Mondhatni szerényen, visszafogottan. Azt fogunk enni a kormány szerint, mert az lesz az olcsó. Azért lesz olcsó a burgonya meg a tojás, mert kiterjesztették rájuk az árstopot. Akkor élünk rakott krumplin, ha lesz, de nem lesz. Farháttal nem esszük majd, bőven megcukrozva, lisztben forgatva, tejföl helyett tejjel. Ez ugyanis teljesen árstopos fogás lenne, csak ehetetlen.

Rendben, a sertéscombot kihagytam, nem lehet minden tökéletes. Régi vicc jut eszembe, nagyon régi:

- Látom, az van kiírva, hogy „egy kiló krumpli háromszáz forint”. Kérek tíz kilót.

- Nincs, kérem.

- Akkor miért írta ki?

- Hogy is mondjam csak... maga miért ide jött vásárolni, miért nem a szomszéd sarokra ment?

- Mert ott ötszáz forint a krumpli kilója.

- Na látja, amikor van, akkor nálam is annyi. Másegyebet?

Körülbelül erre lehet számítani, hiszen nem fogja megérni a kiskereskedőknek a szeptember 30-i áron adni ezeket az alapvető termékeket: a bevétel-kiesést már nem is nagyon van miből kigazdálkodják. Gulyás Gergely szerint a tojás ára 25, a burgonyáé 10 százalékkal lesz kötelezően alacsonyabb, mint a mostani reálár, ami azt jelentené, hogy más közszükségleti cikkek árát kéne kompenzációként emeljék (míg azokat is be nem vonják az árstopba). Illetve meg fog jelenni – dehogy fog, már a nyakunkon van – az angol szakkifejezéssel „shrinkflationnak” nevezett jelenség, mikor a doboz tojás ugyanannyiba kerül, csak nem tíz darab van benne, hanem nyolc. Mondjuk nálunk a tojásra ez nem lehet igaz, ez csak példa volt, nálunk valószínűleg inkább nem lesz tojás, minthogy rá kelljen fizetnie a kereskedőnek. Mert az árstopot a kereskedő fizeti meg, minél kisebb vállalkozó, annál keservesebben.

No jó, de mitől van ez? Mitől 21,1 százalékos az általános infláció, mitől negyven százalék fölötti az élelmiszereké? Gulyás miniszter megmagyarázta, ha kurtán is:

„Amíg újabb szankciók lesznek, addig szankciós infláció ez, de a magyar kormány a jövő év végére a felére akarja leszorítani az infláció mértékét. Ezért tartják fenn az árstopokat. A szankciók és a szankciós ígéretek miatt nő az energia ára, amely növeli az inflációt. Az uniós átlag valamivel több, mint a fele a magyar infláció mértékének. Ez attól is függ, hogy melyik ország mennyire van kitéve az orosz energiahordozóknak. Franciaország például az atomerőművek miatt jobb helyzetben van.”

Tudtam én, hogy Brüsszel és Kijev a hibás, ha Kijev megadná magát és Brüsszel összeomlana, mindennek lemenne az ára és mindenki az utcán táncolna. Mégpedig orosz népi táncokat, ha jót akar magának, de tüzesen ám, örvendezzenek Moszkvában!

Na jó, beszéljünk kicsit komolyabban: értem én, hogy Gulyás miniszter nem mondhat mást, ezért fizetik, de egyelőre még nem tilos elmagyaráznom, hogy egyáltalán nem a szankciók tehetnek az inflációról. Az élelmiszer-árakról meg aztán főleg nem. Tavaly novemberben, mikor először foglalkoztam a kérdéssel, még a rémálmainkban sem merültek fel szankciók, igaz, azt már lehetett tudni, hogy Ukrajnában valószínűleg háború lesz. De ez a történet nem is tavaly kezdődött, hanem jóval korábban. És nem egy oka van, hanem több. Kezdjük az elején.

Az az afrikai sertéspestis-járvány, ami nem Afrikából indult el, hanem Grúziából, és a mi környékünkre 2019-ben érkezett meg eljutott akkor Kínába is. A kínai állam viszont szigorú és következetes: levágták az ország teljes sertésállományát, Ürümcsitől Fucsienig egyetlen potenciálisan fertőző disznó sem maradt. Külföldről vásároltak új sertéseket, meg amíg azok felhíztak, húst: irgalmatlanul drága lehetett, de már kezd mutatkozni a hatása, a kínai sertésállomány szépen szaporodásnak indult.

Csakhogy egy évvel később, 2020-ban a Jangce áradt akkorát, mint a Nagy Jü óta soha, és a víz elvitte többek között a rizs- és gabonatermés igen nagy részét is. Pontos információink nincsenek magukról a károkról, de a 2018-as termelési adatok alapján elmondható, hogy a vízkár érinthette Kína rizstermésének 51,26 százalékát, és egyéb gabonatermését szintén hasonló arányban pusztította. 2021-ben torrenciális „villámárvizek” tették tönkre a termést, nem volt elég gabona sem embernek, sem sertésnek. No, ha nem volt: venni kellett. Meg is vett Kína minden gabonának látszó tárgyat a világpiacon és még most is így cselekszik. Eredetileg ez vitte fel az élelmiszer-árakat.

Helyreállt volna ugyanis az egyensúly, a Jangce is megszelídült, de akkor jött a pandémia. Amiatt meg a műtrágya és a növényvédő szerek váltak hiánycikké. A növényvédő szerek globális ellátási láncai úgy néztek ki a világjárvány előtt, hogy magukat a hatóanyagokat, amiknek az előállítása veszélyes, mérgező és környezetszennyező is, Kínában, Indiában gyártották le, elszállították a megrendelőkhöz, és aztán minden országban folytatódott a gyártás, keverés, a végén megkapták a matériát. A világjárvány miatt viszont ezeknek a hatóanyagoknak a szállítása akadozott, gyakran el is maradt. A műtrágya előállítása kicsit más okból problémás: ahhoz többek között elég sok energia kell. Ahhoz meg földgáz, itt érünk el a Gazpromhoz, amely már tavaly nyár végén elkezdte egyrészt rendszertelenül teljesíteni a szerződéseit, részint kegyetlenül emelni az árait. Ennek következtében például a szuperfoszfát ára egy év alatt a háromszorosára nőtt – mármint, nőtt volna, ha lett volna, de szinte eltűnt a piacról. Ezek után senki se csodálkozzon az alacsony termésátlagokon, tehát a magas élelmiszer-árakon – az a csoda, hogy még volt étel.

És ezek a tavaly novemberi, egy évvel ezelőtti állapotok! Vegyük ezekhez a világjárvány okozta gazdasági válságot, és az ukrajnai háborút: ez utóbbi szintén fontos elem, csak nem úgy, ahogy a magyar kormány állítja: az Európa elleni gázháború jóval 2022. február 24. előtt elkezdődött. Írtam is erről, szintén tavaly novemberben. Hogy is volt csak?

„Vlagyimir Putyin elnök még 2021. október 28-án kifejezetten utasította Alekszej Miller Gazprom-elnököt, hogy miután a vállalat november 7-ig vagy 8-ig befejezi a gáz szivattyúzását az orosz földalatti tárolókba, kezdje meg a tervezett munkálatokat a saját európai – ausztriai és németországi – földalatti tározóiba irányuló gázmennyiség növelésére. Ukáz ide, ukáz oda, gáz nem jött a mondott időben, így az árak elindultak meredeken felfelé, aztán valamivel csökkentek, de nem sokkal. (…) Nem küldték a gázt, mert nem is akarták: ezt onnan tudjuk, hogy a HVG szerint a Gazprom nem kötött le többletkapacitást a Jamal-Európa vezeték lengyel határon fekvő Mallnow német mérési pontján, sem pedig az orosz–ukrán határon lévő Szudzsa és Szokhranovka belépési pontokon.”

Ezzel egy időben, október 27-én Moldova új, Maia Sandu vezette Európa-párti kormányát is megzsarolta a Gazprom az EU-s gázdirektíva miatt, amely kimondja: kizárólag ugyanaz a társaság nem használhatja a saját csővezetékét arra, hogy a maga termelte gázt szállítsa és értékesítse is rajta, liberalizálni kell a vezeték kapacitását, helyet biztosítva a piaci vetélytársaknak.A Moldovával való tárgyalásokon a Gazprom azt akarta elérni, hogy Chișinău halassza el az említett EU-s direktívának a saját jogrendjébe történő emelését, azaz továbbra is Moszkva játékszabályai szerint játsszon. Tehát már akkor geopolitikai fegyver volt a gázár, most pláne az – ne feledjük, jelenleg még nem esik szankciók alá az orosz gáz vásárlása, az olajé is csak január elsejétől lesz tilos. Ha tilos lesz, persze.

Ez megkavarta a magyar állam gazdálkodását is. A rezsicsökkentésre gondolok. Ennek az volt a lényege, hogy a lakossági végfelhasználói oldalon elvileg áttértek a szabad áras díjszabásról a hatósági árakra, a kettő közötti különbözetet a magyar állam fizeti ki. Ami az alacsony világpiaci kőolaj- és gázárak mellett nem volt nagy kunszt 2013-ban, és politikai, hangulatjavító eszköznek, sőt, kampányelemnek egy évvel a 2014-es választások előtt remekül be is vált. De amikor kezdenek az Égbe szaladni az árak, már komoly terheket ró az államkasszára. El is engedték, az igaz, de csak a választások után jóval.

De mitől szaladtak égbe a Gazprom árai? Hiszen tavaly rekordmennyiséget döntött a kitermelés. No igen, csakhogy az Oroszországi Föderáció nem „hirtelen felindulásból” támadta meg Ukrajnát, alaposan felkészültek rá, még a határ menti csapatösszevonások is tavaly nyáron kezdődtek. Az áremeléseknek két célja lehetett: egyrészt anyagi tartalékokat akartak képezni arra az esetre, ha a háború elhúzódik (elhúzódott), másrészt Európát kiszolgáltatott helyzetbe akarták hozni, nem szerették volna, ha nagy gáztartalékokat halmoz fel. Az orosz bevételek nagy részét elvitte az ördög még a háború első heteiben, mert külföldi bankokban tartották őket, de a gázellátás, mint zsarolási potenciál és mint politikai fegyver, továbbra is kincset ér.

Akkor foglaljuk össze: ez nem szankciós infláció. Ez egyszerre több válság, melyek egymással is összeköttetésben vannak. Az egész a 2019-20-21-es élelmiszerválsággal kezdődött, de ezt le lehetett volna még küzdeni, a Jangce sem árad örökké, ha nem jön a pandémia által előidézett termelési és gazdasági válság. Ennek a kettőnek az elhárítása is kivitelezhető lett volna, ha Moszkva nem veti be a gázfegyvert geopolitikai szinten: a hárommal együtt nagyon nehéz megbirkózni.

Már csak azért sem nevezhetjük a mostani helyzetet szankciós inflációnak, mert ha valami csoda folytán holnap visszavonnának minden szankciót, amit az Oroszországi Föderáció ellen hoztak a háború kitörése óta, a gázfegyver továbbra is orosz kézben maradna, és láthatjuk: tudják, hogyan kell használni. Ne legyenek kétségeink, Oroszország a bolygó többi részétől egyedül a feltétel nélküli megadást, behódolást lenne hajlandó elfogadni, annak ellenére, hogy egyáltalán nem ő birtokolja a világ teljes földgázkészletét, sőt, még annak többségét sem. Majd birtokolná, ha engednének neki, az egészet is.

A mi mostani, magyarországi helyzetünk részben a rossz, rövidlátó politikának köszönhető, mert senki sem gondolt arra, hogy az orosz földgáz megdrágulhat, részben a szintén rossz külpolitikánknak, részben gazdaságpolitikai okoknak: Nyugat-Európában is kellemetlen lesz az idei tél az áremelések miatt, de nem annyira, mint nálunk.

De, mondom: ez minden, csak nem szankciós infláció. Ennek több oka is van ugyan, de nem a szankcióknak köszönhető.

Mindegy, majd kihúzzuk valahogyan rakott krumplin, farháton, bőven megcukrozva, lisztben forgatva.

Csak az a baj, hogy ennek a helyzetnek nem kéne ennyire súlyosnak lennie. Lehetne enyhébb is, ahogyan máshol. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a takarékoskodási intézkedések jelentős része is – mivel másodlagosan fegyelmező jellegű – erősen eltúlzott.

De így alakult. Nekünk rakott krumpli jut. Az is szerényen. Kisember módjára.

Szele Tamás