Hogy rögtön a lényegre térjek: Szijjártó Péter felháborodott. Amitől óvnám, mert az erős felindulás még kárt tesz törékeny egészségében, akármennyit is sportol és akármilyen egészségesen is él – de kedélyének sem használnak ezek a kitörések, mondhatni, kicsiny rohamok. Ami pedig a legfőbb: igen nevetségessé tette saját magát és ezáltal az egész országot is.

De ne beszéljünk a levegőbe, lássuk azt a bizonyos nyilatkozatát, szóról szóra idézve az MTI-ből (lám, mégis jó valamire ez az intézmény, az igaz, hogy csak ritkán van haszna):

„Magyarország kormánya felháborítónak tartja és határozottan visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint az orosz narratívát használná az európai uniós szankciók kapcsán – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az EU-s külügyi tanácsülés szünetében, hogy az ukrajnai eseményekről és azok kihatásáról „érzelmektől túlfűtött, ideologikus vita zajlott, ahol a józan észnek és a racionalitásnak nem sok terepe maradt”.
    „Felesleges és mesterségesen kialakított versenynek” nevezte azt az összevetést, hogy az Európai Unió elegendő támogatást nyújt-e Ukrajnának az Egyesült Államokhoz képest.
Ennek kapcsán rámutatott, nincs olyan gazdaság a világon, amely a szankcióktól annyira szenvedne, mint az EU, ahol az egekbe szökött az infláció. „És azt is pontosan tudjuk természetesen, hogy ebből ki az, aki profitál” – mondta.
    Szavai szerint az elrendelt büntetőintézkedések ráadásul legkevésbé sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem segítettek hamarabb véget vetni a háborúnak, azonban hétfőn már voltak, akik „ennek az érvelésnek a meglétét is vitatták”.
    Szijjártó Péter kiemelte: az esetleges kilencedik szankciós csomagról szóló vitában „egyesek egészen odáig elmentek, hogy azt mondták, hogy akik arról beszélnek, hogy a szankciók nem működnek, azok az orosz narratívát használják”.
    „Ez felháborító, ezt a lehető leghatározottabban vissza kell utasítani” – hangsúlyozta.
    „Lehet, hogy ezt mások nem értik, de minket nem érdekel, hogy mit gondolnak az oroszok arról, amit mondunk. Az sem érdekel, hogy mit gondolnak Brüsszelben arról, amit mondunk és gondolunk. Minket egy dolog érdekel, hogy a saját nemzeti érdekeinken keresztül tudjunk nézni minden létező kérdést” – húzta alá.
    „Igenis két lábbal kell állni a földön (...) Igenis látni kell, hogy a szankciók rendkívüli károkat okoznak az európai gazdaság működésének” – vélekedett.
    A miniszter kijelentette, hogy nincsen legitimitása az arról szóló érveléseknek, hogy miért ne legyenek közvetlen vagy közvetett egyeztetések a háború résztvevői között.
„Békére van szükség, béketárgyalások kellenek, ehhez pedig a háborúban részt vevőknek igenis beszélniük kell egymással, mégpedig minél előbb” – figyelmeztetett.
    A tervezett ukrajnai finanszírozási segélyprogrammal kapcsolatban megismételte, hogy Magyarország kész folytatni Kijev támogatását, azonban kizárólag kétoldalú alapon, a közös európai hitelfelvételhez nem fog hozzájárulni.
    „A közös jövő nem a közös adósság irányába van” – mondta.” (MTI)

Érezzük át a helyzet komikumát: Szijjártó előbb felháborodva elutasítja a vádat, mely szerint a magyar kormány, és így ő maga is az orosz narratívát használná az európai uniós szankciók kapcsán, aztán olyan szépen felmondja azt a nehezményezett oroszleckét, hogy Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára sem tudná kiválóbban előadni. Megjött az Agresszív Kismalac, mindenkinek kuss, ő így száll le a bicikliről!

A 444 kiváló írásban említi meg, hogy ezek a szavak azért mégis a Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetem díszprofesszorának, a Szerb Zászló Rendjének első fokozatával és az orosz Barátságért érdemrenddel kitüntetett külgazdasági és külügyminiszternek csókos ajakát hagyták el, utalva arra a legalább ezer szálra, ami Szijjártót (és a mostani magyar kormányt általában) Moszkva külpolitikájához kötik, mi elő sem kell vegyük ezt az aspektust. Azonban azt igen, hogy működnek-e azok a bizonyos szankciók?

Jelentem: működnek, csak nem úgy, ahogy azt a magyar kormány szándékosan félreértette.

Ezeknek soha nem az volt a céljuk és felhasználási módjuk, hogy hétfőn bevezetik őket és legkésőbb szerdán az Oroszországi Föderáció már meg is adja magát miattuk, mert ha nem, péntekre már enniük sem lesz mit. A szankció úgy működik, mint a himlőoltás: mikor beadják nekünk, fáj, és ha nem kerülünk fertőzött környezetbe, felesleges is, de arra semmi garancia, hogy soha nem fogunk fertőzött környezetbe kerülni, és ha támadnak a kórokozók, bizony jól jön. Szijjártó érvelése olyan gyerekes, mintha azt mondaná az oltásra, hogy a szuri fáj, ellenben a himlő nem. Hát, lehet, hogy nem fáj, de bele lehet halni.

Akkor ezzel szemben nézzük meg, hogyan működnek mégis azok a szankciók. Néha elég furcsán. Mikor bevezették őket, először a női higiéniai termékek tűntek el Oroszországból (és jelentek meg tízszeres áron a feketepiacon), a tampon, az intimbetét. Ne legyintsenek, urak, a lakosság több, mint felét érinti ez a máig fennálló hiány. Aztán eltűnt a fehér írópapír. Fájuk ugyanis annyi van az oroszoknak, hogy azzal Volgát lehet rekeszteni, de a fehérítéshez szükséges vegyi anyagot külföldről vették. Érettségi vizsgák maradtak el emiatt, a végén megoldották, a RIA Novosztyiban megjelent egy írás, ami bebizonyította, hogy a fehér papír árt a szemnek, azóta mindent szürkésbarnára írnak, amit írni kell, probléma megoldva. Pár napja derült ki, hogy Oroszország szilveszterre kifogy a márkás italokból is, a bulira már whisky biztosan nem jut – erre is mondhatjuk, hogy túl lehet élni, majd isznak helyette vodkát. Így működnek tehát a szankciók?

Nem, nem így működnek, ezek csak a mellékhatásaik.

A szankciók úgy működnek, hogy nagyon sok stratégiai fontosságú orosz iparág áll le, elsősorban alkatrészek, szerszámgépek és szoftverek hiánya miatt. Főként a hadiiparra van ez hatással, de a teljes orosz gazdaságra is: pár hónapja például kiderült, hogy a Török Áramlatot nem biztonságos üzemeltetni, mert nincsenek alkatrészek a karbantartásához, alapvetően, ha betartják szabályokat, le kéne zárni. Nem zárták le, de ha bármi baja esik, nem lehet megjavítani.

Rosszabbul járt az orosz acélipar, ami a tervezett mennyiségeknek csak töredékét képes leszállítani a kohók leállása miatt (azokhoz sincs alkatrész), sokkal rosszabb minőségben a szükségesnél. Márpedig, ha nincs elegendő és jó minőségű acél, akkor nincs hadiipar sem: pár hete járt az uszításairól is közismert Medvegyev az Uralvagonzavodban, amitől a háború kitörése után nem sokkal a védelmi minisztérium 400 harckocsit rendelt, és mindenkit letolt, mert a megrendelés csak 2024-re teljesíthető, mármint akkor, ha kapnak megfelelő mennyiségű acélt és pótolják az alkatrészhiány miatt kiesett nyugati szerszámgépeket (hogy mivel, az jó kérdés). Mert ezek hiányában nem képesek lövegcsöveket gyártani sem a harckocsikhoz, sem a hagyományos tüzérséghez, márpedig minden lövegcsövet cserélni kell körülbelül kétezer használat után. Ez jelenleg megoldhatatlan.

A precíziós fegyvereket irányító chipek hiányát elő sem veszem, annyit írt már róla mindenki, azoknak is kivitelezhetetlen az orosz vagy kínai gyártása, technológia hiányában.

De hát nem volt legalább fegyverből önellátó annak idején a Szovjetunió? Dehogynem. A Szovjetunió az volt, az Oroszországi Föderáció már nem az. Az elmúlt évtizedekben ott kialakult egy különös, egy lábon álló gazdaság, arra alapozva, hogy sok kőolajuk és földgázuk van, azt eladják, és vesznek a pénzből minden egyebet, amire szükségük van. Így alakult ki az a helyzet, hogy például olyan banális árucikkeket nem lehet kapni most Oroszországban, mint a szeg, zsanér vagy csavar. A szovjet időkben ezt maguk gyártották, aztán a jelcini időkben csődbe mentek a gyárak, a putyini érában pedig egyszerűbb és olcsóbb volt megvenni Ausztriától, mint kifejleszteni a saját technológiát, kialakítani az ellátási láncot és gyártani ezeket a filléres tömegcikkeket. Most meg nincsenek.

És ha jobban belegondolunk, csavar nélkül sincs hadiipar. Lehet abban hinni, hogy az Oroszországi Föderáció annyira gazdag, hogy a területén bőséggel megtalálható a periódusos rendszer minden eleme (bár a berkélium-készleteikre kíváncsi lennék, az ugyanis nem fordul elő a természetben), de mi haszna, ha nem tudják a világ többi része nélkül feldolgozni? Oroszország most a szénhidrogén-alapú energiahordozókkal próbálja zsarolni a világot, a világ meg minden egyébtől vágja el Oroszországot – és bocsánat, de ők kezdték.

Nem véletlenül kerülnek elő a modern harcra alkalmatlan, ötven éves T–62-esek: a lövegcsövük miatt használják őket, már persze, amíg használhatóak maradnak a csatatéren, ugyanis ezekkel még keveset lőttek, és a legkevésbé lövegcső áll rendelkezésre. Nem véletlenül ritkák a tömeges rakétatámadások: a precíziós fegyverek gyártása is vagy nagyon lassú és nehéz, vagy lehetetlen.

Tehát a szankciók igenis működnek, csak nem azt a célt szolgálják, amit a magyar kormány kommunikál. Nem arra találták ki őket, hogy napokon belül térdre kényszerítsék a teljes orosz gazdaságot, hanem arra, hogy a hadiipar ellen legyenek hatékonyak. Arra jók is.

Szánalmas ez az elemista érvelés, amit a magyar külügyminiszter előrántott, de hiszen szánalmas elemistáknak is szól, lévén hogy ő és kormánya mindenkit teljesen hülyének néznek, mármint saját magukat kivéve. Addig egyszerűsítették a kommunikációjukat és érvrendszerüket, míg el nem jutottak oda, hogy most már a Boci, boci tarka hozzájuk képest komplex jellemfejlődést bemutató ógörög sorstragédia, szimfonikus nagyzenekar kíséretével.

De mindegy is. Megint eljutottunk a hit kérdéséhez: aki hisz nekik, annak sosem fognak működni a szankciók, aki nem hisz nekik, annak mindig működnek, a tények pedig nem zavarnak senkit.

Már megint a kétdimenziós magyar lovon ülünk, aminek háta nincs, csak két oldala, az is csak annak okából, hogy eshessünk egyikről a másikra.

Summa summarum: ha Szijjártó meg van sértődve, az egészen pontosan az ő baja.

Így járt.

Szele Tamás