Valljuk meg, a Prigozsin-féle lázadást most sem nagyon tudja hová tenni a világ, lévén, hogy nem ismerjük a valódi okát és a jelek szerint nem járt semmiféle következménnyel – az állítólag Belaruszba száműzött Prigozsin épp Szentpéterváron intézi üzleti ügyeit, visszakapta elkobzott értékeit is, bár fontosabb cégei leálltak, a Wagner-csoportot pedig elküldte rendes évi pihenőszabadságra augusztus elejéig, aztán majd meglátják, mi lesz.

Sőt, a legfrissebb hírek szerint – ezek a leghivatalosabbak is, mivel a RIA Novosztyi egyenesen Peszkov szóvivőt idézi:

„Moszkva, július 10. – RIA Novosztyi. Vlagyimir Putyin orosz elnök öt nappal a lázadási kísérlet után a Kremlben találkozott a Wagner PMC vezetőségével – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.
„Valóban volt ilyen találkozója az elnöknek. Erre 35 embert hívott meg. Az egységek összes parancsnokát és a vállalat vezetőségét. Beleértve magát Prigozsint is. Ezt a találkozót június 29-én tartották a Kremlben. Majdnem három órán át tartott” – mondta újságíróknak.
Peszkov szerint Putyin az eseményen elmondta értékelését a századnak a fronton a különleges katonai művelet alatt végzett tevékenységéről, valamint értékelte a június 24-i eseményeket, meghallgatta a parancsnokok magyarázatait és további foglalkoztatási lehetőségeket ajánlott nekik.”

Hát mi folyik itt, galambocskáim? Vlagyimir Botokszovics hajdani példaképe, Nagy Péter cár 1182 lázadó sztrelecet végeztetett ki a maga idejében a legfantáziadúsabb módszerekkel, még 601-et száműzött, mi lelte Putyint? Ennyire fél, ennyire bizonytalan?

Bizony, az meglehet, mert mikor ennek a mai hírnek még nyoma sem volt, négy nappal ezelőtt Andrej Szoldatov és Irina Borogan, az orosz szolgálatok nemzetközi szinten is a legmagasabbra értékelt szakértői érdekes elemzést közöltek a Foreign Affairsben. Aminek az a végeredménye, hogy az orosz elnök tényleg bizonytalan, és, ahogy én szoktam mondani, zavaros idők várhatóak.

Mint a szerzőpáros írja, a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin lázadásával kapcsolatos sok lappangó kérdés között szerepel az is, hogy miért volt rá olyan rosszul felkészülve Oroszország hatalmas biztonsági apparátusa. Az FSZB, a Kreml legfőbb belbiztonsági szolgálata régóta nagy hangsúlyt fektet a „megelőzésre”, és arra, hogy agresszív lépéseket tegyen az államot fenyegető veszélyek elhárrítására, még mielőtt azok bekövetkeznének. A biztonsági ügynökségnek még a Wagner-szervezeten belül is voltak informátorai. Mégis úgy tűnik, hogy nem tett semmilyen lépést a lázadás megállítására, mielőtt az elkezdődött volna, vagy arra, hogy figyelmeztesse a Kremlt Prigozsin terveire.

Aztán, amikor a Wagner-erők megindultak, mind az FSZB, mind a Roszgvargyija, az Oroszországban a belső biztonság fenntartására és a zavargások elfojtására kijelölt fő szerv, mint gyorsreagálású erők kudarcot vallottak. A Roszgvargyija mindent megtett, hogy elkerülje a Wagnerrel való közvetlen összecsapást; az FSZB pedig – amely több különleges elit alakulatot is működtet – a jelek szerint egyáltalán nem lépett fel. Ehelyett az ország legerősebb biztonsági ügynöksége sajtóközleményt adott ki, amelyben felszólította a Wagner állományát, hogy maradjanak ki a felkelésből, valamint menjenek és tartóztassák le Prigozsint – ők, saját maguk.

Ugyanilyen megdöbbentő volt az orosz katonai hírszerzés, a GRU reakciója a Wagner-ügyre. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor a Wagner-erők bevonultak Rosztov-na-Donuba, Oroszország fő parancsnoki központjába az ukrajnai háborúban. Amikor Prigozsin tárgyalt Junusz-Bek Jevkurovval, a védelmi miniszter helyettesével és Vlagyimir Alekszejevvel, a GRU első helyettes vezetőjével, úgy tűnt, Alekszejev egyetért Prigozsinnal abban, hogy Oroszország katonai vezetésével baj van. Amikor Prigozsin azt mondta, hogy Szergej Sojgu védelmi minisztert és Valerij Geraszimov tábornokot, az ukrajnai orosz erők vezetőjét szeretné elkapni, nyilvánvalóan azért, hogy felelősségre vonja őket a hibáikért, Alekszejev nevetett és azt válaszolta: „Megkaphatja őket!”.

A Prigozsin-válság nyomán Vlagyimir Putyin orosz elnök dilemma előtt áll. Világossá vált, hogy a rendszerét fenyegető nagyobb veszélyt talán nem is maga Prigozsin lázadása jelentette, hanem a hadsereg és a biztonsági szolgálatok lázadásra adott reakciója. Most meg kell találnia a módját annak, hogyan kezelje ezt a hírszerzési és biztonságpolitikai kudarcot anélkül, hogy újabb kétségeket keltene a hatalom megtartásával kapcsolatban. És a korábbi válságoktól eltérően most már nem biztos, hogy támaszkodhat azokra a biztonsági szervekre, amelyeket régóta használ a politikai stabilitás szavatolására.

A Prigozsin lázadása által jelentett fenyegetésnek kevés köze volt a Wagner-erők relatív erejéhez. Amikor a Wagner-erők májusban győzelmet arattak Bahmutban, Prigozsin ezt egy hónapokig tartó csatát betetőző nagy diadalként emlegette, és ez veszélyes mértékben felduzzasztotta ambícióit. A valóságban azonban Bahmut alig volt több helyi sikernél, és értéke megkérdőjelezhető mértékű. Az ukrán ellentámadás kezdete óta eltelt hetekben ez a győzelem távoli emlékké vált. A Wagner nem játszott jelentős szerepet az ellentámadás elrettentésében, és Prigozsin zsoldosai – a sokat hangoztatott képességeik ellenére – sokkal kevésbé tűnnek fontosnak a háború szempontjából, mint tavasszal voltak.

Valójában a lázadás éppen akkor tört ki, amikor a Wagner befolyása gyengült, és az orosz katonai vezetés újból megerősödött. Mivel az ukrán ellentámadás lassan indult, egyre inkább úgy vélték, hogy a Nyugat által szállított harckocsik és más fejlett fegyverek sebezhetőbbek a vártnál, és az orosz tisztek arról számoltak be, hogy a hadsereg morálja növekszik. Már nem a Wagner-harcosokat tekintették az orosz fél egyetlen ütőképes erejének.

Ezek a felfogásbeli változások nem meglepőek. Amióta Oroszország 2022 februárjában elindította teljes körű invázióját Ukrajnában, az orosz hadsereg folyamatos és hirtelen hangulatváltozások között ingadozik. A háború kezdetén tapasztalható lelkesedést például szinte azonnal mély zavar követte, majd a hadjárat kezdeti szánalmas kudarca miatti mélységes zavarodottság. Aztán 2022 nyarán a hadsereg keleten ismét magabiztosabbá vált, hogy aztán az első nagy ukrán ellentámadás és Herszon elvesztése sokkolóan érje. Még később, amikor a hadsereg átcsoportosította magát a téli nagy orosz offenzívára vonatkozó várakozás közepette, a hadsereg újra bizakodóvá vált – csakhogy a továbblépés elmaradása miatt még nagyobb csalódással kellett szembenéznie. Ezt követte az elhúzódó bahmuti győzelem, majd ismét mély aggodalom, amikor Oroszország a nagy ukrán ellentámadást várta.

Oroszország ukrajnai sikereinek ingadozása már Prigozsin lázadása előtt is növekvő miszticizmushoz vezetett a hadsereg soraiban. Zászlóaljakat neveztek el szentekről, a katonák egyre több ikon és ima megosztását kezdeményezték a Telegramon és a háborút támogató papok egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. Az instabilitás azonban aláásta a katonai vezetésbe vetett bizalmat is. Valójában ez egy ősi probléma az orosz hadsereg számára, amelynek szörnyű morállal kellett szembenéznie az 1856-os krími háború vége felé, az 1904-5-ös orosz–japán háborúban, az első világháborúban, Hitler 1941-es Szovjetunió elleni invázióját követően, és nemrég az afgán és a csecsen háborúban úgyszintén.

Prigozsin lázadásának jelentősége tehát abban állt, hogy megnyitotta a kaput az orosz katonai vezetés kritikája előtt. És ahogy Prigozsin tette ezt a Wagner vezetőjeként, Alekszejev a katonai hírszerzés helyettes vezetőjeként megmutatta, hogy ez a kritika belülről is jöhet. Valójában Alekszejev megjegyzései nem kis súllyal esnek latba – és megmutatják, mennyire bonyolult a Wagner-helyzet. Alekszejev a katonai hírszerzés egyik legbefolyásosabb tábornoka. De ő volt a Wagner egyik alapítója is, és nagy tapasztalattal rendelkezik az orosz különleges erők felügyeletében, ezért ezek az egységek nagyra becsülik.

Alekszejev megjegyzései jelezték a hadseregben azoknak, akik osztják Prigozsin nézeteit, hogy igenis lehet helye egy komoly vitának a katonai vezetésről. Bár nem álltak készen arra, hogy támogassák Wagnert az akcióban, ez a frakció a hadseregen belül látott egy lehetőséget arra, hogy elkezdjenek beszélni arról, mi romlott el a háború alatt. Röviden: Alekszejev megtörte az orosz katonai vezetés körüli hivatalos csendet, és lehetségessé tette a lehetetlent.

Putyin ebben a kontextusban szólt a nyilvánossághoz, amikor a lázadás véget ért. Úgy tűnt, hogy nem annyira Prigozsinnal, hanem magával a hadsereggel foglalkozik. Erőteljesen megfogalmazott beszédének célja az volt, hogy egyértelmű üzenetet küldjön a fegyveres erőknek: Putyin gyakorlatilag azt mondta: „Prigozsint árulónak fogom nevezni, hogy önöknek, vagyis a hadseregnek, ne legyen más választásuk, mint elhatárolódni tőle és üzenetétől.” Ezzel Putyin nem tévedett – el akarta vágni a Wagnert a hadseregtől és a biztonsági szolgálatoktól, és egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült is neki.

Hosszú távon azonban Putyin lehetővé tette, hogy a dédelgetett politikai stabilitása új kihívással nézzen szembe. Sikeresen véget vetett a lázadásnak, de a tábornokok ilyen jellegű kritikája a csúcson továbbra is megmarad, és valószínűleg tovább fog erősödni. Az a tény, hogy 13 orosz katonai pilótát lőttek le a Wagner-erők, és hogy Sojgu és Geraszimov végig távol volt a válság alatt, csak még több olaj volt az elégedetlenség tüzére a fegyveres erőkön belül. És mi fog történni, ha Oroszország újabb kudarcokat szenved a háborúban, és a hangulat a hadseregben ismét kedvezőtlen irányba fordul?

A katonai morál csak az egyik dolog, ami miatt Putyinnak aggódnia kell. A biztonsági szolgálatokkal való bánásmódja a válságot követően még nagyobb veszélybe sodorhatja hatalmának megtartását. Egyelőre csupán tétlenül nézi a dolgot. Bár Moszkvában széles körben beszéltek a lázadás utáni elnyomásról, ezek a pletykák csak a hadseregre vonatkoznak; Putyin érintetlenül hagyta az FSZB-t és a Roszgvargyiját. Ahelyett, hogy megtámadta volna az FSZB és a Roszgvargyija vezetőit, amiért cserbenhagyták őt a válságban, úgy tűnik, úgy döntött, hogy vagy nem tesz semmit, vagy egyenesen kibővített hatáskörrel ruházza fel ezeket az intézményeket. Sőt, a Roszgvargyija azt reméli, hogy megerősíti pozícióját azzal, hogy engedélyt kap harckocsik szolgálatba állítására. (Ezeket a Wagnertől kapnák meg).

A biztonsági szolgálatok kudarcának ilyen mértékű következmény nélkülisége különösen megdöbbentő az FSZB válságban nyújtott teljesítményét tekintve. Amikor Prigozsin elfoglalta a Déli Katonai Körzet főhadiszállását – ahol Jevkurovval és Alekszejevvel beszélt –, az szinte úgy nézett ki, mintha Oroszország több vezető katonai parancsnokát túszul ejtették volna. Az FSZB forrásai szerint azonban a Wagner-erők érkezésére válaszul a Rosztov-na-Donuban lévő FSZB-ügynökök egyszerűen elbarikádozták magukat a helyi főhadiszállásukon. A válság idején Putyin több vezető biztonsági tisztviselője is hiányzott, köztük a Biztonsági Tanács vezetője, Nyikolaj Patrusev és az FSZB vezetője, Alekszandr Bortnyikov. Miközben Wagner-zsoldosok oszlopa vonult Moszkva felé, helikoptereket lőttek le és civilek házaira lőttek útközben, ezek a bátor tábornokok nem jelentek meg – sem a helyszínen, sem a nyilvánosság előtt egyáltalán.

Megdöbbentőnek tűnik, de nem ez volt az első eset, hogy az orosz biztonsági szolgálatok megbénultak egy nemzeti válság pillanatában. Vegyük például az 1991-es puccskísérletet, amelynek során a kommunista felső vezetők egy csoportja a KGB egyik főnöke irányításával házi őrizetbe helyezte Mihail Gorbacsov elnököt a krími nyári villájában. Bár a hatalom átvételére irányuló tervük kudarcot vallott, és emberek tízezrei vonultak az utcára szabadságuk védelmében, a KGB tisztjei úgy döntöttek,

hogy nem vesznek részt az eseményekben, és otthon maradtak. Azok a tisztek, akik aznap este a KGB Lubjanka téri főhadiszállásán tartózkodtak, elbarikádozták magukat az épületben, és az ablakokból figyelték az eseményeket.

2004-ben, amikor terroristák túszul ejtettek több mint 1000 gyermeket és tanárt az észak-oszétiai Beszlan egyik iskolájában, úgy tűnt, hogy Oroszország vezető tábornokai félelemmel és tehetetlenséggel reagáltak. Akkoriban Patrusev, aki akkoriban az FSZB igazgatója volt, elkísérte az akkori belügyminisztert, Rasid Nurgalijevet a város repülőterére, titokban tanácskoztak, majd visszasietett Moszkvába. A hivatalnokok annyira megijedtek, hogy a helyzetet a helyi FSZB-kirendeltségre bízták, amely semmilyen mércével mérve sem volt abban a helyzetben, hogy egy ilyen méretű terrorválságot kezeljen. Végül több mint 300 ember halt meg, köztük sok gyerek. Putyin soha nem büntette meg ezeket a tisztviselőket, és ennyi évvel később Patrusev és Nurgalijev még mindig az orosz Biztonsági Tanács tagja.

Több mint 20 éves hatalma alatt először fordulhat elő, hogy Putyinnak nem tesz jó szolgálatot KGB-s múltja. A KGB tisztjeként, aki szintén nem tett semmit annak a politikai rendszernek a védelmében, amelynek a védelmére felesküdött, úgy tűnik, hajlandó elfogadni a mai FSZB-tábornokok kifogásait. Természetesen az elkövetkező időben még mindig lehetnek tisztogatások, de a korábbi válságok során, amikor Putyin úgy döntött, hogy változtat, az általában gyorsan történt: 2004-ben például, amikor csecsen fegyveresek rövid időre átvették az irányítást Ingusföld felett, az FSZB-nél szinte egyik napról a másikra fejek hullottak. (Beszeda tábornok szintén igen gyorsan került házi őrizetbe, bár az is igaz, hogy egyéb baja nem esett).

Most úgy tűnik, nemcsak Prigozsin maradt büntetlenül, hanem azok a biztonsági szolgálatok is, amelyek állítólag éppen egy ilyen fenyegetéstől védték Putyint. Egy autokrata számára ez furcsa módja az irányítás visszaszerzésének. Rövid távon Putyin talán úgy látja, hogy ez a legjobb módja annak, hogy bagatellizálja a válságot és továbblépjen. De a biztonsági szolgálatai nem fogják tudni megmenteni őt a kialakult új valóságtól, amelyben a hadsereg maga is kritizálható, sőt, az uralmát is megkérdőjelezheti. Ha ezek a kihívások folytatódnak, nem biztos, hogy csak a hadseregre korlátozódnak. Kiterjedhetnek Putyin saját hatalmi pozíciójára is.

Borogan és Szoldatov itt végzi az eszmefuttatását, én annyit tennék hozzá, hogy meglehet: ebben a helyzetben a Putyin-Prigozsin tárgyalás beismerése, a „nem történt semmi különös” sugalmazását jelenti, pedig hát nagyon is történt. De Putyin nem ismerheti be, hogy nehéz helyzetben van vagy volt, neki erőt kell mutatnia, így most azt játssza, hogy akárhogyan is fordult a kocka, ő ezt valójában így akarta, minden a tudtával és beleegyezésével, sőt, tervei szerint történt.

Minden a tervek szerint halad, ahogy Konasenkov védelmi minisztériumi szóvivő szokta amondani naponta legalább kétszer.

Mindenkinek kuss, Putyin és az agresszív kismalac így szállnak le a bicikliről!

Rendben. De ha Putyin összetöri magát „leszállás” közben (a tervek szerint, természetesen csakis a tervek szerint), az az ő baja lesz.

Meg sokak öröme.

Szele Tamás