Forgókínpad

Forgókínpad

A hazugság művészete

2022. július 24. - Szele Tamás

Visszatértem rövid, sajnos csak pár napos szabadságomról, és rögtön nagy fába is vágom a fejszémet: utánajártam néhány orosz álhírnek. Az összesnek képtelenség volna, annyi van belőlük, mint égen a csillag, nincs a világon annyi tényellenőr, amennyi elbánna velük, de a célom nem is az összesnek a cáfolata volt, hanem annak bemutatása, hogyan működik a propaganda.

russian-propaganda.jpg

Előre szólok: érzelmi alapon és irracionálisan, tehát aki eddig elhitte, azt én nem fogom tudni meggyőzni, talán nem is akarom: az már reménytelen. Aki viszont még kételkedik, talán hasznát látja ennek a kis összeállításnak, amit a Vazsnoje Isztorii (Fontos Történetek) válogatása alapján rakosgattam össze. Február vége óta ugyanis a „Verified.Media” tényellenőrző projekt 85 elemzést készített az ukrajnai invázióval kapcsolatos témákban. A projekt főszerkesztője, Ilja Ber konkrét példákon keresztül elemezte az orosz propaganda fő cselekményeit. Van ebben minden, mint a búcsúban: tulajdonképpen az is a propagandagépezet, egy nagy hazugságbúcsú, szélhámosságbazár, ahol semmi sem igazi, semmi sem az, aminek látszik, ellenben bármit fogad el ott az ember, nagy kárára válik.

Kezdjük azzal a legendával, amit már a háború első napjától hallunk, miszerint „az ukránok nácik”. Nem nacionalistábbak, mint bármely más nép hasonló helyzetben, ott is vannak persze szélsőjobboldaliak, de nem többen, mint máshol. Ilyenkor a propaganda nem éri be annyival, hogy állít valamit, hanem nyomatékosítani is akar, mintegy bizonyítani: na, abból lesz a baj meg a bukta. Hamisítottak eleinte Zelenszkij-idézetet is, de azzal az volt a baj, hogy megvolt az eredeti, aztán bevetették a horogkeresztes kalácsot.

Jól tetszettek olvasni: horogkeresztes kalács. Mondjuk nem kalács, hanem kulics, és nem horogkereszt volt rajta, hanem az Azov jele, de legalább rajta sem volt... Szóval, a kulics egyfajta húsvéti kalácsféleség orosz-fehérorosz-ukrán-lengyel vidékeken, mindig magas, sokszor díszítik is mindenfélével, Vologdában például bogyós gyümölcsökkel, máshol cukormázzal, ezzel-azzal. Mármost ez év április 23-án a Readovka címá kiadvány közzétett egy fotót némely húsvéti kulicsokról, amelyeket az „Azov” szóval, az ezred emblémájával és az ukrán zászlóval díszítettek. A cikk szerzője szerint a fotó egy ukrán szupermarketben készült. Ugyanezen a napon a szokatlan kulináris termékeket az RBC is említette. A fotót Vlagyimir Szolovjov televíziós műsorvezető tette közzé Telegram-csatornáján, és később a Rosszotrudnyicsesztvo akkori helyettes vezetője, Natalja Poklonszkaja volt Állami Duma-képviselő is megosztotta.

Mármost az Azov tényleg nem elsőáldozó kisleánykákból állt, de azért nehéz lenne elhinni, hogy bármi előnye lett volna annak a különös alakulatnak abból, ha kulicsra teszik a nevüket. Április 23-án ők már az Azovsztalban védekeztek, hatalmas erőket felemésztve, nem, hogy toboroztak volna vagy másért kergették volna a népszerűséget. Az meg már maga az abszurd, hogy cukormázzal reklámozták volna magukat. Akkor mi ez, mégis?

Minden lopott fotónak az a sorsa, hogy valaki rákeres, és előkerül a forrása. Az eredeti fotót a kulicsokról, amelyből később az „azovista sütemény” lett, még 2019 áprilisában tették közzé, a Fakty című ukrán kiadvány honlapjáról származik. Az eredeti képen a kulicsokat cukormázzal és egyszerű, színes apró cukorral borították, rajzok nélkül. Ezt alakították át Photoshop segítségével, mint a képünk is mutatja: balra a hamisítvány, jobbra az eredeti. És mivel két egyforma kalácsot sütni fizikai lehetetlenség, világos, hogy nem a jobb oldali kép készült utólag – különben is, levenni egy réteget egy fotóról nagyon nehéz, feltenni rá annál könnyebb.

manipulalt_fankok.jpg

Na, de a Hitler születésnapját ünneplő lembergi iskolások tán csak nincsenek megvágva? Nincsenek, ám a fejük tetején állnak.

2022. április 20-án öntötte el a közösségi felületeket az alább látható kép, melyen lembergi iskolások ünnepelnék a fasiszta vezér és kancellár 133. születésnapját, és hát igen, eléggé ijesztő, ahogy SS-formába rendeződnek. De vajon két „S” betű az ott, egymás mellett?

Nem, nem az. Az két ötös számjegy. A fotó valójában 2016. április 12-én készült. Az űrhajózás napján az első emberes űrrepülés 55. évfordulója alkalmából rendezett eseményt ábrázolja. Az „Űr meghódítása” elnevezésű eseményre az oroszországi Penzában került sor. Ezt a fotót vágni sem kellett, elég volt fejjel lefelé bemutatni. Látszik is, ahogy a számjegyek alja felül görbül.

55.jpg

De a horogkeresztes tetoválások tán csak valódiak? Azok bizony valódiak. Csak nem egészen úgy áll a helyzet, ahogyan azt a nagyközönségnek bemutatták. Tudni kell, hogy az orosz börtöntetoválásoknak nagyon komoly kultusza van, mindig is volt, legalábbis a múlt század harmincas évei óta. Komoly tanulmányok születtek róluk oroszul is, de magyarul is hozzáférhetőek: a tárgykörben csak javasolni tudom az érdeklődőknek Kovács Ákos és Sztrés Erzsébet „Tetovált Sztálin. Szovjet elítéltek tetoválásai és karikatúrái” című kötetét, mely később jelentősen kibővítve „Az orosz tolvajvilág és művészete” címmel jelent meg, Dancig Baldajev rajzaival (Baldajev különben a téma legavatottabb szakértője), Dalos György versfordításaival. Szóval, nem újdonság, hogy a blatnojok (orosz szervezett bűnözők) úgy ki vannak varrva, mint a jakuzák, ha ugyan nem még jobban. Természetesen az ukránok is. Tehát, mikor június végén elkezdett keringeni a közösségi felületeken egy horogkeresztekkel kidíszített fickó fotója, lehetett sejteni, hogy nem a törvénytisztelet szobrát látjuk, de nem is az „Azov-ezred egyik elfogott tagját”, amint a Gazeta.ru és Nyikolaj Sztarikov író állították. Íme a kép:

horogkeresztes_rab.jpg

A valóságban ez már több mint 15 éve kering az interneten. A legkorábbi ismert megjelenése 2005-re nyúlik vissza, amikor a Getty Images fotóadatbázis szerint a neves fotós, Vladimir Drachov elkészítette és az AFP tulajdonában áll. A képen egy orvos vizsgál meg egy foglyot egy fehérorosz börtönben.

Ismétlem: 2005-ben. Hát, blatnojnak legalább blatnoj, vágni ezt sem kellett, csak olyan, mint a viccben: nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercédeszeket, hanem Ladákat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Menjünk tovább, még sok érdekeset látunk ma.

2022. június 27-én orosz csapatok cirkálórakéta-támadást indítottak az ukrajnai Kremencsuk város ellen, amely során megsemmisítették az Amstor bevásárlóközpontot. Az első hivatalos reakció a lerombolt bevásárlóközpontról készült fotók megjelenésére az orosz védelmi minisztérium nyilatkozata volt, miszerint a csapást „nagy pontosságú fegyverekkel” hajtották végre egy fegyver- és lőszerraktár ellen, és azt is állították, hogy a lövedékek által eltalált bevásárlóközpont „nem volt nyitva”. Az orosz állami média azt közölte, hogy a központ néhány hónappal korábban, márciusban bezárt. Még Lavrov külügyminiszter is azt mondta, hogy a központ üresen állt.

Hát ez bizony nem volt igaz. Nyitva volt, egészen a találatig működött, amit bizonyítanak az aznap készült szelfik, sőt az aznap kiállított nyugták is. Hazudni tudni kell, vagy legalábbis tudni kéne, elvtársak.

blokk_kremencsukbol.jpg

2022. március 9-én az orosz hadsereg szétlőtte egy mariupoli kórház szülészeti osztályát. Másnap az orosz média, majd később a hivatalos szervek is azt állították, hogy nem történt támadás, és hogy az áldozatokról szóló jelentések megrendezettek: „Az állítólagos légicsapás megrendezett provokáció volt, hogy fenntartsák az oroszellenes hangulatot a nyugati közönség körében.” – írta a Rosszijszkaja Gazeta, mely később egy cikket is közzétett honlapján: „Újabb nyugati hamisítvány: A mariupoli szülészeti kórházban filmre vett nőről kiderült, hogy egy fotómodell.” címmel.

Aztán kiderült, hogy a szépségblogger Marianna Podgurska, akit lefilmeztek, valóban terhes volt, és a szülészeti kórházban feküdt; a riport és a támadás is valódi volt. A propagandistáknak ezt hamarosan be kellett ismerniük, de cserébe új, egymásnak ellentmondó verziókkal álltak elő, hogy a közönséggel elhitessék: az igazság kideríthetetlen. (Ezt jegyezzük meg, mert fontos lesz).

Aztán ott volt a Krím-rendjelek esete. A Krím elfoglalásáért járó ukrán kitüntetésekről szóló jelentések először 2022. március 24-én jelentek meg a Telegram-csatornákon. Annak bizonyítékaként, mint a propaganda fogalmazott, hogy „az Ukrán Fegyveres Erők egy csapásmérő csoportja támadást tervezett a Krím ellen, a NATO-országok haditengerészeti támogatásával”. Magukat a kitüntetéseket pedig állítólag orosz katonák találták az általuk elfoglalt Herszon régióban egy katonai sorozási irodában. Később ezt az információt az orosz média újra és újra közölte, persze a Telegram-csatornákra hivatkozva. Zakhar Prilepin író, Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz volt vezetője (akiből épp krími kormánybiztos lesz, amennyire ezt lehet tudni), Eduard Csesznokov, a Komszomolszkaja Pravda tudósítója és mások is megosztották a hírt (Csesznokov később legalább beismerte a tévedését). Hozzászólásaik lényege az volt, hogy most már bizonyított, hogy ha Oroszország nem indít különleges műveletet, Ukrajna megszállta volna a Krímet. Itt a rendjel fotója, lássuk csak!

krimi_plecsni.jpg

Hát ez is hamisítvány, annak is ügyetlen. Nem tudott ukránul, aki összerakta, ugyanis ezen a nyelven az elnöki rendelet „ukaz” és nem „nakaz”, másodszor Zelenszkij monogramja ukránul nem A. Zelenszkij (az Alekszandrovicsból), hanem O. Zelenszkij, merthogy Olekszandrovics. Mit csináljunk, másképp írják. De a hivatalos iratokon nem is használja az apai nevét, csak V. Zelenszkijként ír alá. Azt már nem is érdemes mondani, hogy Ukrajna minden hivatalos dokumentumában „Krími Autonóm Köztársaság” szerepel, és nem csak annyi, hogy „Krím”.

Na de ha már itt tartunk, létezik egyáltalán Ukrajna? Egy még magyarul is elterjedt álhír szerint nem.

2022. február végén szenzációként jelent meg az orosz közösségi médiában (és átterjedt a magyarra is): Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanácsában az orosz–ukrán konfliktus megvitatása során már 2014. április 7-én kijelentette volna, hogy Ukrajna „1991 óta nem kérte a határai megállapítását, tehát Ukrajna állam nem létezik.”

A nyilatkozat legkorábbi említése az interneten egy Iryna Khizhnyak harkivi társadalmi aktivista által aláírt kiadványban található, aki „az angol Thames-TV csatornára” hivatkozott. Csak épp ilyen tévécsatorna nincs. Valamikor régen létezett ugyan a Thames Television (közismert rövidítéssel csak Thames), ami a brit ITV televíziós hálózat egy régiójának franchise-tulajdonosa volt, de az 1968. július 30-tól 1992. december 31-ig működött Londonban és környékén.

Ráadásul nem is az ENSZ hatáskörébe tartozik, hogy egyáltalán döntsön az államhatárok megállapításáról. 1945. június 26-án azonban 50 ország képviselői írták alá az ENSZ Alapokmányát – köztük nemcsak a Szovjetunió, hanem az Ukrán és a Belorusz SZSZK is. 1991-ben Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország lett az utódjuk az ENSZ-ben. Szintén megjegyzendő, hogy Ukrajna határait még a Szovjetunió felbomlását kimondó Belavezsai Megállapodás is rögzíti. De ez a hazugság legalább nem került pénzbe.

Aztán lássuk csak, mit is mondott volna Zbigniew Brzezinski? A Kreml szerint azt, hogy:

Az új világrend Oroszország ellen, Oroszország romjain és Oroszország kárára fog épülni. Ukrajna számunkra a Nyugat előőrse a Szovjetunió helyreállításával szemben.”

Nos, Brzezinski soha nem írt ilyesmit. Könyveiben ezzel teljesen ellentétes gondolatokat vall. Az idézet kitalált, hamis és először az 1990-es évek végén jelent meg egy marginális orosz Nyugat-ellenes újságban, a Párbajban vagy a Szevasztopoli Pravdában. De azt sem mondta vagy írta, amit maga Nyikita Mihalkov tulajdonít neki, miszerint:

A kommunizmus megsemmisítése után az orosz ortodoxia lett Amerika egyetlen ellensége.”

Igaz, Mihalkov külügyminiszternek is nevezi (sosem volt az) és nem lehet tudni, mikor mondta volna ezt Mihalkovnak, mert bizony ők ketten sohasem találkoztak.

De ez semmi a biolaborok kiirthatatlan legendájához képest. Ezek állítólag Ukrajnában működtek volna, olyan titkos biológiai fegyverek kifejlesztése céljából, amelyek kizárólag a szlávoknak, azon belül is kizárólag az oroszoknak ártanak. Cáfolta ennek még a lehetőségét is mindenki, aki kompetens az ügyben, még ezeken a hasábokon is megjelent, amit az orosz Jevgenyij Kunin biológus, több egyetem adjunktusa mondott az ügyben, miszerint:

Nincs olyan genetikai tulajdonság, egyáltalán nincs olyan, egyetlen mutáció sem, amely világosan és egyértelműen megkülönböztetné az orosz és az európai népességet. Egyszerűen nem létezik! Természetesen a genetikai különbségek nem teljesen ismertek, de nem is annyira rosszul. Egyszerűen nincsenek olyan fix allélok, amelyek megkülönböztetnék az egyik populációt a másiktól. Egyáltalán nincsenek!

Bizonyos allélok gyakoriságában különbségek vannak. Például Oroszországban több vörös hajú lehet, mint Ukrajnában. De nincs semmi, ami csak Oroszországban lenne – és ami nem lenne Európában vagy Amerikában. Maga a gondolat, hogy olyan gyógyszereket, olyan szereket hozzunk létre, amelyek csak egy bizonyos alléllal rendelkező népességcsoportot céloznának meg, meghaladja a tudomány és a technológia lehetőségeit. Nem csak lehetetlen ezt laboratóriumban létrehozni, de még egy értelmes algoritmust sem lehet kitalálni arra, hogyan kellene megtenni. Ez ostobaság, aminek semmi alapja.”

Ehhez képest az orosz védelmi minisztérium 2022. június 16-án újabb jelentést készített az Egyesült Államok ukrajnai katonai és biológiai tevékenységéről, külön kiemelve a P–268-as projektet. Szerintük „a projekt célja egy olyan vírus létrehozása volt, amely képes megfertőzni a sárgalázat, a zikalázat és a dengue-lázat hordozó szúnyogokat”. A kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem pedig már be is fejezte a projektet, vagyis a víruspreparátum kifejlesztését, amelyet az USA-ba vittek „terepi aerobiológiai kutatásra”.

Több tucat nagy orosz kiadvány és tévécsatorna még aznap arról számolt be, hogy „az USA azt tervezi, hogy szúnyogcsípésekkel terjeszti a vírust”, és fertőző betegségek feltételezett kitöréséről szóló történetekkel töltötte meg összes felületét. Figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy az orosz védelmi minisztérium által idézett dokumentumok szerint a vírus nem az embereket, hanem a szúnyogokat érinti – éppen azért, hogy azok ne hordozzák a fent felsorolt betegségeket!

Már csak egy nagy, feltűnő hazugságra van terjedelmem, nevezetesen arra, hogy állítólag Prágában nem engednék be az ukránokat a boltokba. Dehogynem engedik. Ennek ellenére május végén az orosz média arról számolt be, hogy Prágában egyes üzletek tulajdonosai megtiltották az ukránok belépését a lopások elszaporodása miatt. Az üzletekben állítólag „ukránok nem léphetnek be” feliratú táblák jelentek meg. A tiltást több, az interneten terjedő fotóval próbálták igazolni.

pragai_kamu.jpgEzt a szamárságot viszont sikerült a valódi sajtó útján elterjeszteni. A Csehországban megjelenő angol nyelvű Prague Morning magazin május 26-án reggel bejelentette a tilalmat, és közösségi oldalain fényképeket tett közzé a táblákkal ellátott kirakatokról. A posztot a következő kérdés kísérte: „Láttak ilyen feliratokat a városban?”. Ezt követően az olvasók felháborodtak, és más újságírók is érdeklődtek a téma iránt. A Deník című lap fotósa például csak néhány tucat perccel a posztok megjelenése után látogatott el az egyik üzletbe, de a kirakatban nem talált ukránokról szóló feliratokat. Egy butik meglepett eladója szerint soha nem tettek ki egy táblát, amelyen az állt, hogy „ukránoknak tilos a belépés”. Végül az összes ábrázolt üzletek tulajdonosai és alkalmazottai egyöntetűen állították, hogy nem helyeztek ki ilyen táblákat.

A Prague Morningnak helyreigazítást kellett közölnie:

Elnézést kérünk. Egyik olvasónk küldte nekünk ezeket a képeket ma reggel a Facebookon. Azt mondta, hogy tegnap délután készítette őket, és mi hittünk neki. Ez a mi hibánk.”

Csúnya diszkrimináció lett volna, ha igaz – de nem volt az.

Nos, elég példát mutattam ezekre a sántító hazugságokra, rágalmakra, most már gondolkodjunk el azon, mi a célja ennek az egésznek? Hiszen a legtöbb állítás cáfolatához még tényellenőrre vagy komoly munkára sincs szükség, egy Google-keresés lerántja róluk a leplet: csak nem gondolják Prigozsin olginói boszorkánykonyháján, hogy ezt a tengernyi szamárságot elhiszi a világ? Ráadásul ügytelenül, hanyagul hazudoznak, minden lóláb kilóg mindenhonnan, hol vannak ezek a régi cári Ohranától, akik még kisebb példányszámban ugyan, de olyan míves rágalmakat adtak közre, hogy némelyiktől máig sem szabadulunk?

Van egy rossz hírem: de, sokan elhiszik így, ebben a nyers, átlátszó formában is a propagandát. Pedig igazából nem is az a célja, hogy elhiggyék, hanem az, hogy bizonytalanságot keltsen. Hogy az ember már ne tudja, mit gondoljon. Mert társas lények vagyunk, az életünkben nagy szerepet játszik a kollektív vélekedés: ha a faluban mindenki azt mondja, hogy ne menjünk sétálni a kerek erdőbe, mert ott farkasok laknak, abban bizony lehet valami. Nem megyünk oda. De ha a faluban mindenki azt mondja, mert mindenki „hallotta valakitől”, hogy a Mari néni boszorkány, akkor... a Mari nénit jó eséllyel megégetik. Hacsak törvény nem mondja ki, hogy boszorkányok nincsenek. Vagy a papnak, tanítónak nincs több esze a többieknél.

És aki egyaránt elhiszi a farkast is (ami lehetséges) meg a boszorkányt is (ami lehetetlen), az mindent elhisz, amit elég sokszor hall, és elég sok forrásból. Hiszen „beszélik az emberek”, esetleg „ezt mindenki tudja”. Lehet, hogy mindenki tudja: de rosszul.

De még ha nem is hisznek el sokan minden badarságot, akkor is ott marad a kétség, mint mérgezett nyíl a sebben: hátha mégis igaz?

Hittel pedig nem lehet vitatkozni.

Végkövetkeztetésként kimondható: a propaganda igazából nem azért hazudik, hogy elhiggyük, ha elhisszük, az a terjesztőnek tiszta haszon, de nem ez a valódi célja.

A propaganda azért hazudik nekünk, hogy már az igazat se higgyük el.

És így nyer értelmet minden őrült konteó, chemtrailtől Qanonig, 5G-től gyíkemberekig: mindegy, mit hazudnak, csak az a fontos, hogy mindenben kételkedjünk. Abban is, amit látunk, hallunk, tudunk, ismerünk.

Ha ezt elérik: győztek.

Ne érjék el, tegyünk róla. Használjuk a fejünket.

Tudom, nehéz, de használjuk.

Megéri.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása