Ritka dolog, hogy pont egy nyári hétvégére találjon az ember izgalmas témát, de ez a mai mintha csak megrendelésre érkezett volna. Hölgyeim és uraim, bemutatom a legújabb orosz kémnőt, Maria Adela Kuhfeldt Riverát, eredetileg és most megint Olga Vasziljevna Kolobovát. A története tanulságos is, nevetséges is – és egy kicsit ijesztő.

Előre jelezném, hogy ezt az esetet a Bellingcat és a The Insider adatai alapján dolgozom fel, tehát ezt sem én találom ki, feleslegesek az olyan hozzászólások, hogy „te ezt nem tudhatod”. Dehogynem tudhatom, csak meg kell válogatni, kinek, mit hisz el az ember, és ez a két említett orgánum még sosem hazudott. Túlozni sem szoktak, inkább minuciózus pontosságukról híresek.

Maria Adela története a Szkripal-üggyel kezdődött. Akkoriban – és azóta is – az orosz szolgálatok hibát hibára halmoztak, a Szkripalok megmérgezése nem sikerült, BUK-rakétarendszert vittek Donbasszba, amivel egy Boeing utasszállítót sikerült lelőni, amikor a GRU hackereit letartóztatták, miközben megpróbálták feltörni az OPCW hálózatát, egyikük zsebében egy taxinyugta volt egy katonai egység címével, a GRU más tagjait a sikertelen montenegrói puccs után tartóztatták le – kiderült, hogy a Western Unionon keresztül pénzt küldtek a fegyvereseknek, és a GRU főhadiszállásának címét adták meg a Korosevszkoje sugárúton... később Navalnij megmérgezésével is kudarcot vallottak és nyilvánosságra került a halálbrigád névsora, sőt, a személyes adataik is. Ez a sok hiba vezette el végül Maria Adelához az oknyomozó sajtót, ugyanis az orosz szolgálatok egyvalamire nem figyeltek. Az ügynökök útlevelei egymást követő vagy egymáshoz közel álló sorszámot viseltek.

Valószínűleg évekkel korábban kapták a hamis személyazonosságokat, egy tételben, mindenki és könnyebb volt egy szériából adni őket, de ez végzetes hibának bizonyult. Ilyen útlevél-sorszám miatt bukott le (majdnem) a Krímben múlt héten Igor Girkin (Sztrelkov) is, aki – lássunk csodát – most ugyan katonai bloggerként és hivatásos háborús uszítóként tevékenykedik, de annak idején pár hónapig a Donyecki Népköztársaság hadügyminisztere volt és személyesen felelős a maláj utasszállító gép lelövéséért. Szóval, vannak bizonyos orosz útlevélszámok és -szériák, amelyek felbukkanása esetén még csak nem is kétséges, hogy honnan jött a tulajdonosuk és mit akar. Moszkvából és semmi jót.

Ez a 2018-as Szkripal-ügy óta ismert, a Bellingcat tette közzé, és lássunk csodát, az írás megjelenésének estéjén megszületett a határozat a GRU-nál: azonnal hazarendelnek minden „illegális ügynököt”. Azokat az orosz hírszerzőket hívják így, akik hamis néven, állandóan külföldön élve, hamis személyazonosságot használva dolgoznak. Általában a Külföldi Hírszerző Szolgálathoz (SZVR) kapcsolódnak, de a GRU-nak is vannak saját „illegálisai”, bár kevesen. Az illegális külföldi ügynökök felkészítése a legnehezebb és legdrágább hírszerzési feladat: hosszú éveket kell a betanítással tölteni, a kémnek kiváló nyelvtudással kell rendelkeznie, és meggyőzően kell tudnia játszani a szerepét.

Ekkor rendelték vissza Maria Adelát is. Másnap, 2018. szeptember 15-én egy Maria Adela Kuhfeldt Rivera névre szóló útlevéllel rendelkező nő az olaszországi Nápolyban egyirányú jegyet vásárolt Moszkvába. Az útlevélben azonban nem a név, hanem a száma volt a legérdekesebb – ez csak az utolsó számjegyben különbözött a Szkripal-ügyben megbukott két ügynök, álnevükön „Petrov” és „Bosirov” útlevelétől. „Adela” körülbelül tíz éve élt különböző európai országokban, számos körben ismert volt, mint perui születésű társasági hölgy és saját ékszermárkájának tervezője. Szoros kapcsolatban állt több hadsereggel, politikusokkal és újságírókkal, interjúkat adott és fergeteges partikat rendezett, de egy nap alatt, 2018. szeptember 15-én Maria Adela Kuhfeldt Rivera visszaváltozott az 1982-es születésű Olga Vasziljevna Kolobovává, és visszatért moszkvai lakásába, a Nyugati Degunino negyedbe.

Lássuk, hogyan épült fel „Maria Adela” legendája?

2005. augusztus 8-án a perui Lima város Independencia kerületének anyakönyvi hivatalába érkezett egy kérelem egy új perui állampolgár felvételére az országos adatbázisba. A nő Maria Adela Kuhfeldt Rivera néven azonosította magát, és ügyvédei bemutatták Callao város anyakönyvi hivatalának születési anyakönyvi kivonatát. A születési anyakönyvi kivonat 1978. szeptember 1-jén kelt, és az 1978. évi születési nyilvántartás 1109-es sorszámát viselte. Az anyakönyvi hivatal további megerősítést kért, mire fel Adela ügyvédei bemutattak egy további dokumentumot: egy keresztlevelet a callaói Cristo Liberador plébániáról. Az egyházi dokumentum szerint Maria Adela 1978. szeptember 1-jén született, és két héttel később, 1978. szeptember 14-én keresztelték meg. Ezen információ megerősítése érdekében az anyakönyvi hivatal kapcsolatba lépett a Cristo Liberador egyházmegye plébánosával, José Enrique Herrera Quiroga tiszteletessel. A papnak még csak ellenőriznie sem kellett az egyházi nyilvántartást, hogy rájöjjön, hogy az okmány hamis, mivel ő volt az alapítója és első papja ennek az 1987-ben, kilenc évvel Maria Adela állítólagos megkeresztelése után alapított templomnak. A perui igazságügyi minisztérium a hamis állítás miatt az ügyet „közbiztonság és hit elleni bűncselekményként” az ügyészséghez utalta.

Ez nem jött össze, de a GRU vezetése túl lusta volt ahhoz, hogy új fedősztorival álljon elő (valószínűleg nem sejtették, hogy a perui kormány nyilvánosságra hozza az információt). Mindenesetre „Maria Adela” 2006-ban kapta meg első orosz útlevelét, pontosan ugyanazzal a névvel és születési dátummal. A számára létrehozott álca szerint „vezető szakemberként” dolgozott a Moszkvai Állami Egyetemen, és egy moszkvai címen lakott, ahol – mint kiderült – más emberek éltek, akik nem tudtak a létezéséről. Az útlevél sorszámából látszik, hogy „Maria Adela” 2006 novembere-decembere körül kapta meg orosz útlevelét, közvetlenül azelőtt, hogy a perui igazságügyi minisztérium közzétette leleplezését, bár igaz, hogy egy kevéssé látogatott weboldalon. De hát ki olvassa a perui kormányzat hivatalos oldalait? Még a peruiak se nagyon.

Később „Maria Adela” új ismerőseinek meglehetősen egzotikus történetet mesélt származásáról: a perui Callaóban született, apja német, anyja perui volt. Az apja elhagyta őket, az anyja egyedül nevelte, és 1980-ban az anyjával együtt a Szovjetunióba utazott, hogy részt vegyen az olimpián (!). Ott édesanyja sürgős üzenetet kapott Peruból, amelyben sürgősen haza kellett térnie, és a kis „Maria Adela”-t egy szovjet család (?!) gondjaira bízta, akikkel összebarátkozott. Édesanyja soha nem tért vissza (!), és „Maria Adela” Oroszországban nőtt fel. Rossz volt a kapcsolata mind nevelőanyjával, mind apjával, aki, mint elmondta, gyermekkorában bántalmazta őt. Ez utóbbi volt az oka annak, hogy nem akart Oroszországban élni vagy orosz férfihoz feleségül menni, és ezzel magyarázta azt a vágyát, hogy Nyugat-Európában éljen és alapítson családot.

Ez már bizony tündérmese, a kevésbé valószínűek közül. Milyen anya hagyja a lányát majdnem ismeretlen „szovjet embereknél”? No, de nem is mindenki hitte el, például Sheila Bryant ezredes, az amerikai haditengerészet volt európai és afrikai főfelügyelője sem, de a többség nem is nagyon foglalkozott a dologgal.

A forrásaim szinte kínos részletességgel követik „Maria Adela” útját Európán keresztül, de az a lényeg, hogy pár év gemmológiai (ékkőtan) stúdium (és egy különös névházasság, melynek végén megözvegyült) után a hölgy horgonyt vetett Nápolyban. Saját ékszermárkáját már korábban bejegyeztette Párizsban „Serein” név alatt, cégét, a Serein Kft.-t, amelynek célja ékszerek és luxuscikkek gyártása és kereskedelme volt, 2013 elején jegyezték be Olaszországban. Később az öbölre néző nápolyi külvárosba, Posillipóba költözött és ott huzamosabb időre horgonyt is vetett.

Nápolyban tetőzött „Maria Adela” orosz illegális kémkarrierje. A következő három év során a helyi társasági élet szereplőjévé vált: ékszer- és luxuscikk-butikot nyitott, később divatos klubbá alakította át, ahol a helyi high-life virágzott, és végül a Lions Club jótékonysági szervezet helyi fiókját vezette. A Maria Adela butikban a Serein termékcsalád jellegzetes ékszereit mutatta be, amelyeket állítása szerint ő maga tervezett. Cége mára már megszűnt weboldalán ez állt: „1800 óta azon dolgozunk, hogy olyan kis műalkotásokat hozzunk létre, amelyek érzelmeket váltanak ki”.

Ehhez képest a Maria Adela-butikban árult és állítólag „Nápolyban készített kis műalkotásokról” kiderült, hogy kínai online nagykereskedőktől vásárolt olcsó csecsebecsék. És a művelt, jó ízlésű úri közönség ezt nem vette észre, ami sokat elmond róluk. De mit kémkedett pontosan Maria Adela Nápolyban?

Nem lehet bizonyosan tudni. Az tény, hogy a butikja, amit galériává és klubbá fejlesztett, a helyi politikusok, üzletemberek és hírességek találkozóhelyévé vált. Ez sokat segített abban, hogy 2015-ben megválasszák a Lions Club jótékonysági szervezet helyi fiókjának titkárává. A Lions Club Napoli Monte Nuovo nevű fióknak volt egy fontos jellemzője: a Nápolyban állomásozó NATO-tisztek hozták létre, és még a NATO Egyesített Erők jelvénye is szerepelt a lobogóján. Szóval, három éven keresztül nagyon sok NATO-tiszttel érintkezett, és közülük nem egyhez gyengéd szálak fűzték. Járt az otthonaikban és számos, a NATO vagy az amerikai hadsereg által szervezett eseményen vett részt, köztük a NATO és az amerikai tengerészgyalogság éves bálján. Az egyetlen dolog, ami tisztázatlan, hogy volt-e valaha fizikai hozzáférése a NATO-bázishoz.

De az is lehet, hogy nem Nápoly volt a célpontja, hanem Bahrein. 2013-tól rendszeresen utazott oda, azzal az ürüggyel, hogy részt vett az évente megrendezett Jewellery Arabia kiállításon. És jó kapcsolatokat sikerült kiépítenie: 2014 decemberében a cég Facebook-fiókján megjelent egy fotó, amelyen az látható, hogy Serein mandzsettagombokat ajándékozott az ország akkori miniszterelnökének, Khalifa bin Salman Al Khalifa hercegnek. Hogy Adela pontosan mit keresett Bahreinben, nem világos, de érdemes megjegyezni, hogy az országban található egy amerikai haditengerészeti bázis, ahol több mint 7000 amerikai tiszt és katona tartózkodik.

De minden jónak vége szakad egyszer, eljött a 2018-as evakuáció napja. „Maria Adela” elhagyta Nápolyt, Moszkvába repült anélkül, hogy ideje lett volna bármit is megmagyarázni európai ismerőseinek. Az egyetlen emlék az előző életéből, amit magával vitt, Louise nevű macskája volt, amelyet ismerősei úgy jellemeztek, mint „az egyetlen stabil dolgot az életében”. Azóta „Maria Adela” eltűnt, felszívódott, ellenben megjelent Olga Kolobova, aki egészen jól elboldogult Moszkvában. Vett egy Audi 3-ast – „Adela” is az Audikat szerette – és beköltözött egy államilag támogatott luxuslakásba a Seliger City komplexumban. Az ingatlan tulajdonosa most is az orosz állam, Olga Kolobova csak bérlő.

Tulajdonképpen csak véletlenül figyelt fel rá a sajtó. Az útlevélszáma szerepelt egy feketepiacon beszerzett adatbázisban, és észrevették, hogy a „Maria Adela” név hiányzik minden hivatalos orosz állami adatbázisból, ám legalább három okmányt – egy belföldi és két külföldi útlevelet – állítottak ki neki, amelyeknek a sorszámát számos más ismert GRU-tiszt is használta. Az oknyomozó kollégák leírják annak műszaki részleteit, hogyan sikerült Kolobovát azonosítani „Maria Adelával”, ez most nagyon terjedelmes volna – de sikerült. Látható, hogy Olga Kolobova 2018-ig nem hagyott digitális lábnyomot Moszkvában. Jelenlétének nyomai azonban 2018 novembere után – éppen akkor, amikor Adelának vissza kellett térnie Moszkvába – nagy számban megtalálhatók. Autót vett, lakást bérelt, sőt, a közösségi oldalakon is aktív. Odnoklassniki (OK) fiókján Kolobova a „Putyin barátai” csoport háborúpárti tartalmait népszerűsíti és feliratkozott egy moszkvai állatklinika által működtetett csoportra is, amely többek között macskákat kezel (emlékszünk még Louise cicára)?

Sőt, kiderült még egy apróság. Megtalálták Olga Kolobova apját is, aki bizony nem akárki. Az Uráli Egyetem Kamenyszk-Uralszkij-i kirendeltségének katonai tanszékét vezeti, kitüntették a Becsületrenddel, és „nemzetközi szolgálatot teljesített az Iraki Köztársaságban, Angolában és Szíriában”. Úgy tűnik, Olga Kolobova második generációs GRU-tiszt volt.

A sajtó megpróbálta őt magát is szóra bírni, elvégre hallgattassék meg a másik fél is, de nem volt hajlandó nyilatkozni.

Nos, úgy tűnik, kémet fogtak a Bellingcatnél és a The Insidernél. Ha véletlenül is, ha nyugalmazottat is. De kémet: csak most már mihez kezdjünk vele? Azt sem tudni, igazából mi volt a feladata.

Semmihez, illetve egy tanulsága mégis van az esetnek.

Ahol egy Maria Adela megtermett, terem ott akárhány.

Az viszont szépségdíjas lehetett, ahogy eladta a kínai bóvlit egyéni tervezésű ékszerként az úri közönségnek és azok meg is vették.

Az orosz kémnőket az ember automatikusan Matuska Hariska néven tisztelné, de Olga–Adela szerintem ennél többet érdemel.

Legyen a neve Gagyi Hari.

Szele Tamás