Ha már úgyis mindenki Grönlandról beszél, megpróbálom én is megmagyarázni, körülbelül miről lehet szó, mi állhat Trump megválasztott elnök hagymázas igényei mögött – meg azt is, miért nagyon rossz ötlet teljes országokat annektálni csak azért, mert pillanatnyilag ez jó ötletnek tűnik. Erről Vlagyimir Putyin is tudna mesélni, de ma én fogok, nem ő.

(Képünk illusztráció)

Először is, mi itt Európában megszoktuk, hogy az annexiókat történelmi okokkal magyarázzuk. Dicső eleink (a mi eleink mindig dicsők) előbb voltak az adott területen, mint a szomszéd dicső vagy dicstelen elei, mondjuk, aztán kard, ki kard – de ugyanúgy lehet hivatkozni több száz éves szerződésekre vagy kulturális hagyományokra. Ez az amerikai kontinensen nem működik, ugyanis arrafelé mindenki előtt már ott voltak az Első Nemzetek (First Nations), vagyis az amerikai őslakosok, Grönland esetében az inuitok. Az első európai telepesek Vörös Erikkkel, Eirik Raudával érkeztek, aki érdekes ember volt, jellemzését a grönlandi történelem áttekintésével együtt egy régebbi, pontosabban 2019. augusztusi írásomból idézném, akkoriban ugyanis Trump szintén pedzegette Grönland megvásárlását vagy meghódítását. Tehát: mit tudunk Vörös Erikről?

Eirik Rauda, polgári nevén Erik Thorvaldsson kissé összeférhetetlen, ám annál mozgékonyabb figura volt, és ezek a vonások jellemezték az egész családját is: a mi Erikünk 950 táján született Norvégiában, de családja már gyermekkorában Izlandra költözött, ugyanis Thorvald papát száműzték, gyilkosság miatt. (Az akkor óskandináv jog szerint a nyíltan elkövetett gyilkosságért körülbelül ez járt). Erik sem esett messze a fájától, őt meg 982-ben száműzték, de őt már kettős gyilkosságért, ugyanis egy földcsuszamlás miatt megvádolták a szomszédai, Valthjof és Eyiolf, miszerint az ő szolgái okozták volna a balesetet. A szomszédok lemészárolták a szolgákat, Erik meg agyoncsapta Valthjofot és Eyiolfot, az ügy el volt rendezve az izlandi lovagiasság szabályai szerint, de a ting, a népgyűlés mégis kellett tegyen valamit, kettős gyilkosság történt – száműzték kicsit Eriket, aki előbb egy Izlandhoz közeli szigeten telepedett le családostól, de ott is összekülönbözött Thorgest nevű szomszédjával, sőt, ahogy a feljegyzések írják, „megölte őt, fiait és még néhány másik embert.” Erre már a tingnek sem lehetett galambepéje: az egész családot száműzték három évre.

Az izlandiak már legalább száz éve tudták, hogy tőlük északra és nyugatra földek fekszenek, egy Snaebjörn Galit nevű viking valamikor 970 körül már meg is próbált letelepedni Grönlandon, de vállalkozása teljes kudarcba fulladt. Vörös Eriknek viszont sikerült létrehozni egy kolóniát, ami valahogy életben maradt: leginkább a Kis Éghajlati Optimum nevű átmeneti klimatikus felmelegedésnek köszönhetően, ami a 9.-12. század között volt tapasztalható az észak-atlanti térségben. Maga a sziget is ekkor kapta a Grönland, vagyis Zöld Föld nevet: hát igen, a partvidék zöldellt is. Beljebb és északabbra viszont már csak a jégmezőket lehetett volna bevetni, hógolyóval.

Aztán Vörös Erik telepéről indult el a fia, Leif Eriksson, aki felfedezte Amerikát és megpróbálta gyarmatosítani is, de ez már egy másik történet – nyughatatlan népek voltak ezek az Erikék, és talán nem is a legjobb szomszédok.

Mindenesetre a grönlandi kolónia végül 1261-ben a Norvég Királyság része lett, csakhogy időnek múlásával meg a Norvég Királyság lett Dánia része, így aztán Grönland is a dán korona uralma alá került. 1814-ben aztán Dánia elvesztette Norvégiát, de megtarthatta a tengerentúli területeit – Grönland most jogilag Dánia társországa, autonóm tartománya. Teljes belügyi autonómiával rendelkezik, nemzetközi szervezetek (pl. az Északi Tanács) társult tagja lehet, így gyakorlatilag nevezhető egy Dánián belüli országnak is. Vagy Dánia exklávéjának, mivel Dánia fő területével nem határos (mint ahogyan Alaszka sem határos az Amerikai Egyesült Államok fő területével). A dán kormányzatot Grönlandon egy főbiztos képviseli, míg a grönlandi ügyeket Dánia előtt két szavazati joggal is rendelkező, megválasztott követ képviseli a dán parlamentben, a Folketingben. Azonban egy 1985-ös döntés alapján kilépett az Európai Unióból. Ez volt az Unió első területi vesztesége. Lakossága körülbelül 56 ezer fő, területe 2 166 086 km², ásványkincsei inkább vannak, mint nincsenek, de ezt sajnos a globális felmelegedés miatt úgyis rövidesen megtudjuk.

Azt tehát értjük, mi köti össze Grönlandot Dániával, és az is világos, miért ragaszkodik annyira Koppenhága Nuukhoz. Nem adja Dánia Grönlandot se pénzért, se jó szóért, se fenyegetésre, nem is fogja. Trump „történelmi” okokra nem is nagyon hivatkozhat, illetve ha megteszi, akkor bajba kerül a logikája (nem, mintha ez olyan nagyon zavarná). Ugyanis az amerikai kontinensen nem Kolumbusz felfedezői voltak az első európaiak, hanem, mint már említettem, Vörös Erik fia, Leif Eiricson és emberei. Beszélnek ugyan még a Nyugati Parton talált kínai dzsunkamaradványokról is, Amerikában talált római pénzérmékről is, de bizonyíték arra, hogy ott európaiak meg is telepedtek, csak Leif esetében van. Az ő szálláshelyét találta meg és tárta fel Helge Ingstad a kanadai Új-Fundland legészakibb csücskében, L'Anse aux Meadows-ban.

Mármost ez azért baj, mert ugyebár azt tudjuk, hogy Leif Thorwald nevű nagyapját Norvégiából száműzték, tehát Vörös Erik is norvég kellett legyen, így lett Grönland is norvég felségterület hosszú ideig. Ezek szerint Új-Fundland is norvég földnek számít, sőt, egész Észak-Amerika úgyszintén. Mármint, ha elfogadjuk a felfedező jogát a területi igényre. A dán–norvég perszonálunió 1814-es megszűnésével pedig a tengerentúli területek Dániára szálltak, így tehát bízvást állítható, hogy Kanada ősi dán föld ezek szerint, ezredéves viking birtok. Ebből következik, hogy amennyiben Kanada így vagy úgy az Egyesült Államok részévé válik, Dániának történelmi jogalapja lesz arra, hogy bejelentse igényét a teljes észak-amerikai szárazulatra.

Ezt ugyan én magam sem veszem komolyan, de Trump érvei ennél a kis bolondozásnál semmivel sem komolyabbak. Igazából viszont mi szüksége lehet akár Kanadára, akár Grönlandra, akár a Panama-csatornára?

Ami azt illeti, elég sok. Grönlandon nagy készletek találhatóak ritkaföldfémekből, amelyek kitermelése hatalmas üzlet volna, ugyanakkor Kína monopolhelyzetét is erősen csorbítaná ezen a téren. De egyébként is feltáratlan a sziget geológiai szempontból, a sziget belsejében néhol több, mint két kilométer vastag a jégpáncél, senkinek sem volt kedve ezt átfúrni, most majd elolvad a globális felmelegedés miatt (melyet Trump egyébként tagad) és megláthatja a világ, mi van alatta. Bármi lehet, olaj, földgáz, arany, urán – akármi. Mert az, hogy egy ekkora területen semmi se legyen, nem túl valószínű.

A letagadott globális felmelegedés másik hozadéka az, hogy hajózhatóvá válik az Északnyugati és Északkeleti Átjáró. Az Arktisznak nincs kontinentális talapzata, valóban csak úszó jégből áll, ez annyira olvadásnak indult, hogy néhány évtizeden, vagy talán éven belül már csak víz lesz a jégmezők helyén. És már most megindult a gyilkos verseny a sarki vizek ellenőrzéséért. A versenyzők között találjuk az Oroszországi Föderációt, Kínát, az Északi Tanácsot, Kanadát és az Egyesült Államokat is.

Nem csak annyiról van szó, hogy a felszabaduló északi vizeken hajózva felgyorsulhatna a hajóforgalom Európa, Amerika és Ázsia között, és nem is csak a tengerfenék ásványkincseiről. A helyzetnek nagyon komoly katonapolitikai vetületei vannak, ugyanis ha az egyik vagy másik fél megszerzi a teljes ellenőrzés jogát az arktikus vizek felett, az nem csak lehetetlenné teheti riválisai számára a hajózást arrafelé, de bármikor partra tehet egy akármekkora katonai erőt ellenfelei sarkvidéki partjain. Gondoljunk bele, milyen hosszú Kanada vagy az Oroszországi Föderáció északi partvidéke! Azt mind őrizni kéne majd, amihez hatalmas hadsereg és nagyon komoly technika lenne szükséges. Ez mozgatja tehát Trumpot Kanada és Grönland, sőt még a Panama-csatorna esetében is: a hajózási útvonalak teljes ellenőrzését akarhatja elérni.

Őrület, de van benne rendszer? Nos, ez igaz, csakhogy ez a terv minden rendszer dacára mégis megmarad őrületnek. Az a hibája, ami Trump többi törekvésének is: emberünk, akárcsak kínai és orosz kollégái, befolyási övezetekben gondolkodik, birodalmi logika szerint, aminek az Egyesült Államokban ráadásul még van is hagyománya (a Monroe-elv). Ha a Föld bolygót birodalmaknak és azok „befolyási övezeteinek” összességeként tekintjük, akkor persze érthetőek ezek az igények, hiszen minden birodalom addig terjeszkedik, míg csak bír és a határain ütközőállamokat hoz létre (ez lenne Kanada szerepe egy esetleges orosz vagy kínai támadás esetén, mármint, ha be nem lép ötvenegyedik tagállamnak, mert akkor már komolyabb a helyzet). Trump eszmefuttatása csak akkor érthető vagy elfogadható, ha bizonyosak lehetünk a közeljövőben várható kínai vagy orosz támadásban. De elképzelhető ez?

2022. február 24. óta a világpolitikában semmit sem találok elképzelhetetlennek, amihez Oroszországnak köze van, és Kínát sem nevezném kisangyalnak, de tekintetbe véve az orosz flotta állapotát (a kínai azért az övékénél jobb helyzetben van), tekintve az Oroszországi Föderáció fegyveres erőinek általános helyzetét – három éve azt mondták, három nap alatt jutnak el Kijevbe, el is indultak, de még most sem értek oda – a vállalkozás megvalósíthatatlannak tűnik. Egy orosz összfegyvernemi hadsereg számára még akkor is öngyilkosság volna átkelni egész Kanadán észak-déli irányban, ha semmi, azaz semmi ellenállásba nem ütköznének. Még ez esetben is szétmorzsolódnának, jelentős részük megfagyna, mások megszöknének és letelepednének, szóval nincs ennek realitása. Az tény tehát, hogy Kanada északi határa őrizhetetlen, de mondjuk Oroszországé is az... tehát Trump egy olyan helyzetre próbál felkészülni, aminek semmi valószínűsége nincs. Olyasmi ez, mintha valaki kölcsönkérne pénteken a szombati lottó ötösére és azzal érvelne, hogy játszik, tehát akár még nyerhet is. De azt nem említi, mennyivel nagyobb az esélye arra, hogy ne nyerjen.

Trump követelései csak úgy értelmezhetőek, hogy az Egyesült Államok lassan az őrülettel határos. Ellenben azt – mármint az őrületet – bármikor bekebelezheti, annektálhatja, magáévá teheti.

Egyelőre ennyit a fjordokról.

Szele Tamás