Reb Putyin szombatja

2023. június 17. - Szele Tamás

Üdvözlöm Ábrahám kebelében, kedves reb Vlagyimir Vlagyimirovics. Egyúttal fejet hajtok bátorsága előtt, azért kemény emberre vall, hogy így, meglett fővel, ráadásul minden oroszok cárjaként be méltóztatott térni, ehhez tényleg hit kell, méltóság és tartás. Ja, hogy nem tért be? Akkor minek tetszik hitbéli ügyekben eligazítást tartani? Milyen alapon?

De lássuk, miről van szó. Ön, tisztelt reb Vlagyimir Vlagyimirovics, azt mondta tegnap a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon, miszerint:

„Sok zsidó barátom van gyerekkoromból, és azt mondják: Zelenszkij nem zsidó, ő a zsidó nép szégyene.”

Hogy az elején kezdjük, ilyen kifejezés létezik, úgy mondják, hogy „pose Jiszróel” és tényleg azt jelenti, hogy „Izrael szégyene”. Elég baj, hogy ezt nekem kell értelmeznem és nem egy rabbinak, de hát reggel is van, sábesz is van, ilyenkor a rabbik elfoglaltak, nem zavarjuk őket, érje be egy szegény, öregedő, neológ zsidó újságíró megjegyzéseivel. Aki ráadásul nem is nagy templomjáró, de hát ez már kettőnk dolga, mármint az Örökkévalóé és az enyém.

Az mindenképpen jól hangzik, hogy vannak zsidó barátai, persze gyermekkorából, felnőttként azért bizonyára ügyelt arra, hogy ne keveredjen ilyen társaságba, de azokat az ismeretségeket, amiket serdületlen korában kötött, még Kirill pátriárka sem hányhatja a szemére. Van ugyan a mondatnak egy kis kellemetlen mellékíze, úgy hangzik, mint amikor a Ku Klux Klan Nagy Sárkánya azt mondja, hogy „a legjobb barátaim között is akadnak feketék”, de maga tudja, maga fogalmazott így.

Mármost azt azért nagyon nehéz volna megmondani, hogyan lesz az ember Izrael szégyene. Nyilván el kell tekintenünk attól a lehetőségtől, amikor valaki Pészach ünnepén disznótort rendez a zsinagóga udvarán, ilyen esetről nem tudunk, bár ez például vitathatatlan lenne. De hát – lehet, újat mondok magának, vase velicsesztvo – zsidó emberből sok van és ahány, annyiféle. Van, aki pénteken már délben kapelben indul el otthonról, hogy a beálló sábesz ne érje fedetlen fővel, és olyan is akad, akinek keresnie kell a sapkát ünnep előtt, mert azt se tudja, hová tette. Nem is ítélkeznék ilyen alapon, mert nagyon nehéz megítélni, ki mennyire „jó” vagy „rossz” hitbéli ügyekben. Tovább megyek: a szokásos perpatvaroktól eltekintve nem is illik ilyeneket mondani. Zsidónak lenni, ugyebár, nem döntés kérdése (bár a kitérés az, csak annak semmi értelme, úgysem felejtik el az embernek, honnan jött, akkor meg minek?), szóval amennyiben az ember nem próféta, inkább ne hozzon ítéleteket másokról.

Az is szép, hogy nem fogalmazott pontosan: egyes „zsidó barátai” mondták ezt. Mivel gyermekkoriak, valószínűleg péterváriak lehetnek, tehát azt érzékelteti, hogy pityeri izraelita körökben ez az általános nézet. Erdei körökben pedig az, hogy Micimackó, mint minden medve, szereti a mézet, hülyeségeket én is tudok beszélni. Aztán egy kis banderázással folytatja, későbbi szavaiból nehéz eldönteni, hogy a lengyeleket áldozatnak vagy bűnösnek tekinti – en grosse minősít, ahogy a zsidókat is – a végén elmondja, hogy Ukrajnát Lenin alapította, csak akkor nem tudom, a varégok mit műveltek Kijevben, végül pedig közölte, hogy az izraeli átlagemberek elítélik Zelenszkijt és Ukrajnát „egyszerű orosz népi nyelven”.

Mondjuk tényleg sokan beszélnek oroszul Izraelben, ez igaz, de ez talán mégis annak köszönhető, hogy valamiért nagyon rosszul érezték magukat Oroszhonban és az első adandó alkalommal távoztak. Nem is értem, mi lehetett a rossz közérzet oka, az orosz kormányzatok sosem voltak antiszemiták, például a Fekete Százakat is arról ismerjük, hogy körmeneteik során nagy kondérból sóletet osztogattak a nélkülözőknek, miközben a „Jiddische mame” című közkeletű népdalt énekelgették kánonban. De említhetnénk a kedves, empatikus, nagy szívű Katalin cárnőt is, aki kitalálta, hogy zsidók csak Lengyelországban, Ukrajnában, Belaruszban és Litvániában élhetnek birodalmán belül, máshol nem – nem is értem, mi zavarta ebben a tejjel-mézzel folyó Kánaánban például Zsabotyinszkijt annyira, hogy inkább Izraelt javasolta boldogulás céljából. A Szovjetunióban sem tartották soha számon, ki zsidó, ki nem az, erről szól a régi vicc is, mikor Brezsnyev és Reagan beszélgetnek:

Te Leonyid Iljics, van tinálatok antiszemitizmus?

Nincs! Ez rágalom! Sőt, annyira nincs, hogy a Leningrádi Filharmonikusoknál negyvenhárom zsidó zenész játszik! És nálatok, Ronald, hány zsidó van a Bostoni Filharmonikusoknál?

Hát, Vlágya, megfogtál. Fogalmam sincs.

Ugye? Ugye?

Tudod, mi sosem számoltuk...

Szóval, reb Vlagymir Vlagyimirovics, itt a baj. Az ember nem lesz túl boldog attól, ha külön számon tartják és kegynek kell érezze azt is, hogy él. Igen, a második világháború idején elmondhatatlan bűnöket követtek el mindenféle emberek, köztük ukránok is, de oroszok szintén. Más emberek meg nem követték el ezeket a bűnöket. Viszont kik is lőtték utoljára a Babij Jar-i német tömegmészárlás emlékművét? Segítek: maguk, Grad rakéta-sorozatvetőből. Aztán el is kergették a csapataikat véres fejjel, de akkor sem kellett volna.

Lássuk be, reb Vlagyimir Vlagyimirovics, nagyon rosszul áll magának, hogy ilyen ügyekkel foglalkozik. Ennél már az is értelmesebb volna, ha maceszt árulna a Vaszilij Blazsennij-székesegyházban, bár nagy üzleti haszonnal ez a vállalkozás sem kecsegtetne. Muszáj magának hitbéli szempontból minősítgetni az embereket? Azt nem tudom, ortodox kereszténynek milyen, nem is kívánom értékelni, bár az elég sokat mond, hogy még az Evangéliumot is sikerült félreolvassa: az, hogy „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket” nem arról szól, hogy egyenesen el is kell rabolni őket Ukrajnából. Azt Jézus egészen másra értette, amit viszont maga nem ért, vase velicsesztvo. De hát mindegy.

Mindegy, ugyanis történelmünk több ezer éve alatt megtanultuk: akármilyen kontextusban kerül szóba Izrael népe a világ hatalmasainak ajkán, mindig mi húzzuk a rövidebbet, a mostani megnyilvánulása után sem biztos, hogy ha volna pénzem, kóser pékséget nyitnék Moszkvában. Ugye, a moszkvai főrabbi még tavaly elmenekült, bizonyára azért, mert nem volt rá semmi oka, azóta is gondban van a helyi hitközség, most úgy látom, még nagyobb bajban lesz: ez a tegnapi eszmefuttatás valóságos felhívó pogromra, hiszen a nem túl értelmes átlagemberek ebből csak annyit fognak érteni, hogy Zelenszkij zsidó. Az, mert nem lehet mindenki kínai, de ezt elővenni nem csak ostobaság, hanem egyenesen aljasság is volt. Különben kérdezném, hogy miképpen fogják pótolni a moszkvai főrabbit? A másik régi vicc szerint ez már Brezsnyevnek is okozott némi problémát.

Leonyid Iljics elvtárs, rossz hírem van: elhunyt a moszkvai főrabbi.

Nyugodjon békében, ki lesz az utódja?

Három jelöltünk is van. Az első 1919-es párttag, vörös diplomával végzett a Feliksz Edmundovics Dzserzsinszkijről elnevezett nemzetvédelmi főiskolán, csak van vele egy kis baj.

Micsoda?

Nem tud egy szót sem héberül.

Akkor alkalmatlan. Milyen a másik jelölt?

Anyanyelvi szinten beszél héberül, ismer tizennyolc más keleti nyelvet, ebből tizenkettő halott, és harminc éve rabbi Nyizsnyij Novgorodban.

Az nagyon jó!

Annyira nem jó, mert párton kívüli.

Akkor sajnos ő is alkalmatlan. És ki a harmadik?

Ő, kérem, szintén 1919-es párttag, de mellé a hebraisztika doktora is és tanszékvezető a Lomonoszov Egyetemen.

Akkor megvan az emberünk.

De vele is van egy kis baj!

Micsoda?

Sajnos zsidó.

Ezért áll rosszul magának, cár atyuska, ha eljátssza a filoszemitát. A maga birodalmában még nem is olyan régen minden érintettnek szerepelt a személyi igazolványában, hogy „jevrej”, valószínűleg azért, hogy ez úton is kerüljenek el minden lehetséges megkülönböztetést. De idézhetném az ön nagy példaképét, Sztálin elvtársat is, aki 1943-ban így fogalmazott:

„Egyes elvtársak még nem értik, hogy országunkban a legnagyobb erő – a hatalmas nagyorosz nemzet. Egyes zsidó elvtársak úgy gondolják, hogy a háborút a zsidók megmentéséért vívjuk. Ezek az elvtársak tévednek, a Nagy Honvédő Háború Hazánknak, élén a nagy orosz néppel, a megmentéséért, a szabadságáért és a függetlenségéért zajlik.”

Tehát minden egyéb, fogalmazzunk úgy, másodlagos volt, járulékos jelenség. Nem érzi, mennyire ostobán viselkedik, mennyire visszás a helyzet?

Nem, nem érzi, neki most az a fontos, hogy minél rövidebb időn belül minél több sarat dobáljon Zelenszkijre, akinek képtelen megbocsátani, hogy ő támadott rá és nem győzte le három nap alatt. Nyilván nem tisztem, hogy én védjem meg Ukrajnát, az a Zelenszkij és a Zaluzsnij feladata (megy is nekik), de nem kéne minden eszközt megragadni ebben a harcban, mert lám, ilyen groteszk eredményekkel jár.

Arról nem is szólva, hogy ha már így számon tartja, melyik állami vezető milyen származású, még örülhet, hogy csak Zelenszkijjel akadt össze, képzelem, mit szólna mondjuk Benjamin Disraelihez, aki a San Stefano-i békében megakadályozta Konstantinápoly oroszok általi elfoglalását, ami pedig az akkori cár atyuska legnedvesebb álma volt. Vagyis lett volna, ha nincs Disraeli meg a brit flotta.

Mindegy is, reb Vlagyimir Vlagyimirovics, mondhatok én magának bármit, egyrészt úgysem olvas magyar sajtót, másrészt ha olvasna is, akkor sem hallgatna rám, de azért nem volt ez okos dolog. Sok jó nem fog belőle következni, de legalább kevés sem, rossz annál inkább.

Hanem mégis szombat van, ne búcsúzzak áldás nélkül, reb Vlagyimir Vlagyimirovics. De hát van áldás a cárra? Van bizony, csak nem a szent könyvekben, hanem a Hegedűs a háztetőnben: