Tegnap a feltört fiókoknál hagytuk abba Sávoly Dániel történetét, ma folytassuk is onnan – újabb merülés következik a vidéki Magyarország kiskirályainak tenger alatti, ragadozóktól hemzsegő, veszélyekkel teli világába.

– Itt egészben az volt szép, hogy az eredeti kétfaktoros védelmet simán ki tudták iktatni.

– Igen. Ami azt jelenti, hogy valahol a telefonjukkal is rácsatlakoztak.

– Miután egy informatikus barátommal, Gulyás Róbert úrral tudtam ez ügyben egyeztetni, és egy zárt hálózaton keresztül, TeamViewer programon keresztül levédte a wifi rendszeremet, és ismételten be lett kapcsolva, ment minden alkalommal a kétfaktoros hitelesítés. Utána sorra érkeztek a Facebook- és Google-védelmi üzenetek. Sikertelen bejelentkezés Szigetvárról, sikertelen bejelentkezés Bonyhádról. Ezek olyan helyek voltak, ahol vagy a büdös életben nem jártam még, vagy esetleg előtte egy-két évvel utoljára.

De ezt a problémát meg tudtuk oldani. November 8-ával megszületett az elsőfokú ítélet, erről meg is jelent egy online újságcikk, de volt 15 napjuk az ítélet átvételére, illetve tíz munkanapjuk a fellebbezésre. És ezt olyan szépen kisakkozták, hogy mivel december 9-én éjfélig kellett volna fizetni, helyette mindennemű előzetes egyeztetés nélkül, december 9-ével fellebbeztek.

Ez átkerült a pécsi fellebbvitelire, másodfokra, de ott olyan jól sikerült az ügyvédem által összeállított ellenkeresetünk, olyan részletekbe menő lett, hogy mindennemű előzetes egyeztetés nélkül szintén március derekán egyszerűen visszavonták a fellebbezésüket, ezáltal automatikusan jogerősre emelkedett az elsőfokú ítélet. És hogy mennyire független a magyar bíróság a munkaügyi perekben, arra felhozok egy példát. Az ügyvédem első körben megállapított, az én esetemben durván nettó egymillió forintnyi kártérítési összeget jogszerű számítási metodikával, önmaga számára 2,3 millió forintos ügyvédi munkadíjat állapított meg szintén jogszerű számítási metodikával, amit alá is támasztott korábbi peres esetekben keletkezett ítéletekkel. És az elsőfokú ítélet során igaz, hogy nekem adott igazat a bíróság, viszont az alperes ügyvédi munkadíjára vonatkozó számítási metodikát fogadta el. Magyarán a bíróság az elsőfokú ítéletnél jóváhagyta, hogy az alperes számolja ki az én ügyvédem munkadíját.

– Igen, ez azért érdekes, mert abszolút ellenérdekelt felekről van szó.

– Így az ügyvédem által felállított 2,3 millió forintos eredeti ügyvédi munkadíjból lett 670 ezer forint. Ezen már az ügyvédem is berágott és a másodfokú tárgyalásra készülve már 2,7 milliót állapított meg, viszont olyan erős ellenkeresetet állított össze, ami egyszerűen megtámadhatatlan volt.

Ilyen esetekben az ügyvédeknek illik kommunikálni egymással. Az én ügyvédem jelezte az ellenérdekelt félnek azt, hogy akkor mennyi munkadíjra tartana igényt, meg mit szeretne, hogyan. Cserébe az ellenérdekelt fél semmit nem volt hajlandó mondani. Sőt, mint utóbb kiderült, nem is az ellenérdekelt féltől, nem is Sz. V.-től, Szőke Gergőtől tudtuk meg, hogy visszavonták a fellebbezést, hanem a Pécsi Ítélőtábla titkársága értesített minket az esetről. És itt elmesélnék egy roppant érdekes párbeszédet. Adott helyzetből fakadóan 2023. március derekán az ügyvédem felhívott, és mondta, hogy nagyon benne van a pakliban, hogy ebbe felülről fognak belenyúlni.

És készüljek az ország elhagyására.

Hozzáteszem, hogy én már 2022 novemberében kiváltottam az útlevelemet és már 2022 nyarán minden nélkülözhető készpénzemet euróba fektettem. De az ügyvédem konkrétan figyelmeztetett, hogyha most ezt a munkaügyi pert elbukjuk, akkor felülről nyúltak bele, és ha lehet, napokon belül meneküljek az országból.

– Igen, ez ilyen: minél ismertebb vagy, illetve minél inkább lehet számítani arra, hogy valaki elkezd keresni, annál nagyobb biztonságban vagy.

– Ezért is volt nekem szükségem arra, hogy a Szabad Pécs főszerkesztője Babos Attila folyamatosan írjon a történetemről: 2022. július 5-én lehozott egy cikket, utána 2022. november derekán közölt egy másikat, illetve március végén egy újabbat, mikor jogerősen is megnyertem ezt az egész cirkuszt, de veszélyes szituáció volt ez. A kórház részéről annyi politikai mellékzöngéje volt, hogy 2023. január 12-én szolgálati időben megosztottam Harangozó Tamás országgyűlési képviselő egy posztját, ahol arról írt, hogy lekérte a Nemzeti Egészségügyi Központ az adatait, miszerint 2021-ben a szekszárdi kórháznál egy csípőprotézis-műtétre valami 495 napot kellett várni, 2022 decemberében meg már 645 napot.

Január 12-én délután fél háromkor a szolgálatvezető és egy vagyonőr kolléga lejöttek hozzám a sürgősségi bejáróhoz, mondván, hogy azonnal fel kell mennem az osztályvezető úrhoz. Én még röhögtem is rajta, hogy mit követtem el, hogy fel kell mennem. Fel is mentem, fel is kísértek természetesen, a szolgálatvezető bent maradt, és az osztályvezető úgymond kérdőre vont, hogy most akkor egy írásbeli fegyelmit adna, amiért én meg mertem osztani ilyen anyagot, ami a kórházzal kapcsolatos. Elém is tették az írásbeli fegyelmit, mondván, hogy ha aláírom, akkor szóbeli figyelmeztetésként tudja be, B. L. volt az osztályvezetőnek a neve, ha nem írom alá, akkor írásbeli fegyelmiként. Most ez a csodálatos dokumentum úgy nézett ki, hogy „szolgálati időben magántelefon használat miatt írásbeli fegyelmiben részesítem Sávoly Dániel vagyonőrt. (amennyiben aláírja, automatikusan hozzájárul ahhoz, hogy a következő ilyen esetnél azonnali hatályú felmondással el lehessen bocsátani).” Mondtam is B. L. osztályvezető úrnak, hogy „Bocsáss meg. Azt mondod, hogy ez egy írásbeli fegyelmi, ha nem írom alá. Viszont biztosítasz arról, ha aláírom, akkor szóbeli figyelmeztetés, illetve még egy apróság. El szeretnék kérni ebből egy példányt, illetve a Facebookról kifotózott bizonyítékok alapján, miszerint én a hivatalos szolgálati idő megkezdését követően mertem egy kárpátaljai magyarnak az élménybeszámolóját posztolni, és Harangozó Tamás úrnak a Nemzeti Egészségügyi Központtól nyilvánosan lekért és hozzáférhető megosztását a Szekszárdon végzett csípőprotézis műtéttel kapcsolatos várakozási időről. Ezeket én elkérném, és az ügyvédemmel meg szeretném vitatni.” Mondanom sem kell, hogy mennyire kiakadt az osztályvezető ennek örömére, hogy úgymond nem voltam hajlandó önként a fejemet a guillotine-ba tenni.

Annyi volt a történet lényege, hogy utána fizetésemből rögtön levettek bruttó 20 ezer forintot, illetve az addigi túlóráimat is gyakorlatilag megfelezték. Lényegében anyagilag rögtön odavágtak nekem egy mínusz 50-100 ezres deficitet, és onnantól kezdve voltak ilyen szituációk a kórháznál, hogy mondjuk, amelyik kollégának jó volt a fekvése, az a 48 túlórára még kapott két-három nap szabadságot, nekem meg mondjuk volt, hogy összesen 12 órám jött össze, és nem kaptam rá szabadságot.

Igen, érdekes helyzet volt. Itt azért hozzáteszem, hogy akkor, mikor 2021. október 5-én munkába álltam a szekszárdi kórháznál, választhattam, hogy vagy egy gyárban tudok munkát vállalni a hatféle végzettségemmel, vagy egy pénzügyi céghez vesznek fel, vagy vállalom azt, hogy lényegében egy járványkórházban fogok dolgozni, ahova egy Hadházy Ákost sem mernek beengedni – úgy, hogy jogilag nem is tudják megindokolni, hogy miért nem mehet be. Viszont akkora emberhiánnyal küzdött a vagyonvédelem, és annyira hírhedt volt a szekszárdi kórház minden szempontból, hogy oda felvettek engem, sőt, a próbaidő letelte előtt pár nappal még be is hívott az osztályvezető, mondván, hogy mindenki nagyon elégedett a munkámmal, csak ezt Hadházy Ákosos cikket meg tudnám-e magyarázni? Mondtam: „hát nézd, igaz minden szó, amit még én nyilatkoztam ’19-ben a Magyar Narancsnak.” „Jó, jó, oké, rendben. Ha valakivel együtt lehet dolgozni, azzal együtt lehet dolgozni, és amíg nem kavarnak túl nagy port a te politikai dolgaid, akkor addig nem lesz ebből gond.” Hozzáteszem, túl nagy port kavartam, de a lényegre térve azt azért bevallom, hogy én bő másfél éven keresztül mindenről tájékoztattam Harangozó Tamás urat, és az utolsó időszakban, végső elkeseredésemben már Hadházy Ákost is értesítettem, sőt, a legvégsőbb válsághelyzetben már az NVSZ-t is tájékoztattam minden ott zajló törvénytelenségről. Másfél éven át amit halottam, láttam, amit a dolgozok meséltek, azt megpróbáltam eljuttatni olyan helyekre, ahol esetleg segítséget tudnak nyújtani az intézményben tapasztalt problémák megoldására.

Nem jártam sikerrel, sok ember halt meg a járvány alatt abban az intézményben.

Szóval az egész szituációnak a legnagyobb pikantériája a jogerős ítélet volt. Itt még annyit hozzátennék, hogy a kórháznál én április 29-én adtam be a felmondásomat, az ügyvédemmel írattam meg, és a végére beletettem olyan apróságokat, hogy amennyiben nem engednek el engem azonnal, mert úgymond Budapesten munkába tudnék állni rögtön egy másik helyen, keresettel élek, hiszen hónapok óta lényegében a fizetésemmel játszanak, a hatalommal való visszaélés, a foglalkoztatási körben elkövetett veszélyeztetés és csalás vonatkozó BTK paragrafusai alapján feljelentést fogok tenni ellenük, illetve a Polgári Munkatörvénykönyv túlóratörvénnyel kapcsolatos sorozatos megszegéseiért polgári pert fogok kezdeményezni az ügyvédem útján. Május 2-án azonnal be is hívtak engem, hogy ez micsoda. Május 4-én be is mentem a gazdasági igazgatóhoz, K. Z.-hez, aki az eredeti felmondásomban megfogalmazott BTK-s paragrafusokat nem cáfolta. Annyit mondott csak, hogy ez az egész így úgy hangzik, mint egy zsarolás. Nem azt mondta, hogy ez rágalmazás, becsületsértés, jó hírnév megsértése – annyit mondott, hogy ez így zsarolásnak hangzik.

– Persze. Vigyázott arra, hogy ne azt mondja, minek tartja, hanem azt, hogy minek hangzik.

– A kórház azért eléggé hozzájárult ebből a szempontból egész helyzet súlyosbításához, mert május 4-ével akkor én belementem abba, hogy egy közös megegyezést írjunk alá, minél előbb tudjak menni, mert nekem június 1-gyel kezdenem kellene Budapesten, és ők ezzel tisztában voltak. Ennek örömére a szükséges kilépő dokumentumaimat május 31-én délelőtt 10 órakor adták oda.

Így, „búcsúcsókként”, szóval mondanom sem kell, hogy a „lelépünk Budapestre június 1-jén” című mutatványból semmi nem lett.

És elérkeztünk jelen helyzethez, nagy vonalakban összefoglalva. Szőke Gergő, a Sportközpontnál folytatott kétéves regnálásával a mi becsléseink, számításaink alapján a 800 milliós uszodai feljelentés elsikálásával a kivitelező Aquaplusnak azt követően átutalt, illetve kötbér elengedésképpen eljuttatott 550 millió forinttal nem számolt el. Volt egy 2019-es Emberi Erőforrások Minisztériuma által küldött 180 millió forintos támogatás a sportközpontnak még a Csillag Balázs-éra idején, és érthetetlen okokból kifolyólag ez egy öt vaskos mappákkal, számlákkal teli dokumentáció volt, senki nem mert ezzel foglalkozni. Malomsoki Krisztián 2021 márciusában engem kért meg arra, mondván, hogy senki nem meri ezt elvállalni, hogy nézzem már át ezeket a számlákat. A hivatalosan elküldött 180 millió forintból alig 69 millióról volt bármiféle számla, annak kétharmada is fals, hamis lehívás volt, mondvacsinált megrendelés. 111 millió forintról nem volt semmilyen dokumentáció.

– Gyakorlatilag találtak egy pénzverdét.

– Igen, csak Szőke Gergő tudomást szerzett arról, mivel foglalkozom, mikor egyszer belenézett a laptopomba, amikor a KSC kosárlabda bajnokság miatt ideiglenesen áttelepültünk a fürdőbe. Belenézett a céges laptopomba, hogy miket jegyzetelek Excel-táblázatokba.

– Mondjuk ezt sem lenne szabad.

– Annyi volt a dolog lényege, hogy ő tudomást szerzett arról, hogy én itt 180 millió forintnak a hollétét kutatom éppen. Illetve volt még egy apró érdekes eset, lett volna 2021 májusára időzítve egy fürdőtisztasági festés, és ezt mindig úgy oldották meg a fürdőnél, Sz. T. M. elképzelése szerint, hogy az Ács és társa Állványozó Kft. ilyenkor kijön, és mondjuk 2000 forint/négyzetméter áron megcsinálják a teljes falfestést, mindent, nagyon profi munkát végeznek egy hét alatt. Most hozzáteszem, mikor a sportközponthoz kerültem, azért hivatalosan kérték tőlem azt is, hogy a korrupciós ügyleteknek próbáljak a végére járni, illetve érjek el egy ésszerű gazdálkodást. Magyarán minden egyes fölösleges pénzkiadással járó hülyeséget próbáljak meg csírájában elfojtani. Ekkor volt az ominózus eset, hogy az élményfürdő tisztasági festését jó szokás szerint megoldották volna 2 millió forintból. Én osztottam, szoroztam, számoltam úgy, hogy még az utolsó szigetelőszalagot, ecsetet, meg még az utolsó liter festéket is belekalkuláltam, aztán felröhögtem: „Gyerekek, ezt százezer forintból meg tudjuk csinálni belső erőkkel! A karbantartókkal összeállunk, és 100.000 forintból kifestjük mi az egészet. Lesz majd úgyis egy esősebb hét vagy kettő és megcsináljuk.” Kétmillió forint helyett százezer forint...

Ma is sokat okulhattunk Sávoly Dániel kalandos életéből és viszontagságaiból, holnap folytatódik a történet a befejező résszel.

Szele Tamás