Azzal kell kezdenem, hogy mindenkit megnyugtatok: a jelek szerint nem várható NATO-válaszcsapás a tegnap esti, Lengyelországot érő rakétatalálatok miatt. Következményei bizonyosan lesznek az eseménynek, de ezekről majd később merengünk, előbb lássuk, mit lehet tudni a történtekről. Hát – nem sokat. És amit mégis, azt sem szellőztetik.

Az biztos, hogy november 15-én Oroszország közel száz rakétát indított az ukrán városok ellen, ami az egyik legnagyobb támadás volt a háború kezdete óta. A rakéták lakóépületeket és energetikai infrastruktúrát pusztítottak el, Kijevben egy áldozatról érkezett jelentés. Lvivben az otthonok nyolcvan százalékában nincs áram, míg Kijevben legalább három rakéta csapódott be civil otthonokba, és a város fele áram nélkül maradt. A Poltavai, Dnyipropetrovszki, Kirovohradi és Harkivi Területeket találat érte; rakéták csapódtak be Vinnyica, Hmelnyickij, Rivne és Zsitomir területekre, valamint Lviv és Volinyi területekre. A rakétacsapások miatt szinte az egész Ternopili Terület áram nélkül maradt, Odessza egy része pedig szintén. Légvédelmi rendszerek működtek a cserkaszi, csernihivi, szumi és ivano-frankivszki területeken. Ugyanezen nap estéjén vált ismertté, hogy két rakéta csapódott be Lengyelország területén, az ukrán határ közelében – a Lubelskie vajdasági Przewodów faluban. Két ember életét vesztette, amikor a rakéták egy gabonaszárítóba csapódtak.

Lengyelország pedig NATO-tagállam, így a támadás – ha az volt – az Észak-Atlanti Szövetséget (is) érte. Körülbelül ennyit tudtunk tegnap este, mikor elindult a hír- és találgatásözön.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez az eset egy tömeges rakétatámadás része volt: ennek figyelembevétele nélkül csakis téves következtetésekre jutnánk. És sajnos következtetnünk kell, ugyanis tények egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, ellenben a találgatások nagy része merő manipuláció. Felőlem mindenki higgyen, amiben akar, de ha logikusan gondolkodunk, és összeszedjük azt, amit tudunk, talán mégis olyan eredményre jutunk, ami nem a hit vagy a vélemények alapján születik. Akkor lássunk is neki.

Vegyük először azt, hogy mit mondott Jurij Ignat az ukrán légierő részéről a „Valós Idő” (Настоящее Время) csatornának.

– Hadd kérdezzem meg az elmúlt óra híreiről. Rögzítették egy orosz rakéta berepülését a lengyel légtérbe? Mikor történhetett ez meg? Hogy őszinte legyek, nem igazán értjük.

– Ma 15 orosz H–101-es rakétát lőttek le ebben a régióban, Lviv régióban és környékén. Tehát könnyen lehet, hogy ez is megtörténhetett. Mint tudják, a Lvivi Terület Lengyelországgal határos, épp a szóban forgó régióval. Tudunk egy esetről, amely egy héttel vagy több mint egy héttel ezelőtt történt (moldovai területen): Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát a szuverén Moldova légterén keresztül (2022. október 31-én egy Ukrajnára kilőtt orosz rakéta törmelékei Moldávia területén landoltak – NV). Hasonlóan itt is, de itt valószínűleg Ukrajna területén, Lviv régióban lévő célpontok támadásáról van szó. De a jelek szerint az orosz rakéta ott is becsapódhatott volna. Most tisztázunk minden adatot azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan történhetett. De még egyszer szeretném emlékeztetni Önöket, hogy ma este 15 rakétát lőttek le ebben a régióban.

– Tudjuk, hogy Oroszország honnan indította őket?

– Természetesen. Oroszország rakétákat indít a Kaszpi-tengerről, (Tu–95-ös stratégiai bombázókkal), ma 14 gépet regisztráltak. Több támadási hullám is volt – H–101 rakéták vagy H–555 rakéták. Ukrajna egész területét támadták ezekkel az eszközökkel és Kalibr rakétákkal. Körülbelül 20 Kalibr rakétát indítottak és körülbelül 70-et a fent említett rakétákból („H–101”, „H–555”), valamint tíz Shahedet. A rakéták minden irányból érkeztek, különböző területeket támadtak, köztük Lviv régiót is.

Már vannak adatok arról, hogy 73 rakétát lőtt le a légvédelmünk. Sajnos nem minden rakétát lőnek le a célpont felé vezető úton. Ez nyilvánvalóan azért történik, mert Ukrajnának nincs légvédelme, és ezt partnereink is tudják. A NASAMS és az IRIS-T is fokozatosan érkezik Ukrajnába, de sajnos ez nem elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben megvédjük az égboltunkat.

Ha már itt tartunk, lássuk csak, hogyan áll Ukrajna légvédelemmel? Jurij Ignat kicsit túlzott, mikor azt mondta, hogy nincs az országnak légvédelme, de ami van, azért valóban nem a legacélosabb. A sors fintora, hogy a The Insider épp tegnap (a támadás előtt) közölt erről egy nagyon részletes tanulmányt, mintha csak érezték volna, hogy szükség lesz rá. Eszerint az ukrán légvédelmi rendszer a háború előtt csak szovjet S–300-as, közepes hatótávolságú, önjáró Buk-M1-es (kb. 70 darab) és ismeretlen (de minden bizonnyal kis számú) harcképes Tor-M1, Kub, Osa, Sztrela–10, S–125 és (feltehetően) S–200-as rendszerekkel rendelkezett. Azonban ez a szegényes légvédelem rendkívül (és váratlanul) sikeresnek bizonyult. A háború első hónapjait leszámítva az orosz légi- és űrerők a magas veszteségek miatt alig kerültek bevetésre a védelem műveleti mélységében. Az orosz légierő összesen 63 harci repülőgépet és 67 helikoptert veszített megbízhatóan, így csak alkalmi támadó repülőgépek (Szu–25-ösök) és hadsereg egységei (Ka–52-es helikopterek) vannak jelen a kontaktvonalnál, vagyis a fronton. A Szu–24M és Szu–34 bombázók szintén kerülik a légvédelmi zónába való belépést.

Igen, de ezek ember vezette eszközök. A rakétavédelem teljesen más kérdés. Az október 10-i rajtaütés során az ukránoknak 108 légi célpontból (84 cirkálórakéta és 24 UAV) 56-ot (43 cirkálórakéta és 13 UAV) sikerült lelőniük – ez valamivel több mint 50%. Az AFU vezérkara október közepén 64%-ra becsülte a rakétavédelem hatékonyságát (a héten használt 126 rakétából 81-et semmisítettek meg). Az orosz fegyveres erők által október 31-én kilőtt 55 rakétából 44-et (80%) sikeresen lelőttek, a november 15-i bombázás során kilőtt több mint 90 rakétából pedig 73-at (szintén 80%).

De mivel hárították el ezeket? Azzal amijük volt és azzal, amit időközben kaptak. Nem kaptak komoly eszközöket: érkezett egy S–300PMU hadosztály és 40 rakéta hozzá Szlovákiától, több tucat Gepard és Stormer önjáró légvédelmi rendszer Németországtól és Nagy-Britanniától, valamint elavult szovjet rendszerek, mint a Sztrela–10 vagy az Osa rendszer Csehországtól és az Egyesült Államoktól. Az október 10-11-i támadást követő napon azonban Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke megígérte, hogy segít Ukrajnának újabb és hatékonyabb légvédelmi rendszert létrehozni.

Októberben Ukrajna megkapta a legújabb német közepes hatótávolságú IRIS–T légvédelmi rendszer első komplexumát (a beígért négyből) (20 km-es magasságig és 40 km-es távolságig használható). A rendszert egy fejlett TRML–4D mobil többfunkciós radarral együtt adták át, amely akár 1500 cél automatikus követésére is képes akár 250 km-es távolságban. Az IRIS–T-t Kijev közelében telepítették (a rendszerhez tartozó rakéta felső fokozatának Kijev egyik udvarán talált darabjai alapján). Az ukrán hatóságok szerint harci körülmények között 10-ből 9 rakétát tudott hatástalanítani.

November elején megérkezett az országba az amerikai–norvég vegyes vállalat, a NASAMS (National Advanced Surface-to-Air Missile System) által gyártott fejlett közepes hatótávolságú felszíni-levegő rakétarendszer két ütege (az ígért nyolcból). Fontos, hogy a NASAMS AIM–120 AMRAAM szabványos rakétája a NATO legelterjedtebb légvédelmi rakétája (több mint 16 ezer darabot gyártottak különböző módosításokkal). A NASAMS összesen négy különböző típusú rakéta kilövésére képes.

A nyugati szövetségesek vállalták, hogy több föld-levegő rakétatípust (Hawk, Crotale és Avenger) szállítanak. Ugyanakkor Ukrajna nem kapott meg néhány olyan rendszert, amelyet Kijev kitartóan kért, és amelyet valószínűleg a jövőben sem fog megkapni.

Tehát vannak is korszerű rakétavédelmi rendszereik meg nincsenek is, nagy dolgokat ígértek meg a szövetségesek, ehhez képest keveset adtak – és ígérettel nem lehet H–101-es rakéták ellen védekezni.

A tegnapi esetről részleteket ugyan nem ismerünk, azon kívül, hogy a lengyelek szerint mindkét rakéta orosz gyártmányú volt (ami nem is csoda a világnak abban a szegletében, lehettek ettől még az oroszoké is, az ukránoké is), a moszkvai védelmi minisztérium többszörös, önmagának is ellentmondó tagadásba bonyolódott, ugyanis hol azt mondják, hogy „a roncsoknak semmi közük az orosz fegyverekhez”, hol pedig azt, hogy világosan felismerhető az egyik roncsról, miszerint S–300-as rakéta volt lánykorában. Ha ehhez még odavesszük azt is, hogy szerintük Kijevet sem lőtték, Kijev lőtte saját magát, kalapot kell emelnünk az orosz abszurd és szürrealizmus előtt, de a tényekhez nem kerülünk közelebb.

A politikusok reakciói is sajátosak: Biden elnök szerint „valószínűtlen”, hogy a rakétát Oroszországból lőtték ki, Franciaország „a legnagyobb óvatosságra” intett a robbanás okozójának azonosítása érdekében, Varsóban behívták az Oroszországi Föderáció nagykövetét, hogy „azonnali részletes magyarázatot” adjon a történtekre, a hadsereget pedig a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülése után fokozott készültségbe helyezték – közölték a lengyel hatóságok. Ugyanakkor közös sajtótájékoztatót tartott Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök, amin Duda elmondta, hogy nincsen arra utaló jel, hogy szándékosan támadták meg Lengyelországot kedd este.

Duda elmondta, hogy arra utaló jel sincsen, hogy Oroszország lőtte ki a rakétát, de több jel mutat viszont afelé, hogy egy légvédelmi rakéta csapódott be, ami nem robbant fel, csak a földre zuhant. Duda szerint nem egy rakéta robbanhatott fel, hanem valamiféle üzemanyag.

Szóval, nyugszanak az este még parázsló kedélyek, és kezd körvonalazódni az a lehetőség, amit én a legvalószínűbbnek találok (a tévedés jogát fenntartva). Tehát: mi van akkor, ha a kegyetlen rakétazáporban egy orosz H–101-es célt, irányt tévesztett (nem ritka ez az orosz eszközöknél), és az elfogására küldött ukrán S–300-as eltalálta, akár ukrán, akár már lengyel légtérben, majd a két rakéta roncsai együtt zuhantak a szerencsétlen lengyel gabonaszárítóra, két ember halálát okozva?

Vagy így volt, vagy nem: de hogy ez lesz a hivatalos változat, arra hajlandó vagyok fogadni egy üveg whiskyben. Ugyanis ez az egyetlen lehetőség, aminek elfogadásával a NATO elkerülhet egy esetleges beavatkozást a konfliktusba, elkerülheti a harcok kiszélesedését és eszkalálódását, magyarul a világháborút. Moszkva persze ezt a verziót is tagadni fogja, hiszen a védelmi minisztérium álláspontja szerint ők Nyugat-Ukrajnát nem is támadták (ez esetben nagy a baj, mert ha nem ők voltak, csakis a romulán űrflotta lehetett), viszont el fogják fogadni, hogy ez a vélemény lesz konszenzuális, mert nekik sem érdekük a fegyveres erőik jelenlegi állapotában egy sokfrontos háború.

Ugyanakkor arra azért számítani lehet, hogy ha ez az „incidens” érdemi válasz nélkül marad, márpedig anélkül fog maradni, a világbéke érdekében, az orosz hadsereg még az eddiginél is hajlamosabbá válik a légtér- és esetleg határsértések elkövetésére, hiszen úgy fogják érezni, hogy az ilyesminek nincs komolyabb következménye. Ezt még majd meglátjuk, egyelőre az a lényeg, hogy nem várható összecsapás a NATO és az Oroszországi Föderáció között.

Hogy valójában mi történt, sosem fogjuk megtudni: de történhetett akár úgy is, ahogy feltételeztem.

Mindenesetre ez most már remélhetőleg így marad.

Szele Tamás