Ehhez az íráshoz egy régi pesti vicc illene mottóként: Kohn és Grün ülnek a kávéházban, olvassák az újságban a híreket, Kohn sötéten felsóhajt: „Mi lesz itt...” Grün ránéz szomorkásan: „Mi lesz, mi lesz... de addig mi lesz?” Ma azon fogunk spekulálni tehát, hogy mik Oroszország Ukrajna elleni inváziójának a rövid távú következményei. Mert a hosszú távúak egyszerűen kiszámíthatatlanok.

Ebben segítségemre van a The Insider nemrég megjelent tanulmánya, ami ugyanezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Induljunk ki abból a feltételezésből (vagy reményből), hogy a közeljövőben nem vet be senki semmiféle nukleáris fegyvert, és nem terjednek ki a harcok Ukrajnán kívül más állam területére, nem sodródik bele a háborúba sem NATO-tagállam, sem más.

Ez már eleve egy nagyon optimista verzió, de senkinek sem akarom elrontani a hétvégéjét, aki meg el akarja rontani magának, az nézze meg a Mad Maxet vagy játsszon valamelyik Fallouttal úgy a hármastól felfelé: na, az a másik lehetőség. Az egyik meg ez, amiben maga a világ nem keveredik harcba, csak a két hadviselő fél csatázik, hagyományos fegyverekkel. Akkor mi várható?

Az Insider szerint elsősorban szegénység és új arab tavasz. Az ukrajnai harcok az egész fekete-tengeri régió kereskedelmi forgalmát megzavarták, különösen a mezőgazdasági nyersanyagok és az agráripari termékek szállítását érintik. Oroszország és Ukrajna együttesen a világpiacon forgalmazott napraforgóolaj több mint felét, a búza és az árpa mintegy negyedét, a kukorica ötödét adja. Emellett Oroszország (Fehéroroszországgal együtt) a műtrágya és a takarmánygabona egyik fő exportőre. Oroszország a szankciók miatt, Ukrajna pedig a háború miatt nem tud majd gabonát exportálni; mindennek hatását fokozza az abnormális hőhullám miatt gyenge termés Indiában.

A gabona, az agrár-ipari termékek és a nyersanyagok ára már most olyan szintet ért el, amely társadalmi felfordulást és politikai instabilitást ígér, egy új arab tavaszhoz hasonlóan, a legsebezhetőbb fejlődő országokban, amelyek az élelmiszerimporttól függnek (különösen Afrikában és a Közel-Keleten).

A gazdasági helyzet nemcsak a gabonaárak emelkedése miatt romlik. Az ENSZ becslései szerint az orosz–ukrán háború azzal fenyeget, hogy az összes élelmiszer- és energiahordozó ára emelkedik, és a pénzügyi helyzet általános romlását okozza világszerte. A legrosszabb forgatókönyv szerint „kaszkádhatás” valószínűsíthető, amelyben az egyes folyamatok átfedik és erősítik egymást, elsősorban a gazdaságilag legkevésbé tehetős országokban, amelyeket már a világjárvány is súlyosan érintett. Ennek eredményeként 107 országban 1,7 milliárd embert fenyeget majd az életminőség romlása, az alultápláltság és az elszegényedés veszélye.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) úgy véli, hogy a fegyveres konfliktus több mint 1 százalékponttal csökkenti a globális gazdasági növekedést, és 2,5 százalékponttal növeli a fogyasztói inflációt. A Világbank 4,1%-ról 3,2%-ra, a Nemzetközi Valutaalap 4,4%-ról 3,6%-ra csökkentette a 2022-es globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését. Mivel a harcok még messze nem értek véget, és a nyugati fővárosokban egyre több hang követeli az orosz olaj és gáz teljes embargóját (az áruexport egyes kategóriáira már korlátozásokat vezettek be), nem zárható ki egy globális recesszió. A legrosszabb forgatókönyv szerint stagfláció alakulhat ki, mint az 1970-es években, amikor alacsony vagy akár negatív növekedési ráták kísérték a magas inflációt.

Erről azért tudtunk, és ne feledjük, hogy az élelmiszerválság tavaly ősz óta velünk élő valóság, nem a háború okozta (és nagyrészt nem is az arra való felkészülés), hanem más tényezők, a Jangce pár évvel ezelőtti áradásától és a kínai sertéspestistől kezdve a világjárvány miatt megszakadó termelési láncokig: a háború csak elviselhetetlenné súlyosbította a helyzetet. Egyáltalán nem zárható ki, hogy a szegényebb országokban bizony robbanni fog a társadalmi feszültség az éhínség miatt – Srí Lankán már most felrobbant, az arab országok lehet, hogy kibírják jövő tavaszig. De nem biztos.

Várható még a nagyarányú átállás a megújuló energiaforrásokra, a „zöldhullám”. Közvetlenül az orosz csapatok ukrajnai inváziója után Európa szembe kellett nézzen az orosz energiaforrásoktól való függőségével. Jelenleg Oroszország biztosítja Európa gáz- és szénimportjának mintegy 45 százalékát, valamint olajimportjának 25 százalékát (Kremlinitáknak: ennyit és nem többet). Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a 2030-as célnál jóval hamarabb (az előzetes adatok szerint 2027-re) felhagy az orosz energiahordozók vásárlásával és sürgős programot hirdetett a gázbeszerzés diverzifikálására, a megújuló energiaforrások fejlesztésére és az energiaszektor hatékonyságának javítására.

A Roland Berger tanácsadó cég a döntéseket olyan alapvető változások katalizátorának nevezi, amelyek középtávon lehetővé tennék, hogy Európa átálljon a túlnyomórészt zöld energiára. A Wärtsilä számításai szerint a megújuló energiaforrások aránya az európai végső fogyasztásban a 2021-es 33%-ról 2030-ra 50-60%-ra nőhet.

Oroszország „energetikai szuperhatalomként” eltöltött napjai a végéhez közelednek. A Kreml túl sokáig használta az energiát külpolitikai eszközként, és most aratja le a gyümölcsét: Nyugaton senki sem akar többé orosz eredetű olajtól és gáztól függeni. És talán az európai természet is kicsit fellélegzik – ez volna a háború egyetlen pozitív következménye. De lesz negatív is. Európa vasba öltözik.

1945 óta ez a mostani az első komoly, államközi fegyveres konfliktus a kontinensen. A geopolitikai helyzet is olyan kritikus, mint utoljára 2001 szeptemberében volt. Lehet, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics azt hitte, hogy ezzel a háborúval gondoskodik az Oroszországi Föderáció biztonságáról – de az ellenkezőjét érte el.

Svédország és Finnország csatlakozása a NATO-hoz már elintézett tény, háborognak is miatta a Kreml falai között – ők arra számítottak, hogy Skandinávia félelemtől szűkölve kuporodik a lábukhoz – mindkét állam súlyosabbnak ítélte a jelenlegi helyzetet, mint a hidegháborús korszakot, amikor még megőrizték semlegességüket. Most már nem teszik – és senkit sem akarok riogatni, de igazuk van, már két és fél hónapja tart a mostani krízis, ami talán csak a karibi rakétaválság legsúlyosabb pár napjához fogható. Hogy is mondjam csak: a balti-tenger térségében az erőviszonyok nem Moszkva javára változnak.

A NATO szerepe Oroszország katonai és politikai elrettentésének legfőbb garanciájaként elkerülhetetlenül növekedni fog, ahogyan a tagok katonai kiadásai is. A legtöbb tagállam évek óta takarékoskodik a védelmi kiadásokkal: a GDP ajánlott 2 százalékánál kevesebbet fordítanak rá. Az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta több ország is bejelentette, hogy ezt a számot még az előirányzott érték fölé is növelni kívánja. Egyedül Németország további 100 milliárd eurót szán fegyveres erőinek korszerűsítésére, ami azért feleannyi, mint Oroszország összes ismert katonai kiadása erre az évre.

A növekvő katonai fenyegetés a kibertérben is megmutatkozik. A digitális biztonsági kihívásokról ritkán esik szó az ukrajnai fegyveres konfliktus kapcsán, de a KPMG tanácsadó cég szerint a vállalkozásoknak és a kormányzati szerveknek a jövőben sokkal összetettebb és gyakoribb cyberfenyegetésekre kell majd reagálniuk. A Boston Consulting Group elemzői megjegyzik, hogy Oroszország képességei a fizikai és digitális infrastruktúrát célzó ellenséges cybertevékenységek terén messze meghaladják gazdasági, katonai és diplomáciai befolyását. Ezért nagy a valószínűsége annak, hogy a Kreml cybertámadásokkal kárt okozhat Ukrajna szövetségeseinek, vagy befolyásolhatja azok tevékenységét.

Már persze ha egyáltalán lesz még számítástechnikai ipar. Én is most tudtam meg, hogy az orosz invázió előtt az ukrán vállalatok szállították a világpiacra a mikrochipeket gyártó nagy pontosságú lézerrendszerekhez szükséges neon mintegy 50 százalékát. Az Egyesült Államokban a félvezetőgyártók a neon 90 százalékát Ukrajnából kapták. Az Ingaznak, Ukrajna legnagyobb neongyártójának Mariupolban volt a gyártóüzeme, amelyet az orosz csapatok, valamint a szakadár DNK és LNK milíciái gyakorlatilag a földdel tettek egyenlővé. A neonhiány azzal fenyeget, hogy súlyosbítja a világjárvány által már korábban okozott globális chipgyártási válságot. A UBS a „szilícium-nacionalizmus” felemelkedését jósolja – a csúcstechnológiai iparágak számára nélkülözhetetlen félvezetők gyártásához szükséges nyersanyagok és technológiák kiszervezésének feladását, országon vagy legalábbis államszövetségen, katonai tömbön belül tartását.

Akkor már csak egy nagy változás maradt, ami biztosan megjósolható: magánkézbe kerül az űrkutatás. Az orosz–amerikai közreműködés most jó darabig elképzelhetetlen lesz ezen a téren, a kínai–amerikai még szóba sem került, nincs más megoldás: ha a Nyugat nem akarja, hogy elvágják a világűrtől, a magáncégekre kell támaszkodjon – sőt, már most is azokra támaszkodik! Igen, nap, mint nap láthatjuk: műholdfelvételek tárják fel az elkövetett háborús bűnök mértékét, a Starlink internetes terminálokon keresztül videók kerülnek fel a közösségi médiába a háborús övezetből, a műholdas kommunikációnak köszönhetően sokkoló fotók jelentek meg az interneten a lerombolt Mariupolról. A konfliktus kezdete óta az amerikai kormány megduplázta az ukrán területről készült képek vásárlását olyan cégektől, mint a Maxar, a BlackSky és a Planet, amelyek alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak kereskedelmi hálózatait működtetik. A térinformatikai hírszerzés lenyűgöző képességei az orosz erők követésével kapcsolatban nagy jövőbeli keresletet ígérnek az ilyen szolgáltatások iránt a kormányzati szervek és a vállalkozások részéről.

Amerikai tisztviselők a kereskedelmi műholdas adatok széles körű használatát a tömeges ipari termelés második világháború alatti elterjedéséhez vagy a GPS-technológiának a Perzsa-öböl háborúi alatti elterjedéséhez hasonlítják. A háborúk befejezése után a bevált innovációk a hétköznapi élet szerves részévé váltak.

Ezekre a változásokra számíthatunk nagy bizonyossággal a közeljövőben. A távolabbiról még az sem biztos, hogy lesz-e egyáltalán, de ha lesz, azt elmondhatjuk, hogy vissza fogjuk sírni a 2022. február 24. előtti időket, mikor az információ még viszonylag szabadon áramlott és könnyű volt kutatni, fejleszteni – első sorban a tudomány és a kultúra sínyli majd meg, ha újabb vasfüggöny ereszkedik a világ két része közé. A „független orosz internet”, a RuNet már nem terv, hanem valóság, alkalomadtán foglalkozom is majd vele. Annak megjelenése mintegy konzerválná az Oroszországi Föderáció jelenlegi állapotait.

Szóval, amiket itt felsoroltam, nem holnapután várhatóak, hanem már holnap. Ez nem a „mi lesz itt”: ez az „addig mi lesz”.

És hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk.

Szele Tamás