Forgókínpad

Forgókínpad

Soros és Cilike

2023. május 15. - Szele Tamás

Kérem, ebből fegyelmi lesz, akárki meglássa. Nem is akármilyen. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a magyar kormánymédia nem követi a világsajtó legfrissebb álhíreit, kamutrendjeit, ma még mindig Zelenszkij állítólagos, tegnap kipattant merénylet-tervével foglalkozik (a Barátság kőolajvezeték ellen), holott Moszkvában és más úri helyeken már Soros Györgyöt temetik.

soros_majus_15.jpg

Mindenekelőtt jeleznem kell, hogy Soros György jól van, amennyire az ő korában jól lehet valaki, de a legkevésbé sem hunyt el. Ezt fontos leszögezni, mielőtt bárki félreérti ezt az írást, ami álhír-megelőző és -elhárító céllal született. Tulajdonképpen egy magyar kormánylap kommentelője adta hozzá az ötletet, aki két fröcsögés között reklamálta, hogy „miért nem inkább Soros halálával foglalkoznak, mikor tele van vele az internet”. A legkisebb nyomot sem szabad figyelmen kívül hagyni, mindent ellenőrizni kell: utánanéztem a hírnek.

Az mondjuk túlzás, hogy tele volna vele a világháló, de tény, hogy terjed ez a szamárság. Hivatalosnak nevezhető orgánumok nem nagyon foglalkoznak vele, bár a török World Bulletin közölte. Általában véve ezen kívül többnyire harmadik világbeli, főleg afrikai híroldalakon jelent meg az információ, jellemzően azonos szöveggel, tehát mindenki ugyanonnan másolhatta, ráadásul a szöveg több, mint fele a Sorosról szóló Wikipédia-szócikkből származik. Foglalkozik még a történettel – ha egyáltalán történet az az állítás, hogy Soros Györgyöt holtan találták otthonában, halálát szívroham okozta – az orosz ultra-kormánypárti, ultra-nacionalista Cárgrád TV is, de bármily logikus is volna, hogy ők indították útjára a kacsát, az nem tőlük származik. Különben már a Cárgárd is óvatosan kezeli a hírt, feltételes módban, ami tőlük szokatlan – de akkor mi az eredete?

Minden bizonnyal a Twitter. Ott jelent meg először az álhír, egy Cillian nevű felhasználó oldalán. Az illető egy fekete-fehér képet tett kökzzé Soros Györgyről, és azt írta:

BREAKING: Soros György hirtelen szívrohamban meghalt, a Politics For All Ireland szerint”.

Ilyen nevű Twitter-oldal létezik ugyan, mármint a Politics For All Ireland, csak éppen erről nem írt egy szót sem, sőt, idén február elseje óta nem írt semmiről. De ne akadjunk fel apróságokon, ez a Twitter-bejegyzés igen nagy sikert arathatott bizonyos körökben, 730 600 ember látta, 549 meg is osztotta, 364 idézte, 2055 kedvelte. A kocsi elindult, annak ellenére, hogy a halálhoaxot már kezdetben cáfolta a @NE0Ndemon Twitter-felhasználó, innen vette át mindenki, világos, hogyan kerülhetett az egyik első megjelenésbe a Wikipédia-szöveg: egy mondatos hír nincs, fel kellett turbózni valamivel a terjedelmet, ez volt kéznél (sajnos a valódi halálhírek esetében, a valódi nekrológoknál is ezt a módszert használják a legtöbb lapnál).

Akkor lássuk, ki ez a Cillian. Saját magáról azt írta idén január elsején

Ír tinédzser vagyok, aki a második COVID-oltásom után övsömört kaptam (a háziorvosom szerint ilyen fiatalon még soha senkinél sem fordult elő ez a betegség). Ekkor jöttem rá, hogy nem bízhatok többé a kormányban, a médiában vagy az úgynevezett egészségügyi „szakértőkben”. Sok hozzám hasonló fiatal ember felébredt.”

Konteós szelek fújnak, de később az is kiderül, egy másik tweetjéből, honnan:

Egy közel 3 millió követővel rendelkező orosz hírcsatorna kezdett követni engem, de mivel az Európai Unió ma már politikai diktatúra, nem tudom őket visszakövetni – vagy más módon kapcsolatba lépni velük. Ennyit a „demokráciáról”?”

Talán látogasson el Moszkvába – ha ugyan nincs most is ott – mert arrafelé az illetékesek bárkit és bármikor követnek, akár feltűnés nélkül, akár feltűnően, bár manapság ezt már nem ezzel megbízott ügynökök, hanem az ipari kamerarendszer segítségével teszik. Különben senki se mondja, hogy egy ír tinédzsernek nincs fogalma arról, mi az a VPN és hogyan kell használni: még én is tudom, a budapesti fiftiédzser.

Cillian – vagy esetleg Циллиан? – többi tweetje is érdekesen egysíkú:

Ideje abbahagyni a transzneműek kultuszának ápolását. Egyikük sem normális – ez egy súlyos mentális betegség. Ne hagyd, hogy a baloldal nyerjen azzal, hogy adsz nekik egy yard előnyt is – ez hosszú távon csak megöl minket.”

Vagy:

A Világgazdasági Fórum kijelentette, hogy a „Fake News” olvasása „gyűlöletbűn”… és börtönbüntetést kell kiszabni érte. Ezek az emberek totalitárius pszichopaták.”

Nem az olvasását büntetik, Cilike, hanem az írását. De ahhoz nem kell Világgazdasági Fórum, Írországnak is van rá saját törvénye.

Szívesen nőttem volna fel az elmúlt században. A 70-es, 80-as és 90-es évek sokkal szórakoztatóbbnak tűntek. Sokkal jobb zene, egészségesebb emberek, telefon nélkül, és természetesen volt Wonder Woman, míg az én generációm azon töpreng, hogy ez egy nő-e?”

Amikor ráébredsz a gonoszság valódi mértékére ebben a világban, az elkeserítő, émelyítő és gyomorszorító. Úgy tűnik, hogy a legtöbb ember hajlandó leborulni a Gonosz előtt, mert nem elég bátor ahhoz, hogy megtámadja. Azt hiszem, mi vagyunk a néhány kiválasztott.”

A helyiek ma este felgyújtottak egy illegális bevándorlóknak otthont adó tábort Dublinban, Írországban. Az írek végeztek a globalizmussal – és nem tűrik tovább. Ez jelentős fejlődés.”

Az utóbbi hír ma szembejött a RIA Novosztyin, már úgy beállítva, hogy az ír nemzet ukrán bevándorlók házait égette porig, szóval Cilliant egész úri (korábban elvtársi) helyeken is hírforrásnak tekintik. Folytathatnám Cillian- Циллиан, az övsömörtől ébredő ifjú ír Lochinvar nézeteinek ismertetését orrvérzésig, de nem érdemes, ilyesmiket bőven olvashat a magyar közönség a Facebookon, különben is, nézetem, hogy Cilikét (bár a Cillian férfinév) igazából Alekszej Vasziljevics Feszebovnak hívják, és alezredesi rangban szolgál az Ötös Főosztályon.

A gondot az jelenti, hogy egy ilyen harmadosztályú álprofil egyetlen mondata fel tudta forgatni a világ egy részét, mert virálisan terjedt. Nyilván nem Cilike volt benne az érdekes, hanem Soros, de ilyen alapon bárkiről bármit el lehet hinteni világszerte, csak elég drasztikus legyen. Gyilkosság, baleset, legenyhébb esetben is szívroham, szóval halál, abban van az üzlet, propaganda és pénz.

Azt most hagyjuk is, hogy a lejtőn felfelé száguldó reumás csiga sebességével hasító magyar kormánymédiához ez az egész legkorábban ma estére, legkésőbb holnap délre fog elérni, de akkor nagyon, és megkezdődik a pezsgődurrogás – azért írom most ezt, hogy mindenki készüljön a megfelelő iróniával a várható helyzetre. Azt nem gondolnám, hogy eltántorítom őket Soros György állítólagos halálának megünneplésétől: ha nem lenne náluk ebből az alkalomból magnum áldomás, ki is rúgnák őket árulásért. Ez náluk hír kell legyen, ha igaz, ha nem sőt, ha nem igaz, annál inkább!

Hanem ha igaz lenne, valóban inniuk kéne, csak nem örömükben, hanem bánatukban. Ugyanis akkor válságba kerülne a világnézetük is, a szakmájuk is, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon mindenütt.

Gondoljunk bele: az elmúlt másfél-két évtizedben egy egész eszmerendszer épült arra a tételre, hogy Soros György a két lábra állt Sátán, akinek korlátlan a vagyona, a hatalma, végtelen mennyiségű pénz áll rendelkezésére és nem csak megtehet mindent, ami eszébe jut, de meg is tesz. Ha kiszárad a muskátli, ha megdrágul az étolaj, ha kitör a családi veszekedés, abban is benne van a keze, amint a háborúkat, forradalmakat és egyéb békétlenségeket is mind ő szervezi. Azért, mert gonosz. Egyéb, bővebb magyarázatot nem szoktak adni a motivációjára, de a legtöbbeknek elég ennyi is.

Ez nagyon jól szokott jönni a kormányoknak. Megdrágul az energia? Megdrágul az élelem? Hajítófát sem ér a pénzünk, elinflálódott? Ja, kérem, háború van, ilyenkor ez természetes. Hogy nem nálunk van, és a velünk szomszédos országokban alig tapasztalható ilyesmi, azt csak a Soros-bérencek mondják, ahogy azt is, hogy korábban a menekülthullámot sem soros szervezte, hanem háború volt a Közel-Keleten, még ugyan lesz is, ahogy a dolgok kinéznek. Ilyenkor emeli fel az ujját a „tisztánlátó”, „felébredt” kormánypárti: de ki csinálta a háborút?

Oroszország talán, mely Ukrajnát el akarta foglalni, Szíriában pedig haditengerészeti támaszpontra volt szüksége? Melynek csapatai most is harcban állnak mindkét említett ország területén és nem nagyon fáradnak Moszkvában annak megmagyarázásával, mit keresnek ott?

Dehogy is, Oroszország ártatlan, ahogy Petőfi mondaná a Helység kalapácsában, ártatlan, „mint az izé”. A háborút Soros csinálta. Mindegyiket. Azokat is, amelyek születése előtt törtek ki. Csak akkor még álnéven. Ukrajnát például azért kellett megtámadnia az Oroszországi Föderációnak – természetesen önvédelemből – hogy Soros onnan ne tudja megtámadni a földeken békésen szántogató orosz harckocsidandárokat, a nyírfácskákon csicsergő vadászgépeket, a Volga fölött a nyári rekkenetben lustán zümmögő helikopter-hadosztályokat. Mert biza Soros támadni akart. Miért akart támadni? Mert gonosz. Miért gonosz? Mert csak, ilyen neki a természete.

Hej, ha ez a Soros nem lenne... akkor piszok nagy bajban volna egy csomó kormány.

Meg kéne magyarázni, mitől van még mindig háború és nyomor, infláció és éhínség, holott a Főgonosz már nincs közöttünk. Megoldanák, kineveznének valaki mást a posztjára, de az eddig Sorosra zúdított rágalomtengert pótolni kell majd, ami időbe telik és sok munkába kerül, míg a közönség megszokja, hogy Lucifernek új neve van.

Szóval, azt mondom, urak és szép leányok amott, a túlvégen, a kormánymédiában, hogy ha egyszer Soros tényleg meghal, ami nem lehetetlen, mert már nem fiatal, ti ne ünnepeljetek, hanem keseregjetek.

Utána annyi munkátok lesz, mint még soha. Ugyanazért a pénzért.

Javasolnám, hogy ha elhunyna ez az ember, titokban azonnal hirdessétek meg a castinget Soros-hasonmások számára és helyettesítsétek, amíg csak lehet, míg ki nem találjátok, mihez kezdtek a ti kedves, gyűlölt, kenyéradó ellenségetek nélkül.

Cilike meg kapjon azonnal fegyelmit.

Ugyanis falra festette az ördögöt.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása