Tegnap Putyin terveiről vagy inkább tervéről volt szó, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy nem más a célja, minthogy bizonyos területi nyereség és egy látszólagos, ám gondosan elfogadhatatlanra tervezett békeajánlat útján minél tovább fenn kívánja tartani a háborút, ugyanis megnyerni nem tudja, el nem veszítheti, addig kell vívnia, amíg bírja.

Ennek a tervnek alternatívája ugyan orosz szemszögből nem nagyon van, ellenkezőleg, a ma meghozott és holnap megszavazásra kerülő törvénycsomag inkább azt látszik jelezni, hogy az Állami Duma segítségével maga az orosz állam áll át hosszú időre tervezett háborús üzemmódra, de leágazásai és lehetőségei mindenképpen vannak. Az, amit én Nariskin-tervnek hívok, és ami eleinte a népmesék összes bájával és lehetetlenségével szólt arról, hogy Ukrajnát Lengyelország, Románia és Magyarország fel fogják darabolni (mi különben török támogatással tennénk) kezd az orosz külpolitika egyik legmeghatározóbb mítosza lenni. Erről körülbelül egy hónappal ezelőtt írtam volt, de azóta sokat nőtt a tarka lepke, kis mese, most már egész komoly rémtörténet, és majdnem minden csapból ez folyik.

Ha valamit ennyire erőltetnek, arról bizton állíthatjuk: propaganda.

De lássuk, mi változott?

Ott ejtettük el a tündérmese fonalát, hogy egyelőre még nem osztottuk szét Ukrajnát, mert nem is áll szándékunkban, arról mondjuk nem is szólva, hogy a huszonegyedik században a területszerzés inkább átok, mint áldás: békeidőben, jól működő gazdaság esetén semmi előnye, háborúban meg főleg csak a költség van vele. De ettől még az orosz sajtóban nem, hogy csitult volna: inkább erősödött az „álnok szomszédok” legendája, akik Ukrajnára ácsingóznak. Jó, hát a propagandistáknak is meg kell élni valamiből, viszont ha elég sokat mondják a magukét, a közbeszéd részévé válik a legnagyobb lehetetlenség is.

Ezt láthattuk tegnap reggel, mikor az Index egyik szalagcíme egyenesen úgy szólt, hogy:

„Ukrajna megszűnhet a jelenleg ismert formájában”

Jó, hát erre két dolgot mondtam magamban, mielőtt egyáltalán elolvastam: az egyik az volt, hogy „Meg fenn is maradhat”, a másik: „Fogadjunk, hogy Nariskin!”

Így legyen ötösöm a lottón, persze, hogy Nariskin volt. Meg az emberei. Az Index javára írnám, hogy a legenda egy erősen szelídített verzióját mutatta be, és lehetőségként, nem abszolút igazságként, valahogy így:

„Az oroszok már régóta tartják az elméletet, amely szerint Lengyelország arra törekszik, hogy Ukrajna nyugati részén több nagyvárost ellenőrzése alá vonjon. Az orosz vezetés számára pedig mintegy megerősítésként szolgált, amikor Zelenszkij nemrég az Ukrán Legfelsőbb Tanács (Verhovna Rada) elé terjesztette a lengyelek különleges státuszáról szóló törvényjavaslatot.”

Ez, kérem, kvasz ahhoz képest, ahogy az orosz sajtó szokott fogalmazni. Az a vodka. Be is bizonyítom: az írás forrása egy cikk a Moszkovszkij Komszomolecből, érdemes idézni:

„Nyilvánvaló, hogy az ellenségeskedések beszüntetése után az eredményeknek valamiféle „jogi” konszolidációja következik be. Idézőjelben – mert itt például a Krím. A nemzetközi szerződések eddig nem működtek túl jól, de a valóság az, hogy a Krím a miénk, és mindenkinek együtt kell élnie vele valahogy. Most a két elnök, Putyin és Zelenszkij olyan dokumentumokat írt alá, amelyek együttesen azt jelenthetik, hogy az ellenségeskedések befejezése után Ukrajna jelenlegi formájában megszűnik.”

Így, állítás formájában. És mivel tetszik bizonyítani?

„Vlagyimir Putyin aláírta azt a rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy minden ukrán állampolgár egyszerűsített formában kérvényezhesse az orosz állampolgárságot. Korábban ezt csak a DNK, LNK, Zaporizzsja és Herszon régiókban élő ukrán állampolgárok tehették meg.

Anélkül, hogy részletezném, egy ukrán állampolgárnak mindössze annyit kell tennie ahhoz, hogy orosz állampolgárrá váljon, hogy eljut Oroszország bármelyik részére, és ott kérelmezi. Fontos, hogy a DNK és az LNK is elérhető. De tényleg – az orosz belügyminisztérium „területi szervének” irodái előtt Zaporizzsja és Herszon megyékben hatalmas sorok kígyóznak az orosz útlevelekért.

Nem is kell megemlíteni azt a mítoszt, hogy az oroszellenes érzelmek vadul erősödtek az ellenségeskedések után. Ami ennél is fontosabb, hogy Oroszország maga is eljön Ukrajna polgáraihoz.”

Hadd kételkedjek a hatalmas sorokban – még tízezer orosz útlevelet sem adtak ki mostanáig, pedig mindenfélét ígérnek mellé, akár pénzt is, pontosan tízezer rubelt fejenként – de nem tud nem eszembe jutni a régi, 1956-os pesti falfelirat egy romos házon az orosz szerző mondata láttán:

„Látogassa meg a nagy Szovjetuniót, mielőtt a Szovjetunió látogatja meg önt!”

Mindenesetre bizonyítékként csak annyit mond:

„A történet, miszerint Ukrajna fel lesz osztva (sokan, köztük én is, már tavaly év végén is erről beszéltek, bár ők békés folyamatban reménykedtek), és a tortából egy szelet Lengyelországhoz kerül (bár kvázi kolónia formájában), egy másik dokumentumnak – Zelenszkij elnök törvényjavaslatának – köszönhetően a szemünk előtt bontakozik ki. (…) Ha a törvényt elfogadják, az összes nyugati régió (amelyek minden bizonnyal ruszofóbok és nagyrészt feleslegesek Oroszország számára) gyorsan lengyel protektorátussá válik – olcsó munkaerővel a lengyel urak számára, és esetleg még az „Ukrajna” nevet is megtartja. Természetesen egy ilyen látens annexiót a polgároknak úgy fognak bemutatni, mint áldást és Oroszországtól való megmenekülést.”

Vagy esetleg a jövendő hivatalos narratíváját látjuk, amit egy megcsonkított Ukrajnáról fognak terjeszteni Moszkvából. Nos, ide már csak egy mondat kívánkozik az írásból:

„Érdemes megjegyezni, hogy például a magyar útlevelek kiadását a kárpátaljai lakosoknak Kijev sokkal nyugodtabban fogadta, mint az orosz útlevelek kiadását.”

Naná, ugyanis mintha mi nem álltunk volna akkor kétszázezer katonával és páncélosokkal a határaikon. Meg nekünk nem is lenne ilyen szándékunk, amit Kijevben is tudnak. Hanem még tegnap megszólalt ennek a legendának a valódi szerzője, az SZVR (Külső Hírszerző Szolgálat) vezetője, Szergej Nariskin is. Kifejezetten a TASZSZ hírügynökség számára nyilatkozta:

„MOSZKVA, július 12. /TASZSZ/. Lengyelország igyekszik leplezni nyugat-ukrajnai terjeszkedését, és idegesen veszi az Ukrajna feldarabolásáról szóló terveinek kiszivárgását – jelentette ki kedden Szergej Nariskin, az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat igazgatója.

„A szolgálathoz érkező információk arra utalnak, hogy Lengyelország vezetése idegesen reagál arra, hogy Ukrajna feldarabolásának tervei a nyilvánosság elé kerültek” – idézte a szolgálat sajtóirodája.

Szavai szerint Varsó nyilvánvalóan abban reménykedett, hogy a kemény geopolitikai szembenállás közepette sem Kijev, sem Washington, sem Moszkva nem veszi észre az ukrán területek elkobzására irányuló előkészületeit. „Lengyelország remélte, hogy amikor az ukrajnai konfliktus a diplomáciai rendezés szakaszába jut, a feleknek el kell ismerniük Lengyelország terjeszkedését, mint megvalósult tényt. Most, az értelmes információk kiszivárgását követően a lengyel vezetésnek el kell csendesítenie NATO- és EU-„barátainak” aggodalmait" – mondta Naryshkin.

Varsó most széleskörű propagandával reméli korrigálni a helyzetet. A kormány által ellenőrzött agytrösztöket és a tömegmédiát utasították, hogy rendezzenek médiakampányt Lengyelország ukrajnai pozícióinak megerősítésére irányuló lépéseinek leplezésére és a „pletykák” cáfolatára. Az orosz Külügyi Hírszerző Szolgálat információi szerint a tervek szerint arra összpontosítanak, hogy az Ukrajna összes szomszédjának „kollektív részvételéről” szóló képet teremtsenek Kijev ügyeiben. Ennek érdekében Varsó azt tervezi, hogy az ukrán problémában szorosabban együttműködik Magyarországgal és Romániával, hogy mögéjük bújva valósítsa meg terveit.”

Értem, az a széleskörű propaganda, hogy ha egyszer nem így van, akkor Varsó nem ismeri el a sosem volt annexiós terveket. Ami ebben a direkt Nariskintól származó nyilatkozatban érdekes, az az, hogy az elvileg „barátságos” Magyarországot most a Kreml politikájával jóval barátságtalanabb Romániával együtt nevezi Lengyelország cinkosának, szóval ennyit ért a pávatánc és a térdgalambrend, itt most komoly politika folyik, ki kellett nevezni minket ellenségnek. Lehet ezt fokozni?

Oroszországban mindent lehet fokozni, tehát ezt is: nézzünk bele a RIA Novosztyi mai írásába:

„Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beleegyezett abba, hogy a lengyel állampolgárok különleges státuszt kapjanak Ukrajnában, cserébe azért, hogy Varsó csapatokat vezessen be az ország nyugati részére – írta az Ukraina.ru hasábjain Rosztiszlav Iscsenko volt diplomata.

Korábban Andrzej Duda lengyel elnök közölte, hogy Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be az ukrán parlamentnek a lengyelek ukrajnai különleges státuszáról.

A volt diplomata szerint a norma elfogadása a volt szovjet köztársaságot nyugati szomszédjának protektorátusává tenné, és bizakodását fejezte ki, hogy a törvényjavaslatot hamarosan jóváhagyja a Rada.

„Cserébe Kijev (Washington és London is) arra számít, hogy húszezer lengyel katonát lát majd Nyugat-Ukrajnában. Zelenszkijnek erre azért van szüksége, hogy a nyugati régiókban rendelkezésre álló húsz-harmincezer reguláris ukrán katonát és húsz-harmincezer területvédelmi katonát átcsoportosíthassa a keleti frontra” – írta Iscsenko.

Hozzátette, hogy Lengyelország nem valószínű, hogy csapatait a Kijevvel megállapodott feltételekre korlátozná, és megpróbálná az ország minél nagyobb részét elfoglalni.”

Kezdjük azzal, hogy Iscsenko sem mondja, honnan veszi, amit állít. Aztán meg lengyel csapatmozgásokról sem tudunk, holott azt a környéket most annyi műhold figyeli, hogy egy kisbicskát sem lehet elveszíteni, arról is készül felvétel. Tehát az alaptalan állítás miatt biztosak lehetünk benne: durva propagandáról van szó, igaz, az oroszok sosem cizellálták túl az ilyesmit, amit tömegeknek szántak (bezzeg a maszkirovkában nagyok, csak az nem tömegcikk).

De mi a célja ennek a most már mindenhonnan harsogó legendának?

Mely szerint mi, bűnös hármak, Lengyelország, Románia, Magyarország rá akarunk támadni a szegény Ukrajnára, elragadni földjét, melyet épp az Oroszországi Föderáció szabadít meg (leginkább tulajdon lakosságától), nagy területéhségünkben és álnokságunkban.

Ennek, kérem, egyszerűen annyi lehet a célja, hogy ha valami csoda folytán Ukrajnát sikerül legyőzni, vagy sikerül Kijevvel megegyezéses alapon békét kötni (valóban csoda kéne ehhez a történtek után), hát lehessen tovább folytatni a konfliktust.

Kijev után ha úgy alakul, elsősorban Varsóval, de tán Bukaresttel, Budapesttel is. Legyen a viszony minimum feszült (határincidensekkel tarkítva), maximum törjön ki akár egy kisebb, hagyományos háború is, amibe remélhetőleg a NATO mérsékelt lelkesedéssel mordul bele: mondjuk ennek az esélyét is eljátszották már, csak valamiért nem érzik.

Tehát, akárhogyan is járt kezet csókolni Orbán Viktor és Szijjártó Moszkvába, most mégis azt a szerepet osztották ránk, ami jelenleg a leginkább szükséges a Kremlnek: mi lettünk az egyik ellenség. Vagy jövendőbeli ellenség. Oroszország általában sem észreveszi az ellenségeit, hanem kinevezi őket.

A végső cél pedig a konfliktus, a háború fenntartása bármi áron, mert békében már nem maradna fenn Putyin rendszere.

Rendben, csak szólok: az a harci szekér, amit hajt, bármelyik pillanatban elgázolhat minket a Nariskin-verzió bevetése útján.

Úgy tessék Putyint ünnepelni, hogy ez is benne van a pakliban.

Szele Tamás