Ma megint nem arról írok, amiről terveztem – egy igen különös moszkvai pert akartam elővenni – de az talán még várhat holnapig, Kirill pátriárka ügye viszont nem. Magyarország mostani gesztusával minden korábbinál mélyebbre ásta magát a vétólakájság mocsarába.

Az a helyzet, úri véreim, hogy pártunk és kormányunk kijelölte Magyarország helyét Európában: mi vagyunk a vétólakájok.

Nem épp kényelmes hely, de nekünk választották: mi meg azokat, akik ide küzdötték le az ország renoméját, szóval csak ne panaszkodjunk. Már eddig is úgy volt, hogy Brüsszelben vétóztunk Moszkva kedvéért, vétóztunk Peking kedvéért, vétóztunk Ankara kedvéért. Vétóztunk volna a Türk Tanács kedvéért is, de nem kérték. Vétóztunk minden „baráti” önkényuralom javára, nekünk ez az önként (de remélem, legalább nem ingyen) vállalt hivatásunk. Megvétóztuk tavaly decemberben – szerintem merő rosszindulatból, mert semmi haszna nem volt – a húsz év munkával előkészített Poszt-Cotonoui Szerződést, ami pedig az Európai Unió afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal kötött új kereskedelmi és fejlesztési megállapodása lett volna. Vétólakájok lettünk a gazdag és/vagy hatalmas haramiák szolgálatában, míg mi részesei vagyunk az uniós politikának, őket nem lehet elítélni.

Most például a vétójoggal zsaroltunk és látszólag bejött: de ára lesz, nagy ára ennek a szalmaszálnyi „sikernek”.

Igen, a hatodik szankciós csomagról van szó. A tárgyalások alatt játszott szerepünk szánalmas, kicsinyes és nevetséges: Putyin rendszerének mérsékelt károkat fog okozni az a csomag, nekünk viszont lesütött szemmel kell járkálnunk, ha kitolnánk a biciklit határaink közül valahová Európába. Érvényes lesz a régi vicc, amiben egy nyugati repülőtéren megkérdi a hivatalnok:

- Honnan jön, uram?

- Budapestről!

- Ó, a román főváros!

- Nem, az Bukarest. Ez a magyar főváros. Lánchíd, Vár, Városliget, Hősök tere, Andrássy út... Rubik Ernő, Puskás Öcsi...

- Ja, megvan! Orbán Viktor!

- Tudja mit? Inkább Bukarest...

A tengeri olajkereskedelmet hagynám is, azon úgy alkudoztunk-nyerészkedtünk, amilyent utoljára a teheráni bazárban láttak, ott is egy félszemű afgán lókupectől, de Kirill pátriárka esete akkora kilógó lóláb, hogy az már maga a ló, sőt, maga a ménes. Nem lehet elsunnyogni.

Szóval, az a helyzet, hogy a nyíltan putyinista, ex-KGB-s Kirill pátriárka nem szegény ember, és érdekes módon Nyugaton tartja vagyonának jó részét. Ebben-abban, jachtban, ingatlanban, értékpapírokban, betétben – pedig hát bízhatna jobban is a becsületes orosz bankkárokban, nem csapnak be azok senkit. Ja, vagyis dehogynem. Hát ezt a Vlagyimir Mihajlovics Gungyajevet – ez a pátriárka lánykori neve – vétette le Magyarország több napos hisztéria árán az Unió által szankcionálandó személyek listájáról, úgyhogy most is hozzáfér a javaihoz, különben zárolnák azokat. Ez nem elkobzást jelent, csak annyit, hogy el sem vehet belőle az ember, hozzá sem tehet, ha olyan a helyzet, hozzá se nyúlhat, de még oda sem utazhat. Ha Kirill így járt volna, akkor is az ő baja lenne (vagy dehogy az övé, majd mondom, miért), de ezt úszta meg Orbán Viktor minden korábbinál erőszakosabb közbelépésének hatására.

Miért kellett ezt az ember megvédeni? Miféle atyafiságunk ő nekünk?

Semmiféle, persze. Orbán Viktor azzal indokolta a kiállását, hogy:

„Magyarország nem támogatja, hogy egyházi vezetők kerüljenek szankciók alá, mivel ez sérti a vallásszabadságot.”

Iványi Gábor esetében erről mintha nem lett volna szó. Ilyesmit nem hallottunk annak idején, mikor még a hajléktalanszállót is be akarták csukni: senki sem emlegette a vallásszabadságot, pedig Orbán az ő esetében inkább megtehette volna, hiszen Iványi eskette össze a nejével, ő keresztelte a gyermekeit is, az ő szankcionálása esetében mégsem került elő ez az érv, pedig inkább vallási vezető, mint Kirill, mert ő legalább hisz Istenben.

Egyáltalán, honnét gazdagodott meg Kirill pátriárka? Nagy annak a sora. Mikor megszűnt a Szovjetunió, elég vad világ következett, ami kedvezett a kemény bűnözőknek és az ügyes embereknek, másnak viszont nem nagyon: ebben az időben az ortodox egyház kijárta magának, hogy vámmentesen importálhasson dohányárut és kereskedhessen azzal. Így vált Kirill mester a világ legnagyobb cigarettanepperévé. A moszkvai Egyházi Külkapcsolatok Irodája lett Oroszországban a külföldi cigaretták legnagyobb importőre. Kirill egy dohányon vett pátriárka. Mint a Scserbakov-operett dohányon vett kapitánya.

Különben erza-mordvin származású. Apja, Mihajil és nagyapja, Vaszilij is az ortodox egyház papjai voltak (az igazi az lenne, ha anyja és nagyanyja is pópák lettek volna, bár ki tudja?). 1969-ben szentelték pappá. Mikor a szemináriumban 1970-ben lediplomázott, Nikogyim leningrádi metropolita titkára lett. 1971-ben a moszkvai patriarchátusnak az Egyházak Világkongresszusába delegált tagja lett, s innentől folyamatosan fontos szerepet játszik az orosz ortodox egyház ökumenikus életében.

1994 óta Kirill az orosz ORT televízió egyes csatornáján heti egy alkalommal orosz ortodox vallási műsort vezetett. Kirill metropolitát 2006. december 22-én az Hazáért Érdemrend II. fokozatával tüntette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő. 2009. február elseje óta metropolita. A mostani háború feltétlen híve, tőle származik az az egetverő hazugság, hogy

„Oroszország soha nem támadott meg senkit, minden háborújában védekezett, amint most is azt teszi.”

Különben szerény életet él, mint ájtatos férfiúhoz illik is: mint az Index írja, alig több, mint 15 milliárd forint értékű rubelért újította fel számára az állam a Szentpétervár melletti egykori cári rezidenciát. A 2,5 hektáron 14 darab 3 hálószobás ház található az okostechnológiával feltuningolt kastélyépület mellett, amelynek természetesen van saját temploma, könyvtára és uszodája is.

Van saját díszes különvonata is, aranyozott és selyemtapétás kápolnavagonnal, de lássuk be, ennyi jár neki. Amint jár a 2003-as építésű, 32 méteres, 8 hálószobás jacht is, amiben van egy moziterem. Kell az neki, lássuk be: hogy legyen hajó nélkül a halász Szent Péter méltó utódja? Ha a mennyekbe vágyik, nem térddel le imádkozni, hanem beül a Gulfstream G450 magánrepülőgépébe, és fohász nélkül is hasíthatja a felhőket. Egy-egy útja potom 40 millió forintból jön ki. Pedig hát annyit azért nem keres az istenadta (vagy ördögadta?), mert 2020-ban még havonta hét és fél millió forintnak megfelelő rubel volt a fizetése. Ami szép pénz egy átlagember számára, de lássuk be: különvonat, jacht, repülőgép, cári palota nem jön ki belőle a legnagyobb beosztás mellett sem. És a dohánykereskedelemmel sem szedhetett össze ennyit.

Ez bizony azt jelenti, hogy vagy van neki egy mindent járó malmocskája, vagy – nem a saját pénzét kezeli, és ezeket a javakat jutalmul kapja a hűséges sáfárkodásért. Egy barátom ötlete volt, de egyetértek vele: mi van, ha ez a pátriárka magának Vlagyimir Vlagyimirovicsnak strómankodik, az ő pénzét mossa? Mert akkor érthető, miért volt muszáj minden áron megmenteni a szankcióktól: Putyin pénzét menthette vele Orbán.

Persze ez másnak is eszébe juthatott és nagyon szemet is szúrt a magyar kormányfő elvtelen és látszólag értelmetlen viselkedése. Az Európai Néppárt frakciójának külügyi szóvivője, Michael Gahler a Twitteren reagált arra a hírre, hogy Magyarország a vétózással fenyegeti az uniós szankciócsomagot Oroszország ellen, mert az EU befagyasztaná az orosz ortodox egyházat vezető, a putyinista Kirill pátriárka vagyonát. Keményet írt, és rövidet, velőset:

„Orbán megvédi Kirill pátriárkát az uniós szankcióktól. Kirill áldását adja az orosz diktátor által Ukrajnában elkövetett háborús bűnökre. Szégyellje magát! Egy nap majd kiderül a kompromat, amellyel az oroszok zsarolják. Micsoda szégyen a szabadságszerető Magyarországnak!”

Ami a kompromatot illeti, nem kell nagyon kutatni utána, megvan az, magam is írtam róla nemrég: Orbán Viktor putyinizmusa Szeva bácsi táska pénzével kezdődött, azt nem kellett volna kamera előtt átvenni. Hogy mi tartja fenn máig ezt az alattvalói viszonyt őbenne, holott ha úgy akarná, most épp szabadulhatna Putyintól, meg nem mondom, valami különös, beteg lelkű Stockholm-szindrómája lehet vagy ki tudja, mitől ilyen... mindegy is.

Az a nem mindegy, hogy elérte Kirill levételét a szankciós listáról, amire már Radek Sikorsky volt lengyel külügyminiszter és jelenlegi EP-képviselő is úgy reagált – szintén a Twitteren – miszerint:

„Orbán Viktor megvétózta az orosz háborús uszító Cirill szankcionálását, aki arra hivatkozva támogatta Putyin háborúját, hogy az megvédi a donbássziakat a melegfelvonulásoktól.

Ez nem konzervativizmus, Viktor, hanem aljasság. Örülök, hogy kidobtunk téged ez Európai Néppártból. Neked az Egységes Oroszországban van a helyed.”

Aki nem tudná: az Egységes Oroszország Putyin pártja. Az Euronews szerint:

„Egy másik neve elhallgatását kérő uniós diplomata csatornánknak ezt mondta, ezzel a szükségtelen mutatvánnyal Magyarország elveszítette a közép-európai partnerei maradék jóindulatát. Ez egy pirruszi győzelem Budapest számára. Az ország soha nem volt még ennyire elszigetelt az unióban.”

Persze, lehetett számítani valami ilyesmire, két nappal ezelőtt, mikor a magyar miniszterelnök Brüsszelbe érkezett, egy újságíró meg is kérdezte tőle:

- Mit szól ahhoz, hogy kritikusai Putyin pincsikutyájaként tekintenek magára?

- Fake news, van még valami?

Nem, kérem, már nincs semmi: ennyire volt fake az a news. Kétségtelen, hogy nem pincsikutya, hanem lakáj. Vétólakáj. Még a Kreml sajtója sem köszön meg neki semmit: a TASZSZ egy mondatban említi Magyarországot az olajkereskedelem kapcsán, a RIA Novosztyi egy szót sem ejt róla. A Kirill-affér meg mintha soha nem is létezett volna.

Most lehet eljátszani, hogy megvédte szegény Éhező Szent Nyikifor hitvallót, Nyomorgó Szent Kirillel együtt, hátha szentté avatják Moszkvában.

Mi meg, úri véreim, viselhetjük a tettei következményeit. Ahányan csak vagyunk az országban.

Mármost nekem csak egy kérdésem van.

Azt tudjuk, hogy a kolduló szerzetesnek, Kirillnek Szentpétervár mellett van a cári palotája.

De hol van Orbán Viktor dácsája?

Szele Tamás