először Ufa mellett szolgált, majd a dandárt Penzába helyezték át, ahol Pankratov családja ma is él. Alekszej és Jekatyerina Pankratovnak két gyermeke van: Nika lánya és Sztasz fia. Az ukrajnai különleges művelet során, az Orosz Föderáció elnökének 2022. március 4-i rendelete szerint Alekszej Pankratov kapitány megkapta az Oroszország Hőse címet. Alekszej Pankratovot hőstettei miatt tisztelettudóan csak „a drónok viharmadarának” nevezik.”

Ennyi történt vele egész életében: megszületett, segített a házimunkában, sportolt, tanult, levizsgázott, megnősült, gyermekei születtek és drónokat lőtt. Hát Pankratov elvtárs életéből sem lehetne fordulatos tévésorozatot forgatni, annyi szent. Nem egy kalandregény. Maximum a lövöldözés érdekes belőle. Meg a viharmadár.

„Feladat: Beszéljétek meg csoportjaitokban, hogy mit tehetnétek az osztályotokban, az iskolában és a városban a népek közötti béke és barátság támogatásáért.”

Tavaris ucsityelnyica, én amondó volnék, hogy ha békét meg bartáságot akarunk, legelőször is hagyjuk abba ezt a háborút és kínáljuk meg az ukrán hadsereget málnalekváros süteménnyel és tejjel, mert azt biztos szeretik. Hogy micsoda? Hogy nem ez a jó válasz? Hát akkor mi?

„A világ gyorsan változik. A fenyegetések és kihívások manapság különböző formákat öltenek. Manapság van helye a hősiességnek. Akaratlanul is egy komoly információs háború résztvevői vagyunk, és folyamatosan a nyugati félretájékoztatók célkeresztjében vagyunk. És a mi személyes, kicsi, de nagyon jelentős hozzájárulásunk a béke helyreállításához és megőrzéséhez, a mi személyes hősiességünk – hogy nyilatkozatainkban és publikációinkban egységet mutatunk hazánk népével és azokkal, akik kiálltak a védelmében és a donbászi lakosok védelmében.”

Hát nem tudom, elég logikátlan... és mi Pankratov esetéből a tanulság?

„Alekszej Pankratov egykor olyan tinédzser volt, mint te ma. Tanult az iskolában, órák után a barátaival töltötte az időt, a jövőjén gondolkodott. Álmodott-e arról, hogy egyszer majd hőstettet hajt végre? Talán. Az ő élete és tette ismét bebizonyítja nekünk, hogy a hősök hétköznapi emberek, akik melletted sétálnak az utcán, vagy talán a szomszéd asztalnál ülnek.

Bátor emberek, akik nemcsak harcban, hanem békeidőben is hajlandóak hőstetteket végrehajtani.”

Azt pedig az előbb már tisztázta a tananyag, hogy az a hőstett, ha az orosz ifjú azt mondja, amit hallani akarnak tőle.

Szegények, nekik muszáj, de tudom, hogy megvan a magukhoz való eszük, és a többség nem hiszi el ezt a hőskultusszal átitatott maszlagot. Tudja, hogy Pankratovból, a drónok viharmadarából bármelyik pillanatban darált húst csinálhat egy újabb Bayraktar, és ami a legborzalmasabb, ez a szerencsén múlik, nem az ő hősiességén, a felszerelésén, ami vagy alkalmas, vagy sem – mostanság inkább nem, Pankratov élete nem ér egy lyukas fillért sem, ha csak haza nem vitték a harctérről díszpintynek.

Szóval, kérem, az orosz tizenéveseknek a szájába kell rágni ezt a sok maszlagot, hogy úgy tegyenek, mintha elhinnék, a magyar kommentelőknek meg jó fele elhiszi magától az orosz katonai-politikai propagandát, álhíreket minden különóra nélkül, és már eleve úgy viselkedik, mintha Putyin katonája lenne, ráadásul Ukrajnában, robbantgatna, gyújtogatna, de sértegetés nélkül senki sem ússza meg.

Egyetlen bajom van a szankciókkal. Ha nem lennének, elég volna egy magyar törvényt megváltoztatni – azt, ami az idegen hadseregbe való belépést és toborzást tiltja a magyar állampolgároknak – és már meg is oldhatnánk a kérdést.

Mi megszabadulnánk az önkéntes, putyinista fanatikusainktól, Putyinnak meg lenne pár csodás hadosztálya, vitéz magyar fotelhuszárokból, kommentdragonyosokból, mindegyik fekete öves sok-sok dannal szájkaratéban, avatott verbális szabotőrök, azt is felrobbantják, ami nincs. Buzog bennük a harci kedv, bármennyi csalánt elvernek bárki más szerszámával.

Ha nem volnának ezek a szankciók, csak meg lehetne győzni Orbán Viktort, hogy küldjük ezt a hadi népet Ukrajnába, még ha orosz színeben is – ha már mind ennyire oda kívánkoznak, harci vágyban égnek.

Mindenki nyerne a dolgon.

De hát így nem lehet.

Kár pedig. Legalább egyszer a történelemben Magyarország járna jól.

Szele Tamás