Kísértet járja be Európát, Douglas Macgregor kísértete, ami már csak azért is szép teljesítmény, mert a nevezett úr még el sem hunyt, nagyon is életben van, ennek ellenére sikerül kísértenie. Hogy kissé oroszos akcentussal huhog és riogat, az már más kérdés. Ma vele és a magyar sajtót bejáró írásával fogunk foglalkozni, ugyanis nem a lóláb lóg ki belőle, hanem a ménes.

Minden azzal kezdődött, hogy írtam én tegnap egy szösszenetet arról, miszerint a herszoni és zaporizzsjei harcok változtathatnak az ukrajnai invázió menetén, most nem ismételném meg, miért, röviden annyiról volt szó, hogy megoszthatják az orosz erőket, melyeknek utánpótlása ezer és egy tényezőtől függ.

Azt már megszoktam, hogy minálunk még egy olyan háború is hit kérdése, nem tényeké, ami szó szerint az orrunk előtt zajlik, azt is, hogy van olyan „olvasó”, aki azt hiszi, legitim kritika és érv, ha a nemi szervéhez hasonlít, olyan is van, aki odamásolta a teljes magyar álhírsajtó összes böffenetét a tárgykörben, hiszen az is „írva vagyon”, a több írás csak elsöpri az egyet alapon – egy idő után le kellett állítsam a kommentlehetőséget, ugyanis kezdték átlépni a lelkes putyinisták a törvényesség határát. Meg nálunk amúgy is az a rend, hogy aki személyeskedik, és szidja, sértegeti a lapot, a szerzőt vagy a másik olvasót, az repül: meg az is, aki törvénysértő dolgokat ír, vagy mindenféle ideológiák és kiadványok terjesztési felületének használja a kommentszekciót.

Azonban a legtöbben egy Index-anyagot vágtak büszkén és dacosan az asztalra – mármint vágtak volna, ha lenne asztal – hogy bebizonyítsák, én, mármint a szerző hülye vagyok, és minden ténynek, melyet leírtam, az ellenkezője igaz. Ennek már a címe is érdekes:

„Amerikai veterán: Ukrajna óriási területeket veszít el”

Nofene. Veszít, veszít, de messze nincs még vége a játéknak... Mindegy, ugyanis az Index is csak idézi Douglas Macgregor véleménycikkét, illetve annak összesen két bekezdését.

Itt engedtessék meg nekem egy zárójel. Ez a háború tart már annyi ideje, hogy kitermelte azokat a szakértőket, akiket a tények kicsit sem zavarnak. A két megelőző komolyabb konfliktus – az afganisztáni válság és a kazah zavargások – két okból nem voltak alkalmasak erre, az egyik az, hogy mindkettő viszonylag hamar véget ért, a másik, hogy egzotikus nyelvek ismerete kellett volna a „szakértéshez”, én is beleizzadtam a rengeteg hindi, perzsa, pastu, kirgiz, kínai hírügynökségi szövegbe, amikből próbáltuk összerakni az információkat morzsánként, akinek segédfogalma sincs ezekről a nyelvekről, tehát még szótárral vagy gépi fordítóval sem érti őket (mert nem ismeri a nyelvtani sajátosságokat, így könnyen félreérthet dolgokat) az inkább elkerülte a témát, írt másról.

Ez a mostani invázió azonban már mindjárt négy hónapja tart, most már szakérti boldog és boldogtalan, én speciel a kezdete előtt már foglalkoztam a kérdéssel, ugyanis láttam, mi lehet belőle, csak hát én mániásan pontos vagyok és mindent dokumentálok, amit nem mondanék el magyar nyelvterületen mondjuk Nógrádi Györgyről vagy Georg Spöttléről, az ő munkájuk inkább prófétálás a ködben, konkrétumok emlegetése nélkül. És nem csak az övék, olvastam egy szekérderék olyan „szakértői elemzést” magyarul is, angolul is, oroszul is, amiben egy nyavalyás adat, hivatkozás vagy helységnév nem volt, egy konkrét hadmozdulatot nem említettek, csak homályos általánosságokat. Ennek a logikai értéke annyi, hogy:

„X. győzni fog, mert én őt szeretem, és kész.”

X. annak a politikai vezetőnek a neve, akit az illető „elemző” preferál, hogy miért szereti, arra csak két magyarázatot tudok: vagy már kapott tőle pénzt, vagy reméli, hogy fog. Esetleg más előnyök megszerzésében bizakodik vagy egyszerűen csak szervilis alkat. Mindenesetre sajnálom, de azt kell mondanom: Douglas Macgregor ezredes is ilyen „általánosságok szakértője”, akármennyire is veterán.

Veteránnak veterán, nyugállományú ezredes, sőt, háborús hős is, abban nincs hiba, de jelezném, hogy ez még semmire sem jelent garanciát. Elég sok aktív és nyugalmazott katonatisztet ismerek, dandártábornokkal bezárólag, egészen pontosan ahányan vannak, annyifélék. Tehát ahogy a nyugalmazott baktaharsányi körzeti megbízott sem fogja okvetlenül megfejteni a Kennedy-gyilkosság rejtélyét, pedig hát szakmájához tartozik, hogy ha kell, emberölésekkel is foglalkozzon, úgy Macgregor ezredes szava sem okvetlenül Szentírás.

Mindenesetre kíváncsi lettem a teljes írásra, ha már két bekezdése is ekkora érvnek számít a magyar putyinita közösségben (vagy már egyház? Csak idő kérdése...) kerestem is, de az Index által megadott hivatkozásban nem találtam. Keresni kellett, de meglett. Előbb magát az írást mutatom be, ami június 17-én jelent meg a The American Conservative-ban, aztán magát a szerzőt és előéletét.

Kezdjük azzal, hogy ez a „véleménycikk”, amit boldogabb időkben szimplán jegyzetnek hívtunk, csak félig szól Ukrajnáról, és csak ürügyként használja a témát annak érdekében, hogy Bident szidhassa. Mármost ilyen körülmények között még érteném is, hogy nincsenek benne adatok, de azt nem értem, miért vannak benne nyilvánvaló hazugságok? Idézzünk, pontosan, szépen, ahogy a Warthog megy az égen.

„A nyugati média mindent megtett annak érdekében, hogy az ukrán védelem sokkal nagyobb erő látszatát keltse, mint amekkorával valójában rendelkezik. Figyelmes megfigyelők észrevették, hogy többször is ugyanazokat a videoklipeket mutatták be, amelyeken orosz tankok támadás alatt állnak. A helyi ellentámadásokról úgy számoltak be, mintha azok hadműveleti manőverek lennének.”

Megnevezne akár egy ilyen „figyelmes megfigyelőt” is, aki nem a Fox Newsnál dolgozik? Megjegyezném, hogy háborús ügyekben a szakkiadványok sokkal fontosabb forrásnak számítanak, mint a sajtóértesülések (bár azok sem lényegtelenek) és mondjuk az Oryx kényesen ügyel arra, hogy ne közöljön ismételt információkat, az ISW is, de a szaksajtó, mondjuk a Defense One sem vádolható ezzel. A hírcsatornák meg óránként ismétlik a híreket, míg azok ki nem futnak, szóval ha csak nem a bulvársajtóról beszél, ez a vád nyilvánvaló hazugság, amint az is, hogy a helyi ellentámadásokat hadműveletnek ábrázolta volna bárki is – azért a hadtörténet ismer olyan helyzeteket, mikor nagy hadműveletnek indul valami és maximum helyi ellentámadás lesz belőle, a vajúdó hegyek egeret szülnek. De menjünk tovább.

„Az orosz hibákat jelentőségükhöz képest aránytalanul eltúlozták. Az orosz veszteségeket és Ukrajna saját veszteségeinek valódi mértékét eltorzították, kitalálták, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták. A harctéri körülmények azonban idővel alig változtak. Amint az ukrán erők statikus védelmi pozíciókba merevedtek a városi területeken és a központi Donbászon belül, az ukrán helyzet reménytelenné vált. De ezt a fejleményt úgy állították be, mint az oroszok kudarcát „céljaik” elérésében.”

Még egyszer mondom: ennek a háborúnak most nincsenek világos és körülhatárolható céljai, akárhányszor mondják a kis okosok, hogy „Putyin az elején megmondta őket”. Aztán mást mondott, később pedig megint mást, arról én nem tehetek, ha azokat a megszólalásokat már nem tetszettek olvasni. Az orosz hibák eltúlzásáról annyit, hogy ha tömegével kell traktorral levontatni a szántóföldekről az elhagyott orosz páncélosokat, harckocsikat, amelyekből kifogyott az üzemanyag és nem volt utánpótlás, ugyanis már korábban ellopták és eladták, az akkora hiba, hogy képtelenség eltúlozni. Az már bűn is, nem csak hiba. Ráadásul nevetséges. Az ukrán veszteségekről meg azért nem írt senki, mert maguk az ukránok sem közölték őket pár nappal ezelőttig: amit meg az oroszok közöltek, az olyan mértékben volt eltúlzott, hogy a háború első hete után egyetlen tisztességes sajtótermék nem próbált meg komolyan veszteséglistát közölni, maximum idézőjelbe téve, ugyanis ha mindkét félnek hiszünk, már helyet kellett volna cseréljen a két ország. De most jön a kedvencem.

„Már az első akciótól kezdve nyilvánvaló volt, hogy Moszkva az ukrán erők megsemmisítésére összpontosít, nem pedig városok elfoglalására vagy a Dnyepertől nyugatra fekvő ukrán területek elfoglalására.”

Akkor megmondaná nekem, ezredes úr, mi is történt Bucsában, Irpinyben, Borodjankában, Hosztomelben? Odatévedtek az alakulatok, holott egyáltalán nem Kijevbe akartak bevonulni, ők csak az ukrán erőket keresték, hogy kihívják őket párbajra? És ha már ott jártak, földig legyalulták a kisvárosokat, lemészárolták, megkínozták, megerőszakolták, akit tudtak? Mi történt Mariupolnál és mi történik most is Szeverodonyecknél? Nem zajlott, zajlik ostrom? Ha nem akarják elfoglalni ezeket a városokat, miért nem hagyják békén őket? Ezredes úr, az idézett mondata nyilvánvaló hazugság.

„A probléma ma nem az, hogy Moszkvának engedjenek át területeket és lakosságot Kelet-Ukrajnában, amelyet már Moszkva ellenőriz. A Herszoni és Zaporozsjei Régió jövője a Donbásszal együtt eldőlt. Moszkva valószínűleg megtartja Harkovot és Odesszát is, két olyan várost, amelyek történelmileg oroszok és orosz nyelvűek, valamint a velük szomszédos területeket. Ezek a hadműveletek a nyárra is meghosszabbítják a konfliktust.”

Erre mondják azt, hogy ne igyunk előre a medve bőrére. Ami a Donbásszt illeti, ott szerintem még hosszú ideig lesznek harcok, de végül valóban kerülhet a Kreml karmaiba. Herszon, Zaporizzsje? Épp most lángoltak fel a harcok, Harkivnál az oroszok legfőbb gondja, hogy távol tartsák az ukrán erőket a saját, tulajdon államhatáruktól (igazából ez az ukránok gondja is, mert nem akarnának orosz területen harcolni), Odessza pedig – egyelőre – távol fekszik a szárazföldi harcoktól, az elmúlt órákban híre kelt valami készülődő ostromnak a tenger felől, de megbízhatatlan források regélték, azt még majd meglátjuk.

Senki nem veszített még, semmi nem dőlt még el.

Az ezredes úr – akinek az írása a Biden-ellenes kampány része így, a november nyolcadikai „félidei” amerikai választások előtt – rangjára hivatkozva, azzal mintegy visszaélve zöldségeket beszélt politikai és meglehet, egyéb érdekből is. Nem véletlen, hogy nem mond adatokat, tényeket, számokat, dátumokat: általánosságban ugyanis sokkal több ostobaságot lehet mondani, mint konkrétumokra támaszkodva.

Most jutottunk el az ezredes előéletéhez. Katonai múltját illetően annyit tudni, hogy Douglas Macgregor ezredes 1976 és 2004 között szolgált az amerikai hadseregben. Harcolt az Öböl-háborúban, ahol egysége fél óra alatt 73 iraki járművet semmisített meg, miközben nem voltak sem emberveszteségei, sem sebesültjei. Ez éppenséggel az első Öböl-háborúban lehetséges volt, nem vitatom. Később azonban Trump elnök vezető tanácsadója lett, akkor kezdődött gyakori vendégeskedése Tucker Carlson műsoraiban, mely máig tart. Trump ki akarta nevezni németországi nagykövetnek, de ezt a Republikánus Párt mérsékelt szárnya megakadályozta, Macgregor korábbi, rasszista kijelentéseire hivatkozva.

Trump elnöksége véget ért, de ő megmaradt Carlson kedvencének, így idén márciusban több megszólalásával sikerült osztatlan ellenszenvet keltenie a Newsweek szerint, mely lap azért kissé komolyabb sajtótermék az alt-right körökben olvasott The American Conservative-nál. Mind a demokraták, mind a republikánusok részéről visszatetszést váltott ki, mert állást foglalt Oroszország és annak elnöke, Vlagyimir Putyin mellett. Macgregor több interjúban is magabiztosan jósolta, miszerint a konfliktus azzal fog végződni, hogy Oroszország „megsemmisíti” az ukrán erőket és megnyeri a háborút. Az egyik ilyen interjút, amelyet Carlsonnal készített, az orosz állami televízió is sugározta. (Bocsánat, hogyan is állunk azzal a bojkottal?)

„Macgregor azt is mondta, hogy az orosz erők „túl gyengédek” voltak az ukrajnai invázió korai szakaszában, és „bábuként” emlegette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Ezek a megjegyzések arra késztették Liz Cheney republikánus képviselőnőt, hogy Macgregort a „Republikánus Párt Putyin-szárnyának” részeként jellemezze.” (Newsweek)

Mondott ő máskor is érdekeseket, tavaly például antiszemita megjegyzéseket tett nyilvánosan, amelyekben a zsidó embereket „gyökértelen kozmopolitáknak” nevezte, akiknek „nincs kapcsolatuk az országgal”, ezzel az Egyesült Államokra utalva. Erről bővebben aThe Atlantic írt annak idején.

Minderre a koronát a Rolling Stone elemzése teszi fel (szintén pár nullával többen olvassák, mint az alt-right sajtót), mely kimutatta:

„Macgregor nem csak Putyin-apologéta. Határozottan beavatkozás-ellenes is, olyannyira, hogy Trump korábbi elnökhöz hasonlóan megkérdőjelezte Amerika részvételét a NATO-ban és a Nyugat elsődleges katonai ellensúlyát Oroszországgal szemben.”

Ilyen egy amerikai hazafi? Egy hős veterán háttérbe szorítaná az Egyesült Államokat, és azt szeretné, hogy Oroszország legyen erősebb? Igen:

„Egy 2016-os előadásban, amelyet csoportja a Fort Leavenworth-i parancsnokságon tartott, Macgregor azt közölte, hogy „a NATO-hoz hasonló régi szövetségek eltűnhetnek”, és azzal érvelt, hogy „itt az ideje, hogy felülvizsgáljuk az Egyesült Államok befektetését a szövetségesekbe”, amelyek túl keveset tesznek saját szuverén érdekeik biztosítása érdekében, megjegyezve, hogy a hidegháború 27 évvel ezelőtt véget ért.”

Hát, ilyen is volt már a történelemben. Charles Lindbergh ugyan kiváló pilóta volt, az Atlanti-óceánt elsőként repülte át egyedül, de később nagy csodálója lett Hitlernek, a Harmadik Birodalom elkötelezett híve, antiszemita, angolellenes és az eugenika egyik fő szószólója, szóval mondjuk úgy: nem volt gáncs nélküli lovag. Macgregor ezredes sem az, és az előbbi példából láthatjuk, hogy már legalább hat (de inkább több) éve közvetítheti a Kreml üzeneteit az Egyesült Államok republikánusai számára.

Szóval, ezt az embert tetszenek idézni, erre az emberre hivatkoznak szakértőként, egy ilyen figura szava nyom a latban.

De mindenki maga dönti el, kinek hisz, kinek nem: én csak bemutattam Macgregor ezredes írását és személyét, múltját és jelenét, az ítéletet felőle hozza meg mindenki saját maga.

Én csak annyit mondok, hogy szerintem még egyik fél sem nyerte meg ezt a háborút és egyik sem vesztette el, messze még a vége: aki mást mond, vagy hazudik, vagy téved.

Persze az én szavam nem Szentírás, mint Macgregoré, nem várom el, hogy higgyenek nekem.

Elég, ha elgondolkodnak azon, amit írok.

Bőven elég.

Szele Tamás