Van, amikor az ember nem tudja, sírjon, vagy nevessen, a groteszk, az abszurditás miatt majdnem elvigyorogja magát, de a helyzet inkább sírnivaló volna. Itt van előttem a Jasin-per anyaga, az orosz ellenzéki politikust „rémhírterjesztés és az orosz hadsereg hírnevének csorbítása” miatt nyolc és fél évre ítélték a héten, ami nem meglepő – az a meglepő, hogy milyen alapon született az ítélet.

Nekünk is tanulságos, mert ugyan egyelőre még nem élünk orosz fennhatóság alatt – tán jövőre összejön, ne tessenek türelmetlenkedni, kedvenc kormányunk már dolgozik rajta – de egy ilyen pert bármikor el tudok képzelni Budapesten is, nem kell hozzá egyéb, csak a sajtótörvény enyhe módosítása, ráadásul sokan még helyeselnének is egy szigorítást. És nem csak a kormánypártiak.

Mielőtt belekezdenék a vádbeszéd elemzésébe, annyit jegyezzünk meg Ilja Jasinról, hogy egyrészt moszkvai önkormányzati képviselő (ami a tizenkétmilliós lakosságú orosz fővárosban van akkora dolog, mintha valaki Magyarországon országgyűlési képviselő lenne, sőt, nagyobb), és 2005-től kezdődően rendszeresen publikált a Novaja Gazetában, a Moscow Timesban, valamint más rangos lapokban tehát nagyon is tisztában van a sajtó elméletével, gyakorlatával és etikájával.

Miért ítélték el? Nos azért, mert egy videójában bemutatta a bucsai tömegmészárlást és helytelenítette azt. Mivel a Kreml hivatalos álláspontja ebben a kérdésben vagy az, hogy nem történt semmiféle tömegmészárlás, vagy az, hogy történt, de azt a bevonuló ukrán hadsereg végezte, és mivel március elején külön törvényt hoztak a „rém és álhírterjesztés” valamint „az orosz hadsereg hírnevének csorbítása” ellen (az orosz büntetőtörvénykönyv 207.3. cikke), ami az ilyesmit szigorúan büntetni rendeli, ráadásul Jasin közismert pacifista és hangos kritikusa Putyinnak, az teljesen világos volt, hogy vádat fognak emelni ellene és el is fogják ítélni. Az volt a nem mindegy, hogy ez a vád hogyan fog kinézni.

Hát, elég randára sikerült. Lássuk a The Insider anyaga alapján, mit mondott az ügyész?

„A vádakat felolvasva az ügyész azt mondta, hogy Jasin „ellenséges országok”, azaz a BBC médiájának az információit hangoztatta, és nem említette az orosz hatóságok vagy „nem az Egyesült Államok diktátuma alatt álló államok” álláspontját. Ugyanakkor az ügyészség szerint az orosz csapatok egyáltalán nem ölnek civileket Ukrajnában.

Jasin a videóban ugyanis minden oldal érveit bemutatta, beszélt az orosz hadsereg által elkövetett bűncselekmények bizonyítékairól, részletesen boncolgatta az orosz propagandisták állításait, és idézte Szása Kotsz „haditudósítót”, aki azt írta, hogy Bucsa lakói tejben-vajban fürösztötték az oroszokat, és ha kérésre mégis a pincékbe mentek, akkor csak a saját biztonságuk érdekében tették.”

A haditudósító nem véletlenül van idézőjelben. Kotsz ugyanis nem hagyományos értelemben vett riporter, bár dolgozika Komszomolszkaja Pravdának is, hanem sokkal inkább „voenkor”, „milblogger”, önjelölt tudósító, aki elkötelezett híve a Kremlnek. A hivatásos propagandisták a TASZSZ-nál vagy a RIA Novosztyinál, Ivesztyijánál dolgoznak, és ott eléggé meg van kötve a kezük, csak az Elnöki Adminisztráció által rendszeresen megküldött „metodicskák”, módszertanok alapján írhatnak, a milbloggerek, voenkorok kicsit szabadabban rajonghatnak Putyinért, amolyan sajtó-szabadcsapatok, médiazsoldosok, akiket kevésbé fegyelmeznek, de ők is végzik a piszkos munkát, ők hazudják a nagyobbakat. Ennyit Kotsz hitelességéről (különben érdekelne, hogyan képzelte a tejet és a vajat egy megszállt településen, ahol nem lehet kihajtani a tehenet a legelőre, ugyanis szó szerint azt írta, hogy „a bucsai lakosok tejet és vajat adtak az orosz katonáknak”).

A vád alapja az volt, hogy a bucsai orosz atrocitások leírásakor Jasin nem idézte pozitívan az orosz médiát, hanem inkább „az ellenséges országok médiumainak” – az ukrán Espresso TV és a brit BBC – kiadványaiból tájékozódott. Az ügyész beszédének nagy részét ennek szenteli. Rámutat, hogy Nagy-Britannia szerepel az Oroszországgal szemben barátságtalan országok listáján, és hogy Jasin „teljesen figyelmen kívül hagyja a más, nem az USA diktátuma alatt álló országokban zajló eseményekről szóló tudósításokat.” Hogy melyek ezek az országok, az nincs meghatározva.

Az ügyész hangsúlyozta, hogy Jasin az orosz „haditudósítók” információit „ostoba propagandának és másodállású újságírásnak” nevezi, és ellenséges az orosz információforrásokkal szemben. A vád szerint a politikus „közvetlenül terjeszt rossz minőségű ellenséges propagandát” azok számára, akik „nem alkalmaznak kritikus gondolkodást az információk befogadásakor”. Az ellenzéki ugyanakkor bírálta az orosz médiát, „anélkül, hogy érdemben cáfolta volna állításaikat” – mondta az ügyész.

No, itt álljunk meg egy pillanatra. Szóval, az ügyész azt nehezményezte, miszerint Jasin a BBC-t idézte a TASZSZ helyett? Igen, annak ellenére, hogy bizony elhangzott a videóban az orosz védelmi minisztérium álláspontja is, a „voenkorok” véleménye is. Csak legfeljebb Jasin nem adott nekik igazat. De elhangzott. És most vagyunk bajban. Ugyanis Oroszországban is, Magyarországon is annyit hazudott már a propagandamédia, hogy nem csak az ilyesféle ügyészek, de még az átlagolvasók is egy nagyon rossz értelemben vett „semlegességet”, ál-tárgyilagosságot kérnek számon a sajtómunkástól.

Ha Bucsában találnak pár száz megkínzott és kivégzett holttestet az orosz csapatok kivonulása után, arról tehet valaki, az egy tény. Ezzel a ténnyel kapcsolatban lehetne kérni, hogy a sajtómunkás „egyrészt” mutassa be az ukrán álláspontot, „másrészt” az oroszt, és az ál-tárgyilagos néző, olvasó döntse el, hol van az igazság, általában azt szokták mondani, hogy „félúton”, de ez konkrét eseményekkel kapcsolatban lehetetlen. Ezt hívják „a középvonal mozgatásának”. Ha mondjuk azt írom egy képviselőjelöltről, hogy derék, becsületes ember, ellenben mondjuk a Pesti Srácok azt, hogy két lábra állt sátán, aki a fogával vakarózik és vadházasságban él a bernáthegyi kutyájával, ráadásul a kutya hímnemű, akkor lehet középen az igazság: X. jelölt ugyan nem angyal, de nem is perverz bűnöző, valószínűleg alkalmas a pozíciójára, de ha egy kicsit sikkasztana, azért ne csodálkozzunk. Ugyanis ezek vélemények, ezeken lehet vitatkozni.

Ellenben egy tényen nem lehet. A mariupoli szülészet bombázását szoktam felhozni példának: azt az oroszok Grad rakéta-sorozatvetővel lőtték. Voltak sebesültek, voltak halottak. Az orosz fél természetesen azt állította, hogy nem lőtte senki a szülészetet, aztán azt, hogy de, az Azov lőtte, még később azt, hogy „a terhes anyákat élő pajzsnak használták az azovisták”, a legvégén meg azt, hogy a megjelent videók „hamisítványok”. Miért hamisítványok? Mert „az orosz hadsereg soha, semmilyen körülmények között nem támad civil célpontokra”. Ha nekem annyi ezresem volna, ahányszor csak ebben a háborúban megtették, felvenném a Mészáros Lőrincet kifutófiúnak, mert meg tudnám fizetni.

Egy szülészetet vagy lőnek, vagy nem, olyan nincs, hogy „az igazság középen van”, hogy „egy kicsit” lőtték: az oroszok a kezdeti tagadás után kapkodtak egy keveset, majd visszatértek a merev tagadáshoz, hogy azt a bizonyos „középvonalat”, ahol a közönség az igazságot sejti, elmozdítsák maguk felé. Erre mondom, hogy tényeket nem lehet relativizálni: olyan sincs, hogy Bucsában „csak kicsit” mészároltak vagy „csak kicsit” kínozták meg a lakosságot. Vagy megtették, vagy nem. Itt a cselekmény mértéke csakis súlyosbító tényező lehet, enyhítő nem, hiszen egyetlen kínzás vagy gyilkosság is bűncselekmény.

Jasin bemutatta az orosz hivatalos álláspontot is, mert tudta, hogy a hazudozás a közönségből csak még nagyobb indulatot vált ki: igen, a hazugságot is be kell mutassa a sajtó, csak jelezni kell, hogy nem igaz.

Igen ám, de az orosz hatóságoknak az ukrajnai háborúról szóló, az állami média által sugárzott hivatalos jelentéseinek érdemi cáfolata büntetőeljárást von maga után a „hamisítás” cikkely alapján – a hivatalos információktól való bármilyen eltérést, akár érvelés, akár nem, a hatóságok a hatályos törvény értelmében e cikkely megsértéseként értelmeznek.

Akkor viszont dogmával van dolgunk, a hatóság, mint egy szinódus, megmondja, mi a hittétel, és aki nem azt találja igaznak, megégettetik, utána elkárhozik.

Jasin azzal védekezett, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatos vádak provokációnak nevezése az orosz hatóságok régi hagyománya. Jasin a maláj Boeing lelövését, a 2014 tavaszán a Krímben tartózkodó katonai állományt, Alekszandr Litvinyenko, a Szkripalok és Alekszej Navalnij megmérgezését említette. Jasin szerint ezért nem hitelesek az orosz ellenőrzésű média állításai. Mit válaszolt az ügyész? Most figyeljenek!

„Jasin a politikai gyűlölet indítékával bírálta a hatóságokat, „közvetlenül rossz minőségű ellenséges propagandát terjesztett. Az Oroszországgal szemben ellenséges álláspontot globálisnak mutatja be, de az Oroszországgal szemben ellenséges államok kisebbségben vannak, ha számuk és összlakosságuk alapján számoljuk őket a világ népességéből.”

A világ 10 legnagyobb népességű országa közül öt szerepel az Oroszországgal barátságos országok listáján: Kína, India, Indonézia, Pakisztán és Brazília. Maga Oroszország is az első tízben van. Ugyanakkor a 195 országból 141 elítélte az orosz hadsereg ukrajnai invázióját. Az „Oroszországgal barátságos országok” listáján mindössze hat állam szerepel.

„Ennek a bűncselekménynek a társadalmi veszélyességét nem lehet túlbecsülni. A lényeg nem csak az, hogy a törvény súlyos bűncselekménynek minősíti, hanem az is, hogy közvetlenül sérti az állam biztonságát, hozzájárul a társadalom destabilizációjához és instabil belső frontot teremt.”

Kevés ennél nagyobb szamárságot hallottam. Mi köze a tényekhez annak, hogy hányan gondolnak róluk és mit? Ilyen alapon együnk lócitromot, hiszen ezermilliárd légy nem tévedhet. Azon kívül az ügyész érvelése ott is sántít, hogy az ország lakosainak véleménye nem egyezik kötelező módon a vezetőik véleményével: honnan tudja, mit gondol mondjuk Bucsáról minden egyes kínai? Végigkérdezte őket, egyenként? De volt ennél durvább érve is.

Az ügyészség a bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékokat az Emberi Jogi Főbiztos Hivatalának, az EBESZ-missziónak és a Bécsi Nyilatkozatnak a jelentéseiben jogi szempontból jelentéktelennek nevezi, mivel a szervezetek „hallgattak és nem tettek semmit, amikor a NATO-csapatok katonai műveleteket hajtottak végre Jugoszlávia, Irak, Líbia és a Szíriai Arab Köztársaság területén”. Hogy a Szíriai Arab Köztársaság kórházait és iskoláit konkrétan az orosz légierő bombázta rommá, azt nem említette, ahogy a Wagner-csoport szíriai rémtetteit sem: ez a tipikus „whataboutism”, némi ignoranciával megtámogatva.

A Bucsában történteket az ügyész „provokációnak” nevezte, és egyik fő bizonyítékként azt említette, hogy „senki sem vette fel a gyilkosságokat okostelefonjával.” Hát, fene egy lelkület kéne ahhoz, hogy az ember a saját kivégzését közvetítse... más kérdés, hogy az orosz csapatok elsőnek mindig az okostelefonokat gyűjtik be a lakosságtól, több okból is.

Ilja Jasin zárónyilatkozatában azt mondta, hogy az ügy koholt, és egyértelmű jeleit mutatja a jogtalan politikai boszorkányüldözésnek. Hangsúlyozta, hogy az újságírás klasszikus normáit követte – nemcsak az események értékelését nyújtotta a közönségnek, hanem megismertette őket a tárgyalt témával kapcsolatos különböző álláspontokkal, és kifejtette Ukrajna és Oroszország hivatalos álláspontját.

Jasin elmondása szerint július 12-i letartóztatásának napján a Nyomozó Bizottság Főnyomozó Főosztályának irodájában felhívta a nyomozók figyelmét arra, hogy a védelmi minisztérium hivatalos álláspontját hangoztatja.

„Erre Kucserov alezredes a tőle megszokott szellemességgel megjegyezte, hogy az adásból már csak az hiányzik, hogy egyetértek ezzel a kijelentéssel. Kiderült, hogy a bűnöm abban merül ki, hogy nyilvánosan megkérdőjeleztem a katonai tisztviselők szavait”.

Aztán levonta a konklúziót:

„Az ügyészség második tézise véleményem szerint még felháborítóbb: az, hogy állítólag politikai gyűlölet motivált, ami még súlyosabbá teszi az ellenem felhozott vádat, és lehetővé teszi, hogy súlyosabb cikkely alapján állítsanak bíróság elé. De az ügy aktájában, mint láthatja, egyáltalán nincs bizonyíték a gyűlöletem igazolására. Éppen ellenkezőleg, az ügyészség e kijelentése számomra úgy tűnik, hogy ellentmond az elemi logikának. Végül is a gyűlölet inkább azokat motiválja, akik háborúkat indítanak, mint azokat, akik megpróbálják megállítani azokat.”

Ezért kapott nyolc és fél évet, szigorított büntetőtelepen.

Hogy Karinthytól idézzek, kis parafrázissal: a békeuszítót leleplezték és elítélték a háborús apostolok. És míg ők mondják meg, mit kell igaznak tartani, addig esélye sincs a békének vagy a humanizmusnak, de még a mérsékelt latolgatásnak sem: addig a pacifizmus uszítás lesz, a gyilkosság, a kínzás, a nemi erőszak meg hőstett.

Nálunk is lehetne ilyen pereket tartani. Tényleg csak egy törvénymódosítás kérdése. Sőt, még volt is ilyen törvényünk, a „Stop Soros”, amit az orosz „idegen ügynök”-törvényről másoltak, csak azt hatályon kívül helyezték, az uniós jogharmonizáció miatt.

Nálunk még nincsenek koncepciós sajtóperek.

Még.

De igény – ahogy a vicc mondja – az lenne rájuk!

Szele Tamás