Tegnap, mikor Orbán Balázs sajtóügyi járatlanságát elemeztem, nem gondoltam volna, hogy ma már nemzetközi szintű médiaproblémáról kell beszámolnom – olyan a történet, mintha az említett úr rendezte volna, csak persze nagyobb méretekben.
Röviden: az Oroszországi Föderáció főügyészsége „nemkívánatos szervezetté” nyilvánította a Meduza című híroldalt.
Ami nagyon nagy baj, tekintve, hogy a Meduza volt a legkomolyabb olyan orosz hírforrás, ami nem lapult a Kreml zsebében, mégis képes volt információkat szerezni mindenféle utakon-módokon akár az orosz Elnöki Adminisztráció berkeiből is. És egyáltalán: a legnagyobb orosz ellenzéki híroldalról beszélünk. Az olvasottsági adatokról majd később ejtsünk szót, most lássuk, mit jelent ez a minősítés.
Bajt, nagy bajt. Az orosz jog fokozatosan képes tönkretenni a független sajtót, ez már a harmadik szint. A folyamat azzal kezdődött, hogy az orosz igazságügyi minisztérium még 2021-ben „külföldi ügynöknek” minősítette a Meduzát. Miután Moszkva 2022 februárjában teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, az orosz hatóságok elkezdték blokkolni a Meduza weboldalát. A Kreml erőfeszítései ellenére folytatták munkájukat, több millió fős közönséget tartva fenn Oroszországon belül, és a világ legnagyobb cenzúrázatlan orosz nyelvű hírportáljává váltak.
Az első szint tehát az „idegen ügynök”, „inoagent” cím elnyerése (ez gyakorlatilag most már bárki számára lehetséges, az is megkaphatja, aki soha nem is beszélt külföldivel, nem fogadott el egy centet sem, de ismerhet valakit, aki igen). A második a blokkolás, ez VPN használatával kikerülhető, a harmadik a „nemkívánatossá” nyilvánítás.
Ez azzal jár, hogy, mint a lap írja:
„Ha a Meduza most nem oszlatja fel magát, az orosz büntetőeljárás nemcsak vezető munkatársainkat és újságíróinkat fenyegeti, hanem mindenkit, aki egyszerűen csak terjeszti anyagainkat (beleértve az olyan ártalmatlan cselekedeteket is, mint egy cikkünkre mutató link megosztása a Facebookon), mindenkit, aki megpróbál pénzt adományozni újságírói munkánk támogatására, de még azt is, aki interjút ad vagy akár csak egy megjegyzést mond riportereinknek.”
Hogyan néz ki ez a büntetés, mennyire súlyos?
Az első alkalommal 5 és 15 ezer rubel közötti bírsággal sújtják a vádlottat „a szervezet tevékenységében való részvételért”. A további szabálysértések büntetőjogi felelősségre vonást vonhatnak maguk után. Az orosz büntető törvénykönyv 284. cikkének (1) bekezdése szerint a büntetés négy évig terjedő szabadságvesztés, de kényszermunkára, szabadságkorlátozásra vagy 500 000 rubelig terjedő pénzbüntetésre is ítélhető.
Igen, kérem, jól olvasták: négy év szigorított munkatábort is lehet kapni egy megosztásért. Vagy azért, ha valaki ne adja a pravoszláv Jóisten, nyilatkozik a Meduzának. Esetleg lájkolja az írásaikat. Veszélyes még a lap írásaira vonatkozó hiperhivatkozások (linkek) megosztása bármiben, tehát nem csak a sajtóban vagy a közösségi oldalakon, de egy portfólióban vagy tudományos dolgozatban is. A médium anyagi támogatása is büntetendő: bármekkora összeg átutalása egy „nemkívánatos” szervezetnek már az első alkalommal büntetőeljárást vonhat maga után. Ebben az esetben a maximális büntetés öt év börtön. A Meduza számára történő adományozásra való felhívás elméletileg adománygyűjtésnek minősülhet, ami szintén bűncselekmény.
Itt jelezném, hogy mindezek külföldi, tehát nem orosz állampolgárokra is vonatkoznak az Oroszországi Föderáció területén.
Ami azt jelenti, hogy nem fogok én egyhamar sétálgatni sem a Nyevszkij Proszpekten, sem a Tverszkaján, sem a Régi Baszmannaja utcában. Mármint, ha csak nem akarok onnan átugrani a párhuzamos utcában álló kerületi bíróságra (Baszmannij Szud), ahol mostanság a politikai ítéleteket hozzák. Ugyanis én például már a háború előtt is rengeteget idéztem a Meduzát, a kitörése után még többet, ha az általam felhasznált hiperhivatkozások számát tekintjük, a bíróság rám a maximumot szabná ki, a legzordabb, sarkköri „kolónián”. Szóval ne várj, Oroszország-Anyácska, egy ideig nem mehetek. Ahogyan más sem, aki ilyesmiket tett: nem törvényszerű, hogy lebukjon az ember emiatt, az orosz szervek feje sem káptalan, de ha valamiért el akarják kapni, ezt is meg fogják vizsgálni, és emiatt bizony le lehet csukni az embert arrafelé. Aki érintett, kérem, legyen óvatos.
Miért most született ez a határozat?
Efelől biztosat nem tudhatunk, de nekem gyanús, hgy Jevgenyij Prigozsin áll a háttérben. Már tavaly tett egy feljelentést a Meduza ellen, mert a lap elsőként adta hírül, hogy a börtönökben toborozza a Wagner-csoport számára az ágyútölteléket. Akkor még azt is tagadta, hogy köze lenne a Wagnerhez (azóta már büszkélkedik is vele), de többen nyom a latban, hogy három nappal ezelőtt mérhetetlenül szemtelen lépésre szánta el magát. Mint a Moscow Times bemutatta:
„A Wagner PMC alapítója, Jevgenyij Prigozsin azt követelte, hogy a büntető törvénykönyvbe kerüljön be egy cikkely az önkéntesek, köztük az Ukrajnával vívott háborúban részt vevő foglyok lejáratásáról – jelentette az üzletember sajtószolgálata.
Prigozsin ezért öt évig terjedő börtönbüntetést javasol. A fellebbezést Vjacseszlav Volodinhoz, az Állami Duma elnökéhez nyújtották be. A szöveg szerint a sorkatonák „bátran és becsületesen teljesítik kötelességüket a haza iránt”, de egyes médiumok, bloggerek és Telegram-csatornák negatív információkat keresnek róluk, gazembereknek és bűnözőknek állítva be őket.”
Prigozsin szerint így a volt elítéltek közül a zsoldosoktól „megtagadják a megváltás jogát”, és az esélyt, hogy „a társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak”, mert ez az információs háttér „konfliktust teremt közöttük és a hétköznapi polgárok között”. A Wagner PMC alapítója hangsúlyozta, hogy a média és a véleményformálók említett tevékenysége „az állam ellenségeit segíti”.
„Ebben a tekintetben kérem, hogy sürgősen dolgozzák ki az Oroszországi Föderáció Büntető Törvénykönyvének 280.5. cikkelyének „A harcosok, önkéntesek, beleértve a volt elítélteket is, lejáratásáról” módosítását és annak bevezetését, amely szerint legyenek tilosak a lejáratásra irányuló nyilvános akciók, a negatív jellegű publikációk és a PMC tagjainak bármilyen kritikája, valamint a múltbeli bűncselekményeikről szóló információk közzététele” – írta Prigozsin.”
Ez már megmozdíthatta az orosz bürokrácia híresen rozsdás kerekeit, eszükbe juthatott, hogy Prigozsin a feljelentésében épp azt kérte, hogy nyilvánítsák a Meduzát „nemkívánatosnak” és lőn: megtették.
Mekkora kár érte a világsajtót?
Még nem tudjuk. A Meduza szerkesztősége nem az Oroszországi Föderáció területén működik, hanem Rigában, tehát arról nem lehet szó Lettország elfoglalása nélkül, hogy a lap elhallgasson, de a munkatársak többsége – főként azok, akik a „metodicskákat” és bizalmas híreket horgászták ki a Kreml falai közül – orosz területen él. Nekik nem lennék a bőrükben, ha lebuknak. Az viszont biztos, hogy folytatják, sőt:
„Hiszünk abban, amit csinálunk. Hiszünk a szólásszabadságban. És hiszünk a demokratikus Oroszországban. Minél nagyobb a nyomás ellenünk és értékeink ellen, annál keményebben fogunk ellenállni.
Hiszünk a szolidaritásban is, és inspirálnak bennünket más „nemkívánatos” kiadványok újságírói, akik soha nem hagyták abba a munkájukat. Erőt merítünk abból a támogatásból, amelyet a médiában és a nem kormányzati szervezetekben dolgozó kollégáktól kaptunk, akik elkötelezettek az orosz hatóságokkal szembeni ellenállás mellett. Ilyen elszánt, bátor és elvhű emberekkel együtt dolgozni öröm és egy életre szóló kiváltság. Ezekben a nehéz pillanatokban felbecsülhetetlen segítséget és tanácsot kaptunk a világ minden tájáról érkező kollégáinktól. Ez a támogatás és ez a közösség tart minket életben; innen tudjuk, hogy nincs jogunk feladni és elhallgatni.
Meg fogjuk találni a módját annak, hogyan működjünk az új körülmények között. Továbbra is beszámolunk az eseményekről olvasóinknak, akiknek milliói még mindig Oroszországban vannak. Nem fogjuk alávetni magunkat az orosz internetes cenzúrának.”
Lehetséges a további munka, ugyanis a Meduza nem áll egyedül a „nemkívánatos” sajtóorgánumok listáján. Odakerült már korábban a „Proekt”, a „The Insider”, a „Bellingcat” és a „Vazsnije Isztorii” is (mindegyiküket szoktam idézni...). Csak éppen a Meduza a legnagyobb. Lássunk néhány számot. A Similarweb adatai szerint decemberben 34,5 millió látogatója volt az oldalnak. A The Insider közönsége 3,5 millió, a Vazsnije Isztoriié 913 ezer, a Bellingcaté 625 ezer, a Proekté pedig 247 ezer látogatót számlált. A Meduza nagyszámú, több mint 1,2 millió követővel rendelkező Telegram-közönséggel is rendelkezik.
Hát, ezek szerint tavaly volt néhány olyan hónap, amikor a Huppa.hu jobban teljesített, mint a Vazsnije Isztorii... tehát körülbelül ilyesmi jelentőséget kell tulajdonítani a mostani esetnek. Harminchét millió olvasó a Meduzánál – az nagyon sok olvasó.
Van ennek magyar vonatkozása?
Éppenséggel lehet. A magyar kormányfő ma reggeli rádióinterjújában egészen abszurd gondolattal lepte meg a hallgatókat, mely szerint:
„Fontos különbség, hogy míg itthon többszólamú a média, addig Nyugaton ez nem így van. A háborúról Nyugaton a jobboldali és a baloldali lapokban ugyanazt lehet olvasni. A magyar reflex ezzel ellenkező. A tanulság az, hogy nemcsak dollárbaloldal, hanem dollármédia is van.”
Ezzel arra utalt, hogy szerinte minden olyan véleményt, akár a háborúval kapcsolatban is, amely eltér az övétől, Nyugatról finanszíroznak, dollárral. Nem sokban különbözik az „idegen ügynök” bélyegétől. Ez a pár mondat és az Orbán Balázs-beszéd világosan mutatja, hogy a maradék független magyar sajtó orosz típusú eltiprására készülnek. Hogy mikor? Hadd idézzem (sokadjára) Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértőt, aki tavaly pont a Meduzának nyilatkozta volt:
„Azt mondanám, hogy Magyarország most olyan szinten van, mint Oroszország volt két-három évvel ezelőtt.”
Szóval jobb, ha mi is készülünk az atrocitásokra.
Búcsúzóul csatlakozni szeretnék a Meduza szerkesztőségi nyilatkozatának utolsó bekezdéséhez, mely szerint:
„Hisszük, hogy a szólásszabadság és az információhoz való hozzáférés nem ajándék, hanem nehezen kivívott vívmány, amelyet meg kell védeni. Sok minden más – a szabad választásoktól kezdve a szabad véleménynyilvánításon át az aktív civil társadalomig – egyszerűen nem működhet e nélkül az alap nélkül. És mi készek vagyunk harcolni érte.”
Így állunk, kérem.
Szele Tamás
