Én most jöttem rá, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Kicsit későn, hiszen ötvennégy éves fejjel és őszülő szakállal ennek már el kellett volna dőlnie jóval előbb, de nehéz gyermekkorom volt, meg ezek szerint hosszú is. Mindenesetre most múltak el az útkeresés évtizedei, eldőlt: én mostantól valóságos belső udvari titkos tanácsos leszek, és punktum.

Esetleg aranykulcsos kamarás, de lássuk be, az félmegoldás volna, nehéz az aranykulcs, dohos a kamara, jobb a tanácsosi poszt, az ember csak ül valóságosan az udvaron, és titokban tanácsokat ad, de vigyáz, hogy senki meg ne tudja, mit mondott. Hogy nálunk ilyen státus nincsen? Dehogy nincs. Időtlen idők óta van, még csak nem is a NER találmánya, bár kétségtelen, hogy ez a rendszer vitte tökélyre a tanácsosi intézményt.

Olvasom ugyanis a HVG-ben, miszerint:

„Havi másfél millióért ad bizalmas politikai tanácsokat Csák Jánosnak a 30 éves filmproducer”

Lévén Csák János kulturális és innovációs miniszter, nyilván nem alkalmazhat tanácsadónak egy nehézbúvárt vagy egy martinászt, filmek ügyében a filmesek illetékesek. Mondjuk ha nem filmről van szó, hanem irodalomról vagy képzőművészetről, zenéről, akkor is közelebb állnak a kreativitáshoz, mint a közgazdász végzettségű miniszter, rendben van. De miféle tanácsokat ad?

„A miniszter személyéhez kötődő bizalmi jellegű tanácsadás szakpolitikai és politikai kommunikációs kérdésekben – ez a feladata az Avian Fund Innovációs és Technológiai Tudásközpont Kft.-nek, és ezért cserébe havi nettó 1,5 millió forintot kap a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. Mindez a kormány honlapjára feltöltött friss szerződéslistából derül ki, ahogy az is, hogy a céggel idén június elsejével kötötték a megbízási szerződést, amely két évre, 2024. május végéig szól.”

Ennek így a világon semmi értelme, mert nincs olyan dolog Ég alatt és Föld felett, ami bele ne férne vagy a kulturális szakpolitikába vagy a politikai kommunikációba. Még a totószelvény is tekinthető kulturális szakpolitikai kérdésnek, mert nyomtatvány, betűk és számok vannak rajta, és mikor az ember kitölti majd beadja, kommunikál a Szerencsejáték Zrt.,-vel.

Szóval, a tanácsadó munkaköri leírása szerint bármiben és mindenben illetékes. Szegény, boldogult Welsz Tamás jut eszembe, akinek hirtelen halála után rászántam magamat, hogy nézzem át a vállalkozásait, hátha okosabb leszek az adatoktól. Nem lettem okosabb, ugyanis a felüknek sem voltak nyilvánosak az adatai, ami pedig mégis elérhető volt, annak a tevékenységi körébe minden beletartozott, sütőipartól légiközlekedésig, vályogvetéstől kettős könyvelésig, gyöngyvirágtól lombhullásig, és mindegyik lista végén ott szerepelt a „valamint egyéb tevékenység” kitétel, szerintem a listát magát ki is lehetett volna hagyni bejegyzéskor, és egyszerűen „egyéb tevékenység” végzését kellett volna írni.

De kiről van szó, ki adja a bizalmi jellegű tanácsokat?

„A vállalkozás ügyvezetője és egyedüli tulajdonosa a 30 éves Marencsák Kitty, akiről annyit találni az interneten, hogy a 2019-es Most van most című magyar játékfilm producere volt.

Marencsák 2021 szeptemberében lett közvetlen tulajdonosa a cégnek, amelynek székhelye jelenleg egy 464 fős népességű Nógrád megyei község, Egyházasdengeleg. A pár utcás település Petőfi út 2. szám alatti ingatlanára azonban nemcsak az Avian Fund Kft. van bejelentve, hanem az a cégbírósági adatok alapján további 41 jelenleg is aktív vállalkozás székhelye, valamint 19 másik cégnek is itt volt korábban a székhelye. Egy helyi cég weboldala alapján székhelyszolgáltatás zajlik ezen a címen, Egyházasdengelegre ugyanis az iparűzési adó eltörlésével igyekeznek a település vezetői vállalkozásokat csalogatni.”

Hát nem mondom, forgalmas hely lehet az a dengelegi ház. Negyvenegy cég sürög-forog az udvarán, a pitvarban zsonganak, van, amelyik még a ládára is fölszáll! Csoda, hogy az érdemes tanácsadó ebben a zűrzavarban képes bölcsen felismerni, mi a helyes, mi nem, merről hová tart a világ folyása. De állja a sarat, nagy az ő tudománya, mint a HVG írja is:

„Érdekesség, hogy a cég tevékenységi körei között egyáltalán nem szerepel tanácsadás, ért viszont elvileg az elektromos, híradástechnikai célú közmű építéstől a piac- és közvélemény-kutatáson át az internetes kiskereskedelemig sok mindenhez.”

Gondolom, a tanácsadás az „egyéb tevékenység”, mert olyan nincs, hogy azt kihagyják egy leírásból. A cég története is kanyargós, de hagyjuk is: a lényeg, hogy olyant tud a tulajdonosa és ügyvezetője, amit senki más, és ami megér havonta másfél milliót az innovációs és kulturális tárcának. Nem is olyan nagy pénz az, csak épp nem kicsi, meg lehet belőle élni szépen, még marad is belőle a bankban a hónap végén, ha el nem rulettozza az ember.

Különben is a tanácsadók és szakértők országában élünk. Ha valaki végképp nem alkalmas semmire, szakértőnek akkor is jó, tanácsot akkor is adhat. Mindig így volt ez, nem csak mostanság, minden kormány alkalmazott egy csomó embert ilyen munkakörben, én még olyant is tudnék mondani, akit azért fizettek, hogy ne fogadják meg a tanácsát: ugyanis véletlenül értett is a saját szakterületéhez, és a tények kellemetlenül befolyásolták volna a döntéseket.

De manapság minden korábbinál több a szakértő és a tanácsadó. Épp tegnapelőtt este történt meg, hogy egy hetilap kiváló szerkesztője – akinek írtam egy szösszenetet az ukrajnai háborúról – megkérdezte:

- Az írás rendben van, de mit írjunk a neved alá? Újságíró? Biztonságpolitikai szakértő?

- Jaj, persze hogy egyszerű újságíró, nem vagyok én szakértő, nem is merném annak mondani magamat. Éljen valamiből a Nógrádi meg a Spöttle is, nem veszem el a kenyerüket.

Mert hát az a szakértő, az a tanácsadó, akinek van elég önbizalma „megszakérteni” a dolgokat és tanácsokat adni velük kapcsolatban. Ha a hajdú elég magabiztos, harangöntésügyi tanácsadó lesz belőle. És ahol nincs elég tanácsos, oda küldeni kell. Legalábbis felajánlani, hogy képeznek nekik okos embert. Így járt a minap Szentendre önkormányzata, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felajánlott egy tanácsadói képzést. Rendben van, az egyetemnek az a dolga, hogy ilyen ajánlatokat tegyen, amiket aztán vagy elfogadnak, vagy sem, de milyen tanácsadót képeztek volna annak a festői kisvárosnak?

Világűrpolitikait.

Anélkül tapodtat sem, anélkül félkarú óriás a város, agyaglábakon. Valamiért nem ragadták meg a kínálkozó lehetőséget, nem is értem őket, így Szentendre kimarad a Kozmosz vérkeringéséből és még a repülő csészealjak is elkerülik. Nem mondom, hogy erre a szakértelemre egyáltalán nincs szükség, mert nem lenne igaz: de egyelőre talán nem Szentendrén kéne alkalmazni az ilyen szakembert, aki elsajátította az egyetem honlapja szerint „az űrtudomány és űrtechnológia alapjait, az űrélettant és táplálkozást, valamint a nemzetközi jog és az űrgazdaság alapjait is”.

Mindez múlhatatlanul szükséges Szentendrén, legalább annyira, mint az elektromos, híradástechnikai célú közmű építése és az internetes kiskereskedelem a kulturális minisztériumban.

Száz szónak is egy a vége: tanácsadókra és szakértőkre szükség van, azért szakértője mindenki mindennek. Tisztelni kell a tanácsosokat, főleg, hogy megtudtam a Pallas nagy lexikonából, miszerint:

„Jelenleg a valóságos belső titkos tanácsos cím, melyet a legmagasabb közhivatalnokok kitüntetéskép kapnak, s mellyel a kegyelmes úr, excellenciás úr cím jár.”

Hogy ezt 1893-ban írták? Írhatták volna ma is. Vannak főispánok, vannak kegyelmes és excellenciás urak, és amint látjuk, vannak valóságos, belső, titkos udvari tanácsosok is.

Mert az, hogy mit tanácsolnak: a legmélyebb titok.

Még akkor járunk jól, ha semmit.

Szele Tamás