Még távolról sem csengett le a Lengyelországban, kedden becsapódott rakéta története, legfeljebb bevonult a hitbéli dogmák közé az, ki hogyan vélekedik arról, melyik fél indította és milyen céllal, már nyakunkon az újabb rakéta-ügy. Előre szólok, hogy ijesztő lesz, és van a hírnek olyan olvasata, ami nagyon rosszul hangzik, mégis valószínűbb, hogy nincs nagy baj.

Ami a keddi rakétát illeti, hinni a templomban tessenek, én magam a tényekből indultam ki szerdai írásomban és akkori konklúziómat továbbra is fenntartom, főként, mivel nem derültek ki új részletek, most sem tudunk többet, mint szerdán. Annyit megjegyeznék, hogy egyes médiumok a valóságot finoman „meghajlítva” elkezdtek egy rakétát emlegetni: tessék elhinni, kettőnek kellett lennie, akkor is, ha nem találják a másodikat. Az már más kérdés, hogy ha két fémtárgy közepes magasságban ütközik és ez robbanással is jár, akkor nem függőlegesen fognak leesni és nem maradnak egy darabban, hanem szétszóródnak jó pár négyzetkilométernyi területen a darabjaik. Meglesz a másik rakéta valamelyik darabja is, ha meg akarják találni. Ha meg nem, akkor sem bukkannának rá, ha az orruk előtt lenne. Ez innentől már politikai kérdés.

De lássuk a mostani rakéta-ügyet. Ugyebár, tegnap is támadás érte Kijevet, az ukrán főváros légvédelme legalább 4 Shahed kamikaze drónt és legalább két cirkálórakétát lőtt le. Márpedig pont Kijevnek van a legerősebb, leghatékonyabb légvédelme, mint azt szerdán jeleztem is. A drónok most nem érdekelnek minket, a cirkálórakéták annál inkább, ugyanis legalább az egyikük H–55-ös volt. Oroszország általában a H–555 típusú rakétákat használja mostanság az Ukrajna elleni támadásokra, nem az elődjüket, a H–55-ösöket: na, akkor most tegyünk rendet a sok ötös között.

Kezdetben vala a H–55, amit még 1976-ban kezdtek el fejleszteni egy 1971-es ötlet alapján. Ez egy nukleáris fegyverek célba juttatására alkalmas, légi indítású stratégiai cirkálórakéta, a szubszonikus sebességtartományban repül, a sors iróniája, hogy a tömeggyártása 1978-tól 1986-ig pont Harkivban zajlott, amely város Ukrajna szerves része. Rendszerbe minden tömeggyártás ellenére csak 1983 december 31-én állították, 1986-tól áthelyezték a gyártást Kirovba. A hatótávolsága jó pillanataiban lehet 2500 kilométer is egy 1984-es teszt szerint.

Ez volt a H–ötvenötös. Miben különbözik tőle a H–ötszázötvenötös? (Szándékosan írom betűvel, hogy jobban látszódjon a különbség).

Ami azt illeti, elég sokban. A H–555-ös az alaptípus módosítása, ugyanis azt valóban nukleáris eszközök célba juttatására tervezték, ez is cirkálórakéta, csak ennek nem nukleáris a robbanófeje. Nagyobb tömegű és méretű elődjénél, de rövidebb hatótávolsággal rendelkezik. Ugyanakkor a robbanófej tömege 200-400 kg lehet. Az irányító rendszere is más. Az inerciális navigáció egy teljes értékű Tercom rendszerhez adódik rádió- és optikai csatornával, valamint műholdas navigációval. Jóval pontosabb tehát a H–55-nél, aminek azért nem kellett sebészi pontossággal célba találnia, a nukleáris robbanófej úgyis hatékony lett volna, ha téved párszor tíz métert. A H–555 is légi indítású, rendszerint Tu–95-ös vagy Tu–160-as gépek hordozzák. Szíriában is bevetették őket: 2015. november 17-én H–555-ösöket használtak Tu–95MS bombázók Idlib és Aleppo tartományok ellen.

Szóval, jegyezzük meg: a H–55 a nukleáris célba juttató eszköz, a H–555 a hagyományos robbanófejű.

Így már érthető az ukrán légvédelem meglepetése, mikor rájöttek, hogy ők egy H–55-öst lőttek le! Azonnal elkezdték keresni a nukleáris robbanófejet, hogy hatástalanítsák, csakhogy – nem volt még hagyományos sem! Egyáltalán, semmiféle robbanófej nem volt a cirkálórakétán, csak egy nukleáris töltet utánzata, aminek megegyezik a mérete és a tömege a valódiéval, ellenben nem robban, gyakorlatokon használják.

Na, akkor ez most mi volt?

A Defense Express című ukrán szaklap megpróbált rájönni.

Azt írják, hogy több lehetőség van. Az első, miszerint az orosz hadsereg nagy nyomás alatt van, az a parancsa, hogy minél több cirkálórakétát vessen be. Ha robban, ha nem. Hozzájutottak pár H–55-öshöz a nukleáris arzenálból, persze vaktöltettel, és indították ezeket is, a használt eszközök indítása darabszámra megvolt, utasítás teljesítve, lehet menni a jutalomfalatért.

A másik változat egy hajszálnyival bonyolultabb. Azt sem zárja ki a szaklap, hogy az oroszok egészen egyszerűen túl akarták terhelni az ukrán légvédelmet, azért küldtek fel mindent, amijük volt és ami repült, erre már volt példa a háború elején, amikor temérdek Tu–243-as, Tu–143-as vagy Tu–141-es drónt és hasonló, nukleáris fegyver hordozására alkalmas rakétát használtak erre a célra. Ez lehet a magyarázata a hazánk fölött minden következmény nélkül átrepülő Tu–141-esnek is, ami aztán Zágrábban landolt, mert kifogyott belőle az üzemanyag. Ha most nem kerül elém ez a szakcikk, ki tudja meddig fejtenénk még ezt a rejtvényt, hiszen mi abból indultunk ki, hogy egy katonai drón drága, még ha régi is, és biztos volt értelme a használatának, nem abból, hogy az oroszoknak annyi ilyen ócskavasa van, mint a nyű, és egyszerűen a légvédelem túlterhelésére használták őket, míg tartott belőlük.

Az ukrán szakértők pikírten jegyzik meg, hogy ez valóban nagyon oroszos: olyan, mintha mikroszkóppal vernék be a szöget. Viszont a mostani eset arra utal, hogy az Oroszországi Föderáció cirkálórakéta-készlete lassan a Kreml számára kritikus szintre fogyatkozik. Már a nukleáris arzenálhoz is hozzányúlnak. Egyszerűen kénytelenek voltak a H–55-öst használni, mert az újabb, kifejezetten hagyományos robbanófejre tervezett H–101-es cirkálórakéták (a nukleáris fegyverek célba juttatására alkalmas változatot H–102-esnek nevezik) készletei kimerülőben vannak. Ezt támasztja alá a Defense Express információja is, mely szerint a 2022. november 15-i támadás során egy olyan H–101-est lőttek le, amelyet ez év 3. negyedévében gyártottak. Márpedig minden hadsereg úgy működik, hogy előbb használja el a régi rakétáit, aztán az újabbakat, tehát szorulhat a kapca rendesen.

Lehetne ugyan még arra is gondolni, hogy egyszerűen pánikot akartak kelteni az oroszok ennek a típusnak a használatával, mert a levegőben ugyan épp meg lehet különböztetni az 55-öst az 555-östől (ha valaki nagyon ért hozzá), mert az egyensúlyozáshoz az 555-ösnek plusz szárnyai vannak, de hát mikor már a szemével látja az ember, akkor már nincs ideje pánikba esni, mert pár másodpercen belül becsapódik, szóval ennek nem lett volna semmi értelme katonai szempontból. Bár az is igaz, hogy katonai szempontból ennek a háborúnak igen sok mozzanatáról el lehet mondani, hogy nem volt semmi értelme.

Attól nem tartanék, hogy tévedésből volt vaktöltet a cirkálórakétán és eredetileg igazit akartak használni: ott még nem tartunk sem katonai, sem politikai szempontból, bár azt csak a Jóisten vagy a Sátán tudja, mi jár Putyin, Sojgu, esetleg Kadirov fejében.

Esetleg meg akarták volna mutatni, hogy nekik még van ilyenjük? Akkor bemutathatták volna az orosz védelmi minisztérium „Zvezda” nevű tévécsatornáján is, és eggyel több maradt volna meg: ha valamit, azt a csatornát mindig nézi az ukrán katonai hírszerzés.

Mindenesetre az incidens már a második különös eset ezen a héten rakétákkal kapcsolatban, és van egy olyan érzésem, hogy lesz még ilyen vagy ehhez hasonló.

Meglátjuk: de, mint a Tu–141-es drón esete is megmutatta, nem érdemes logikus megoldást keresnünk, orosz fegyveres erőkről van szó, nem az európai logika szerint gondolkodnak.

Ahogy elnézem a helyzetet, nem is mindig gondolkodnak.

Szele Tamás