Forgókínpad

Forgókínpad

Orosz kémtorták

2022. november 01. - Szele Tamás

Valahogy úgy hozta a sors meg a véletlen, hogy mára három olyan hír is beesett, ami az orosz hírszerzés-elhárítás világával kapcsolatos, így hát érdemes foglalkozni velük, meg persze azzal is, hogyan kell olvasni, értelmezni az efféle híreket. Mert sok mindent jelenthetnek épp, csak azt az egyet nem, ami oda van írva. Viszont nem okvetlenül az ellenkezőjük igaz.

orosz_kem_november_1.jpg

Az első szösszenet a magyar sajtóból származik, egészen pontosan az Indexről, és mondhatni állatorvosi lova a témakörnek. A dezinformáció, manipuláció minden jegyét magán viseli, még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy hivatalos cég munkája, könnyen előfordulhat, hogy valaki amatőrködik. Lássuk a címét!

Joker feltörte az ukránok katonai programját, minden titkos információ Putyin kezébe kerülhet”

Tovább nem is kéne nézni, elég lenne ennyi is hogy tudjuk: ez nem igaz. Miért? Azért, mert ha igaz volna, ezt titkolnák a lehető leginkább. A háború célja a győzelem, nem pedig a melldöngető dicsekvés, tehát ha sikerül feltörni az ellenség kódjait, azok addig lesznek feltörve, míg el nem áruljuk szóval vagy tettel, hogy látjuk a terveiket. Onnantól már másképpen fognak dolgozni, kódolni, amit megint lehet törni, találgatni... szóval, ilyen információkat nem szabad kiadni, ha mégis kimennek, a felelős rövidesen a Moszkva folyó fenekén fogócskázik a halakkal. De lássuk a hírt, amiben sajnos összecsúsznak az információk.

Egy orosz hacker, Danyilo Bezsonov a Moszkovszkij Komszomolec értesülései szerint feltörte a Delta amerikai katonai ellenőrző programot, amelyet többek között Ukrajna is előszeretettel használ.

A férfi elmondta, hogy az orosz és az ukrán erőkre vonatkozó minden adatot felvittek a programba, így a folyamatosan frissülő információkhoz bármikor hozzáférhet. 

„Különleges szolgálataink hozzáférnek ehhez a programhoz, úgyhogy már mindent tudunk az ukránokról, és azt is tudjuk, hogy ők mit tudnak rólunk”

– mondta el Bezsonov.

A Joker becenéven futó hacker hangsúlyozta, hogy már online is hozzá lehet férni a katonai programhoz.”

Nocsak. Nézzük a forrást, a Moszkovszkij Komszomolecből. Itt már kicsit más a szöveg, ugyanis Bezsonov náluk nem a hacker – azok amúgy is ritkán mutatkoznak be – hanem a Donyecki Népköztársaság sajtószolgálatának vezetője. Viszont azt állítja a „Joker DNR” álnevű hackerről, hogy nekik dolgozik. És ugyanarra a Telegram-bejegyzésre hivatkozik, amire az Index is, tehát az kell legyen az ősforrás. Akkor nézzük, mi van benne? Sértett hőzöngés, nem több. Idézem:

Az ukrán katonák számítógépes programokkal dicsekednek, és gúnyt űznek a donyeckiekből, amiért papírtérképeket használnak. Úgy döntöttem, hogy tisztázom a dolgokat. Míg az ukránok rendszeresen feltöltik az adatbázisukat az amerikai uraik által adományozott szoftverekkel, nekünk még csak fel sem kell találnunk vagy telepítenünk semmit, egyszerűen csak használjuk a szoftvereiket online. Ez nagyon kényelmes és gazdaságos. Szeretném kiemelni, hogy MINDEN programjukat. Most már tudható, miért volt mostanában sok gondjuk.

A legmenőbb csapatirányítási programnak az amerikai DELTA programot tartják, amelyet az ukránok aktívan használnak. Hűséges követőim a Killnet hackercsoportból nagyon szerettek volna belemenni, de apa már régen megtette nektek, gyerekek. Úgy döntöttem, hogy megmutatom, hogyan működik és néz ki a DELTA belülről. Igen, némi saját kreativitást is beletettem, hogy még szórakoztatóbb legyen a nézés. Nem tudtam ellenállni. (…) Megfertőztem minden számítógépet, amely valaha is bejelentkezett a DELTA-ba (és nem csak) az én vírusommal – ez én saját ötletem volt. És változtattam egy kicsit az adatokon, átrendeztem különböző négyzeteket rombuszokkal és más furcsa alakzatokkal. De ugye megjavítod? Néha jobb, ha papírtérképet használunk.”

Szóval, ezt nem lehet komolyan venni. Nem azért, mert az orosz és donyecki hackerek ne lennének képesek nagy teljesítményekre, ellenkezőleg, pont ugyanolyan jók, mint mások. Hanem azért, mert ilyesmivel soha, sehol, senki nem hivalkodik nyilvánosan. Hogy a dezinformáció valódi célja mi lehet? Talán van neki, valami olyasmire irányulhat, hogy kétséget ébresszen az ukrán harcoló alakulatok és a parancsnokság közötti kommunikáció biztonságos volta iránt, de az sem zárható ki, hogy egy hacker sok vodkát ivott, elsült a billentyűzete, és a DNK sajtószolgálata ezt kihasználta. Lépjünk tovább.

A következő hír az egyensúly kedvéért ukrán eredetű, és azért ezt sem érdemes szó szerint elhinni. A Daily Mail interjút közölt pár napja Kyryl Budanov vezérőrnaggyal, az ukrán katonai hírszerzés vezetőjével, aki sok érdekesnek tűnő dolgot mondott, de a legérdekesebb rész a beszélgetésben az, ami arról szól, hogy legalább négy Putyin van. Egy eredeti és három dublőr. (Még jó, hogy biztonsági mentés nincs az orosz elnökről...). Hogy is van ez? Budanov szerint:

A múltban már észleltünk Putyin-dublőröket, akik „különleges alkalmakkor” helyettesítették őt, de mostanában ez „bevett gyakorlat”. Konkrétan három emberről tudunk, akik folyamatosan megjelennek, de hogy hányan vannak, azt nem tudjuk. Mindannyian plasztikai műtétet végeztek, hogy az elnökhöz hasonlóan nézzenek ki. Az egyetlen dolog, ami elárulja őket, az a magasságuk. Ez látható a videókon és a képeken. Továbbá a gesztusok, a testbeszéd és a fülcimpák, mivel ezek minden embernél egyediek.”

Moszkvában ez egyáltalán nem ritka gyakorlat, sőt: Sztálin óta alkalmazzák, az ő egyik dublőrét (több is volt neki) például Feliksz Dadajevnek hívták. Azonban egyáltalán nem számít ritkaságnak a dolog, most kell eszünkbe jusson, hogy Budanov azért mégsem egy mezei, fecsegő emberke, aki elkottyantott egy érdekességet, hanem katonai hírszerzési vezető, ha ő mond valamit, annak oka kell legyen. Ezt miért mondta? Az interjú további részeiből derül ki.

Bármennyire is rossz volt Putyin a múltban, nem volt idióta, de Oroszország háborúja semmilyen logikát nem követ. A nagy kérdés az, hogy létezik-e még az igazi Putyin? Putyin jól van? És tényleg Putyin? Talán még az is lehet, hogy valaki más.”

Lám csak: most Budanov veti be az oroszok fegyverét, a kétség keltését dezinformáció útján. A célközönsége pedig az az orosz társadalmi réteg lehet, amelyik olvas angolul. Van ennek a történetnek gyakorlati jelentősége? Azt kell mondanunk: nincs. Teljesen mindegy, hogy az Oroszországi Föderációt egy Putyin vezeti vagy négy, esetleg egy titkos tanács, netán Furfangos Nyesztyerka Baba Jagával karon fogva: Ukrajnának az vagy azok az ellenségei, aki vagy akik a Kreml döntéseit hozzák. Ilyen szempontól pedig mindegy, kiről van szó: ellenben a történet az „ál-Putyinról” alkalmas a moszkvai vezetés iránti bizalom megingatására orosz földön. Nekem az a magánvéleményem különben, hogy Putyin él, ha nem is egészséges, halálos betegsége viszont tudtommal nincs, és a dublőreit biztonsági okokból használja.

Eddig volt egy orosz és egy ukrán történetünk, most jön egy nemzetközi, de orosz eredetű. A Bellingcat és a The Insider göngyölítette fel azt az időnként kabaréba illő kémtörténetet, melynek főhőse a GRU hírszerző tisztje, Mihail Mikusin volt. De idézzük a The Insidert!

Egy norvégiai bíróság ma kémkedéssel vádolta meg a Tromsøi Sarkvidéki Egyetem egyik akadémikusát, és nyilvánosságra hozta teljes nevét. A kémről kiderült, hogy az 1978. augusztus 19-én született Mikhail Valerievich Mikushin. Az 1984-ben született brazil állampolgárnak, José Assis Giammariának adta ki magát, és az elmúlt években sikeresen dolgozott a norvégiai Tromsø egyetemén. Az Insider és a Bellingcat meg tudta erősíteni, hogy Mikushin a GRU tisztje. Az újságírók tanulmányozták az életrajzát, és arra a következtetésre jutottak, hogy a „professzor” mindent megtett a lebukása érdekében.

Például az egyetemi fiókjához használt jelszavát több más ember is használta – és ezek közül két fiók biztosan az övé volt, mert a brazil nevét tartalmazta. A másik kettő viszont azért volt érdekes, mert orosz címekre voltak regisztrálva. Az egyik, az agrandefamilia@mail.ru a brazil tévésorozatra utalt, és nyilvánvalóan szintén az övé volt, míg a másik, a mika-invasor@rambler.ru azt sugallta, hogy a tulajdonos neve Mihail. Az Invasor portugálból „megszállónak” fordítható; az egyetlen dolog, ami hiányzott Mikushinnak ahhoz, hogy kémként lelepleződjön, az volt, hogy még egy ejtőernyőt is húzzon maga után, bárhova megy.

Mihail Mikusin Jekatyerinburgban született, a Maliseva utcában lakott, és 1994-ben érettségizett. 26 évesen Moszkvába költözött, ahol a GRU Katonai Diplomáciai Akadémia (VDA) tiszti kollégiumában lakott, a Narodnovo Opolcsenyija utca 52. szám alatti 4. épület 45. számú lakrészében. Ebben a kollégiumi épületben regisztrálják a GRU tisztjeit, akik a Katonai Diplomáciai Akadémia első karán tanulnak (amely a külföldön diplomáciai álcával dolgozó GRU-tiszteket és kémeket vagy „illegális kémeket” képez). A Katonai Diplomáciai Akadémia említett karára olyan tiszteket vesznek fel, akik nem alacsonyabb rangúak századosnál és ismerik az idegen nyelvet (Mikushin esetében ez a portugál volt). Könnyen lehet, hogy Olga Kolobova (Adela Kuhfeldt) az osztálytársa volt, mert egyidősek voltak. Kolobováról, aki évekig vezette orránál fogva az elegáns olasz és bahreini köröket és kémkedett Moszkvának, még augusztus végén írtam. Igen, ő is brazil születésűnek álcázta magát, ami azért hasznos az orosz ügynököknek, mert ha angolul beszél valaki, a portugál akcentus majdnem úgy hangzik, mint az orosz.

2011-ben Mikusin már eléggé folyékonyan beszélt portugálul ahhoz, hogy legendát építsenek neki. Kanadába ment tanulni a Calgary Egyetemre, végzett és ott is maradt „kutatónak”, sőt, 2019-ben pedig még egy cikket is publikált, amelyben indokolta az új katonai bázisok szükségességét az Északi-sarkvidéken. 2021-ben Mikusin Norvégiába érkezett a Tromsöi Egyetem kutatási programjára, amelynek keretében többek között a „hibrid fenyegetések” tanulmányozását végezte. Ám harsány tevékenysége nem korlátozódott Norvégiára. Alig egy hónappal ezelőtt például részt vett egy EU által támogatott, a „hibrid hadviselésről” szóló képzésen Vilniusban.

Most következik az, ami miatt egyáltalán fontos a szánalmasan konspiráló, megbukott Mikusin: a tréning egyik témája például az volt, hogy „hogyan kell reagálni az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázs esetén” – ami valóban nagyon is releváns téma a Kreml számára. Mikusin feladata az lehetett, hogy felderítse a várható reakciókat, és lám: első kézből szerezte meg az adatokat.

Mindenesetre ebből az a tanulság, hogy legalább azt tudjuk, mit tudnak Moszkvában arról, amiről nem lett volna szabad tudniuk.

Mikusin mesternek különben nincs szerencséje, ugyanis a humánus norvég törvények szerint nem vár rá különösebb büntetés, ügyvédjének azt mondták, hogy a hatóságok a kitoloncolását tervezik. Az oroszországi kitoloncolás azonban aligha lehetséges, hacsak Moszkva nem ismeri el Mikusint orosz állampolgárnak. Az orosz nagykövetség eddig dühösen tagadta a vádakat és Mikusin orosz állampolgárságát.

Eddig tartott a kémpiaci körséta, maradjunk annyiban, hogy egy napra ennyi hírszerzés, elhárítás, dezinformáció nem csak elég, de tán még sok is.

Viszont, meg kell hagyni: izgalmas akciók folynak mostanság.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása