Ez a mostani háború valóságos temetője azoknak a közhelyeknek, amelyek a világ kollektív tudatában felhalmozódtak az elmúlt száz-valahány év folyamán az orosz és ukrán társadalomról. Igaz, ezeket a régi történelmi események formálták, de például a valamikor erősen anarchista Ukrajanában ma alig találni anarchistát, a kozákok szerepe pedig teljesen megváltozott.

Persze a valódi történelmi közhely – az abszurditásig fokozva – az anarchista kozák képe volna, aki szabadon vágtat a Vad Mezőkön, egyik kezében pika, másikban tacsanka, harmadikkal az „Anarhia Mamát” játssza tangóharmonikán és közben féktelenül hahotázik. Ilyen mondjuk még száz éve sem volt, most sincs de annak érdemes utánanézni, tulajdonképpen mi történt az orosz kozákokkal (az ukrajnai kozákokról ma nem lesz szó)? Erre ad választ Makszim Majorov tanulmánya az InformNapalm hasábjain. A szerzőről annyit érdemes tudnunk, hogy az ukrán Stratégiai Kommunikációs és Információbiztonsági Központ szakértője, tehát ne nagyon várjunk tőle orosz birodalmi szempontokat, de ukrán perspektívából nézve kiváló áttekintést ad.

A kozákság történetét most nem ismertetném, bár illene, ugyanis a legtöbben nem tudnak róla sokat, de kezdjük a helyzet leírását inkább a Szovjetunió felbomlásának idején, ugyanis akkoriban nagyon izgalmas dolgok történtek. Az újból öntudatra ébredő kozákság autonómiára, sőt, államiságra vágyott – és ennek következtében még a lehetőségét is elveszítette az önállóságnak.

Mára az orosz kozákok (doniak, kubanyiak, terszkiek stb.) egy olyan erőt jelnetenek, amely nagyoon szorosan kötődik az orosz államhoz, sőt, bizonyos területeken, amelyeket történelmi kozák földeknek tart, még hatalomra is igényt tartana – esély nélkül. A kozákok rendszeres hősei a bűnügyi krónikáknak, a politikai kalandoknak, a forrongásoknak, az etnikai gyűlöletnek és a demokratikus ellenzékkel való konfrontációnak.

A kozák közösségek a Szovjetunió késői szakaszában kezdtek tömegesen megjelenni. A kozákok között viták zajlottak „fehér” és „vörös”, demokraták és az erős kéz hívei, szeparatisták és a nagyhatalmi ambíciók támogatók, „ősi” kozákok és regisztráltak között. A kozák társaságok összehozták a politikusokat, üzletembereket, nyugalmazott biztonsági erőket, banditákat és kalandorokat, akiket a saját hierarchiájuk, testületi kultúrájuk és ideológiájuk forraszt egybe.

Már az „Elnyomott népek rehabilitációjáról” szóló orosz törvény (1991 áprilisában) is megemlítette a kozákokat a többi elnyomott kulturális és etnikai közösség között, amelyek jogosultak a határok alkotmányellenes átrajzolásának politikája előtt létező területi integritás helyreállítására. Ennek eredményeképpen a kozákok követelni kezdték a forradalom előtti (1917) területi egységek, például a Doni Had régiójának visszaállítását.

Az orosz kozákoknak a legtöbb területi vitájuk az észak-kaukázusi őslakosokkal volt, akik szintén aktívan belekezdtek az államépítésbe. A kaukázusi politikában a kozákok nem a következetes orientációjukról voltak híresek. Ellenségeskedtek az ingusokkal és az adigeaiakkal, de barátkoztak a nogajokkal és az oszétokkal, harcoltak az örményekért Karabahban, de megtámadták az örményeket a Rosztovi Területen, Kubanyban és Sztavropolban. A kozákok időről időre békét kötöttek Icskériával és a Kaukázusi Hegyvidéki Népek Konföderációjával. Az ellenséges hegyvidékiekkel együtt a kozákok a szeparatista Abházia oldalán harcoltak Grúzia ellen.

Az orosz kozákok többször próbálkoztak önrendelkezéssel, önálló „köztársaságok” és „hadak” kikiáltása formájában, gyakran még kormányellenes (Moszkva-ellenes) álláspontot is elfoglalva. Íme néhány példa az ilyen tevékenységre:

1990. november 4., Dagesztán. A nogajok és a terszki kozákok rendkívüli kongresszusa elfogadta a nogaj sztyeppe őslakos népeinek önrendelkezési nyilatkozatát, amely kikiáltotta a kozák-nogaj köztársaságot.

augusztus 10., Karacsaj-Cserkeszföldön a kubanyi kozákok kikiáltják a Batalpasin kozák köztársaságot.

augusztus 17., Karacsaj-Cserkeszföld. A kubanyi kozákok kikiáltják a Kubanyi Kozák SZSZK-t (Zelencsuk-Urup Kozák Köztársaságot).

november 17., Észak-Oszétia. A terszki kozákok nagy többsége javaslatot tesz a Terszki Kozák Köztársaság megalakítására.

1991. november 30., Karacsaj-Cserkeszföld. A Batalpasin és Zelencsuk-Urup köztársaságok egyesítése a Felső-Kubanyi Kozák Köztársaságban.

december 14., Krasznodari terület, Armavir. A Kubáni Kozák Tanács Labinszki Hadosztályának kozák kongresszusa kikiáltotta a Közép-Kubanyi Kozák Köztársaságot.

március 21-22., Rosztovi Terület. A Don menti terület kozákjainak szövetségének atamánjai tanácsa elrendeli, hogy a Don menti területen különleges államot hirdessenek ki, katonai kormányt alakítsanak, statáriumot vezessenek be, minden közigazgatási épületet és létfenntartó intézményt vegyenek őrizet alá, és katonai bíróságot állítsanak fel, hogy bíróság elé állítsanak mindenkit, aki ellenállást tanúsít. Fegyveres kozákok vették körül a területi közigazgatás épületét, és több helyen összecsapásokra és zavargásokra került sor a rendőrséggel.

1993. augusztus 7., Sztavropoli Terület, Mineralnije Vodi. A Terszki Kozák Hadsereg kozákjainak ülősztrájkja a vasúti síneken és a Rosztov-Baku autópályán, tiltakozásul az ellen, hogy a szövetségi hatóságok nem reagálnak az észak-kaukázusi köztársaságokban élő oroszokat és kozákokat fenyegető veszélyekre.

augusztus 27. A Csecsen-Icskér Köztársaság és a Nagy Doni Hadsereg közötti barátsági és együttműködési szerződés, amelyet Dzsohar Dudajev, az Icskér Köztársaság elnöke és Nyikolaj Kozicin, a Don Hadsereg atamánja írt alá (2014-ben ez az ember megjelent a Donbásszban, de a kozákokat ostoba módon elhanyagolták Novorosszija moszkvai kurátorai).

1996. december 13., Sztavropoli Terület, Mineralnije Vodi. A terszki kozákok ismét elzárták a vasútvonalat és a repülőtér bejáratát, követelték a kozákok fegyvertartás miatti üldözésének megszüntetését, és árulásról beszéltek az elvesztett első csecsen háború miatt. A zavargások 1996 decemberétől 1997 januárjáig tartottak.

Általánosságban elmondható, hogy a zavaros 1990-es években a kozákok szervezett és hatékony erőnek bizonyultak. Annak érdekében, hogy ne legyen velük gondja, hanem inkább a neki szükséges irányba terelje őket, Moszkva elkezdte pártfogolni a kozákokat. Sok kozák már ekkor is tudatosan vált a birodalmi célok megvalósításának eszközévé, harcolt Transznisztriában, Abháziában, Boszniában, valamint destabilizálta a helyzetet Ukrajnában és Kazahsztánban.

1995 augusztusában Borisz Jelcin orosz elnök aláírta "Az Orosz Föderáció kozák közösségeinek állami nyilvántartásáról" szóló rendeletet, amely rendelkezett a kozák közösségek nyilvántartásba vételéről és a közszolgálati feladatok rájuk ruházásáról. A kozákok nyilvántartásba kerültek, és jogilag lehetővé vált számukra, hogy atamánok által vezetett területi félkatonai egységeket hozzanak létre, valamint különleges és katonai kiképzést folytassanak. Az orosz kozákok elkezdtek részt venni a bűnüldözésben, a polgári és területi védelemben, az államhatár védelmében, az ifjúság katonai és hazafias nevelésében és számos más feladatban.

Oroszországon kívül sehol máshol nem rendelkeztek a kozák társadalmak ilyen széleskörű állami hatáskörrel. Az orosz kozákok hatására azonban ukrajnai és más országokban élő híveik is részt vettek félkatonai kiképzésben, és aktív oroszbarát erőként nyilvánultak meg.

Ekkoriban presztízsérdekből vagy kiváltságokat keresve sokan a kozákokhoz kezdtek csatlakozni, beleértve az oroszbarát csecseneket is.

A kubanyi kozákok szervezett hierarchikus közösségekként, nem pedig spontán önkéntesként vettek részt a Krím megszállásában, a doni kozákok pedig a Donbássz 2014-es megszállásában. Az egységes agressziós terv részeként a kozákok saját szerepet és felelősségi kört kaptak.

Egyes jelentések szerint a kozákok Ukrajna elleni hibrid agresszióban való felhasználásának irányítását Konsztantyin Zatulin, az Állami Duma tagja és a FÁK Intézet igazgatója felügyeli, aki egyben az orosz elnök mellett működő Kozák Tanács tagja is.

Amint már említettük, a kozák közösségek sok különböző generációhoz tartozó katonát, rendfenntartót és háborús veteránt foglalnak magukban. Az ő sajátos tapasztalataik halmozódnak ott fel, ami a kozákokat kiváló toborzó bázissá teszi Putyin katonai magáncégei számára.

A kozákok államosítása Oroszországban folytatódott. 2019 novemberében Putyin rendelete létrehozta az Összoroszországi Kozák Társaságot, amely 11 kozák katonai társaságot egyesített. A szervezet deklarált céljai között szerepel „az orosz kozákok szerepének növelése az állami és önkormányzati problémák megoldásában”.

A legújabb tendencia a kozákok Roszgvargyijába való bevonásának és e formáción belül speciális kozák egységek létrehozásának gondolatának megvalósítása.

A félkatonai egységek létrehozásának engedélyezése mellett Moszkva megnyitotta a lehetőséget a kozákok számára, hogy saját egységeket hozzanak létre a reguláris orosz hadseregben.

Az „Az Oroszországi Föderáció észak-kaukázusi régiójának katonai struktúráinak, határmenti csapatainak reformjáról és a kozákok állami támogatásáról” szóló elnöki rendelet (1993. március) utasítást adott az Orosz Fegyveres Erők kozák alakulatainak és egységeinek listájának jóváhagyására és kozák elnevezéssel való ellátására, hogy kozákok szolgálhassanak bennük. Ezenkívül ki kellett dolgozni a katonai szolgálatot teljesítő kozákokkal való területi kapcsolatokra vonatkozó szabályozást.

Már az első csecsen háború idején, az 1996 februárjában önkéntesekből – terszki és kubanyi kozákokból – alakult, Jermolov tábornokról elnevezett 694. különálló motorizált lövészzászlóalj a szövetségi erők részeként vett részt a harcokban. Ez az egység azonban nem sokáig maradt fenn, és még a háború vége előtt feloszlatták.

Egy másik kozák alakulat, amely a csecsenföldi, dagesztáni, grúziai és ukrajnai harcok során vérrel szennyezte be magát, hosszabb szolgálati múlttal rendelkezik. 1993 novemberében a Kaukázusi Hadsereg frontvonalban harcoló kozákjai megállapodtak Oleg Lobovval, az Orosz Biztonsági Tanács titkárával, hogy a 21. Különleges Légideszant Brigádnak kozák egység státuszt adnak. Az egység személyi állományának legalább egyharmada kozák kellett, hogy legyen. A következő évben a dandárt átnevezték Sztavropoli Kozák Brigádra (az állandó állomáshelye után).

Az első csecsen háború befejezése után a dandárt átszervezték a 247. légideszant kaukázusi kozák ezredbe (54801-es katonai egység, Sztavropol). A 7. gárdista légideszant támadó hegyi hadosztály részévé vált.

A 247. kozák ezred megszállóit 2014 augusztusában az Ilovajszk melletti harcokban észlelték. Ugyanezen év októberében az ezred 2. zászlóaljának parancsnoka, Sztanyiszlav Jersov az „LNK” 2. hadtestének Platovról elnevezett 6. önálló motorizált lövész kozák ezredének parancsnokhelyettese lett.

A 247. ezred hamar bekerült az orosz–ukrán háború 2022 februárja óta tartó új szakaszának harci jelentéseibe. Az ezred századparancsnoka, Nurmagomed Hajimagomedov lett az első orosz katona, akit Moszkva hivatalosan halottként ismert el (nevét és születési helyét tekintve azonban nagy valószínűséggel született muzulmán volt, és nem valószínű, hogy kozáknak tartotta magát).

A kozák ejtőernyősök, akárcsak az orosz hadsereg többi része, heves válaszban részesültek Ukrajna védőitől. Március 5-én a 247. ezred parancsnoka, Konsztantyin Zizevszkij ezredes harc közben elesett.

Az 1990-es évek szabadsága után úgy tűnik, hogy eljött az ideje az orosz kozákok és a Putyin-rezsim teljes szimbiózisának. A kozákok Moszkvától széles körű kiváltságokat és jogköröket kaptak. A diktatúra szolgálatában a világ szemében büntető alakulatokként és agresszorként tüntették fel magukat.

Anélkül, hogy alábecsülnénk a bűncselekmények súlyosságát, amelyekért az elkövetőket szigorúan felelősségre kell vonni, mégis érdemes megpróbálni az orosz kozákokra úgy tekinteni, mint olyan tényezőre, amelyet fel lehet használni Putyin birodalma ellen Ukrajna javára.

Az uralkodó rezsim és a kozákok közötti kapcsolat korántsem felhőtlen. És ha az ellenzéki hangok ma nem is hallatszanak, ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ellenzéki érzelmek.

Először is, a kozákok továbbra is az önrendelkezés eszméjét dédelgetik, saját önigazgatású közigazgatási-területi egységek formájában. Sem a Rosztovi Terület, sem a Krasznodari és Sztavropoli Területek nem ilyen entitások.

Mivel a Rosztovi Területen nem tudták kiépíteni a Doni Hadat, Kozicin kozák Nemzeti Gárdája a megszállt Luhanszki Területen próbálkozott ezzel. 2014 végén éles konfliktus tört ki a doni kozákok és az úgynevezett LNK adminisztrációja között. Ez fegyveres összecsapásokhoz és kölcsönös nyilvános vádaskodásokhoz vezetett. Az összecsapás eredményeként a doni kozákok vesztésre álltak: egy részüket megölték, egy részüket kiutasították a megszállt területekről, a többieket pedig alárendelték az orosz erők központi parancsnokságának.

A terszki kozákok és a hegylakók közötti ellentmondások nem oldódtak fel. A kozákok demográfiai szempontból alulmaradtak a Kaukázus őslakos népeivel szemben. Ráadásul Putyin rezsimje Kadirovra támaszkodott, eltemetve a kozákok álmait a Terek folyó bal partján fekvő síkvidéki Csecsenföldről.

Másodszor, az „ősi” kozákok körében erős az elégedetlenség a kozákoknak Putyin opricsnyik-légiójává való átalakulásával kapcsolatban. Az orosz regisztrált kozákok többsége az „ősi” kozákok véleménye szerint egyszerűen „beöltözött szélhámos” és kiváltságokat kereső.

Az „ősi kozákok” meg vannak győződve arról, hogy csak azok a kozákok tekinthetők valódiaknak, akiknek a genealógiájában kozák felmenők szerepelnek. Ezért mozgalmukat a nemzeti önrendelkezésre irányuló etnikai mozgalomnak tekintik.

Ezek az ellenzéki kozákok idealizálják a forradalom előtti kozákokat és az orosz fehér mozgalmat, a Putyin-rezsimet pedig csekista rezsimnek és a bolsevik hagyomány folytatásának tekintik.

Bár az ellenzéki „ősi” kozákok kisebbségben vannak a lakosság körében, mégis hallatják a hangjukat. A kozákság újjáélesztésében elért eredményeikkel nagy hírnevet szereztek, és a Kreml-rezsim általi üldözésük a mártíromság glóriáját teremti meg számukra. Közülük megemlíthetjük például Olekszandr Dzsikovickij atamán összkozák közösségi központját és Volodimir Melikov kozák filantrópot és pedagógust. Ők 2014 után ukrán- és nyugatbarát álláspontot képviseltek.

A háború és a szankciók terhei felvetik azt a kérdést, hogy az Oroszországi Föderáció régiói és szervezett közösségei hogyan tudják majd enyhíteni a Moszkvától való esetleges elszakadás negatív következményeit. Nem mindenki fogja megtalálni a bátorságot ehhez az úthoz, és nem mindenhol lesz megbízható társadalmi támogatottság és ideológiai háttér az elszakadáshoz.

Azokban a régiókban azonban, ahol a kozákok hagyományosan erősek, megvan a potenciál és a hagyomány a függetlenségért való küzdelemhez. Nem feltétlenül kell ukránbarát érzelmeket vallaniuk; a kérdés a túlélésről, nem pedig a szimpátiáról fog szólni. Ukrajna érdeke pedig az, hogy kis, bár barátságtalan kozák köztársaságok legyenek a szomszédjai, nem pedig egy nagy és ellenséges Oroszország. Kétségtelen, hogy ezen érdekek megvalósítása erőfeszítést igényel.

Végezetül néhány szó a kubanyi kozákokról. Ezt a régiót a legnagyobb külföldön maradt ukrán etnikai tömbként szokták romantikusan emlegetni. A kubanyiak, akárcsak az ukránok, történelmi hagyományaikat a zaporozsjei kozákokra vezetik vissza. A régió még mindig alapvetően ukrán nyelvű, a több évtizedes ruszifikáció ellenére.

Politikailag azonban Kubany még inkább idegenebbé vált Ukrajnától, mint a szomszédos oroszajkú Don. A kubanyi kozákok, akárcsak a terszki kozákok esetében, jelenlegi politikai irányultságukat az Észak-Kaukázus őslakos népeivel való versengés és konfrontáció alakította ki. Ezért Kubanyban nagyobb a sovinizmus és erősebb az orosz nagyhatalmi eszme. Úgy tűnik, hogy az Ukrajnához való kulturális közelség inkább irritáló tényező, mint a szolidaritás alapja a kubanyi lakosok számára.

Természetesen vannak őszinte ukrán hazafiak a kubanyiak között is, de nem ők határozzák meg az általános hangnemet. Ha Ukrajna Kubannyal kíván együttműködni, akkor ígéretesebb a kubanyi kozák függetlenséget hangsúlyozni, mint az ukrán egységet.

Mindent összevéve: azért nem hallunk tehát túl sokat a „büszke kozákokról”, mert nagy autonómia-törekvésükben hagyták magukat államosítani.

Legalábbis az orosz kozákok.

Elég baj az nekik.

Szele Tamás