Forgókínpad

Forgókínpad

Orbán Balázs sajtója

2023. január 26. - Szele Tamás

Tegnap óta tűnődök Orbán Balázs magabiztos szavain, elolvastam, mit gondolnak a dologról mások, merengtem azon, mit gondolok róla én, és arra jutottam: ez az ember hiszi is, amit beszélt. Tényleg így látja a világot, ami irgalmatlanul nagy baj, ugyanis ez esetben nem lenne szabad a miniszterelnök politikai igazgatója legyen.

orban_balazs2_januar_26.jpg

Kezdjük azzal, hogy nem tudja, mire jó a média. Amit ő annak hív, az nem média, hanem a Fidesz agitációs és propaganda-osztálya, a média valami egészen más. De előbb lássuk, miről beszélek, éspedig az MTI híre alapján, ne fogja rám senki, hogy elferdítem a mameluk úr szavait.

Budapest, 2023. január 25., szerda (MTI) – A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC második nemzetközi médiakonferenciájának nyitónapján, szerdán Budapesten.

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, arról beszélt, hogy a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban. A 2010 előtti Magyarországon ez az arány kevesebb mint 24 százalék volt, ami „borzalmas kiszolgáltatottságot” jelentett, és mostanra került 50 százalék fölé – mondta, arra is kitérve, hogy Magyarországot elsősorban a nyugati liberális oldalról olyanok miatt kritizálják, ami ott „egészen természetes”.

Felsorolása szerint magyar alapítványok, egyesületek, magánszemélyek, köztük konzervatívok, szocialisták, liberálisok, és magyar egyházak, valamint a magyar állam is a médiatulajdonosok közé tartozik, ami egyúttal „természetes és jó médiapiaci átalakulás”.
    

Orbán Balázs a média és az ideológia kapcsolatáról szólva szomorú helyzetnek nevezte, hogy a nyugati médiavilágon belül egy olyan trend erősödik, amit a magyarok az 1989-es rendszerváltoztatás előttről ismernek: a média elkezd „bizonyos ideológiák szolgálólánya” lenni.
    

Az, hogy a woke nevezetű, főként neomarxista alapból építkező ideológia foglyul ejti a médiát, egy olyan fejlemény, aminek „mi, magyarok nem örülünk” – mondta, hozzátéve: a magyarok ebben a helyzetben azokat támogatják, akik nem így gondolkodnak.”

Ennek a sületlenségnek minden gondolata beteg. Először is: a média nem hatalomgyakorlási eszköz, ugyanis nem képes befolyásolni a közönség gondolkodását. A közönség minden egyes tagja szuverén módon hozza meg összes döntését, bár a rendelkezésére álló információk alapján. Ezeknek az információknak az adagolása már lehet hatalomgyakorlási eszköz, csakhogy az nem a média: az a cenzúra, mikor valamit titkolnak és a propaganda, ha valamit sulykolnak. Hogyan is néz ez ki?

Napi munkámhoz tartozik, hogy sokat olvassak például a jelenleg Ukrajnában zajló háborúról. Egyaránt használok orosz, ukrán, nyugati és szükség esetén távol-keleti forrásokat, így viszonylag könnyen meg tudom mondani, mi történt, hogy történt, hol és mikor. A legtöbb magyar sajtótermék már feladta a reménytelen küzdelmet a hírözönnel és az MTI-ből dolgozik (tisztelet a kivételnek, például a Telexnek, HVG-nek, 444-nek és még néhány médiumnak), de szépen megfigyelhető, hogy legalább két de inkább három különböző háború zajlik a magyar sajtóban.

Az egyikben – a kormánymédiában – egyrészt nincsenek ukrán győzelmek (ez a cenzúra), ha az oroszok kivonulnak mondjuk Herszonból, azt merő egy jóindulatból teszik vagy olyan ravasz hadicselt látunk, amit még ők maguk sem értenek, ellenben csakis a Kreml sajtójában szereplő orosz győzelmek soráról olvashatunk, amiknek eredetijét meg lehet találni a két-három nappal korábbi TASZSZ- vagy RIA Novosztyi-jelentések között, és ők meg rendszerint Konasenkovtól, a moszkvai védelmi minisztérium szóvivőjétől veszik. Ez meg a propaganda. Hogy a magát megadó ukrán hadosztály vagy a világverő orosz csodafegyverek sosem léteztek Konasenkov fején kívül? Kit érdekel? Az Origót például biztosan nem.

A másik háború az, amiben az ukránok győznek folyamatosan, bár ez a ritkább, aztán következik a harmadik: amikor is a sajtó legalább megpróbál eligazodni az események között, de azt művelni meg igen fárasztó, tapasztalatból tudom. Szóval, ha elfogadjuk Orbán Balázs azon tételét, hogy az olvasó pártállás szerint tájékozódik, akkor a közönség egyik része szerint (akik a kormánymédiát olvassák) az orosz csapatok már Kijevben vannak, a másik része szerint az ukrán hadsereg döngeti Moszkva kapuját, a fennmaradók pedig tudják, hogy mindkét változat szamárság: Bakhmut körül aprítják egymást a hadak.

Szerencsére kevés az olyan olvasó, aki a radikális túlzásokat elhiszi. Az Orbán Balázs-féle „sajtó” inkább abban bízhat, hogy sokaknak alig van idejük, ránéznek a hírre a pártorgánumban, esetleg még el is olvassák, aztán mennek tovább. Ebben az esetben – de csak ebben – tényleg van jelentősége annak, milyen szempontok alapján választják ki az orgánumot. Vagy orbánumot. De ha az nincs monopolhelyzetben, tehát nem egyedüli forrása a híreknek, nem képes véleményeket befolyásolni.

Hiszen épp erről beszél Orbán Balázs, csak a saját logikáját is kiforgatva: miszerint az ország teljes médiáját kívánja uralni a kormány, hogy így aztán uralhassa az ország gondolkodását és magát az országot is. Azonban míg akár csak egyetlen másként gondolkodó szerkesztőség is akad, ez lehetetlen.

Amiről emberünk beszél, azt jobb kifejezés híján totális médiának nevezném, és ez idő szerint csak Kínában létezik. A teljes médiaellenőrzés akkora feladat, hogy még a különben ilyen téren nagyon gyakorlott oroszok sem képesek rá, még ott is becsúszik minden nap némi cvikli, pedig az ottani lapoknak rendszeresen megküldik az Elnöki Adminisztrációról a metodicskát, a módszertant arról, mit szabad írni, mit nem és mit kötelező. Magyarországon erre törekszik a KESMA és a Mediaworks, de szerencsére még nem tudtak elfoglalni mindent, ráadásul pont olyan slamposak és lusták, mint az oroszok: ezerszer láttuk már, hogy váratlan eseményekre vagy kapkodva reagálnak, vagy késve, vagy esetleg sehogyan sem, ugyanis náluk még metodicska sincs. Ők ki kell találják, mit várnak tőlük, ami sok gyomorfekélyt szül.

De a közgondolkodás uralása is megoldhatatlan feladat, főleg politikai szempontok alapján: ha minden médium azt kiabálná, hogy „kigyulladt a Duna, mert befagyott a Nap”, akkor sem hinnék el nekik, hiszen mindenki tudja, hogy ez lehetetlen. Még az is tudja, aki nem látja a Dunát, mert messze él tőle. Szóval a propagandának is megvannak a maga korlátai, távolról sem mindenható.

Azt is mondja a tekintetes úr, miszerint „ a nyugati országokban az ottani média legkevesebb 70-80 százaléka van nemzeti tulajdonban”. Itt összemossa a „nemzeti” és az „állami” tulajdon fogalmát, éspedig szándékosan, mert különben kilógna a lóláb is, a lószerszám is: világos, hogy mondjuk az amerikai sajtó legnagyobb részét amerikaiak írják és nem polinézek, a helyi lapok helyi tulajdonban vannak, de nem államiban. Hanem mondjuk mr. Smith vagy Jones tulajdonában, aki saját vállalkozásaként kezeli a médiumot, de tulajdonosként nem az a fő érdeme, hogy amerikai állampolgár. És a lap tartalmába is maximum pozitívan szólhat bele: tulajdonosként azt kérheti, hogy valami bekerüljön, de azt nem, hogy valami kimaradjon (első sorban hirdetésekről beszélek). Orbán Balázs úgy tesz, mintha a nem kormánypárti tulajdonban lévő magyar sajtótermékeket nem magyarok írnák, szerkesztenék. Persze azt, hogy ki a magyar, ő mondja meg. Így könnyű: bármikor átminősíthet engem is polinézzé.

Szerinte „magyar alapítványok, egyesületek, magánszemélyek, köztük konzervatívok, szocialisták, liberálisok, és magyar egyházak, valamint a magyar állam is a médiatulajdonosok közé tartozik, ami egyúttal természetes és jó médiapiaci átalakulás.” És most tessék elképzelni, hogy ez 2010 előtt is így volt! Sőt, némi indirekt eszközök útján, de már akkor is a Fidesz volt az egyik legnagyobb magyar médiatulajdonos. Gondoljunk a Hír TV-re és társaira. Nem a KESMA fedezte fel a csőben a lyukat, a macisajtban a brummogást, 1990 óta mindig is sokféle tulajdonban volt a média.

Igen, mondaná ő, de az „nem volt magyar”, és már megint ott tartunk, hogy ő mondja meg, ki a magyar. Az, aki vele mindenben egyetért.

Ideológiák szolgálóleánya lenne a nem-kormánypárti sajtó? Akkor a kormánypárti micsoda? Orbán Balázsnak vagy a woke-ról nincs fogalma, vagy a marxizmusról, vagy egyikről sem, de már bocsánat, amikor a kormánysajtónak olyan fércművekről kell ódákban áradoznia, mint az „Elk*rtuk”, a „Blokád” vagy legutóbb az „Aranybulla”, amikor kötelesek dokumentumértékűnek tekinteni és propagálni a pozsonyi csatáról készült animációt, akkor ne tessék kimondani az „ideológia” szót, mert ránk szakad a födém, és kár lenne értünk. Még ha nem is mindannyiunkért.

Ráadásul a kormánynak igazából nincs is ideológiája, csak valami nemzeti színekkel bemázolt, rugalmas lufit mutogatnak nekünk: azt fújják hol kisebbre, hol nagyobbra, időnként csomót is kötnek rá, de belül tökéletesen üres. Ami meg a woke-ot illeti: az nem valamiféle egységes gondolkodásmód, kidolgozott tételekkel, hanem csak egy kifejezés, ha úgy veszem, pont olyan üres mint a kormány lufija.

A hírnek azt a részét, ami a „nyugati támogatásokról” szólt, kihagytam, mert erről semmit sem tudok: sem engem, sem egyetlen munkatársamat nem talált meg senki azzal, hogy szeretne megvesztegetni. Szóval, ezt taglalja az, aki ért hozzá, bár mondjuk az nem megvesztegetés, ha egy európai alapítványtól pénzt fogad el egy lap. Annak ugyan vannak feltételei, de ezek között soha nem szerepel a politikai tevékenység. Orbán Balázs most az orosz „idegen ügynök” törvény magyar bevezetésének útját akarja kitaposni, erről szól az egész „dollárbaloldalazás”, csak arra nem gondol, hogy volt már nálunk ilyen törvény, úgy hívták, hogy „Stop, Soros” és azért kellett kivezetni, mert összeegyeztethetetlen volt az uniós joggal. Hoztak helyette másikat, másfélét, az is borzalmas, de legalább nem annyira diszkriminatív.

Mindent összevéve: Orbán Balázs most egyszerűen elszólta magát. Szavai alapján világos, mit akar a kormány a médiával: teljesen uralni. És mit akar a közgondolkodással? Azt is uralni akarja, amint az országot is, mindenestől, a Tudományos Akadémiától az utolsó hangyabolyig. Mindenkinek meg akarja szabni nem csak azt, hogy mit tegyen, az könnyű, de azt is, mit gondoljon, ami már lehetetlen. Bele is fog törni a bicskájuk.

De ha egy rövid ideig el is érnék a céljukat, akkor sem bírnának az abszolút hatalom terhével: könnyű foglalkozni az akadémikusokkal, mert többnyire értelmes emberek, de nehéz szót érteni a hangyabollyal, vagyis inkább lehetetlen. Emiatt értelmetlen minden törekvés az abszolút hatalomra, emiatt ostobaság minden zsarnokoskodás.

Mindegy.

Meg tetszettek őket választani.

Még egy ideig el kell viselni.

Aztán majd csak lesz valahogy.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása