Forgókínpad

Forgókínpad

Szekszárdi Odüsszeia – ötödik, befejező rész

Egy jól őrzött városháza

2023. július 20. - Szele Tamás

Ma véget ér – egyelőre – Sávoly Dániel szekszárdi Odüsszeiájának története, hiszen elérkeztünk napjainkba. Lesznek még meglepő fordulatok, de ami ezután következik, a jövő titka. Tegnap ott hagytuk abba, hogy kiderült: rendszeresen túlfizették a fürdő festését.

korrupcio2_julius_20.jpg

Igen, az volt a szép, hogy mint utóbb kiderült, azért volt ilyen magas ennek az árazása, mert ebből egy félmilliót mindig visszaosztottak a fürdő vezetőségének. Magyarán bunkó módon belenyúltam valakiknek a pénztárcájába. És hozzáteszem, hogy mikor megvolt az ominózus április 23-ai puccs, április 26-án reggel Szőke Gergő újdonsült ügyintéző igazgató rögtön azzal indította tevékenységét, hogy felejtsem is el a fürdő kifestését, nagyon gyorsan álljak le erről. Persze én ekkor már sejtettem, hogy nem sok időm van ott hátra.

Annyit még hozzáfűznék ehhez az egészhez, hogy lám, mennyire „nem nyúltak utána politikailag” az embernek... Én 2023 áprilisa és júniusa között legkevesebb 250-300 helyre küldtem el a pályázati anyagomat állást keresve. Hozzáteszem, csupa olyan helyre jelentkeztem, amikkel végzettségeim és szakmai tapasztalataim alapján kompatibilis vagyok. Pécs, Szekszárd, Budapest. Ebben a három városban és agglomerációjukban jelentkeztem 250-300 helyre. Egyetlen helyről sem jelezték volna azt, hogy felvennének.

Hozzáteszem, „semmi köze nincs ahhoz”, hogy ha a nevemet beütik a Google-n, kidob négy-öt cikket. Csodálatos világban élünk, és – most érkeztünk el a jelenhez.

Nagy vonalakban felvezetném egész szituációt. 2023. május 4-én volt egy közgyűlés, ahol megállapították, hogy Szőke Gergőék a mi számítási metodikánk alapján durván 1500-2000 millió forintos anyagi kárt okoztak Szekszárd városnak és önkormányzatának a kétéves működési idejük alatt. Az alapos vizsgálatok minimum 170 millió forint, de valószínűsíthetően több száz millió forintos tételben találtak sikkasztást, hűtlen kezelést, meg ilyen apró huncutságokat. Megtörtént az elképzelhetetlen. A szekszárdi Fidesz nagyon kellemetlen helyzetbe került: előző nap május 3-án még méltatták Szőke Gergő munkásságát, majd másnap május 4-ei közgyűlésen halálos nyugalommal rányomták az igent az azonnali hatállyal való eltávolítására.

Elérkezett a következő napirendi pont. Zaják Rita tanácsnoki posztját megszüntették.

A május 25-i vagy 26-i közgyűlésen Ács Rezsőt felmentették a polgármesteri tisztségéből. Ezt a június 9-ei, illetve a június 21-i rendkívüli közgyűlések megerősítették. Az egésznek a hátterében az állhatott, hogy 2015–16 környékén a „Modern városok” program keretein belül a szekszárdi önkormányzat kapott cirka 40 milliárd forintot, plusz nem tudni hány milliárd forintnyi európai uniós támogatást. A 40 milliárd forintnak volt azért egy bizonyos felhasználási időintervalluma. Megerősített források alapján 35 milliárd nem került felhasználásra. 35 milliárd forintot vissza kellett utalni az államnak! És ez volt az a pont, ahol a helyi Fidesz anyagi érdekeltsége került veszélybe. Szóval ekkor történt, hogy két hónap alatt, a negyedik Fidesz-kétharmadot követően, úgy, hogy a Fidesz van továbbra is döntéshozó pozícióban Szekszárdon, Szőke Gergőt, mint törvénytelenül, puccsal hatalomra juttatott kinevezett ügyvezető igazgatót kivágták. Zaják Ritát, a főtanácsos asszonyt leváltották. Ekkor már akkora volt a paranoia Ács Rezsőben és közvetlen környezetében, főleg a Posta Zoltános ügyből kifolyólag (ugyanis Posta Zoltánt akarta megtenni alpolgármesternek Gyurkovics János helyett), hogy ijedtében azonnal „kilövette” a saját jegyzőjét, Dr. Gábor Ferencet, aki minden egyes ilyen, hogy is fogalmazzak, politikai szempontból visszás, meg jogtalan ügyletben végig segítette. És mivel ezen az úton Ács Rezső gyakorlatilag véletlenül megszabadult az egyetlen épkézláb szövetségesétől, már csak le kellett ülni egy kávé mellett, rágyújtani egy cigarettára, és az Éljen Szekszárd frakcióvezetője, Bomba Gábor el tudta érni, hogy a helyi Fidesz-frakció teljes hozzájárulásával váltsák le Ács Rezső polgármestert.

Kritikus helyzet állt elő Szekszárdon, egyrészt a még törpepártként sem funkcionáló KDNP-Mi Hazánk összefogásából fakadó veszélyből következően, illetve egy olyan csoportosulás miatt, ami a Fidesz nagyon radikális helyi köreit foglalja magában. Szóval kialakult Szekszárdon belül egy véresszájú, radikális, ultrafideszes blokk, akik egyelőre nem rendelkeztek a városon belül döntéshozói pozícióval, mivel nem voltak tagjai az önkormányzati közgyűlésnek. Félő volt, hogy Ács Rezső azzal próbálkozik, hogy a Fidesz helyi, meglévő, még hellyel-közzel korrektnek nevezhető önkormányzati képviselői helyére be fogja rakni a kizárólag az ő személyéhez hűséges embereket, akik tovább fogják finanszírozni ezt a rémálmot. Ilyen az, amikor egy fizikailag és mentálisan beteg, bosszúvágytól hajtott polgármester, immár a sajátjait támadja paranoiájában. Semmi áthajlás nincsen Putyinnal való egyezéssel, maradjunk annyiban.

Ugyan már, dehogy is...

Vagy ott van Szekszárd város működése önmagában is. Már 2022-ben felröppentek olyan hírek a kormány részéről, a Belügyminisztériumtól, hogy Szekszárdon akkora a baj, olyan szintű anyagi összeomlás szélén tántorog a város, hogy konkrétan maga az infrastrukturális működés, a közszolgáltatások kerülnek veszélybe, és nagyon valószínű, hogy át fogja venni a magyar állam Szekszárd fenntartását, állami finanszírozású várossá fog válni egy megyeszékhely.

Ez az, amire még nem volt példa.

Igen, és ennek a reális veszélye fennállt egy olyan szituációban, amikor a városnak a felvehető éves hitelkeretét 200 millió forintra lecsökkentették a korábbi 800-ról.

Ekkor érkeztünk el ahhoz a roppant érdekes naphoz, amikor 2023. június 21-én a rendkívüli közgyűlés, Ács Rezsőtől sikeresen visszavette az önjáró szolgálati Skodát. Gondolom, az a helyzet már közismert, hogy a polgármester bent volt a hivatalban, a Skoda meg magától eljárkált a polgármesteri hivatal elől. Jót is röhögtünk rajta, hogy úgy tudtuk, hogy eddig csak a Tesla gyártott önjáró kocsikat.

Június 21-én érkezett felhívott telefonon, Bomba Gábor frakcióvezető úr, hogy azonnal rohanjak be az aljegyzőhöz. Kihez? Hát most dr. B. Gy. az aljegyző. Gond van? Mi történt?

Az hogy Ács Rezsőtől ugyan megszabadultunk, de reális annak a veszélye, hogy minden módszert meg fog mozgatni, minden lehetőséget ki fog használni ahhoz, hogy valamilyen módon visszatérjen. Két órával később már ott találtam magamat az aljegyző irodájában, ahol azt az utasítást kaptam, hogy Ács Rezső és Posta Zoltán innentől kezdve csak ügyfélfogadási időben jöhetnek be a hivatalba, állampolgári ügyeiket intézni.

Oké, és ezt jogilag hogyan szeretnék? Mert minden dokumentumom megvan az ilyen feladatok elvégzéséhez, április végével frissen kiváltottam egy erkölcsi bizonyítványt is. Hogyan szeretnék ezt az egészet?

Magyarán: közvetett, kerülő úton a helyi Fidesz engem kért fel rá, hogy én, Sávoly Dániel a radikális baloldali MSZP-párttag ellenzéki, fizikailag védjem meg a Polgármesteri Hivatal amúgy fideszes dolgozóit a fideszes, leváltott Ács Rezső polgármester bosszújától, illetve egy esetleges ostromától vagy puccsától. Én a kérésnek eleget tettem.

Ez a városházán történt?

Igen, ez konkrétan a Polgármesteri Hivatalban. A Városházán.

Tehát nem a Vármegyeháza, hanem azzal szemben.

Igen.

Gyönyörű.

Én a parancsnak eleget tettem, aznap be is mentem, a szerződést megírtuk (igazság szerint már kitöltve várt), másnap fel is vettem a szolgálatot, és június 22-től június 30-ig sikeresen elláttam a Városháza védelmét. Volt egy érdekes eset, amit csak később erősítettek meg. A csütörtöki közgyűlés első része zárt volt, ezen Zaják Rita végig jelen is volt. Utána távozott. Kis idő elteltével visszaérkezett, bejött, de a fotocellás ajtón nem jött keresztül. A főkaput kinyitotta, joga van hozzá, mint minden polgárnak, bejött, telefonált legalább egy-két percet, és utána ment be a már nyílt közgyűlésre, ahol előadta magát. Ez lényegtelen, a fontos infót Gulyás Róbertől tudom: azt, hogy nem egyedül volt Zaják Rita.

Elmondása szerint és informátorai szerint az Ács Rezsőék kocsival érkeztek, és kint vártak, hogy Zaják Rita adja le nekik a helyzetjelentést. Mert már ment az a pletyka, hogy egy független biztonsági őrt kértek fel a városháza védelmére, ment ez a szóbeszéd, pletyka a városban, de így konkrétan meg is tudtak róla győződni.

Azt többen is mondták, hogy egy olyan személy látja el az intézmény védelmét, aki nettó négy éve hadban áll Ács Rezsővel, akit konkrétan, ahogy Bomba Gábor egy 2020-as velem kapcsolatos megnyilvánulása alapján úgy emlegetnek, hogy „se megvesztegetni, se megfélemlíteni nem lehet”. Aki a végsőkig lojális, tudták jól, hogy velem nem fognak tudni mit kezdeni, hogy nem félek tőlük, nem is tudnának megvenni, és elég valószínű, hogy a jog minden eszközével fellépek ellenük.

Technikailag most június 30-ig tartott ez a megbízatás. Június 30-án, pénteken volt egy telefonbeszélgetésem az aljegyzővel, dr. B. Gy.-vel, és mondta, hogy valóban hatalmas segítség volt a személyem, az, hogy tisztában voltak azzal, hogy ki látja el az intézmény védelmét.

Igen. Megvédte a Fideszt a Fidesztől.

Ez az élet jó poénja, erre nem tudok mit mondani. Nem hittem volna, hogy ezt meg fogom érni.

Hát ezt azért én sem. A másik dolog, hogy azért lehetett rá szükség, mert ha valaki, ők aztán tudták saját magukról, hogy mire képesek.

Igen. Illetve tudták, hogy van egy olyan ember, aki a végsőkig harcolni fog ellenük.

Tehát, hogy érzi? Érdemes volt ilyen sok évig harcolni?

Igazság szerint még 2021-ben fogalmaztam meg egy tézist. Minél nagyobb rajtam a nyomás, minél jobban támadnak, annál fanatikusabban állok ellen. Nem az az embertípus vagyok, akit ha támadás ér, akkor rögtön meghátrál, próbál menekülni. Konkrétan teljesen átkattant az agyam, a gondolkodásom és egész életvitelem – egyfajta harci üzemmódban élek 2021 tavaszától kezdve. Én folyamatosan készen álltam arra, hogy ennek bármilyen végkimenetele lehet. Folyamatosan úgy viszonyultam ehhez az egész helyzethez, hogy nem érdekel, hogy velem mi lesz, nem érdekel, hogy velem mi fog történni, de tudom, hogy mi, hogy kik ellen harcolok, és tudtam jól, hogy ha én nem állok ebbe bele, más nem fog helyettem. Maximálisan tisztában voltam vele, hogyha nem mi, akkor ki, ha nem én, akkor helyettem kik fogják ezt végigvinni? Nyilván ismerős azt a Martin Niemöller idézet, hogy amikor a nácik először a kommunistákat vitték el, nem szóltam érte, mert hát nem voltam kommunista.

Igen, igen, hogyne, természetesen.

Maximálisan tisztában voltam vele, hogy itt konkrétan már értem jöttek el. Viszont egyszerűen képtelen voltam arra, hogy elmeneküljek. Normális ember azt csinálta volna már vagy 2021 májusában a jogtalan kirúgás után, vagy legkésőbb a 2022-es áprilisi vereség után, hogy azonnal elhagyja az országot. Egyszerűen képtelen voltam rá. Tudtam, hogy itt harc van, tudtam, hogy itt szükség van rám, tudtam jól, hogy számítanak rám. Nem önmagamért csináltam ezt. Ezt konkrétan a magyar népért csináltam, az emberekért csináltam végig ezt az egész cirkuszt, hogy ne mondhassák azt soha, ne mondhassa azt senki, hogy az igazságtalanság, a jogtalanság lehet innentől kezdve a norma, hogy ne történhessen meg mással az, ami velem megtörtént, hogy politikai okok miatt kivágják a munkahelyéről, hogy konkrétan folyamatosan megpróbálnak belenyúlkálni egy jogszerű munkaügyi perbe. Konkrétan azért küzdöttem végig én ezt a négy éves, szakadatlan harcot, cirkuszt Ács Rezső és a helyi Fidesz ellen, hogy más embernek ne kelljen egy ilyen rémálomba belekeverednie. Nem csak önmagamért. A magyar népért. Ennyivel tudnék rá válaszolni. Nekem emberileg, nem érte meg. Ez alatt a négy év alatt mondhatni teljesen sikerült tönkremennem idegileg, hozzáteszem, a magánéletembe sorozatosan belezavart ez az egész dolog, de tudtam jól, hogy itt nem egyénekről van szó, nem énrólam. Itt a magyar emberekről, a dolgozó emberekről van szó. Itt a szabad véleménynyilvánításról, a jogegyenlőségről, szabadságról, az emberek egyéni szabadságáról van szó. Ezért küzdöttem végig az egészet. Kicsit különösen hangozhat, de lényegében úgy éreztem végig, hogy jól tettem, mikor képes voltam ’19-ben belevágni ebbe az egészbe úgy, hogy akkor még senki nem állt mögöttem. Konkrétan úgy vittem vásárra a bőrömet, hogy senki nem volt mögöttem. 2021-től kezdve már sokan támogattak, nem hagyhattam cserben őket.

Eddig tart egyelőre a szekszárdi Odüsszeia, és nem könnyű levonni belőle a tanulságot. A mérleg egyik serpenyőjében ott sorakoznak a hihetetlen mértékű visszaélések, hatalmaskodások, jogsértések, a másikban a példa, hogy ha akad bátor ember, aki ezekkel szembeszáll, meginoghat a polgármester széke is, de a korrupcióra épülő rendszer is mindenestől. Akit tegnap még hájjal kenegettek „érdemei” miatt, ma leeshet a magas polcról, aki tegnap élet és halál (de leginkább sok pénz) ura volt, mára elveszítheti mindenét.

Csak hát – akad bátor ember? Szekszárdon akadt, de még így is évekbe telt, míg megbukott a polgármester és klikkje, nem csak a cikksorozatban említett ügyek miatt, bár azoknak is komoly része volt a végkifejletben. Meg persze magának a várost vezető, jó ideig egy trükk révén fideszes többségű testületnek, akik hibás döntéseikkel a bukás legfőbb előidézői voltak. De az is biztos, hogy nem csak Sávoly Dániel története ilyen hajmeresztő, sok hasonlónak kellett történnie, és nem csak Szekszárdon, hanem mindenhol, az egész országban.

Talán, ha a korrupt rendszer többi kárvallottja is kiállna és elmondaná a magáét, tisztábban látnánk, jobban értenénk mi történt ezzel az országgal az elmúlt tizenhárom évben.

Csak ahhoz bátorság kell. Anélkül nem megy.

Bátorság kerestetik.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása