Forgókínpad

Forgókínpad

Robbanás a kercsi hídon

2022. október 08. - Szele Tamás

Az események megint felülírták a terveimet, ugyanis én ma Vlagyimir Putyint szerettem volna köszönteni hetvenedik születésnapja alkalmából, de valaki megelőzött, és alaposan felköszöntötte egy páratlan tűzijátékkal, melyet a Krímbe vezető kercsi hídon rendezett. Az orosz sajtóban és társadalomban teljes a fejetlenség és a pánik. Próbáljuk megérteni, mi történt!

kercsi_hid1_oktober_8.jpg

Vegyük először a TASZSZ tudósítását, éspedig szó szerint:

MOSZKVA, október 8. /TASZSZ/. Felrobbant egy teherautó a krími hídon, aminek következtében kigyulladt egy tehervonat hét üzemanyagtartálya – közölte szombaton közleményben az orosz Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság.

A Krím híd közúti szakaszán ma reggel 6 óra 07 perckor felrobbant egy Taman-félsziget felől érkező teherautó, melynek következtében a Krím-félszigetre tartó tehervonat hét üzemanyag-szállító tartálykocsija kigyulladt. A közúti híd két pillére részben összeomlott” – áll a közleményben.

A bizottság szerint a híd hajózható része feletti boltív nem sérült meg.

A bizottság azt is közölte, hogy erőfeszítéseket tesznek az incidens okának megállapítására és következményeinek kezelésére.”

Tudni kell, hogy ennek a hídnak stratégiai fontossága volt, ugyanis ez kötötte össze a félszigetet Oroszországgal, pontosabban a Krasznodari Területtel, sőt, ezen keresztül kapták az utánpótlást a Dél-Ukrajnában, például Herszonban állomásozó orosz csapatok. De jelkép is volt: a Krím orosz megszállásának jelképe, ezt már 2014 után építették, 2018-ban avatta fel Putyin személyesen, aki annyira büszke volt, hogy gyakran emlegette is nagy eredményei között, a legutóbb még az orosz gyermekszervezetekkel tartott találkozóján is szóba hozta, tehát biztos, hogy nagy veszteségnek fogja érezni, ha romba dől.

Romba dől? Mint majd látni fogjuk, ezt nagyon nehéz biztosan megmondani. Annyit tudunk, hogy bárki is robbantotta fel, a szervezés kisebb csodáját vitte véghez, az orosz hatóságok ugyanis még a közelmúltban is azzal dicsekedtek, hogy húsz különböző módon védik a hidat, de annyira, hogy még tizenhét katonai delfin is őrzi. Nem túl valószínű, hogy a teherautó – az egyelőre értelmezhetetlen, hogy öngyilkos merényletről van-e szó vagy a sofőr véletlenül halt meg – éppen akkor robbant, amikor az üzemanyag-szállító vonat odaért, mindenesetre már az is csoda, hogy nem vették észre benne a robbanóanyagot, ugyanis a hídra felhajtás előtt minden járművet átvizsgálnak az orosz hatóságok.

A VCsK-OGPU Telegram-csatorna a bűnüldöző szervek egyik forrására hivatkozva arról számolt be, hogy az október 8-án reggel a krími hídon a járművek ellenőrzésével foglalkozó műszakot „őrizetbe vették és kihallgatják. A hatóságok az emberi tényezőre gyanakszanak: megvesztegetésről vagy hanyagságról lehetett szó” – írta a csatorna.

A robbanás következtében hárman hunytak el, a teherautó vezetője és egy pár, akik az épp mellette elhaladó kocsiban ültek. A helyszínről készült videofelvételek szerint a robbanás következtében a híd közúti részének három pillére omlott össze, és a vasúti részen közlekedő vonat tartályai is kigyulladtak. A híd vasúti részén keletkezett tűz 1,3 kilométernyi vasúti pályát rongált meg (a teljes híd mintegy 19 kilométer hosszú).

A vizsgálat tart, a hírek szerint a nyomozók azonosították a hídon felrobbant teherautó tulajdonosát is. „Egy krasznodari lakosról van szó, a lakóhelyén nyomozati cselekményeket kezdeményeztek. A nyomozók tanulmányozzák a teherautó útvonalát és a vonatkozó dokumentációt” – közölte a vizsgálóbizottság. A Mash Telegram-csatorna azt írta, hogy a teherautó tulajdonosa a krasznodari Borisz Juszubovként volt feltüntetve, de a rokonai szerint eladta az autót, de az új tulajdonos nem jegyeztette át a nevére.

Az ukrán UNIAN hírügynökség rövid és minden részletet nélkülöző hírben közölte, hogy névtelenséget kérő forrása szerint a robbantás az SBU, az ukrán titkosszolgálat akciója volt, azonban Artem Degtyarenko, az SBU szóvivője a „Politika strana” című lapnak elmondta, hogy a szolgálat nem kommentálja a híreket. „Az SBU vagy bármely ukrán állami szerv szerepéről az ügyben a végső győzelmünk után fogunk nyilatkozni” – jelezte. Zelenszij elnök mostanáig nem beszélt a robbanásról.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek jelentették a krími hídon történt robbanást – közölte szóvivője, Dmitrij Peszkov. Az elnök kormánybizottságot jelölt ki a baleset körülményeinek kivizsgálására. A közlekedési minisztérium és a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetői már elutaztak a Krímbe.

Ami a félsziget közlekedését illeti, félóránként érkeznek róla az egymásnak is ellentmondó hírek. A közúti közlekedés leállt, egy órával ezelőtt azonban Szergej Akszjonov kormányzó bejelentette, miszerint a forgalom a személygépkocsik és a buszok számára nyitva áll, bár ellenőrzéseknek vetik alá a járműveket. Arra kérte a teherautó-vezetőket, hogy a kercsi kompátkelőt használva tervezzenek útvonalat. Akszjonov megígérte, hogy két órán belül a Kercs–2 komp megkezdi az átkelést a szoroson. Igen ám, de nem sokkal ez után jelentés érkezett a navigációt akadályozó nehéz időjárási körülményekről, melyeknek köszönhetően a kompátkelés viszont október 9-én, vasárnap délutánig nem fog működni. Közben orosz közlekedési minisztérium közölte, hogy a kercsi kompátkelő újraindult, és az első komp már megkezdte az átkelést rakodás céljából, míg további három komp már készül az indulásra. Később a TASZSZ idézte a helyi hatóságokat, akik azt mondták, hogy az átkelés az időjárási körülmények miatt nem tud elindulni. Ugyanakkor Nyikolaj Lukasenko, a Krím ideiglenes közlekedési minisztere azt mondta, hogy az időjárási körülmények lehetővé tették a kompjárat elindítását. Elmondása szerint két komp már készül, és több már úton van.

A kompjáratokról tehát annyit, hogy vagy működnek, vagy nem, harmadik lehetőség nincs, biztosat viszont senki sem tud.

A hídon történt robbanás után az Orosz Vasutak felfüggesztette a Krímbe tartó vonatokra szóló jegyek árusítását. Hat szerelvény kellett volna elhagyja a félszigetet ma és öt indult oda: a Krímben jelenleg is ötvenezer orosz turista tartózkodik. Percekkel ezelőtt érkezett viszont az orosz közlekedési minisztérium kommünikéje, mely szerint a vasúti járatokat ma este nyolctól mégis elindítják. A Krímbe irányuló személyszállítás üzemeltetője, a Grand Service Express vállalat közölte, hogy várhatóan október 8-án este öt vonatot küld át a krími hídon. Ezek a vonatok Szimferopolból, Jevpatorijából és Szevasztopolból indulnak Moszkvába, Szentpétervárra és Kislovodszkba.

Az ellátás körül is gondok vannak. A helyi ipari minisztérium először azt nyilatkozta, hogy egy személy legfeljebb „három kilogramm vagy három csomag” élelmiszert vásárolhat. Oleg Krjucskov, a krími vezető tanácsadója azonban azt mondta, hogy ez az információ nem igaz. Ezt követően az ipari minisztérium kijelentette, hogy „az árukra vonatkozóan nincsenek korlátozások és nem is fogják azokat bevezetni.” Ezt Szevasztopolban nem tudhatták, ugyanis ott először bevezette a fejadag-rendszert Mihail Razvozsgyajev városi kormányzó, majd perceken belül feloldotta, azonban megtiltotta, hogy a benzinkutaknál kannákban tartalék üzemanyagot vásároljon a lakosság. Ekkor jelentette be a már említett területi kormányzó, Szergej Akszjonov, miszerint:

Szeretném biztosítani a krímieket, hogy a Krími Köztársaság teljes mértékben el van látva üzemanyaggal és élelmiszerrel. Több mint egy hónapra elegendő üzemanyagunk és több mint két hónapra elegendő élelmünk van. Ebben a tekintetben nincsenek kockázatok, és nincs ok az izgalomra sem. A Krímben nehezebb időket is átéltünk. Ezért arra kérek mindenkit, hogy legyen türelmes, őrizze meg a nyugalmát és a higgadtságát. A helyzetet ellenőrzés alatt tartjuk.”

Rejtő Jenő jut eszembe:

Csodálkozva, aránylag higgadtan fogadják az eseményeket, de amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy „mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!” – nyomban kitör a pánik.”

Mi ez az információs káosz? Egyrészt valóban a váratlan eseménynek köszönhető, és a jellegzetesen orosz szervezetlenségnek. Erre senki sem készült fel, bármennyire is várható volt egy támadás a híd ellen. Másrészt azonban az Elnöki Adminisztráció felelős érte: Putyin titkársága ugyanis az első hírek nyilvánosságra hozatala után szétküldött az ottani szerkesztőségekbe egy módszertant, egy úgynevezett metodicskát, amiben kiadták az utasítást, hogyan kommunikáljon a sajtó a történtekről, mit írjon, mit ne. Ezt jótét lelkek eljuttatták az ellenzéki Meduza rigai szerkesztőségébe is, tehát megismerhetjük a tartalmát. Mi áll ebben?

Hangsúlyozandó, hogy a híd nem semmisült meg, csak a híd közúti és vasúti részei sérültek meg;

Az újjáépítési munkálatok előkészítése már megkezdődött;

A Közlekedési Minisztérium új logisztikai útvonalakat indított;

A kercsi kompátkelő működik.”

Így már nem is csoda, hogy senki nem tud semmi biztosat, ha a Kreml eldöntötte előre, mit kell tudni és mit nem.

Hogy még tovább fokozódjon a káosz, a Herszoni Terület vezetése részéről Kirill Sztremouszov címzetes hazaáruló, a kollaboráns adminisztráció egyik vezetője bejelentette, hogy a tartományban élő gyermekeket szüleik kíséretében a helyi idősekkel együtt (tehát mondhatni a teljes lakosságot) a Krímbe evakuálják, „amíg a Herszon és Zaporizzsja régió mentén húzódó határt megtisztítják a náciktól”.

Hova? A Krímbe. És hogyan? Most már sehogyan sem. Közben pedig az ukrán offenzíva vészesen közeledik az utánpótlás nélkül maradt herszoni orosz csapatokhoz. Herszon városát már találatok érik és behallatszik az ágyúdörgés Sztremouszov irodájának ablakán.

Lapzártakor érkezett: a teherautó a legfrissebb hírek szerint a krasznodari Borisz Juszubov helyett annak 51 éves nagybátyja, Mahir Juszubov vezette, ám a jármű a korábbi információkkal ellentétben a család egy huszonéves tagja, Samir Juszobov nevére volt bejegyezve.

Egyelőre ennyit tudunk, ami nem sok, de legalább zavaros. Nézetem szerint még az is kiderülhet, hogy nem is történt támadás: a híd alatt elhaladó, tengeralattjáró üzemmódba váltott, előnyösebb állásokba visszavont Moszkva rakétacirkáló matrózai dohányoztak tiltott helyen, az okozta a robbanást.

Ha ez holnap megjelenik a TASZSZ-on vagy a RIA Novosztyin, prófétának állok.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása