Sokszor írtam, mondtam már, hogy az újságírónak a hitelessége a tőkéje, mert ha hazudik és rajtakapják, senki sem fog neki hinni. Ha pedig hitelét veszti, azzal szakmáját is veszti, szóval nem érdemes hazudozni, pénzért sem, előnyökért sem. Rendszerek jönnek és mennek, ez a mostani sem lesz örök, és a KESMA vagy a Megafon munkatársai egy eljövendő, nem illiberális magyar társadalomban nehezen fognak majd elhelyezkedni.

(Képük illusztráció)

Vagy könnyen, ugyanis nálunk változékony a múlt, Magyarországon naponta elmondható, hogy „mától minden másképpen volt”, lesz még Fábry Sándorból is demokratikus ellenzéki ikon, legalábbis azon körökben, melyek indulatból és nem észérvek mentén alakítják véleményüket. Igaz, ez elmondható az ország lakosságának jelentős részéről. Szóval egy rendszerváltás esetén tulajdonképpen nem csodálkoznék, ha Trombitás Kristóf vagy Bayer Zsolt „ellenálló múltjára” hivatkozva jutna zsíros állásba, ha mást nem, azt mondanák, azért nyalták oly buzgalommal a Főméltóságú Alfelet, mert ott akarták elhelyezni a lehallgatókészülék mikrofonját. Az azzal megszerzett adatok segítségével szándékoztak megbuktatni a rendszert, de fájdalom, bizonyos biológiai folyamatok miatt minden nap, sőt, néha naponta többször is cserélni kellett az eszközt.

Jó, ez nálunk, ahol vált már kisnyilasból is kommunista, párttitkárból is kapitalista nem jelent újdonságot és – hadd tegyem hozzá – ezzel nem állunk egyedül a környéken, Románia is látott már néhány csodálatos átváltozást, mondhatnánk, hogy a Kárpát-medence a körforgalom a damaszkuszi úton, de ez még a jövő zenéje, ezt a hidat majd akkor robbantjuk fel, ha már átmentünk rajta. A jelen dala a független sajtó hiteltelenítéséről szól. A kormánymédia nem szorul erre, azt sosem lehetett hitelességgel vádolni, aljas rágalom lenne rájuk fogni az igazmondásra való hajlamot, épp ezért nem is csoda, hogy a maradék néhány független orgánumot is le akarják rántani magukhoz a sárba, hogy aztán ott, a posványban, hazai terepen cincálják szét őket. (Jelezném, hogy itt is, máshol is független sajtón a magyar belpolitikai pártoktól független magyar médiát értem – a piaci viszonyoktól ugyanis senki sem lehet független).

Jelenleg két úgynevezett „álhír-botrány” folyik az összes honi csapokból, az egyik, melynek nagyobb kéne legyen a jelentősége, de szerencsére már lecsengőben van, a szíriai repülőgép ügye, a másik az „embercsempész-ügy”.

A szíriai történetet a „cui prodest” elve alapján én, mint külpolitikai újságíró alapvetően orosz dezinformációnak gondolnám, amit előttem ismeretlen csatornákon juttattak el ide-oda, így egyfelől a magyar belpolitika főbb ellenzéki szereplőihez, másfelől a sajtóhoz. A sajtó is, a politikusok is a tőlük elvárható módon reagáltak: kitört a botrány, mielőtt még ellenőrizték volna a forrást. Az orosz szolgálatok pedig röhögtek a markukba, ugyanis míg Aszádot Budapesten keresték – tőlem még napokkal később is kérdezgették az olvasók, hogy melyik szállóban lakhat, hiába mondtam nekik, hogy valamelyik moszkvaiban – addig a szír diktátor vígan landolt Seremetyevón. A foglalkozás, vagy inkább a művelet elérte célját.

Tehet erről a sajtó, tehetnek a politikusok? Nagyon kis részben. A sajtószakmában alapvetés – a politikában nem az! –, hogy ellenőrizzük a forrásainkat és a befutó információkat, ezt jelen esetben a titokzatos informátor azzal akadályozta meg, hogy elhintette, miszerint a repülőtéri dolgozókkal titoktartási szerződést írattak alá. Én mondjuk azért felhívtam volna a légiirányítást megbízható ismerőseim segítségével... ez van tehát a mérleg egyik serpenyőjében. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott magasodik a hírverseny. Ugyanis ha nem írok meg valamit én elsőként, megírja más, és neki lesz nagyobb az olvasottsága. Ennek viszont már anyagi vonzatai is vannak olyan orgánumok esetében, amelyekben hirdetések is megjelennek. Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy többet fizet az a reklám, amelyik egy százezres olvasottságú írásban jelenik meg, mint az, amelyik egy pár ezres látogatottságúban árválkodik.

Aki nyomtatott sajtóhoz van szokva, az ilyenkor még nehezebb helyzetben van, mert míg az átlagos online lapok valójában nem „lopják” egymás olvasóit, hiszen azok ingyen bármennyi orgánumot átlapozhatnak, a print sajtóban bizony el kell döntse az olvasó, melyik papíralapú médiumért pengeti le az egyre borsosabb árat. Tehát a valódi hírverseny, az igazi kenyérharc a print piacon folyik – meg az előfizetéses online orgánumok területén. És ha a sajtómunkás így gondolkodik, fontosabb lesz neki a gyors és átütő szenzáció, mint az esetleg időigényes utánajárás. Mindent feltesz egy lapra, és bízik az ösztönében, ami aztán vagy megcsalja, vagy nem. Én magam inkább óvatoskodni szoktam, bár az is lehet csalóka: a Borkai-ügy kipattanásakor három napot vártam, míg kiderült, hogy a videó hiteles. Ez hiba volt, de nem bűn, és szakmailag mindenképpen igazolható, inkább mérjünk kétszer, míg egyszer vágunk.

Ami meg az oroszokat illeti: nem szégyen az, hogy sikerült átejteniük pár független magyar újságírót, az elmúlt két hónapban magát a nagy hírű Reuterst is kétszer csapták be, ráadásul a második alkalommal el lehetett volna kerülni az affért. Akkor ugyanis egy „putyini béketervet” szellőztettek meg a Kreml „névtelenséget kérő” munkatársai, és ez a nagy hírversenyben kiment, aztán a Reuterstől átvette a teljes világsajtó. Én észrevettem, hogy ej, de ismerős ez a „béketerv”... hogyne lett volna az, még az isztambuli, sőt, az azokat megelőző belavezsajai béketárgyalások idejéből. Putyin egy betűt nem változtatott a követelésein, csak a jelen politikai helyzetben átfeliratozta a diktátumát, ráírta, hogy „új” és rásózta a lejárt szavatosságú árut a világ közvéleményére. Ezt a Reuters is észrevehette volna, de – nem tette.

Sőt, az oroszok még engem is képesek voltak egyszer becsapni, a teljes világsajtóval együtt, de szerencsére észrevettük a hibát és egy napon belül helyreigazítottuk – akkor nem lett ebből semmi különösebb baj vagy botrány, az volt a lényeg, hogy ne maradjunk hazugságban, efelől gondoskodtunk és az „ügy” véget is ért. Ezt így intézik civilizált országokban.

Akkor nálunk miért nem? Miért zeng a kormánymédia „ellenzéki hírhamisítástól”, miért a poligráfos kihallgatások? Nyilván a független média lejáratása a cél. És nem, nem az ellenzéki pártlapoké: a szíriai repülőgép ügyét közölte efféle orgánum is, hajuk szála nem görbült. Itt a pártfüggetlen sajtó a célpont.

A második, moldovai embercsempészes ügy még cifrább. Unásig ismerjük a részleteket, ezekkel senkit sem untatnék, lényegében véve arról van szó, hogy a rendőrség kiadott egy körözést a balesetet okozó személy ellen, akit azonban tévesen jelöltek meg: nem a kiutasított embercsempész vezette a kocsit, hanem a testvére, akivel nagyon hasonlítanak egymásra. Mármost itt már az intézményrendszer hitelességével van baj. Kevés olyan dokumentum van Magyarországon, aminek feltétel nélkül hitelt kell adni, de a rendőrségi körözés ebbe a kategóriába tartozik. Viszont a jelek szerint ez sem tökéletes, ugyanis most éppen a rendőrség helyesbített! Idézzük

„Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2025. január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében történt közlekedési baleset kapcsán. Mint ismert, egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as csapódott egy piros lámpa miatt álló autóba, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. Az okozó elmenekült.

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya korábban elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. A minden részletre kiterjedő nyomozás mostanra megállapította, hogy a körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, a nyomozás most beszerzett adatai szerint a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik. Az eljárás adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és 01000/43/2025. bűnügyi számon elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is.” (Police.hu)

Akkor ezek szerint minden tiszta, ugye? Nem, nem az: a máskor rágalmakban tobzódó kormánymédia úgy uszul az eredeti körözést megosztó lapokra, mintha minimum kutat mérgeztek volna. Mindez annak köszönhető, hogy a magyar belpolitika vezető ellenzéki politikusai ezt az ügyet is, hogy úgy mondjam, felkarolták, magukévá tették, és az embercsempészek szabadon bocsátását kérték számon a kormányon.

Az kissé feltűnő, mondjuk, hogy az eredeti, tehát téves körözést egyetlen kormánymédium sem közölte, csak annak módosult, mintegy cáfoló változatát – ez véletlennek kissé tömeges, de a szándékosságot nem tudom bizonyítani, így aztán mindenki gondoljon ez ügyben, amit akar. Az én véleményem az, hogy a magyar rendőrség nem szándékosan kezdett rossz személyt körözni, hanem azért, mert minden nyom félrevezető volt – de hogy a kormánylapok miért nem számoltak be az eredeti közleményről, az jó kérdés. Amire itt és most nem fogok válaszolni.

Nos, mindenesetre megy a hazugozás, fake news-ozás, a formális logika nevében. Ugyanis a kormánymédia alapvetően eszerint gondolkodik. Amint a hivatalos ellenzéki pártsajtó is. Ezt a pacalpörkölt példájával szeretném bemutatni.

Magyarországon sokan szeretik a pacalpörköltet, még többen pedig borzadnak tőle. Szereti például Orbán Viktor, Németh Szilárd, de szeretem én is. Ezt akkor tekintsük formális politikai logikával: mivel vannak a jók, okosok és szépek (ezek vagyunk mi) és vannak a rosszak, buták és csúnyák (ezek a velünk szemben állók), ha valamit egy jó ember szeret, annak jónak kell lennie. Ebből következően ha egy másik ember is szereti ugyanazt, logikus, hogy ez a másik is jó. És ezek szerint a mi oldalunkon áll. Ez persze fordítva is így működik, tehát ha valamit Orbán Viktor vagy Németh Szilárd szeret, akkor azt rendes embernek minimum utálnia illik. Az fel sem merül, hogy valakinek önálló ízlése lenne: olyan nincs, mindenek az origója a politika és az ahhoz való viszony, mindent ahhoz mérünk. Csoda, hogy az embernek már jóllakni sincs kedve?Tehát ha egyik vagy másik ellenzéki párt elhamarkodottan elővette az ügyben az embercsempész-kártyát, annak jaj, és ha erről bármely médium írt, annak százszor jaj, mert lám csak, „hírt hamisított”. Dehogy hamisított, hitelt adott az eredeti rendőrségi körözés szövegének.

De könnyű a független sajtót hazug hírbe hozni: elég ehhez dezinformálni. Amúgy is orosz példaképek és források alapján dolgozik a kormány médiája, ott pedig ennek a magasiskoláját alkalmazzák. Mi lenne a megoldás? Nekem egy orosz módszer jut eszembe, épp tegnap olvastam róla a Meduzában.„A jekatyerinburgi és verhoturszkiji metropolita a regionális média vezetőivel tartott találkozón azt javasolta, hogy minden szerkesztőséghez rendeljenek egy papot – írják az eseményen részt vevő kiadványok.

A metropolita szerint ezt a gyakorlatot már bevezettek az egyetemeken, és ennek köszönhetően „ ragyogó és kölcsönösen örömteli eredményeket” lehetett elérni.

„Elgondolkodtunk azon, hogy nem kellene-e ezt a gyakorlatot kivetíteni a médiánkra. Miért ne „küldenénk” egy papot a szerkesztőségbe: egy érdekes, intelligens, mély hitű, kedves papot, aki segítene áthidalni a szakadékot az egyház élete, azoknak az embereknek az élete között, akik az Orosz Ortodox Egyház gyermekeinek tartják magukat, és a média világa között” – mondta a metropolita.

Az újságírók a Négyes Csatorna szerint, amelynek képviselői szintén jelen voltak a találkozón, „egyöntetűen támogatták az ötletet”. A papok személyét február végéig hagyják jóvá – találkozniuk kell a szerkesztőségekkel, beszélgetéseket kell folytatniuk, és új interakciós formákat kell közösen kitalálniuk – írja a csatorna.”

Nem is olyan rossz ötlet, így a kormánymédia leckét kaphatna a felebaráti szeretetből és megbocsátásból, az ellenzéki pártsajtó a mértékletességből, a független meg a türelemből.

Csak azt nem tudom még, Bese atyát melyik kormánylaphoz kéne beosztani. Nagy lesz érte a tülekedés, az az érzésem.

Szele Tamás