Körülbelül azzal kell kezdenem, hogy akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát. Oroszosan ezt úgy is lehetne mondani, hogy akinek kalapács van a kezében, az Prigozsin, és a téma, amiről szó lesz, valóban jobban illene a zsoldosvezér alvilági köreibe, mint a magyar sajtó hasábjaira, de mit tehetünk, ez a helyzet. Foglalkozni kell azzal is, ha jó nevű embereket rágalmaznak alpári módon.

Az történt ugyanis, hogy a tegnapi Magyar Nemzetben Kis Ferenc éles támadást intézett Rácz András ellen, azzal a címmel, miszerint:

„Rácz András szakértése Kijevben teljes sikert aratna”

ami nagyjából meg is mutatja, mit gondol a szerző szakmáról, tényekről, sajtóról, miegyébről, ideértve az egész Univerzumot úgy általában. Neki nem tetszett Rácz András egyik Facebook-bejegyzése, éspedig azért nem tetszett, mert úgy gondolja, Kijevben tetszene az ottani vezetésnek, tehát úgy érezte, tennie kell valamit ez ellen. Mondjuk ha tudomást szerezne arról, hogy Zelenszkij elnök kedveli a naplementét, érdekelne, hogyan intézné el, hogy Kijevben többet soha ne menjen le a Nap, de ez már tényleg az ő baja lenne. Nagyobb baj az, hogy Kis Ferenc pont az újságírás lényegét nem érti.

Mivel azt vélelmezte, hogy Rácz András álláspontja kedvez Kijevnek, ezzel azt is sugallta, hogy a Facebook-bejegyzés – melyet magam is olvastam, sőt, hozzá is szóltam – Kijevnek szólt. Nem, nem Kijev számára készült, az akkor aktuális helyzet rövid elemzése volt, vélemény erről, bárki számára, aki olvassa. Ha történetesen az ukrán és az orosz követség médiafigyelő szolgálata olvasta (az oroszoknak biztosan tudom, hogy van, az ukránokéról még nem hallottam, de lehet), akkor nekik is, sőt, ha Gipsz Jakab nyolcadik kerületi zsebszabászatra szakosodott önkéntes vagyonelosztó kisiparos (vagyis zsebtolvaj) elolvasta: hát neki is. Bárkinek. Épp ezért durva sértés az, amivel kezdi az írást a harcos kormánykatona:

„Gyakran teszik fel a kérdést értetlenkedve vagy tiltakoznak felháborodva a hazai baloldal politikusai, illetve az úgynevezett független-objektív sajtómunkások és egyéb megmondóemberek, hogy miért is nevezik őket hazaárulónak. Teszik mindezt azok után, hogy permanensen és következetesen olyan álláspontot képviselnek az ukrajnai háború kapcsán, ami egyértelműen ellenkezik a magyar érdekekkel.”

Először is, távolról sem biztos, hogy ugyanazt nevezzük, találjuk vagy látjuk Magyarország érdekeinek, de ezt úgyis hiába magyarázom egy olyan embernek, aki a jelek szerint önként foglalta el a politikai botosispán nemtelen hivatalát. Másodjára viszont: arról beszél, hogy Zelenszkij állítólag azt mondta volna, éspedig dühében, hogy fel kéne robbantani a Barátság kőolajvezetéket, ezzel leállítva Magyarország, pontosabban Orbán Viktor iparát. Ezzel kapcsolatban jegyezte volt meg Rácz András, hogy

„Szóval összességében az, hogy február közepén egy elkeseredett, kimerült, túlhajtott Zelenszkij (ne feledjük, ekkor már egy éve háború van) dühében azt kiabálja az egyik miniszterének, hogy fel kellene robbantani a Barátság-olajvezetéket, önmagában még nem különösebben drámai fejlemény. Valószínűleg ennél sokkal durvább dolgok is elhangzottak már Moszkvában is, Kijevben is az elmúlt tizenöt hónapban.”

Ez a két mondat Rácz András bűne, és ha vétkes, én is kérem, hogy kerüljek mellé a vádlottak padjára. Ugyanis majdnem pontosan így látom a dolgot. Hadak idején sok millió őrültség, ostobaság, értelmetlen terv és kifejezett baromság elhangzik, az a szerencse, ha csak egy-kettő valósul meg belőlük – és a baj is pont az szokott lenni, ha néhány megvalósul. Esetünkben nem robbant fel semmi és nem is fog, főleg, mert ezzel Ukrajna saját magának okozna nem is kevés kárt.

Ha mondott ilyent Zelenszkij, tudjuk be a fáradtságnak, idegességnek és Orbán Viktor közismerten bicskanyitogató modorának, amivel egy szentet is képes lenne tettlegességre, de legalábbis káromkodásra bírni.

De vajon mondta-e?

Mert ez sem olyan nagyon biztos. Honnan származik az információ? Most megszólal egy kórus jobboldalról: „Amerikai lapból, a Washington Postból, az csak nem hazudik!” Hát, nem tudom. A WP ezt az úgynevezett Pentagon Leaksből szedi, magát a dokumentumot be sem mutatta, és mivel a teljes Pentagon Leaks nem nyilvános, maximum megpróbálhatja összerakni az ember azt, ami még elérhető belőle, gyakorlatilag bármiről azt lehet mondani, hogy benne van. Ezek a Teixeira-iratok (Kis úr, figyeljen, hátha tanul valami kis külpolitikai sajtószakmát is) és az a bajuk, hogy semmi sem bizonyítja a valódiságukat. Hit kérdése, mennyire tartja őket eredetinek az ember, márpedig hinni a templomban kell, nem a sajtóban. Árulkodó, ahogyan a teljes magyar és orosz kormánymédia úgy elkezdett hinni a máskor általuk ezerszer elátkozott amerikai médiának (illetve csak a Washington Postnak és a New York Timesnak, sőt, náluk is csak a Teixeira-iratokkal foglalkozó anyagoknak) mintha csak maga Aranyszájú Szent János prédikálta volna az ott olvasható dolgokat Kirill pátriárkával kórusban.

Én ezt az adatcsomagot épp úgy nem találom teljesen hitelesnek, mint ahogyan nem találtam annak a Wikileakset sem: biztos, hogy a kiszivárgott információk többsége igaz, más részük féligazság, és egy kicsiny hányaduk tökéletes hazugság, az a baj, hogy nem tudjuk sem az arányt, sem a különbséget: fogalmunk sincs, mi az a pár dezinformáció, aminek terjesztése kedvéért ez az éjjeliedény kiborult. Illetve, van egy olyan sejtésem, miszerint pont ez a rész hazugság, ugyanis kiválóan alkalmas lenne (nem is annyira a Barátság kőolajvezetéket illető mondat, hanem a többi állítás, mely szerint Ukrajna orosz városok elfoglalására készülne) a nyugati fegyverszállítások szabotálására. De ezt már megírtam volt, meg is jelent pár napja. 

Kis Ferencnek az a baja tehát, hogy Rácz András nem háborodott fel szerinte a megfelelő mértékben egy olyan állításon, aminek a hitelességéért nem tehetjük tűzbe a kezünket. Ez bizony a mélységes ostobaság és rosszindulat jele: képzeljük el, amint a kocsmában iszogatva valaki azt mondja nekünk egy másik emberről, hogy szidta az anyánkat. És ha mi nem esünk azonnal bicskával az illetőnek, hanem megkérdezzük, szidta-e, utánanézünk vagy legalábbis kételkedünk az állításban, amit semmi sem bizonyít: azonnal nekünk esik és már ő szidja az anyánkat. Aztán csodálkozik azon, amit kap.

Igen, kocsmai kötekedés volt ezt írni, amint az egész magyar kormánysajtó sem több tulajdonképpen ostoba tökfilkók alaptalan, hiteltelen hőzöngésénél. Ez a dolguk, meg is fizetik őket érte, szeretik is tenni, és nem értik, hogy ez nem sajtó, nem média. Azt hiszik, ha ők beálltak repedtsarkúnak az egyik madámhoz, mindenki más is repedtsarkú, legfeljebb egy másik madámnál. Bocsánat, már belőlem is kezd kitörni a nyócker jómodor.

Ezek az emberek úgy hiszik, hogy ha ők Moszkvának vagy Budapestnek, azon belül is a Kremlnek vagy a Kossuth térnek írnak, minden bizonnyal mások is valahova írják az elemzéseiket: Kijevnek, New Yorknak, Londonnak, Bukarestnek Jeruzsálemnek vagy Pekingnek dolgoznak. Van egy rossz hírem: a világ fővárosaiban székelő mindenféle kormányok többnyire a legnagyobb mértékben tojnak arra, miket írunk mi itt a Duna mentén, ugyanis számukra ennek a világon semmi jelentősége nincs. Azok az elemzések nem valahova, valakiknek készülnek, nem diktálja őket senki, már csak azért sem, mert kicsit sem befolyásolják a valóban lényeges eseményeket.

Nem csinálni akarja a tisztességes ember, sajtómunkás vagy szakértő a politikát vagy történelmet, hanem tudósítani róla. Akkor is, ha nem örül annak, ami épp történik. Meg kell bizony írni a nemszeretem eseményeket is: Szoledar elestét én sem ünnepeltem pezsgős vacsorával, de megírtam.

Miért?

Mert megtörtént.

Ezt nem fogják fel ezek a logikai keljfeljancsik: hogy ugyanis nem az „válik ténnyé”, amit leír az ember, hanem az ember a tényeket írja le.

Nem attól kel a Nap, hogy kukorékol a kakas, hanem azért kukorékol a kakas, mert kel a Nap. Az illető szárnyasnak annyi befolyása van az égitestek mozgására, hogy kukorékolhat hajnalban, hírül adva a napkeltét. De ha elalszik egyszer és nem kukorékol, attól a Föld még nem áll meg a tengelye körüli forgásban.

Mielőtt nekiláttam ennek az írásnak, megszámoltam, hányféle forrást nézek át minden délelőtt az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Egészen pontosan hatvankilencfélét, kezdve az ISW jelentéseivel, folytatva a TASZSZ és az Unian híreivel, Meduzával és Novaja Gazetával, Vazsnoje Isztoriival, Dugin lapjával, a Katehonnal, a borzalmas Cárgárd TV még borzalmasabb hírrovatával, Hodorkovszkij Dosszié nevű oldalával, az ukrán hírszerzés, a GUR oldalával (nézném én az oroszét is, csak az övék nem nyilvános), Ukrainszka Pravdával és Putyin oldalával, Washington Posttal és Politicoval, egyszóval a világon mindennel. Hozzátenném: magyar sajtótermékből már csak vagy húszat olvasok, minden irányultságot összevéve, ugyanis lassan nincs már több fontos magyar hírforrás, ennek a fele is olvashatatlan vagy érdektelen. Mivel azonban a háború – hála az Égnek – nem nálunk zajlik, de mostanság arról kell és érdemes írni, maradjunk annál, hogy én ezt az egy híján hetven forrást minden nap átfutom, akad, amit többször is – és ebből a sokból alakul ki egy többé-kevésbé hiteles kép arról, hogy mi is zajlik valójában.

A kormánymédia lakája ezzel szemben elolvassa saját magukat (hogy tudja, mi a véleménye), elolvassa egy valódi szakértő Facebook-bejegyzését (hogy legyen mit megcélozzon) és már támad is. Hazaárulózik. Fogalma sincs arról, amit kritizál, de hiszen őt nem is a helyzet érdekli, arról neki már megmondták, mit kell gondolnia, őt a személyeskedő támadás, a hazaárulózás, a karaktergyilkosság érdekli, az a feladata.

Szerinte nem az a szakértő, aki tudja miről beszél és azt is tudja, mit mond: nem, szerinte az a szakértő, aki egyetért vele, és ő meg, lássunk csodát, minden körülmények között egyetért pártunkkal, kormányunkkal, de legfőképpen annak vezetőjével, a doktorminiszterelnökúrral. Így aztán nem is csoda, hogy a „biztonságpolitikai szakértő” kifejezés a kormánymédiában elkoptatva kezd súlyos becsületsértéssé válni. Ha Spöttle, Nógrádi és mások „biztonságpolitikai szakértők” attól, hogy folyékonyan beszélnek mellé, dezinformálják a közönséget és soha egyetlen prognózisuk nem következik be, de egyetértenek azzal is, ha Orbán Viktor öblöset szellent, akkor a tisztességes ember igyekszik elkerülni, hogy őt is így nevezzék. Pár hónapja a HVG kért tőlem egy írást a háborúval kapcsolatban, meg is írtam, megjelenés előtt üzent a rovatvezető:

„Tamás, mit írjunk a neved alá? Biztonságpolitikai szakértő?”

„Még csak az hiányozna. Külpolitikai újságíró, semmi több!”

Úgy látom tehát, hogy Kis Ferenc írásával új szakértő született, ha nem is kül- vagy biztonságpolitikai, de szolgalelkűségi, hiperlojalitásügyi. Aki hazaárulónak bélyegzi a valóban tudós embert, mert az nem uszult eléggé egy valószínűleg hamis állítás miatt. De legalább nem ma kezdte a pályát – lássuk az utóbbi időben megjelent írásainak címeit!

„Ellenállunk a bolsevik agressziónak”

„Az osztrákok fele nem támogatná a háborúban álló Ukrajnát”

„Bécsben már minden negyedik lakos külföldi”

„Analfabéta migránsok árasztották el Ausztriát”

„Botrányos jelenetek kísérték az osztrák parlamentben Zelenszkij beszédét”

„Brüsszel már házi tücsökkel is etetné az uniós polgárokat”

„A fake news új mértékegysége: Telex”

Folytathatnám (1999 óta dolgozik a Magyar Nemzetnél, bár én ennél is jóval régebben pusztítom a betűt), de nem volna semmi értelme: látjuk, kivel van dolgunk. Valószínű, hogy életében egyetlen ISW-jelentést nem olvasott végig, egy katonai térképet szabásmintának nézne és háborút csak képernyőn látott, de hazaárulózik.

Szükség és igény szerint, mint a mellékelt címek mutatják, bárki és bármi ellen fordul, csak kapjon utasítást. A tények nem érdeklik, az érzelmek közül is csak a harsányak és negatívak. Verbális zsoldos.

Mindenesetre egy biztos: attól, hogy a rossz híreket elhallgatták előle, és jónak vélteket hazudtak helyettük, még egyetlen ország sem lett sikeres.

Magyarország sem ezt érdemelné. Nőjünk fel, hajítsuk el a szép, színes hazugságokat, meséket és fogadjuk el a sovány, de tényszerű valóságot.

Amit hiába tagadunk ezerszer is: nem fog megváltozni. Magyarország külpolitikája a háború kitörése óta még annál is botrányosabb, mint amilyen előtte volt: és minél többet dicsérik a lakájai, annál pocsékabb lesz.

Ez van.

Ezen nem segít semmiféle hazaárulózás.

Szele Tamás