Tegnap ezeken a hasábokon az orosz ellenzék Európában is elfogadható szegmensét mutattam be, ma egy sokkal kényesebb kérdést veszek elő: azt, hogy akarnak-e egyáltalán háborúzni maguk az oroszok? Persze ehhez is mindenki ért, az egyik elterjedt vélemény szerint nagyon is, ennek ellenpontja volna, hogy egyáltalán nem – a kérdés nem ilyen egyszerű.

Kezdjük azzal, hogy Kína után Oroszország a második állam a világon, ahol a vélemény kinyilvánítása nagyon veszélyes lehet. Ha nem azonos a kormányéval, vezetésével elhangozhat akármennyire is névtelenül, könnyen kerülhet miatta börtönbe, fegyenctelepre az ember. Érthető, ha az átlagos orosz idegenkedik a közvélemény-kutatásoktól vagy ha már nagyon muszáj válaszolnia, a kincstári véleményt hangoztatja, abból ugyanis nem lehet baj. Bár arrafelé mindenből baj lehet.

Másfelől meg a háborúpárti-militarista-nacionalista nézetek uralják az információs teret, lehet, hogy az értelmiség titokban és VPN-en keresztül Meduzát és Novaja Gazetát olvas, de a háborúpárti Telegram-csatornáknak ugyanannyi, sőt, több olvasójuk van: és azokból találunk eleget, Girkintől a Readovkáig, most már külön szakmává kezdi kinőni magát arrafelé a „katonai bloggerkedés”, „haditudósítás” (nem összetévesztendő a valódi haditudósítással), szóval a felületes szemlélő könnyen hiheti, hogy ez a mostani háború példátlanul népszerű.

A valóságban az is, nem is, a Re: Russia nagyon alapos tanulmányt szentelt a kérdésnek, és a konklúzió nem egyértelmű: nem lehet kimondani sem azt, hogy az orosz nép pacifista volna, sem azt, hogy mindenáron háborúzni akarna. Az orosz nép, ha tehetné, tartózkodna... de lássuk, miről van szó.

Az oroszok többsége az ukrajnai háború első évében a közvélemény-kutatások szerint a harcok támogatásáról nyilatkozott. A független „Krónika” projekt kutatóinak azonban, akik további ellenőrző kérdéseket tettek fel válaszadóiknak az orosz agresszióhoz való hozzáállásukról, sikerült feltárniuk, hogy a „deklaratív támogató többség” (60%) mellett van egy másik többség is – a háborúval szembeni „nem ellenálló többség” (50-52%). Ez utóbbiak közé tartoznak mind azok, akik kitérnek a háború támogatására vonatkozó közvetlen kérdés megválaszolása elől, mind pedig azok, akik deklaráltan támogatják, de más válaszokban nem támogatják a háborút támogató döntéseket és meggyőződéseket. Tekintettel azokra, akik nem támogatják nyíltan a háborút, Oroszországban még ma is lehet a háborút nem támogatók potenciális többsége (több mint 60%). De éppen a „nem ellenző többség” pozíciója teszi lehetővé, hogy a háborút támogató kisebbség (35-40%) magabiztosan uralja a közszférát.

Az összes eddig ismert közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége támogatja az orosz hadsereg ukrajnai katonai akcióját. Ezért (a Krónika projekt) kutatóinak fő kérdése az volt, hogy milyen szinten, milyen mélységben és milyen okokból támogatják azt, amit Vlagyimir Putyin „különleges katonai műveletnek” nevezett.

A független Krónika-projekt felméréseiben a háború első évében a különleges művelet támogatása többnyire 55-60 százalék között mozgott. A szokásos „nehezen válaszolok” opció mellett a válaszadóknak felajánlották a „nem akarok válaszolni” lehetőséget is, ami inkább az erőteljes társadalmi nyomás körülményeinek felel meg. Ennek eredményeképpen mind a háborút támogató, mind a háborút nem támogató csoport kisebb volt a Krónika tanulmányában, mint más felmérésekben.

A támogatottság szintjének ingadozása az év során az aktuális eseményekre adott reakciókat tükrözte. A májusi 64%-ról július elejére 55%-ra esett vissza, amit a gazdasági problémák, a fronton elért sikerek hiánya és az a tény befolyásolt, hogy a „hadművelet” már hosszabb ideig tartott, mint amire eredetileg számítottak (márciusban a válaszadók 56%-a számított arra, hogy a „hadművelet” több hónapig fog tartani, júliusban már csak 34%). A támogatottság szeptember végén, a „részleges mozgósítás” bejelentését követően még erőteljesebben csökkent (52%-ra). Néhány hét múlva azonban már kezdett helyreállni, és 2023 februárjában ismét 60% körül volt.

A teljes felmérés során a különleges műveletet nyíltan ellenzők aránya enyhén ingadozott, és a februári felmérési hullámban elérte a 11%-ot. A háborút nyíltan nem támogatók legalacsonyabb száma 2022 márciusának elején volt megfigyelhető – 7% (ekkor fogadták el az orosz hadsereg „lejáratására” vonatkozó represszív normákat). Ugyanakkor az egész év átlagában a megkérdezettek mintegy harmada (31%) nehezen vagy nem akart válaszolni a háború támogatására vonatkozó kérdésre, ami az ország életének kulcsfontosságú kérdését tekintve szokatlanul magas aránynak tűnik. A legnagyobb arányban (36%) 2022. szeptember 29-30-án, azaz közvetlenül a „részleges mozgósítás” bejelentése után kerültek el konkrét választ adni. A nem válaszolók csoportjában azonban egyértelmű demográfiai eltolódás figyelhető meg, a fiatalabb korosztály (18-34 évesek) aránya a felmérés során 42% és 52% között mozgott. Ugyanakkor éppen ezekben a korosztályokban a háborút nem támogatók aránya jelentősen magasabb, mint a többi korcsoportban.

Megértve a háborút közvetlen kérdésre adott válaszként kinyilvánított támogatás heterogenitását, a Krónika igyekezett azonosítani a „magtámogató” szegmenst. A korábbi hullámokban különböző „ellenőrző” kérdéseket alkalmaztak (készség a hadműveletekben való részvételre, pénzadományok a hadseregnek stb.); a segítségükkel kiemelt támogatói mag a válaszadók 32-42%-a között mozgott. A februári hullám anyagában a „széles támogatói mag” – a háború következetes támogatóinak csoportja – azokat a válaszadókat foglalta magába, akik nemcsak a közvetlen kérdésre adott válaszukban nyilatkoztak a háború támogatásáról, hanem a háborúhoz való hozzáállásukat jellemző négy további kritérium közül legalább egynek is megfelelnek:

• Nem hajlandók támogatni Putyin döntését a háború befejezéséről, ha annak céljait addigra nem sikerült elérni.

• Támogatják, hogy a hadseregre fordított költségvetési kiadásokat előnyben részesítsék a szociális szükségletekkel szemben, amennyiben ezek a források hiányoznak.

• Erkölcsileg elítélik azokat, akik kitérnek a katonai akció elől.

• Jóváhagyják a háború azon ellenzőinek büntetőjogi felelősségre vonását, akik nyilvánosan kifejezik ezt a véleményüket.

A legnagyobb átfedés az első kritérium esetében tapasztalható: 38% azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy támogatják a különleges katonai műveletet, és nem hajlandóak támogatni Putyin döntését, hogy a háborút befejezzék, mielőtt annak bármelyik kitűzött célja megvalósulna. Ha a többi kritérium valamelyikét az első kritérium fő vagy kiegészítő kritériumaként használják, a mag kisebb (34%). Azok aránya, akik a „hadművelet” deklarált támogatása mellett szigorúan megfelelnek az 1. és 2. kritériumnak, 22% – ez egy szűk támogatói mag (körülbelül akkora, mint a korábbi hullámokban látott méret). A kérdőív egyéb kérdéseire adott válaszok által meghatározott általános profiljukat tekintve ők azok, akik megfelelnek az orosz „agresszív többség” képének, amelyre való hivatkozás a világ legtöbb médiumának alapvető narratívája.

Így a válaszadók 38%-a (a támogatás széles magja) a háború meggyőződéses támogatóinak tekinthető, míg valamivel több mint 20%, miközben a „különleges műveletek” támogatásáról nyilatkozik, más kérdésekre válaszolva nem támogatja a háborúpárti politikát és meggyőződéseket. Körülbelül 40% nem csatlakozik a háború „normatív” deklarált helyesléséhez, de csak egynegyedük (10%) hajlandó nyíltan kifejezni háborúellenes álláspontját. A háborúval kapcsolatos álláspontjukat nem kifejező (nehezen válaszolnak, vagy nem kívánnak válaszolni) személyek helyzetének elemzése a fent felsorolt négy további támogatási kritériummal összefüggésben azt mutatja, hogy körülbelül kétharmaduk a háborút nem támogatók felé gravitál, míg egyharmaduk inkább támogatja a háborút.

Eközben Oroszországban a háború támogatása az egyetlen hivatalosan elfogadható álláspont, míg a nem-támogatás megbélyegzett, sőt, ha nyilvánosan kifejezik, akkor büntethető. Ilyen körülmények között további kritériumok lehetővé teszik, hogy a válaszadók háborúval kapcsolatos attitűdjeit két szinten kövessék nyomon: deklaratív (közvetlen kérdésre adott válaszként) és konkrét háborúpárti politikai döntések és meggyőződések támogatása. Ennek eredményeként azt találták, hogy a háború elkötelezett támogatói (38%) és közvetlen ellenzői (10%) mellett létezik a háborút további provokatív érvekkel nem alátámasztott, deklaratív „támogatás” csoportja (21%), valamint egy olyan frakció, amely elkerülte a háború támogatására vonatkozó kérdés megválaszolását (31%).

Így, míg deklaratív szinten a többség Oroszországban „háborúpárti” (59%), a kétszintű elemzés során az lesz az eredmény, hogy a válaszadók valamivel több mint 60%-a vagy kijelenti, hogy nem támogatja a háborút (10%), vagy nem nyilatkozik a támogatásáról – hallgat (30%), vagy kijelenti a támogatását, de valójában nem támogatja az általa képviselt politikát és meggyőződést. Ez a háború ellenzőinek potenciális többsége, amely azonban hiányzik a nyilvánosságból. Ennek oka, hogy a háború deklarált többségi támogatásának látszata mögött egy másik majdnem többséget (52%) találunk, amelyet a háborút nem ellenzők pártjának nevezhetnénk.

Ebbe a többségbe tartoznak azok, akik csak deklaráltan ragaszkodnak a „támogatás” normatív álláspontjához, azok, akik kerülik a háborúval kapcsolatos közvetlen állásfoglalás kifejezését, ugyanakkor nem támogatják a háborút támogató intézkedéseket és nézeteket, és végül azok, akik nem fejezik ki a háború közvetlen támogatását, bár osztják egyik vagy másik háborúpárti meggyőződésüket.

Az utóbbi csoporttal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a háború támogatása ma már olyannyira társadalmilag erőltetett ítélet Oroszországban, hogy a deklaratív szinten való nem-csatlakozás nem jelent semleges álláspontot. Bár e csoport képviselői kifejeznek bizonyos háborúpárti preferenciákat, valamilyen oknál fogva tartózkodnak a „különleges műveletek” közvetlen támogatásának kinyilvánításától. Lehetséges például, hogy miközben egyetértenek a háború céljaival, annak humanitárius vagy gazdasági költségeit túl magasnak tartják, vagy a célokat ebben a szakaszban elérhetetlennek tartják („Oroszországnak még nincs elég ereje”). Mindenesetre ez a csoport (csakúgy, mint az előző) nyilvánosan nem fejezte ki a háborúval kapcsolatos ellentmondásos hozzáállását, így a háborút támogatók meggyőződéses kisebbségének (38 százalék) hangja egyértelműen dominál.

Mindenesetre a kétszintű elemzés azt sugallja, hogy a háborút deklaráltan támogató többség mögött egy másik többség rejtőzik – a háborút nem ellenzők többsége.

Akik azonban, ha fordul a kocka, akár ellenezhetik is: az ő magatartásuk voltaképpen semleges közömbösség a kérdésben, a hivatalos álláspont jobb híján való elfogadása. Ha változna ez az álláspont, ennek a többségnek is változna a véleménye.

Mit szűrhetünk le ebből a tanulmányból? Két dolgot.

Az első az, hogy ezekben a furcsa, aszimmetrikus autokráciákban, mint Oroszország, Kína, Törökország vagy Magyarország elég nehéz használható, reális eredményeket tükröző közvélemény-kutatást végezni, ugyanis a véleményeket torzítja a rendszer mindent elöntő propagandája.

A második következtetés keserűbb: azt mondja, hogy még az egyébként jóravaló állampolgárok is elfogadják a rendszer hibás téziseit, álláspontját őket nem közvetlenül érintő kérdésekben, akkor is, ha tudják, hogy a rendszernek nincs igaza – míg nem kapnak jobb, számukra elfogadhatóbb válaszlehetőséget. Egyszerűen azért, hogy hagyják őket békén. Ezért ezekben a rendszerekben elvi alapon nagyon nehéz politikai többséget szerezni az aktuális hatalommal szemben. Gyakorlati alapon lehetne, csak arra ügyel a rezsim, hogy az ne legyen megoldható.

Magyarul: míg meleg a posvány, és nem tudjuk megmutatni a rózsakertet, amiben lakni kéne helyette, mindenki marad, ahol van, nehogy még rosszabb legyen.

A probléma megoldhatatlannak tűnik.

Szele Tamás