Vannak napok, mikor az ember felébred, magába tölt némi kávét, beleolvas a napi sajtóba és őszintén megbánja, hogy felébredt. Ennek a bolondokházának az is bőven elég lett volna, ha délig alszik, legfeljebb később tudja meg, mennyi őrültség történt az országban (és a világban is: de ma itthoni ügyekkel foglalkozunk).

Felébredni, ezeknek a kedvéért? Kár volt.

Pedig az első felmerülő kérdés még csak nem is ostobaság. A HVG veti fel, és nagyon jogosan: azt kérdezi ugyanis a szerző, hogy

„Mi lesz az orosz „kémbanknak” adott előjogokkal, a budapesti székházzal és a tőkével?”

Tényleg, mi? Ugyebár kiszálltunk, akkor nekünk visszajár a pénzünk nagy része, ezzel ne is foglalkozzunk, a székház kérdése már vitathatóbb, ugyanis azt a bank megvásárolta, éspedig 8,89 milliárd forintért (természetesen kormányközeli üzletembertől), az az övék marad, azt rendeznek be az épületben, amit akarnak, banktól tekepályáig, legfeljebb a magyar államnak nem lesz benne részesedése. A legizgalmasabb kérdés azonban az előjogoké, ugyanis azok példátlanok még a világtörténelemben is. Lássuk, mikről van szó (a HVG nyomán).

Hát nem mondom, ezek így együtt érnek majdnem annyit, mint a bank teljes készpénzvagyona, ha ugyan nem többet: ilyen előjogok birtokában gyakorlatilag bármit megtehet az intézmény, büntetlenül, sőt, még érdeklődni is egészségtelen a viselt dolgaik iránt. A Polo család annak idején Kanbalikban igen jó kapcsolatban állt Kubláj nagykánnal, aki időnként még diplomáciai megbízásokat is adott nekik, szóval teljes volt irántuk a bizalom, de ha ilyen jogaik lettek volna, Kubláj helyett ők maguk lettek volna a nagykánok vagy császárok, ki hogyan veszi. Különben ezért is hívták kémbanknak a céget, mert ez minden hírszerző kéjes álma, a tökéletes menedék.

Amit ráadásul Magyarországon törvény biztosít, éspedig a 2019. évi XI. törvény, melyet egyelőre senki sem helyezett hatályon kívül. Márpedig ha ez így marad, akkor nem az fog történni, amit Boros Imre sejtet, hogy a magyar kilépéssel az egész pénzintézet értelmét veszti, az oroszok is ki fognak lépni és a bank megszűnik – ez logikus volna, de sokkal valószínűbb, hogy egyáltalán nem lépnek ki, hanem, míg élnek az előjogok, ráfizetésesen akár, de fenntartják a boltot, és űzik tovább a hírszerzési ipart a legnagyobb biztonságban. Esetleg kitesznek a palotára egy táblát is, rajta cirill betűs felirattal: „Центральная Резидентура”, „Központi rezidentúra” és kirakják az összes orosz szolgálat jelvényét.

De menjünk tovább, mert ennél durvább dolgok következnek. Pár napja kissé nehezményeztem egy írásomban, miszerint a budapesti orosz követségnek volt képe közleményében az 1956-os szabadságharcosok leszármazottaira hivatkozni, akkor úgy ítéltem meg, hogy ez azért a pofátlanság Csimborasszója.

Hát nem az, maximum vakondtúrás, a Csimborasszót ma követte el a Magyar Nemzet hasábjain Ágoston Balázs, éspedig

„El a kezekkel 1956-tól!”

című írásában, mely valósággal az úri modor és fentebb stíl zsinórmértéke, egyszerűen muszáj idézni, mert még saját magát is elküldi a Pokolba, úgy elragadja a szent dühöngés.

„Agresszív történelemhamisító kampányba kezdett az Egyesült Államok. Ez nem meglepő a saját, létezése óta folyamatos hódító hadjáratait, népirtó és háborús bűneit gondosan elhallgató, az Északi Áramlat földgázvezeték szeptemberi felrobbantása óta immár vélhetően terrorcselekménytől sem visszariadó birodalomtól.

Az viszont cinikus arcátlanság, hogy a gusztustalan propagandát Magyarországon harsogják az amerikai nagykövetség által fizetett óriásplakátok, amelyek készítői azt állítják, hogy ma Ukrajna ugyanazért harcol, mint 1956-ban Magyarország.

Ez arcpirító hazugság. A magyar nép 1956-ban a függetlenségért, a szabadságért és a katonai semlegességért kelt fel a haza- és nemzetáruló kommunista diktatúra és a megszálló szovjet hadsereg ellen. Ma Ukrajnában az Egyesült Államok vív álcázott, úgynevezett proxy háborút a sarokba szorítani igyekezett és ezért fegyveres konfliktusba provokált Oroszországgal. Mert ez proxy háború a javából, bizonygassa akárhogy az ellenkezőjét magyar nyelven is az amerikai propaganda. (…) Magyarországot ugyanis 1956-ban ocsmányul elárulták a nyugati országok, élükön a szemforgató Egyesült Államokkal. (…) Így, amerikai alkuval taposhatta el a magyar szabadságot és függetlenséget az a szovjet bolsevista birodalom, amelynek politikai és katonai vezérkarában az ukránok is jelentős arányban képviseltették magukat.”

Kérem, ez a gondolatmenet ezer sebből vérzik. Kezdjük rögtön azzal, hogy amennyiben arról beszélünk, amiről a szerző által nehezményezett óriásplakát is, miszerint ruszkik haza, akkor Ukrajna igenis pont ugyanazért harcol, mint Magyarország 1956-ban. Az Északi Áramlatot kár volt belekeverni, még én magam is bizonyítottam volt, hogy Seymyour Hersh tévedett, mikor az Egyesült Államokat vádolta a felrobbantásával, de Ágoston úr a jelek szerint a saját világában él, melyben mások a törvényszerűségek, ahol aki hazudik, annak igaza van, ahol az oroszok voltak a jók 1956-ban és a magyarok a rosszak, igazán maradhattak volna Szergejék Ágoston szerint akár örökre is, az amerikaiak pedig nagyon gonoszak voltak, mert nem vívták meg helyettünk a mi saját, különbejáratú nemzeti szabadságharcunkat.

Nos: nem is vívhatták, a segítség kérdése meg úgy áll, hogy az orosz invázió első heteiben Ukrajna sem kapott ám nyugati segítséget, fegyvereket. Azok csak akkor kezdtek érkezni, mikor több hét harc után az ukrán hadsereg bebizonyította, hogy képes az ellenállásra, van kiket támogatni. Nekünk – földrajzi adottságaink miatt – nem volt 1956-ban több hetünk, ez egy kicsiny és sík ország, amit könnyű lerohanni, mondjuk Ukrajna sem mindenütt hegyvidék, de nagy, és vannak olyan környezeti szépségei, mint a raszputyica, a sártenger, amibe beleragad az orosz harckocsi. Tehát: nem, minket nem „árult el a Nyugat”, mi egyszerűen hátrányból indultunk.

De ha már itt tartunk, hogy is van ez? Az nem zavarja a szerzőt, hogy történetesen a szovjet hadsereg szállta meg Magyarországot akkor, és azért egy megszállás mégis komolyabb bűn, mint egy szó szerint soha el nem hangzott ígéret megszegése? Dehogy zavarja, sőt, Ukrajnát vádolja azzal, hogy részt vett „a szovjet bolsevista birodalom vezetésében”. Az ukránok nem képviseltették magukat sokkal inkább ez ügyben, mint mondjuk a litvánok vagy a burjátok, esetleg az örmények. Valami kicsivel több ukrán volt a párt legfelsőbb szintjein, mint a náluk kisebb népekből származók, de a szovjet vezetés még a grúz Sztálin idején is hangsúlyosan orosz nacionalista volt, és a Kreml mostani politikája is az.

Javaslom a szerzőnek, hogy tanuljon meg oroszul, mert ha lefordítja kicsiny dramolettjét erre a nyelvre és benyújtja az illetékes helyre, azonnal kirúgják Viktorija Nyikiforovát vagy Pjotr Akopovot a RIA Novosztyitól és felveszik őt a helyére, márpedig nem is álmodhatna szebbről az ilyesféle ember, mint egy megbecsült, bizalmi állás Moszkvában, melyhez sok sikert kívánok.

A harmadik hír viszont mindenen túl tesz. Mikor elolvastam az MTI Országos Sajtószolgálatában, rögtön biztos voltam benne, hogy éjjel valaki hallucinogén kábítószert kevert a budapesti ivóvízbe. Vagy az is lehet, hogy még tegnap reggel, ugyanis a szöveg akkori.

„Honfitársaink!
Veszélyben hazánk békéje! Ha nem cselekszünk, belesodornak bennünket a háborúba!
Veszélyben hazánk függetlensége! Ha tétlenek maradunk, újra idegen uralom, új Trianon vár ránk.
Fogjunk össze a háború ellen, fogjunk össze a békéért!
A béke nem pártügy, a béke nemzeti ügy, a magyar nép ügye. Ne zárkózzunk el egymástól! Halljuk meg egymás hangját!
Mutassuk meg, hogy a magyar emberek többsége nem akar háborút, nem akar szankciókat! Békét akar, nyugalmat, biztonságot!
Új Békemenetre van szükség! Hívjunk mindenkit, akinek pártoktól és ideológiáktól függetlenül fontos a béke ügye!

Követeljük közösen az EU-szankciók visszavonását!
Követeljük a béketárgyalások megkezdését Oroszországgal!
Mondjuk ki együtt: Nem akarunk idegen katonákat magyar földön, nem akarunk magyar katonát idegen földön!
Elég volt az ukránok támogatásából! Elég volt! Ez már nem humanitárius akció, hanem az egyik hadviselő fél, Ukrajna nyílt támogatása.
Új világrendre van szükség, a népek egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésére!
Felhívjuk Magyarország kormányát: támaszkodjon a békét akaró társadalmi erőkre! A közmédiában engedjék szóhoz jutni őket!
A kormány kérdezze meg a magyar népet! Mit választ: háborút és pusztulást a NATO-val, vagy békét, függetlenséget semleges országként?
Mi békét akarunk, mi semleges Magyarországot akarunk!”

Kis kvízjáték következik: ki írta ezt? A CÖF? A kormánypárt valamelyik szervezete? A Mi Hazánk vagy a Honfoglalás 2000? Ez utóbbi már közel jár az igazsághoz: ezt a nyilatkozatot a Magyar Munkáspárt 29. kongresszusa adta ki.

Igen, a Thürmer-féle.

Azért pár éve még Thürmer sem gondolta volna, hogy békemenetet fog követelni, az is biztos.

Országnagy elmeosztályon élünk. Még nem zárt, de ez csak idő kérdése.

Szele Tamás