- Zdraszvujtje, Sheldon Cooperhez van szerencsém?

- Üdvözlöm, honnan tudja?

- Nos, számítottunk az érkezésére. Vlagyimir Vlagyimirovics Zelenszkij vagyok, az Orosz Köztársaság elnöke, Isten hozta!

- De hát...

- Tudósaink jelezték, hogy egy párhuzamos világban valaki a téridővel babrál, ez számunkra elsődleges, azonosítottuk a világot és a földrajzi helyet, mivel ez Seattle volt, világos, hogy csakis Sheldon Cooper érkezésére számíthatunk.

- De én időgépet építettem!

- Az időgép működése kivihetetlen, ám mivel műszakilag megoldható, az időutazó egy párhuzamos világba kerül, de indulásával azonos időpontba.

- Ezt maga Stephen Hawking sem mondhatta volna pontosabban!

- Valóban nem, mivel ő mondta. Itt áll mellettem, ebben a történelmi pillanatban.

- Áll?

- Áll bizony, mint mondtam, ez egy párhuzamos világ, ahol ő teljesen egészséges.

- Megejtő...

- Kérem, fáradjon velem elnöki rezidenciámba, vár minket a fogat.

- Fogat?

- Nos, inkább nevezném üveghintónak, de mégsem illik hivalkodni, az csak a műveletlen emberek között szokás.

- De hát nem limuzin, harckocsi, terepjáró?

- Mi ebben a világban óvjuk a környezetet és védjük az állatokat: ha nem lovas kocsival járnánk városon belül, mi lenne a lovakkal?

- De hát nem szarnak?

- Dehogynem, összegyűjtjük, igen hasznos a termőföldnek. Mint látja, pelenka van rajtuk. Indulhatunk?

- Részemről a szerencse.

- Látja, ez az elnöki rezidencia.

- De hát ez egy családi ház!

- Nyilván, hát nem élhetek közös háztartásban a teljes Preobrazsenszkij Gárdaezreddel. Teát, tejjel, kaviárt, pezsgőt, vodkát?

- Teát... mondja, mi történt itt?

- Nos, tudósaink megállapítsa szerint ön egy különösen szerencsétlen idővonalból érkezett hozzánk. Nem is értem, hogy élték túl.

- De hát...

- Nos, kezdjük az elején. A mi idővonalaink körülbelül Rettegett Iván halála után váltak el egymástól. Rá még emlékszik?

- Hogyne, szörnyeteg volt.

- Bizony az, sosem ismételtük meg a vétkeit. Nálunk törvény tiltja bárminek a létrehozását, ami az opricsinyára, titkosrendőrségre, állami terrorra hasonlítana. De lássuk, mi történt. Mikor Rettegett Ivánt elvitte az ördög, ránk hagyta a Nagy Északi Háborút, ami hatalmas terhet rótt szegény Oroszországra. A bojárok megválasztották cárnak Borisz Godunovot, osztott is alamizsnát, de a muzsikok így is felkeltek ellene, Ivan Bolotnyikov vezetésével. Hanem aztán jött Kuzma Minyin és Dmitrij Mihajlovics Pozsarszkij herceg, a lázadások élére álltak, és megoldották a helyzetet.

- Ez a mi világunkban is így történt.

- Hát, nem egészen. A nemes Pozsarszkij, aki a Rjurik-házból származott és a vérében volt a skandináv thing-demokrácia szelleme, hallgatott a novgorodi kereskedő-köztársaságból származó bölcs Minyinre, és nem választottak meg semmiféle Romanov bojárt cárnak.

- Hanem?

- Hanem az államforma zemszkij szobor lett, és vecse, egyfajta kétkamarás parlament, a valódi döntéseket az 1800 tagú alsóház, a vecse hozza, a szemszkij szobor inkább csak dísznek van, olyasmi, mint Velencében a Signoria vagy Londonban a Lordok Háza.

- Elnézést, Velence nem Olaszország része?

- Ebben a világban Velence az Olasz Köztársaság egyik fővárosa, a másik Firenze.

- De hát nem szólt bele a Rzeczpospolita az események alakulásába?

- Dehogynem, eleinte próbálkoztak, de most már évszázadok óta jó szomszédságban élünk, legkedvesebb üzleti partnereink.

- Akkor nem is voltak cárok?

- Nem, elnökök voltak helyettük, olyasmi jogkörrel, mint a dózsék vagy a római hadvezérek, hogy is mondják maguk, dictatorok. Sokat le is kellett váltani.

- Elnökök Oroszországban?

- Bizony, a nép polgári öntudata két-három generáció alatt feléledt. Nem egy elnököt váltottunk le, akadt közöttük még Romanov is!

- Romanov?

- Igen, volt egy Nagy (Velikij) Péter nevű elnökünk, csodás, ragyogó elme volt, de fejébe szállt a hatalom meg a vodka, a mi ősi átkunk, és mikor megölette a szeretőjét, bizony le kellett váltani, elküldték a Szoloveckij-szigeti kolostorba.

- Nem fejezték le?

- Hogy tettük volna, nálunk nincs sem kínzás, sem halálbüntetés, hát miféle emberek lennénk?

- De hát Szibéria...

- Igen, az egy nagy terület, jelenleg részben a Szaha, részben a Mongol Köztársaság része.

- Úgy érti, Szibéria nem orosz?

- Mitől lenne az?

- De hol van Oroszország keleti határa?

- Úgy nagyjából az Ural-hegységnél, ahol mindig is volt.

- És Jermak...?

- Jermak a maguk világában élt, és különben is egy rablóvezér volt, a mi polgáraink el sem fogadnának vérrel szerzett, erőszakkal meghódított területet. Fontos elnökünk volt Nagy Katalin is.

- Elnök? Egy nő?

- Hogyne, mi a baj azzal, hogy nő? Az orosz demokrácia elődjében, a skandinávban a nők teljesen egyenjogúak voltak. Akkoriban nagy zűrzavar volt Nyugaton, és Katalin meghívta Voltaire mestert, hogy szervezze át az orosz államot. Voltaire csodát tett: azóta nem ismerjük a korrupciót.

- Na, ez már nekem is sok. Oroszország korrupció nélkül?

- Sajnos bizánci örökségünk volt ez, le kellett vetkeznünk, az államegyházzal együtt. Most a pátriárka fontos ember, de csak annyira, mint a moszkvai főrabbi vagy az össz-oroszországi szabadkőműves Nagymester.

- Izé, ha Nagy Pétert leváltották, akkor mi van Szentpétervárral?

- Mivel? Ja, igen, tervezett valami balti kikötőt az ingermanlandi mocsarakba... hát abból nem lett semmi. Hogyan is lett volna? Mocsárra várost építeni, micsoda beteg gondolat...

- És Napóleon?

- Nos az ő hadait átengedtük Kína felé, bár jeleztük, hogy se kenyere, se vasa nincs elég ehhez a vállalkozáshoz. Bizony, a menekülő hadseregből sok szegény francia katona köszönhette az életét a jólelkű orosz muzsikoknak, akik ételt és szállást adtak nekik, kár, hogy csak kevesen értek vissza az Uralig. Hiába, a kínaiak nem viccelnek...

- Tehát sosem jártak kozákok Párizsban?

- Ha ön a zaporizzsjai úriemberekre gondol, akik nem államunk polgárai, mi egyet sem küldtünk oda, megvan és megvolt nekik a maguk baja a törökökkel.

- Apropó. És a krími háború?

- Nemzetünk nagy vérvesztesége volt. Tatár és brit szövetségeseinkkel polgáraink életét adtuk azért, hogy a Krím az lehessen, ami most is: önálló kaganátus. Sokat kellett tárgyalni viszont a törökökkel, hogy ez a status quo máig fennmaradjon.

- Megőrülök, és Lenin?

- Ja, maga a futuristákra gondol! Lenin, Majakovszkij, Hlebnyikov! Az orosz kultúra meghatározó része a futurista gondolkodás, ezt már Kropotkin herceg is leszögezte. Csodás meséket írtak. Lenin 1955-ben halt meg, 85 éves korában, mint az Orosz Tudományos Akadémia elnöke, bár közöttünk legyen szólva, ezt inkább csak zsurnalisztikai tevékenységével érdemelte ki. Közgazdászként nem alkotott nagyot, bár a villamosítás programja nem volt rossz ötlet.

- És a Nagy Honvédő Háború?

- Türelmét kérem, ennek utána kell nézzek... ja. Mondtam, hogy maga egy nagyon szerencsétlen idővonalról érkezett. Igen, volt egy Hitler nevű politikai kalandor, de azt a mi világunkban becsukták Landsbergbe, és mikor 1933-ban újra megpróbálkozott egy puccsal, örökre visszacsukták. Még jó, hogy nem volt orosz, olyasmi, hogy „antiszemitizmus” nálunk utoljára több, mint háromszáz éve volt. Hogy egy példával éljek: a chicagói filharmonikusoknál pontosan tudjuk, hogy harmincnyolc zsidó zenész játszik. A moszkvai filharmonikusoknál nem tudjuk, mert sosem számoltuk. Tényleg nem tudom, mit tudtunk volna Hitlerrel csinálni.

- És Sztálin?

- Maga arra a korrupt postarablóra gondol? Olyasmi figurája volt az orosz történelemnek, mint Texasban Billy, a Kölyök. Vagy a Daltonok. 1934-ban lőtték szitává, mikor meg akarta ölni egyszerre Kirov, Buharin, Bulgakov és Micsurin elvtársakat, de Kirov elvtárs résen volt.

- Elvtárs?

- Igen, „továris”, ez hagyományos orosz kifejezés, a mongolból ered, „barátot” jelent, meg „kereskedőt” is. Lám, a mongolokkal is hogy megbékültünk, még azt is megengedték, hogy Kazányban felépítsük az Istenanya Székesegyházát.

- Kazány nem Oroszország?

- Mitől lenne Tatársztán orosz?

- Így már érthető... és a Krím?

- A Krími Kaganátusra gondol? Legkedvesebb üdülőhelyünk, a független Ukrajna autonóm területe, magam is ott szeretek nyaralni. Szerintem minden orosznak legalább egyszer látni kéne a bahcsiszeráji szökőkutat. Csak olyan kicsi, törékeny, úgy félek, hogy baja esik, ha valami terrorista megtámadja...

- Vannak Oroszországban terroristák?

- Fájdalom, vannak. Főként vallási fanatikusok, őket félhivatalosan Kirill metropolita vezeti, az ismert dohánycsempész, de ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani a helyzetet. Meg ott vannak Prigozsin szélsőjobboldali szlavofiljei, de hát velük tele van a Matrosznaja Tyisina.

- Nem a Lefortovo?

- Az a régi izé... mi szükségünk lenne két börtönre Moszkvában? Egy is bőven sok.

- Elnök úr, kezd lejárni az időablak, csak egyet kérdeznék: mi a helyzet Oroszország nukleáris fegyvereivel?

- Mikkel?

- Nukleáris fegyver.

- Jaj, maga elfelejti, hogy nálunk nem volt második világháború, sőt, az elsőből is kimaradtunk, Kerenszkij zsenialitásának köszönhetően. Tudjuk, hogy létezik ez a tudományos elmélet, mármint az atomrombolás, de semmi hasznunk nem lenne belőle. Még a végén megijednének tőlünk, és az árt az üzletnek.

- Elnök úr, mennem kell, haza, Seattle-be.

- Kedves Sheldon, vigye magával ajándékainkat, ott vannak abban a harminckét ládában, uráli drágakövek, malachit, színarany, szőnyegek perzsa barátainktól...

- Elnök úr, nem kérhetnék orosz állampolgárságot?

- Sajnos a maguk idővonaláról nem engedélyezhető a bevándorlás. Félő, hogy megfertőznek minket gyűlölködéssel, és ez államunk alapját ásná alá.

- Belátom, elnök úr. De ki maguknál Putyin?

- Putyin? Vlagyimir Vlagyimirovics? Véletlenül tudom. A Kreml higiéniai- és csatornarendszeréért felelős igazgató. Alacsony, pukkancs ember.

- Mégis maradnék...

- Sajnos nem lehet.

Szele Tamás