Különös dologgal fogok most próbálkozni: meg szeretném mutatni, mennyire nehéz eligazodni a háború hírei között, mennyire bonyolult kirostálni a sok hazugság közül a kevés igazat – néha nem is sikerül, ha nem figyelünk, néha pedig az a legjobb, ha megmutatunk minden információt, és mindenki válogassa ki a maga igazát. Ezt teszem most.

Vegyük először is a tagadhatatlan tényeket. Az ukrajnai frontok állnak, az Ukrinform két hete kiszámolta, hogy naponta átlagosan 330 méteres sebességgel mozognak oda-vissza a csapatok, a területi nyereségek minimálisak, egyedül talán Piszki falu elfoglalásával büszkélkedhet az orosz fél, de azzal eddig öt különböző alkalommal dicsekedtek el különféle vezetők és parancsnokok, köztük utólag Ramzan Kadirov is. A településről annyit, hogy 2014 előtt mintegy kétezer lakosa volt, az akkor kitörő harcok után összesen hét, mert mindenki más elmenekült, de ez a hét ember is elhagyta a falut, mielőtt a mostani támadás odaért, így üres falut sikerült ennyiszer elfoglalni, de alaposan csinálták, mert még termobarikus fegyvereket is bevetettek az ostromban. És ez a legkomolyabb orosz győzelmek közé tartozik Szeverodonyeck és Liszicsanszk óta. Egyébként állóháború zajlik, ami a lehető legrosszabb, mert pusztul az állomány, fogy a lőszer, méregdrága az egész és voltaképpen semmi eredménye nincs. Az ukrán tüzérség sikerei nem változtatnak magukon a frontvonalakon, legfeljebb nem lesz annyi utánpótlásuk az oroszoknak, szóval ez mészárszék jó ideje, nem háború.

Miért van ez így?

Erre adna magyarázatot „Murz harci macska”, vagyis Andrej Morozov katonai blogger egy tegnapi írásában, amit a Roszkomnadzor még a blogjáról is leszedett, de szerencsére elérhető a Wayback Machine útján, mármint – ha Morozovnak lehetne hinni, de ez erősen kérdéses. Ejtette már ő át a teljes világsajtót is, illetve nem tudjuk, hogy igazat írt vagy hazudott. Na, ezt meg kell magyarázzam.

Először is lássuk, kivel van dolgunk, ki ez a „Бойцовый кот Мурз”, „Murz harci macska”? Ezt a nevet csak a blogján használja, egyébként, mint írtam, Andrej Morozovnak hívják, Moszkvában született és nevelkedett, valamint igen mozgalmas életet élt. A 2010-es évek elején vált híressé az ellenzéki vezetők és újságírók elleni támadásairól (ő és társai paradicsommal dobálták őket), valamint az Egységes Oroszország irodája elleni támadás miatt indított büntetőeljárás okából. A Vörös Villámháború nevű nemzetiszocialista szervezet alapítójának, sztálinistának és nacionalistának nevezte magát. 2014-ben Donbásszba ment harcolni, ahol először Nyikolaj Kozicin atamán kozákjai fogták el, majd csatlakozott az „Augusztusi DNK zászlóaljhoz”. Később csatlakozott az „LNK népi milíciájához”. Hogy most szolgál-e, nem tudom, én eddig úgy tudtam, leszerelt, de a Meduza szerint még aktív, Izjumtól 100 kilométerre délkeletre állomásozik, Toskovka közelében, és alakulatánál drónokat meg kommuunikációs rendszereket tart karban (van az LNK milíciájának drónja?).

Hát ez nem épp egy kisangyal életrajza, sokkal inkább egy „illiberális” orosz nacionalista, militáns szélsőjobboldalié. Aki tényleg ott van a harctéren (vagy legalábbis nagyon közel hozzá), ilyenformán tudnia kéne, mit ír a háborúról. Ezt azért írom feltételes módban, mert a különben egyáltalán nem tehetségtelen blogger (aki azonban emberként egy szörnyeteg lehet) idén június ötödikén vagy hatodikán beszámolt az orosz 35. Összfegyvernemi Hadsereg pusztulásáról, méghozzá eléggé plasztikusan:

„Az Oroszországi Föderáció 35. hadserege az Izjum melletti erdőkben harcol – kérték, hogy közvetítsem az üzenetet, mely szerint általánosságban elmondható, hogy a saját erők megsemmisítésének feladatát a hadsereg parancsnoksága sikeresen elvégezte – a hadsereg majdnem eltűnt. Ennek az eseménynek a megünneplésére a hadsereg KAMAZ teherautókat kapott cipőkrémmel és WC-papírral megrakva. Ez volt az utánpótlás! A vécépapír, miután az út felét szakadó esőben, lyukas tetejű teherautókon tette meg, természetesen teljesen átázott, és szárítás nélkül alkalmatlan a használatra (a vécépapír száradásra való kifüggesztésének nagyszabású kérdését most egyeztetik a parancsnoksággal). (…) A modern kommunikációs eszközökkel felszerelt és a drónokat szabadon és nagy mennyiségben használó ellenségnek azonban lehetősége volt arra, hogy a harcok során minimális erőfeszítést téve jelentős csapásokat mérjen csapatainkra. Így június elejére a hadsereg egyes motorizált dandárzászlóaljaiban a harcképes gyalogság létszáma sikeresen elérte a 12-15 főt (64. dandár), a 38. és a 64. motorizált dandár együttes létszáma pedig szintén lecsökkent: a két dandárban összesen kevesebb mint 100 valóban harcképes gyalogos volt.”

Nos, egy teljes összfegyvernemi hadsereg pusztulása komoly hír, de vajon igaz-e? Én vártam vele másnapig, mikor megerősítette az információt az ISW napi jelentése, sőt, az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak is. Megvolt a három forrás – megírtam. Ha egy ukránellenes, oroszbarát blogger, egy amerikai kutatóintézet és egy ukrán elnöki szóvivő ugyanazt mondja, akkor az igaz lehet. Meg is írta a fél világ, ha ugyan nem az egész.

Vagy kár volt, vagy nem, ugyanis még aznap este előkerült egy orosz haditudósító, aki közölte, hogy a 35. Összfegyvernemi Hadseregnek semmi baja, a népes alakulat:

„Nagyon meglepődött, amikor meghallotta, hogy elpusztították, és folytatja az erdők irtását.”

Ez még nem lett volna perdöntő, perdöntő az volt, mikor a Meduza is visszavonta a hírt és cáfolatot közölt, csak mivel se a hírre, se a cáfolatra nem volt különösebb bizonyíték, máig nem tudja a világ, mi a csoda is történt azzal a hadsereggel. Én a magam részéről helyreigazítottam a hírt és ment tovább az élet. Annyit azért megfogadtam, hogy Morozovnak többet egy szavát sem hiszem el.

Erre fel látom a tegnapi írását arról, miért is alakult ki az állóháború. Azt mondja „Hat hónap különleges katonai művelet” című bejegyzésében, miszerint:

„Mint már elhangzott, az orosz vezetés inkább szemet huny a specoperacija során felmerülő problémák felett, abban a reményben, hogy így a problémák eltűnnek. Oroszország vezetése egy másik valóságban él (és a donyecki-luhanszki köztársaságok követik oda). A problémák nem tűnnek el, és akkor halljuk a meghökkentő magyarázatot az offenzíva ütemére – „szándékosan támadunk ilyen lassan, hogy kevesebb civil haljon meg.”

Speciel ezt tényleg mondta Sojgu tegnapelőtt.

„A valóság azonban az, hogy tavasszal az Oroszországi Föderáció feláldozta az összes olyan erőt, amellyel nagyszabású bekerítő hadműveleteket lehetett volna végrehajtani. Ha nincsenek bekerítő hadműveletek, akkor nem lesz döntő fordulat a harcokban. Az ellenség lassan visszavonul azokon a helyeken, ahol tüzérséggel elég erőteljesen szorongatják, de ugyanakkor visszavonul az átcsoportosított tartalékok által elfoglalt előkészített állásokba. A már harcoló csapatok szokásos feltöltése helyett egy olyan programot indítottak el, amelynek keretében új egységeket alakítanak ki a semmiből. Az „önkénteseknek” ez a hulláma ősszel az ukrán erődítmények elleni harcokban fog elpusztulni. Ha nem lesz mozgósítás, akkor lehetetlen a csapatok teljes feltöltése. Az általános személyzeti és kommunikációs eszközhiány közepette új egységeket alakítanak? Eleinte kezelhetetlenek lesznek, sűrű oszlopokban gördülnek majd a frontvonal felé, és az ellenség tüzérsége és rakétavetői ledarálják őket.”

A kételyek jogosak, az „önkéntesek” frissen toborzott állományáról csak rosszat lehet tudni a szaksajtóból: kevesen vannak, minimális a kiképzésük, rossz a felszerelésük, akadnak, akik egyenesen a börtönből érkeznek. És ne feledjük azt sem, hogy ezt a Luhanszki Népköztársaság milíciájának egyik tagja írta. De milyen a mostani helyzet náluk?

„Ahogy az egyik DNK-tiszt mondta, Mariupol ostromának kezdetére a legtöbb szakasz- és századtisztünk, akikkel 2022. február 24-ig rendelkeztünk, meghalt. Mariupolban őket többé-kevésbé tapasztalt őrmesterek váltották fel, Mariupolt ők ostromolták, és ott meghaltak vagy súlyos sérülések miatt harcképtelenné váltak. Most a donyecki és luhanszki köztársaságokban a szakaszvezetők és századvezetők többségét a legtapasztaltabb sorkatonák adják, vagy ha szerencsések, akkor őrmesterek, mindenféle tiszti képzés nélkül. Már most is rosszul képzett vagy képzetlen emberekkel harcolunk, mint például a donyecki és luhanszki „mozgósítottak” és mindenféle „önkéntesek”, akik nincsenek megfelelően kiképezve a nehézfegyverekkel való harcra. Már most is betegekkel, idősekkel, lábadozó sebesültekkel harcolunk, sőt, bárkivel, akit az utcán kaptak el a kényszersorozók. Minél korábban jelentik be a mozgósítást az Orosz Föderációban, annál több idő áll rendelkezésre arra, hogy ezeket a mozgósított embereket felkészítsék a harcra.”

Ebben lehet igazság, elég sokat írtak tőle független források a donyecki és luhanszki kényszersorozásokról, az orosz tiszti és altiszti kar komoly veszteségeiről (ez az orosz hadsereg belső szervezési rendje miatt alakult így), de azért ne feledjük, hogy az az ember írja, aki már elparentált egy teljes összfegyvernemi hadsereget is, tokkal-vonóval, gulyáságyúval együtt.

Akkor most lássuk, mire gondolhatunk.

1. Morozov hazudik, a donyecki és luhanszki milíciákban minden rendben van, épp úgy, mint a különféle orosz egységeknél, ezek rosszindulatú mendemondák. De miért hazudna ilyesmit egy orosz nacionalista, aki már hét-nyolc éve harcol Ukrajna ellen?

2. Morozov most igazat mond, az állomány minősége a probléma, és míg az orosz oldalon harcoló erők nem kapnak valódi utánpótlást és feltöltést, addig nem is fog változni a helyzet: a képzetlen, rosszul felszerelt és irányított „önkéntesek” maximum a jelenlegi helyzet fenntartásához lesznek elégségesek. Ez esetben pont addig tart majd a háború, míg az Oroszországi Föderáció ágyútöltelékkel bírja.

3. Lehet, hogy Morozov most igazat mond és az is lehet, hogy hazudik, tekintve a júniusi esetet: viszont bizonyosan most sem tudjuk, hogy júniusban hazudott-e vagy mégis igazat mondott. Mindenesetre a mostani állításainak egy részét más források is alátámasztják, az akkoriakat nem támasztotta alá (de nem is cáfolta) semmi.

4. A jófene tudja, mi az igazság. Ez már csak akkor fog kiderülni, ha eldől a háború – így vagy úgy.

Szóval, ebből kéne kiválogatni a megfejtést, és nem könnyű feladat. Annyira nem az, hogy nem is vállalkozom rá, itt a hír, döntse el mindenki magának, mi igaz belőle és mi nem, bár akárhogyan is döntünk, ha érzelmi alapon tesszük, abból kizárólag tévedés következhet.

Mindenesetre én mosom kezeimet, Morozov ezt írta, bemutattam, ki-ki döntse el, mit gondol róla.

Én a magam részéről azt gondolom, hogy fura figura ez a Morozov.

A többit meg majd meglátjuk a harctéri jelentésekből.

Az számít, mi történt, nem az, mit szeretnénk.

Csak ahhoz, hogy tudjunk róla, akár ennek, akár annak meg – kell történnie.

Szele Tamás