Holnap várható Putyin elnök igen fontos bejelentése valamiről, amit egyelőre csak találgatni tudunk, de megpróbálkozunk vele. Viszont holnap nem kis meglepetés fogja érni azokat a magyar Kreml-rajongókat is, akik élőben figyelik majd a rendezvényt, ugyanis megint kell majd fordítsanak egyet a köpönyegükön.

Változik az orosz propaganda, másnak kell majd tapsolni. Valami újnak, ami nagyon régi.

Mielőtt azonban ezt taglalnám, jeleznem kell, hogy a tegnap általam igen alaposan elparentált Minden Szó című uszító álhírlap feltámadott, amiről én nem tehetek, ahogy az eltűnéséről sem tehettem: tegnapi írásom megjelenésekor nem volt elérhető, a régi domain-nevén most sem az, van nekik egy „új”, tettek bele egy kötőjelet ugyanis, oda töltötték fel a régi tartalmaikat. Hogy az egészet vagy nem az egészet, azt nincs módomban ellenőrizni, mert más dolgom van, de azért annyit jeleznék, hogy az „új” domaint 2019. szeptember 17-én regisztrálták, 2021. szeptember 18-án módosították és 2022. szeptember 17-ig érvényes, tehát ez valamiféle biztonsági tartalék lehetett náluk, gond esetére. Hogyha használják, akkor volt is valami gond, hogy miféle, azt meg nem találgatom, aki a tartalmat feltöltötte, az biztos tudja – túl sok a lehetséges forgatókönyv, de hogy kicsit sem véletlenről van szó, az biztos. Találgasson az ebben az ügyben, akinek van hozzá kedve.

Nekem és a világ jelentős részének inkább azt van kedvünk latolgatni, mit jelent be Putyin holnap. Erre is akad jó pár lehetőség, vegyük őket sorra.

1. Bejelenti, hogy a különleges katonai művelet elérte célját és most már csak utóvédharcok zajlanak, aki röhögni mer, azt helyben főbe lövik, aki mosolyog, azt csak később, hazafelé. Ez igaz ugyan nem lesz – jelenleg a harkivi front ott tart, hogy az ukrán erők az orosz alakulatokat épp az orosz határ felé szorítják, Belgorod irányába, igaz, délebbre viszont lehetséges, hogy az orosz erők foglalták el Popasznát, Odessza térségében állandóak a kölcsönös támadások, Mariupolban sem adta meg magát az Azovsztal, a Herszoni Népköztársaság sem jött létre – tehát ha az lenne a cél, hogy a Donbássz a szakadár népköztársaságok által kijelölt területe, valamint a Krím és az ahhoz vezető mariupoli szárazföldi sáv ne legyen ukrán kézen, attól távol állnak, de nagyon. Mindenesetre egy ilyen bejelentés annak dacára, hogy nem volna igaz, megteremtené annak lehetőségét, hogy Putyin „arcvesztés”, vagyis a tekintélyének csorbulása nélkül kezdeményezhessen béketárgyalásokat. Ezekre mindkét félnek nagy szüksége volna, bár pillanatnyilag az orosznak nagyobb.

2. Ellenkezőleg, azt jelenti be, hogy hivatalosan hadat üzen Ukrajnának, és a különleges katonai művelet most már háborúként folytatódik. Ez látszólag csak névleges különbség volna, a gyakorlatban viszont ég és föld, ugyanis az orosz törvények háború esetén egy csomó mindent megengednek, amit békében nem, például az általános mozgósítást is, márpedig arra a háború mostani állapotában nagy szüksége volna az Oroszországi Föderációnak. Február 24-én körülbelül 180 ezres orosz haderő lépte át az ukrán határt több irányból, ebből jelenleg nincs több az országban hatvan-nyolcvanezernél a Meduza elemzése szerint.

   Nyugalom, nem arról van szó, hogy az ukrán erők végeztek volna ekkora hányadukkal, ezt senki sem állítja, de tény, hogy nem tudni, hol tartózkodik az orosz erők jelentős része. Nyilván nem tűntek el, a szakértők azt feltételezik, hogy ezeknek az alakulatoknak a motorizált lövész- és harckocsizászlóaljai olyan súlyos veszteségeket szenvedtek a háború első szakaszában, hogy most harcképtelenek. Jobb esetben feltöltés alatt állnak, valahol a hátországban, esetleg tartalékba vonták őket. Körülbelül ez a három lehetőség áll fenn, illetve még elképzelhető az a negyedik, hogy mindhárom állítás egyszerre igaz: nagy veszteségeik voltak, melyek miatt feltöltik őket, de ha lehet, minél tovább tartalékban maradnak. Én az utolsó verzióra tippelnék.

   Mármost, ha a „specoperacija” háborúvá alakul, akkor igen, be lehet vonultatni mintegy 200 ezer újoncot. De lehet velük győzni is?

   Nem biztos, sőt, valószínűbb, hogy nem.

   Az orosz katonai doktrína megfelelő elemeinek figyelembe vételével egy sikeres offenzívához csak a Donbásszban 300 ezer embernél kevesebb nem volna elég, és ez 300 ezer jól kiképzett, tűzkeresztségen átesett, legalább némi tapasztalattal rendelkező katonát jelentene, akiknek tökéletes a felszerelése és jó az élelmezése. Nem 200 ezer frissen kiképzett újoncot. Ráadásul tegnap került nyilvánosságra az Ukrajnában harcoló Wagner-alakulatok egyik Telegram-közleménye, amelyben reagáltak Vjacseszlav Volodinnak, a Duma elnökének egy nyilatkozatára, melyben Volodin azt mondta: „Oroszországban nem szabad általános mozgósítást elrendelni”. A Wagner-zsoldosok erre felhördültek:

   „Legyen mozgósítás, különben elveszítjük a háborút. Ukrajna legyőzéséhez 600-800 ezer emberre van szükségünk!”

   Szóval, egy ekkora tömeg biztosan győzne orosz oldalról (ha lenne elég fegyver, lőszer, egyenruha és élelem számukra), csak ennyi semmiképp sem lesz. Ha mindenkit behívnak, akit csak lehet, akkor jöhet össze az említett 200 ezer újonc.

   Emellett komoly kockázati tényezőt jelentene egy mozgósítás, hiszen a várható veszteségek miatt csökkenne a kormány és a háború általános társadalmi támogatottsága. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a kétszázezer újonc az ukrajnai harctereken leginkább csak hősi halált lenne képes halni, ellenben az oroszországi kiképzőközpontokban (bár a legtöbb kiképzőtiszt is már rég Ukrajnában van) fegyverrel a kezében egész hatékonyan fel tudna lázadni a frontra indítás ellen. Szóval: egy mozgósításnak volnának kockázatai és nem feltétlenül az orosz siker titka.

3. Putyin vagy bejelenti a hadüzenetet vagy nem, de látva a hadsereg veszteségeit és kudarcait, úgy dönt, hogy kijátssza az egyetlen Jolly Jokerét és taktikai nukleáris fegyvert vet be. Erre kiváló és színpadias alkalom volna a holnapi parádé, még azt is megtehetné, hogy a kamerák előtt nyomja meg „azt a gombot”, a hatás frenetikus lenne – de valahogy nem érzem valószínűnek ezt a változatot.

   Nem a várható nemzetközi következmények miatt, azok őt nem érdeklik, sokkal inkább amiatt, amit a fentiekben mondtam el: az orosz hadsereg nincs a legelőnyösebb helyzetben a frontokon, akármilyen kis hatóerejű, hatósugarú taktikai nukleáris eszközt vetne be (a „taktikai” kategóriának nincs pontos meghatározása), a frontvonalak Ukrajnában sehol sincsenek olyan távol egymástól, hogy ne kelljen akár több ezer, de inkább több tízezer saját áldozattal is számolnia. És akkor az ukrán katonai, valamint civil áldozatokról még nem esett szó. Maradna még annak a lehetősége, hogy a taktikai nukleáris fegyvert egy sűrűn lakott nagyváros, mondjuk Kijev ellen alkalmazza, de ezt azonnali megtorlás és atomháború követné, és ezt ő is tudja. Szóval a M.A.D., a kölcsönös megsemmisítés hidegháborús elve most rá volna veszélyesebb (meg az egész bolygóra).

4. Nem jelent be a világon semmit, ugyanis ő maga soha nem is mondta, hogy ilyesmire készül május 9-én. Ezt csak a dolgok logikájából következtette az egész világ, az alkalom adná magát, a pillanat a giccsig menően teátrális – de tény, ami tény, Putyin szó szerint nem állította, hogy valami különösebbet szándékozik mondani ezen a napon. Sejtetések tömege hangzott el ezzel kapcsolatban, a parádé programja, összetétele, a felvonultatni kívánt csapatok, fegyvernemek mind azt sugallják, hogy ez egy erődemonstráció, egy fenyegetés a külvilág számára – de eltelhet a nap minden bejelentés nélkül is, Putyin nem kötelezte magát szerződésben arra, hogy holnap sorsdöntő dolgokat mondjon. Különben még ez volna a legjobb megoldás...

Ami azt illeti, Putyin a legcsúnyábban épp a rajongóival bánik. Mármint azokkal, akik nem az Oroszországi Föderációban rajonganak érte, hanem külföldön. A rajongás alapfeltétele ugyanis az, hogy a tárgya világosan és következetesen beszéljen, viselkedjen, akkor van mivel azonosulni. Ez a háború viszont a lehető leggyengébb ideológiai és propagandisztikus alapokon nyugszik, mi több, azokat is állandóan változtatják. A polgár meg, ha orosz, befogja a száját, ha nem orosz, kapkodja a fejét.

Újból a Meduza egyik kutatását kell elővennem. Ebben érdekes dolgokról van szó, például arról, hogy:

„Az orosz hatóságok élesen visszaszorították a „denazifikáció” kifejezés használatát, amelyet Vlagyimir Putyin a „demilitarizálás” mellett az ukrajnai háború megindításának indoklásaként említett. (…) Körülbelül egy héttel a háború kezdete után szociológusok az orosz elnöki adminisztráció felkérésére zártkörű telefonos felméréseket végeztek az oroszok hozzáállásáról a fő propaganda beszédtémákhoz. A felmérések azt mutatták, hogy az oroszok nem értik és nem tudják egyértelműen megmagyarázni a „denazifikáció” kifejezést. Az embereknek még a szó kiejtése is nehézséget okozott.

„Ezután kezdődött a zűrzavar – minden héten új szavakat kerestünk, de semmi jót nem tudtunk kitalálni” – mondta a lapnak egy Kremlhez közel álló forrás.”

A dolognak eleve nem volt sok értelme (vagy inkább: semmi), és a bucsai, borodjankai, mariupoli mészárlások után nehéz is lett volna megmagyarázni, hogy a hátrakötött kézzel kivégzett civilek, a megerőszakolt, halálra kínzott nők lettek volna a keresett „nácik” (igen, tudom, most jön harminckét hozzászóló, aki meg fog esküdni, hogy az ukránok embert is szoktak enni, mert hallották valakitől, aki látott valamit egyszer, valamikor a YouTube-on, és az aztán mindennél hitelesebb forrás..) szóval kellett valami új kampányelem, ami jelképnek is alkalmas.

Nem volt mese, vissza kellett nyúlni a gazdag szovjet szimbólumrendszerbe, és elővenni az alkalomhoz egyébként is illő győzelmi lobogót. Különben korábban is felbukkant már a vörös, sarló-kalapácsos, aranyszín feliratos zászló az események forgatagában, de egy különös epizód tökéletesen felélesztette.

A putyini Oroszország jelképe Ányja bábuska lett, Ányja néni a győzelmi lobogóval!

Egy virálisan terjedő videó tette népszerűvé az idős hölgyet, csak azért a helyzet, mint általában, nem annyira egyszerű, mint amilyennek a két perces felvételből tűnik, melyen a nagymama vörös zászlóval várja a katonákat.

Az orosz kitartás, hősiesség példaképének kiáltották ki, szobrát avatják Voronyezsben, ábrázolják mindenen, teáscsészétől tűzfalig, csakhogy a Kreml propagandistái – akik hálát adhattak Szent Demeternek, hogy ilyen csodás videóra bukkantak – „nem bontották ki az igazság minden szegmensét”, hogy bikkfanyelven fogalmazzak. Lehet, hogy a néni lesz a holnapi parádé jelképe, sztárja, mindene – de bizony nem egészen az és annyi történt, amennyit láttunk. Az Insider vette észre, hogy Ányja néni megvan! Innentől őket idézem:

„Ukrán újságírók megtalálták azt a vörös zászlós öregasszonyt, akinek Oroszországban emlékműveket állítanak. Az interjút egy harkivi kórházban rögzítették, ahová Anna Ivanovnát és férjét szállították, miután egy orosz gránát eltalálta a házukat. Az idős asszony maga magyarázza, hogy azért jött ki a vörös zászlóval, hogy megkérje a katonákat, akik szerinte az orosz hadsereghez tartoznak, hogy „ne pusztítsák el Ukrajnát, és békésen oldják meg a problémákat”.

„Természetesen a helyzet szörnyű. Kár, hogy Oroszország ilyen gonosz módon ránk támadt” – mondja Anna Ivanovna.

Elmondása szerint ilyen ő nem akarta a „hírnevet”: „Jobb lett volna, ha nincs hírnév. És ha nem lett volna háború”.

Amint arról a Trojka távirati csatorna május 3-án beszámolt, Anna Ivanovna a férjével a Harkivi Terület dvoricsnai járásában élt.

Április elején felbukkant egy videó, amelyen az idős asszony a győzelmi zászlóval az ukrán katonaság elé sétál. Azt hitte, hogy az orosz katonaság bevonult a településre. „Vártunk titeket, és imádkoztunk értetek, és Putyinért, és az egész népért” – mondta a nyugdíjas. Az egyik katona, miután átadta neki az élelmiszert, taposni kezdte a szovjet zászlót. Ezután a nagymama nem volt hajlandó átvenni az élelmiszert.”

Tehát a felvétel egy tökéletes félreértést ábrázol: az Ukrajnában élő orosz néni valóban orosz, valóban vörös zászlóval ment ki az ukrán katonákhoz, mert orosznak hitte őket, és valóban megharagudott, mikor bántották a vörös zászlót – de az orosz katonákat sem üdvözölni akarta volna eredetileg, csak hazaküldeni, azért vitte magával a zászlót, hogy ne bántsák.

Hát, vagyunk így néha a jelképekkel, ha alaposabban utánuk nézünk. Az viszont már biztos, hogy a vörös zászló újra hivatalos jelképpé vált. Mint Andrej Percev kiderítette:

„A május 9-i győzelem napi felvonuláson a katonai járművek vörös zászlókkal vonulnak majd végig a Vörös téren (a katonai alakzatok zászlói helyett). Az orosz városokban pedig emlékművek, plakátok és graffitik jelennek meg, amelyeket a „szovjet zászlós nagyinak” szenteltek – egy ukrán nyugdíjasnak, aki egy ismert videó szerint egy szovjet zászlóval sétált ki az ukrán katonák felé, összetévesztve őket az oroszokkal, és nem volt hajlandó elfogadni tőlük ételt, miután azok letaposták a zászlót. Május 4-én egy hasonló (műanyagból készült) emlékművet leplezett le Mariupolban Szergej Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció politikai blokkjának vezetője (AP) és Andrej Turcsak, az Egységes Oroszország főtanácsának titkára.”

Ányja nagyival még sok baj nem is lenne, elvégre látjuk: félreértésből vált ikonná (mint még annyian), de elképzelem a magyar jobb- és szélsőjobboldali putyinistákat, amint nézik a holnapi parádét, és tapsolnak a vörös, sarló-kalapácsos zászlóval ékesített harckocsioszlopoknak.

Vajon hogy néznek majd tükörbe október huszonharmadikán?

Ez már legyen az ő bajuk.

Szele Tamás