Mikor először megláttam a hírt, erősen csóváltam a fejemet, mert ilyen azért talán még sincsen. Aztán rá kellett jönnöm: dehogy nincs, sőt, a helyzet rosszabb, mint ahogy a forrásom, a Telex tudja: már legalább három éve kötéllel fogják a magyar diplomatát, mint régebben a katonákat, tengerészeket megfelelő számú jelentkező hiányában.
A Telex tegnap legalább annyira meglepődhetett, mint én ma, mikor megtudták, hogy a Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődőknek Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
Illetve ebben még nincs semmi meglepő, valahol, valamikor képezni kell a jövendő magyar külpolitikusait is, minden szakmába kell az utánpótlás, mármint a sajtót kivéve, mert minálunk nem lesz, ki is vész majd az újságíró Magyarországról pár évtizeden belül, miként az őstulok, majd lesz helyette pártkatona és influenszer épp elég. Hanem a diplomataképzésünk is csak annyival különb az újságíróképzésnél, hogy egyáltalán létezik. De ennél több jót nem lehet róla elmondani. Lássuk a hirdetmény teljes szövegét, melyet érdekes módon Magyarország pristinai követségének oldalán találtam meg:
„A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévében (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok fényében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.
A Diplomataképző Program időtartama: 2023. szeptember 1. – 2024. augusztus 31.
A résztvevők havi nettó 275.000 forint ösztöndíjban részesülnek.
A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.
Pályázati feltételek:
magyar állampolgárság;
cselekvőképesség;
büntetlen előélet;
felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;
felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdéséig kell megszerezni);
hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.
A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:
két oldalt nem meghaladó önéletrajz;
4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;
nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. május 14. (vasárnap)
Kapcsolat és további információ:
magyardiplomaciaiakademia.hu
facebook.com/DiplomaciaiAkademia”
Azért ez eléggé fapados képzés, egyezzünk meg. Az első diplomát ráér megszerezni a jelentkező szeptember elsejéig, a nyelvtudást igazoló iratok csak akkor szükségesek, ha rendelkezésre állnak, ha esetleg nem állnak rendelkezésre, akkor a minszki levéltárban voltak (a minszki levéltár azért legendás a posztszovjet térségben, mert a második világháború alatt felégették előbb a szovjetek, aztán a németek, még később újból a szovjetek, tehát ha egy irat nincs meg vagy soha nem is létezett, az a minszki levéltárban van – Illés Béla hivatkozott is rá, mikor kitalálta Guszev századost, olyan sikerrel, hogy ezt a hivatkozást Mikojan is átvette, azóta klasszikus ez a szófordulat). Azért a diplomáciában a hiányos nyelvtudás okozhat problémákat, szóval lehet, hogy például Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter egyetlen idegen nyelven sem beszél, tehát angolul sem, és kizárólag hűsége miatt lett külügyér, de ki is nevetik mindenhol, ahová csak elmegy, és a diplomáciát nem igazán nevezhetjük az iráni kormányzat sikerágazatának. Szóval: azt még a MGIMO-n is tudták, hogy nyelveket nem csak illik, de szükséges is beszélni, anélkül halott ember a diplomata. Tolmács ide, tolmács oda.
A képzés időtartama pedig egyenesen nevetséges. Két félév után állást ajánlanak? Az annyira sem elég, hogy megtanulja az ifjú titán vagy titánia, melyik országban miféle kávét illik kínálni – mert ebből a szempontból is lehet diplomáciai bonyodalom, ha mondjuk az ankarai követségen gyenge német Blümchenkaffeeval kínálják meg mondjuk Mevlüt Çavuşoğlut, a török külügyminisztert. Könnyen megsértődhet a híg lötty miatt, aztán lőttek a megfigyelői státusunknak a Türk Tanácsban. Ráadásul a második félévben már szakmai gyakorlatra mennek a jelentkezők.
Akkor tehát az első félév marad az elméleti tudás elsajátítására. Az nem kevés – az semmi, ha valóban diplomatát akarnak képezni. A jelenlegi (vagy bármikori) helyzetben óriási tévedéseket követnek el a képzetlen vagy rosszul képzett külpolitikusok, egy világ röhögött kórusban tíz évvel ezelőtt Sarah Palin amerikai szenátor Fox Newsnak adott interjúján, melyben egy bostoni, csecsenek által végrehajtott terrortámadás miatt megfenyegette Csehországot, mely szerinte muzulmán állam, hogy porig bombázzák Prágát. Azt is kifejtette, hogy szerinte Oroszország is Csehország része. Valószínűleg az angol „Czechia” (Csehország) és „Chechnya” (Csecsenföld) szavak hasonlósága rögzülhetett neki rosszul még zsenge ifjúságában, de következetesen ragaszkodott is a tévedéséhez a kamerák előtt. Szerencsére nem diplomata volt, hanem csak szenátor, de ha korábban McCain győz, ő lett volna az alelnök, szóval lehetett volna köze a külpolitikához, nem is kevés.
Az aktuális helyzetben is akadt tavaly brit diplomata, aki azt hitte, hogy Belgorod ukrán területen fekszik (nem igaz), szóval Nyugaton is akad tehetségtelen külügyér a pályán, de nem ez az általános. És azért illik például olyan embert küldeni Kínába, aki tisztában van az első és a második ópiumháború körüli helyzettel, az ezekből következő úgynevezett „Egyenlőtlen Szerződésekkel”, a tajping-felkeléssel, a boxerlázadással és egyáltalán, az elmúlt kétszáz év kínai történelmével, ha azt akarják, hogy eredményt érjen el a tárgyalóasztalnál. Ha nincs tisztában, úgy jár, mint B. Zsolt, más néven Ötöske, aki múlt heti publicisztikájában azt írta, hogy az ópiumháborúk azért törtek ki, mert a császár nem nézhette tétlenül, amint a népe rászokik a kábítószerre, amit a gonosz britek célzatosan terjesztettek.
Hát nem így volt. B. Zsolt nem tud arról, mi mindent néztek kínai császárok tétlenül, sőt, vigyorogva: a császárt kicsit sem érdekelte az ópium vagy a nép. A császárt az érdekelte, hogy a kínai gazdaság a sokadik államcsőd után már jó ideje tört ezüst alapú volt, mert azt nehéz volt hamisítani, és a britek meg voltak akkora üzletemberek, hogy csakis ezüstért árulták az ópiumot. Minek következtében Kína minden ezüstje elkezdett kivándorolni a brit szigetekre, és a gazdaság is kezdett leállni – áru még akadt volna, de nem volt mivel fizetni érte! Nem a népet féltette az akkori Tiltott Város, hanem az ezüstöt.
Szóval, sok szarv között sok tőgyet találtak már el önjelölt, képzetlen „szakértők”, akiket ilyen fél éves gyorstalpalókon ütöttek valakivé: a fenti, kínai példa rendes elemzéséhez például nem is volna elég fél év. És akkor még nem vettük a modern Közel-Kelet államainak viharos kialakulását, nem foglalkoztunk Indiával, Indokínával, Dél-Amerikával, Afrikával, Ausztráliával – valamint úgy vettük, hogy a jelölt von Haus aus tökéletesen ismeri az európai és észak-amerikai történelmet.
De mi van akkor, ha nem is szükséges a képzés? Ugyebár a honi diplomáciai testület tagjai elvben Magyarország és annak kormánya érdekeit képviselik állomáshelyükön. Éspedig ebben a sorrendben kellene tegyék, tehát, ha egy kormánydöntés ártana az országnak, azt jelezniük kéne és meg is kéne akadályozniuk, csak ez mostanság lehetetlen. Alapvetően a diplomatáknak sokkal kisebb a mozgástere, mint azt a legtöbben hiszik, még egy nagykövet sem hozhat komoly ügyekben önálló döntéseket. Nyugati demokráciákban viszont az őt delegáló kormányok konzultálnak vele döntéshozatal előtt, mint olyan személlyel, aki ott él a terepen és mint ilyen, tudja, mi ott a helyzet. Más kormányzati rendszerek nem konzultálnak, így aztán az ilyen kormányok diplomatáinak még tanácsadási vagy konzultációs joga sincs, esetükben valóban fontosabb a hűség, mint szakértelem, kompromisszumkészség, jó modor vagy éles, problémamegoldó elme.
Ha viszont a magyar diplomatának a hűség a legfontosabb tulajdonsága, ahhoz még sok is a fél éves gyorstalpaló, akárhány kellőképpen hűséges embert tudnék mondani, akik ugyan képzetlenek, de „a szakértelem amúgy is olcsó bolsevista trükk”, kapjanak három napot összecsomagolni, és előttük a széles nagyvilág összes magyar követsége, előttük a karrier, a pálya, akkor is, ha késsel eszik a halat a fogadáson és beleköpnek a Ming-kori vázába.
A baj az, hogy ez nem így lesz, hanem hogy már így is van. Míg a forrást ellenőriztem, belefutottam a pályázat egy három évvel ezelőtti változatába, a Pécsi Tudományegyetem oldalán. A szöveg majdnem tökéletesen egyezik a mostanival, kivéve azt, hogy az ösztöndíj három éve még csak 250 ezer forint volt, nem 275 ezer. Bár mondjuk három év alatt ennél többet romlott a forint...
Nem tudjuk, mikor kezdődött a program, de hogy három éve már futott, az biztos. Tekintve, hogy egy éves, biztosak lehetünk benne, hogy az elmúlt két év folyamán már szerepet játszottak a magyar külpolitikában ezek a gyorstalpalón képzett, kötéllel fogott, botcsinálta és képzetlen diplomatakezdemények. Szerencsére nem a legmagasabb vagy magas szinten, de – már évek óta működnek és előbb vagy utóbb emelkedni is fognak a hivatali ranglétrán.
Ezt a jelenlegi helyzetben semmiképpen sem lenne szabad megengednünk magunknak, hiszen világos, hogy ezért képtelen szót érteni a magyar külpolitika a világon mindenkivel: tulajdonképpen nem is létezik, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Karmelita szócsöveként a miniszterelnök „világmagyarázatát”, „megérzéseit” ülteti át a gyakorlatba, feltétlenül hűséges munkatársak segítségével. Konzílium, válságtanácskozás, szakértők alkalmazása, hosszú távú programok? Ugyan, kérem.
Kézi vezérlés és lojális gárda, ennél több nem kell.
Ennél azért a tizenhatodik századi török diplomácia is fejlettebb volt.
Ez a korábbi, Dzsingisz idején kialakult mongol diplomáciai szint.
Csak nekünk nincs meg hozzá a világ aktuálisan legerősebb hadserege.
Mindegy: a helyzet javulni úgy sem fog, romlani annál inkább.
De ne csodálkozzunk, hogy míg olyan a külpolitikánk, amilyen a középkori barbároké volt, úgy is fognak velünk tárgyalni, mint a középkori barbárokkal tennék.
Szele Tamás
