Régi vicc volt kamaszkoromban, miszerint a szovjet törpe a legnagyobb a világon, de kezdek rájönni, hogy nem volt vicc. Meg arra is, hogy a Szovjetunió nem szűnt meg, csak elment kicsit aludni, februárban felébredt és most már ugyanolyan, mint volt. Mindez az orosz óvóhelyek kapcsán kerül elő, ugyanis azoknál szovjetebb dolgot el sem lehet képzelni.

De mielőtt rátérnék a mai hírekre, a tegnapi írásom kapcsán kell tennem egy megjegyzést. Arról volt szó tegnap, hogy Lapin vezérezredes helyett, aki a Központi Katonai Körzetet vezette, kinevezték Mordvicsev altábornagyot, mindkettejükkel mondhatni érdemeik szerint bántak, Lapin ugyanis felelős volt a harkivi menekülésért, Mordvicsev viszont állítólag még márciusban elesett a csornobajivkai repülőtéren, és ennél többet katona nem képes tenni. Mára feltűnhetett Moszkvában is, hogy a parancsnok nem él, így minden helyesbítés nélkül kiadták a hírt, miszerint Alekszandr Linkov vezérőrnagy lett a Központi Katonai Körzet ideiglenes parancsnoka. Így a hősi halált halt Morvicsevet nem kell lefokozni, Linkov pedig egészen pontosan a Feltámadásig helyettesítheti ideiglenesen, mindenki jól járt, persze csak míg Linkovval nem történik valami. Kötelességem volt erről is beszámolni, ha már hozzányúltam a kérdéshez: fogott téma lép.

Hanem az orosz óvóhelyek helyzete maga a bulgakovi abszurd. Hetek óta érkeznek a hírek, főként félhivatalos forrásokból, miszerint az orosz városokban mindenfelé óvóhelyeket építenek, nyitnak, ahol már van, azt rendbe hozzák. Moszkvában például a mélygarázsokkal kezdték, aztán az iskolákban, kórházakban és lakóépületekben folytatták az óvóhelyek üzemképes állapotba hozását.

Október 14-én a „Sota” arról számolt be, hogy az egyik moszkvai önkormányzat értesítette a bérlőket a „védett személyek fogadására” szolgáló bunkerek előkészítéséről. Az értesítés szerint „a kollektív védelmi intézkedések felkészültségének javítására irányuló intézkedésekre” a moszkvai lakásügyi és kommunális szolgáltatásokért felelős polgármester-helyettesével, Pjotr Birjukovval folytatott megbeszélést követően került sor. Október 19-én a Sota egy moszkvai orvosi körökből származó forrásra hivatkozva azt írta, hogy a városi kórházak műtőket alakítanak ki a hozzájuk tartozó óvóhelyeken. Egy ilyen utasítást a egészségügyi minisztérium adott ki – állította a Sota forrása. Az egészségügyi minisztérium hamisnak minősítette az információt.

Október 21-én azonban a Baza arról számolt be, hogy legalább néhány moszkvai kórház és poliklinika megkezdte az óvóhelyek előkészítését a pincékben. Azokban az intézményekben, ahol a pincéket nem használták, elkezdték a világítás, a kommunikáció kiépítését, lámpák, eldobható edények és palackozott ivóvíz beszerzését – írta a lap. Ugyanaznap derült ki, hogy a moszkvai fővárosi önkormányzat megrendelte az óvóhelyek jelzőtábláinak tervét is. Hónapokon belül elkészülhetnek – a pályamunkák.

Rendben van, a hír ugyan nem biztató, mert azt mutatja, hogy komoly támadásokra készülnek az orosz városokban (nem csak Moszkvában), valószínűleg nem Ukrajna részéről, bár arra, hogy Moszkvát vagy Szentpétervárt támadás érje, én jelenleg semmi esélyt nem látok, és maradjon is ez így – de miért nem találunk semmiféle pontos információt, képet, adatot ezekről az óvóhelyekről? A The Insider utána járt.

Azért, mert úgy a helyük, mint a létezésük államtitok.

Jól tetszettek olvasni: még a megvédeni kívánt civil lakosságnak sem szabad megmondani, hova menekülhet bombatámadás idején. Sőt, főleg nekik nem, ugyanis sokan vannak, pletykás a természetük, és még a végén megtudja tőlük az ellenség is a címet. Hogy aztán mihez kezd vele, hiszen a bombabiztos óvóhelyet hiába bombázza, benne van a nevében, hogy állja a támadást, azt nehéz megmondani. De államtitok az összes bunker címe. Ha valaki nagyon érdeklődik utána, megjárhatja – először egy szabványválaszt kap:

„Veszély esetén mindenkit figyelmeztetni fogunk. A bombabunkerek stratégiai fontosságú létesítmények, ezért nincs előzetes értesítés a helyükről.”

aztán, ha erőlteti, be is perelhetik. Abszurdnak hangzik, de az „államtitokról” szóló törvény 1990-es évekbeli elfogadása óta a „polgári védelmi erőkre és eszközökre” vonatkozó adatok valóban titkosítottak. A tisztviselők törvényt sértenének, ha ezt a titkot nyilvánosságra hoznák – állítja Szergej Tokarev büntetőjogász:

„Elméletileg az óvóhelyek címének bármilyen közzététele e törvény hatálya alá tartozik. És ha bármelyik kormányzó vagy polgármester úgy dönt, hogy megmondja a lakosságnak, hová kell elrejtőznie egy bombatámadás esetén, akkor elvileg büntetőjogi felelősségre vonható.”

Ezért tartják titokban a tisztviselők ezt az információt. És nem csak a hétköznapi polgárok elől. Például idén júniusban, amikor az állami média aktívan tárgyalta a nukleáris háború kilátásait, a moszkvai városi duma képviselője, Jevgenyij Sztupin a moszkvai polgármesteri hivataltól kérte a választókerületében lévő óvóhelyek címét, és azt, hogy mondják meg, milyen állapotban vannak. A polgármesteri hivatal azt válaszolta, hogy mindkettő államtitok. Sztupin szerint (neki jogi végzettsége van) az államtitokról szóló törvény szövege különböző értelmezéseket tesz lehetővé, és itt nincs szó különleges titoktartásról:

„Valószínűleg mégis volt értelme felvetni ezt a kérdést a moszkvai városi tanács ülésén. Másrészt, mivel úgy döntöttek, hogy államtitokra hivatkozva hallgatnak, valószínűleg nem mondanak semmit. A Szovjetunióban mindenki tudta, hogyan találhat óvóhelyet – táblák voltak a falakon mindenütt.”

Rendben, de hogy jár az, aki ennél tovább merészkedik és mindenáron követeli a címeket? Jevgenyij Szokolov belgorodi emberi jogi aktivista olyannyira ragaszkodott ahhoz, hogy adatokat tudjon meg a helyi polgári védelmi létesítményekről, hogy beperelték. Annyit érdemes tudni Belgorodról, hogy nagyon közel fekszik az ukrán határhoz, és gyakran éri tűz: mikor véletlenül, mikor célzottan, ugyanis ott található az orosz hadsereg néhány hatalmas üzemanyag-raktára, azokat szokták támadni. És olyankor bőven jut a városnak is a mellément találatokból.

Szokolov felhívást intézett a belgorodi polgármesteri hivatal alá tartozó biztonsági tanácshoz, a Belgorodi Terület kormányzója alá tartozó hasonló testülethez és a rendkívüli helyzetek minisztériumának regionális igazgatóságához. Válaszul az ügynökség képviselői úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. Ott azt állították, hogy Szokolov:

„Visszaélt azzal a jogával, hogy állami szervekhez forduljon. Ez abban a szándékában nyilvánul meg, hogy az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma belgorodi regionális igazgatóságának jó hírnevét a fellebbezési jogával való rosszhiszemű visszaélés révén akarta megkárosítani az életének és egészségének tényleges védelmére irányuló cél, a megsértett jogok és érdekek, valamint az állampolgári kötelesség teljesítésére irányuló szándék hiányában”.

Ennek még az eredeti, orosz nyelvű szövegben sincs a világon semmi értelme. Annyit lehet belőle kihüvelyezni, miszerint a csinovnyikok azt érezték jó hírnevük megsértésének, hogy kérdezősködött. A rendkívüli helyzetek minisztériumának osztálya 50 ezer rubelre akarta megbüntetni az emberi jogi aktivistát. Jevgenyij Szokolov szerint azonban előre nem látott körülmények jöttek közbe az ügyben. Mint az alperes elmondta:

„Július elején, a bírósági döntés előestéjén egy Tocska-U rakéta zuhant le háromszáz méterre a bíróságtól. Több magánházat is lerombolt, és embereket ölt meg. A bíró ebből sok mindent megértett, és végül az én javamra döntött. De a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma még mindig nem tért észhez. A bíróságon a képviselőm és én újra megkérdeztük, hogy hová bújjunk el rakéta- és tüzérségi lövések esetén. Azt válaszolták: Vannak bombabiztos óvóhelyeink, de nem beszélünk róluk, mert ez egy nagy-nagy titok.”

Annyi a per folyamán még kiderült, hogy nem számít, béke van-e vagy háború, hadiállapot vagy nyugalom, az óvóhelyek elhelyezkedése, címe addig marad államtitok, míg azt külön rendeletben fel nem oldják. Tehát ha bombáznak, de nincs még rendelet, az orosz polgár hiába tudja, hogy ott a pincében a kiépített, felszerelt óvóhely, nem mehet le, mert államtitok a léte, arról neki nem is szabad tudnia, csak az illetékeseknek. Ők viszont, mivel szabad róla tudjanak, oda is kell menjenek.

Időközben a moszkvai Jevgenyij Sztupin képviselő tovább kutakodott, mert nyughatatlan a természete. Eszébe jutott, hogy Moszkva különböző kerületeiben is vannak polgári védelmi és vészhelyzeti konzultációs pontok. Elment az egyikre:

„Azt mondták nekem, hogy ebben a körzetben, Nyekraszovkában egyszerűen nincsenek polgári védelmi létesítmények. Ha a választókerületemről beszélünk, csak a szovjet korszakban épült városrészekben vannak többé-kevésbé bombabiztos helyiségek. Most ezek a földalatti létesítmények parkolóknak és benzinkutaknak adnak otthont. Tehát a lakosok szükség esetén ott menedéket tudnak majd keresni, természetesen csak akkor, ha a biztonsági szolgálatok beengedik őket.”

Kezd lehullni a fátyol a titokról. Ezeket a sosem használt óvóhelyeket a béke évtizedei alatt eladták vagy bérbe adták, a pénzt ellopták, és most, mikor szükség van rájuk, mindenki tagad. Mivel a listájuk is államtitok, összeszámolni se nagyon lehet őket: senki sem tudja, hogy hány óvóhely van Oroszországban. A legfrissebb adatokat 2016-ban tette közzé a számvevőszék. Az ellenőrök ezután 1648-at számoltak meg országszerte, és a számuk folyamatosan csökken. Csak 2013 óta 9%-kal kevesebb óvóhely van.

De az összeírás már akkor is csak egy trükkel sikerült: mivel a polgárokat nem engedik be a titkos bunkerekbe, és az EMERCOM (a rendkívüli helyzetek minisztériuma) nem kap tőlük visszajelzést, a minisztérium kitalált egy zseniális módszert arra, hogy valahogyan ellenőrizze ezeknek a létesítményeknek az állapotát. Oroszország minden régiójában 1996 óta rendszeresen szépségversenyt tartanak a polgári védelmi létesítmények között.

A verseny feltételei szerint egy bombabiztos óvóhely 3000 pontot kaphat, de ezekből minden meghibásodásért levonnak. Például egy törött légmentes ajtó 10 pont levonást jelenthet, de egy hiányzó létfenntartó egység 60 pontot. Egy üzemképtelen dízelgenerátor további 200 mínusz pontot jelent, egy elromlott WC pedig 20 mínusz pontot. Úgy tűnik, egyetlen létesítmény (vagy valami hasonló) sem érheti el mind a 3000 pontot. Amelyikre a legkevesebb panasz érkezik, az nyer. 2019-ben például a Moszkva egyik keleti kerületében található CHPP–11-es óvóhely volt a legjobb.

Maga a rendkívüli helyzetek minisztériuma sem tudhatja hivatalosan a helyüket, az ugyanis a védelmi minisztériumra tartozik, annyit tudhat csak, hogy ezek a bunkerek léteznek és milyen állapotban vannak.

Most, a nagy készültség és felújítások idején természetesen mindenki tudja, hol vannak, de senki sem tudhatja hivatalosan.

„Oroszországot, ész, nem érted..” – sóhajtotta Tyutcsev.

Mert nem is lehet megérteni.

Szele Tamás