Ma még mindenképpen Jevgenyij Prigozsin halálának következményeivel kell foglalkoznom, és hozzá kell tennem, hogy hosszú ideig nem lesz mód arra, hogy erről az eseményről megfeledkezzünk, de most már elsősorban a katasztrófa utóéletéről lesz szó, és arról, hogy mi lesz a Wagner afrikai tevékenységével, sőt, általában az orosz jelenléttel ezen a kontinensen.

Egyelőre azonban lássuk a Prigozsinnal kapcsolatos hírek összefoglalóját szokás szerint az ISW napi jelentése alapján.

Vlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 24-i, Jevgenyij Prigozsin halálával kapcsolatos megjegyzései megalapozták a Kreml által jóváhagyott narratívát az ügyben, és az orosz kormánytisztviselők, a Kremlhez kapcsolódó szervezetek és az orosz információs tér augusztus 25-én is ezt az irányvonalat követte. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elítélte azokat a feltételezéseket és állításokat, amelyek szerint Putyinnak köze volt Prigozsin halálához, és „abszolút hazugságnak” nevezte őket. Peszkov kijelentette, hogy még nincsenek hivatalos törvényszéki adatok Prigozsin haláláról, és azt állította, hogy Putyin az elmúlt napokban nem találkozott Prigozsinnal a Kremlben. Ramzan Kadirov csecsen köztársasági vezető tükrözte Putyinnak a Wagnerrel és Prigozsinnal kapcsolatos egyes megfogalmazásait, amikor kijelentette, hogy Prigozsin „kétségtelenül nagyban hozzájárult” az ukrajnai orosz háborús erőfeszítésekhez. Az orosz információs tér nagyrészt követte a Kreml által jóváhagyott narratívát, és továbbra is tartózkodik attól, hogy a Kremlt a repülőgép-szerencsétlenséggel hozza összefüggésbe.

Az orosz információs tér néhány prominens hangja azonban feltűnően eltért a Putyin által kialakított narratívától. Alekszej Djumin, Putyin egykori testőre és jelenlegi tulai területi kormányzó kijelentette, hogy „meg lehet bocsátani a hibákat, sőt a gyávaságot is, de az árulást soha”, és azt állította, hogy Prigozsin és a Wagner-csoport alapítója, Dmitrij Utkin nem voltak „árulók.” Djumin kijelentése arra utal, hogy a Wagner június 24-i lázadása valójában nem volt lázadás. Egyes orosz források Djumint a lázadás után Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter lehetséges utódjaként emlegették, míg Putyin nyilvánosan is hangoztatta, hogy Sojgu továbbra is meghatározó pozíciót tölt be.

Alekszandr Hodakovszkij, az orosz „Vosztok” zászlóalj parancsnoka augusztus 25-én kijelentette, hogy egyes csoportok forrásai, kivéve a bebörtönzött lelkes nacionalista Igor Girkint, megpróbálják Prigozsin halálát felhasználni az orosz hatóságok lejáratására, hogy instabilitást szítsanak, és azzal érvelt, hogy ezek az állítólagos lejárató kampányok az Oroszországon belüli bizonytalanság jelei. Hodakovszkij Prigozsin augusztus 23-i halálát követően Girkin szabadon bocsátását követelte azzal az indokkal, hogy több (feltehetően jó) emberre van szükség Oroszország védelméhez. Girkin hivatalos Telegram-fiókja augusztus 24-én közzétett egy nyilatkozatot tőle az ügyvédjén keresztül, amelyben Girkin azt állítja, hogy Prigozsin repülőgép-szerencsétlensége az Oroszországon belüli nyugtalanság elmélyülését jelzi – tükrözve Hodakovszkij panaszát. Girkin azt is állította, hogy „a 90-es évek visszatértek”, arra utalva, hogy Putyin széleskörű erőfeszítése, hogy a Szovjetunió bukását követő káoszt és gengszterizmust követően helyreállítsa a rendet Oroszországban, kudarcot vallott – ez közvetlen támadás Putyin állítólagos legitimitásának egyik központi tétele ellen.

Alekszandr Lukasenka belorusz elnök augusztus 25-én nyilatkozatot adott ki Prigozsin halálával kapcsolatban, amely valószínűleg a Kremlhez fűződő kapcsolatának és a belföldi ellenőrzés fenntartásának kiegyensúlyozását célozta, ugyanakkor közvetlenül ellentmondott a Kreml és Prigozsin között általa közvetített alkura vonatkozó korábbi nyilatkozatainak. Az ISW tegnap tévesen azt jósolta, hogy Lukasenka tartózkodni fog attól, hogy nyilvánosan beszéljen Prigozsin haláláról, hogy elkerülje a Kremllel szembeni feszült helyzetének súlyosbodását. Úgy tűnik, hogy Lukasenka valószínűsíthetően a szuverén vezetés látszatának fenntartása miatt fontosabbnak tartotta ezeket az aggodalmakat. Lukasenka azt állította, hogy a Wagner továbbra is az általa és Prigozsin által az elmúlt hónapokban kiépített rendszer szerint fog működni Belaruszon belül, és hogy a Wagner 10.000 fős személyzete néhány napon belül az országban lesz. A Wagner-kontingens létszáma Belaruszban az elmúlt hetek folyamán állítólag csökkent, valószínűleg a Kreml és az orosz védelmi minisztérium nyilvánvalóan sikeres erőfeszítéseinek köszönhetően, hogy meggyengítsék a Wagnert.

Lukasenka közvetlenül reagált a műholdfelvételekre, amelyek azt mutatják, hogy a Belaruszban lévő Wagner-táborban a sátrak akár egyharmadát is lebontották az előző hónapban, és azt állította, hogy a Wagner és a belarusz tisztviselők csak a felesleges sátrakat bontották le, amelyekre nem volt szükség a Wagner-harcosok várható elhelyezéséhez. Rendkívül valószínűtlen, hogy 10 000 Wagner-harcos érkezik Belaruszba, és az sem hihető, hogy ennyi Wagner-harcosra lenne szükség tanácsadóként és kiképzőként, hogy segítsenek Lukasenkának felépíteni egy meg nem határozott belarusz „szerződéses hadsereget”. Lukasenka rendszeresen megpróbálta magát szuverén vezetőnek beállítani annak ellenére, hogy Oroszország jelenleg de facto megszállva tartja az országot, és valószínűleg azt reméli, hogy ezzel megakadályozza, hogy hazai közönsége úgy tekintse Prigozsin szinte biztos meggyilkolását Putyin részéről, mint a Kreml egyoldalú felmondását a Wagnerrel kötött megállapodásoknak.

Lukasenka a Wagner június 24-i lázadásának véget vető megállapodáshoz vezető tárgyalásokban betöltött szerepét is részletezte. Kijelentette, hogy több telefonbeszélgetés során figyelmeztette Prigozsint és Utkint, hogy a lázadás folytatása a halálukat fogja eredményezni, és ismét úgy állította be magát, mint aki meggyőzte Prigozsint a lázadás befejezéséről. Lukasenka valószínűleg azt remélte, hogy az eredeti megállapodást és a Wagner Belaruszba érkezését annak példájaként tudja kiemelni, hogy képes magas szintű biztonsági döntéseket hozni a Kreml diktátumától függetlenül. Lukasenka támogatta a Kreml narratíváját, miszerint Putyinnak semmi köze sincs Prigozsin „balesetéhez”, elutasította azokat az állításokat, miszerint egy rakéta okozta a repülőgép lezuhanását, és azt is állította, hogy Putyinon keresztül figyelmeztette Prigozsint egy meg nem nevezett merényletkísérletre. Lukasenka megpróbálta felmenteni magát minden felelősség alól, amiért nem védte meg Prigozsint, azt állítva, hogy a biztonsági garanciák soha nem voltak részei a Wagnerrel és a Kremllel folytatott megbeszéléseinek. Lukasenka azonban június 27-én jelezte, hogy Putyin „megígérte” mind Lukasenkának, mind Prigozsinak, hogy Prigozsin és a Wagner nem részletezett „biztonsági garanciákat” élveznek majd Belaruszban.

A Financial Times beszámolt arról, hogy Prigozsin halála után a Wagner-csoport afrikai tevékenységeinek jövője kilátástalan. A Financial Times az ügyet ismerő személyekre hivatkozva azt állította, hogy Prigozsin közelmúltbeli afrikai útjának célja az lehetett, hogy megakadályozza, hogy az orosz fő hírszerzési igazgatóság (GRU) átvegye az irányítást a Wagner afrikai műveletei felett. Ez a jelentés összhangban van az ISW korábbi értékelésével, miszerint Prigozsin valószínűleg az orosz védelmi minisztérium és a Kreml azon törekvéseit próbálta ellensúlyozni, amelyek a lázadást követően a Wagner meggyengítésére és megsemmisítésére irányultak. Az FT arról számolt be, hogy Prigozsin egyik régi ismerőse kijelentette: a Wagner afrikai műveletei valószínűleg nehézségekbe fognak ütközni Prigozsin vezetése nélkül. Az FT egy, az orosz védelmi minisztériumhoz közel álló forrása úgy nyilatkozott, hogy nem valószínű, hogy az orosz hadsereg képes lenne teljes mértékben megismételni a Wagner afrikai műveleteit Prigozsin nélkül, ha az orosz védelmi minisztérium mégis átvenné a Wagner irányítását.

Érdekesen rímel a FT értesüléseire dr. Alex Vines elemzése, melyet a Chatham House részéről a BBC számára fogalmazott meg a Wagner jövőjéről Afrikában. Ő azt állítja, hogy csak egyes afrikai országokban maradhat meg az orosz jelenlét, konkrétan azokban, amelyekben a politikai rendszer – nevezzük nevén, a diktatúra – fennmaradását csakis a külföldi zsoldosok garantálják.

Dr. Vines külön kiemeli a pár nappal ezelőtt közzétett videót, melyen Prigozsin egy puskát szorongatva, katonai egyenruhába öltözve, a háttérben a sivataggal üzenetet küldött Afrikának. Azt mondta, hogy a Wagner-csoport „Oroszországot minden kontinensen még nagyobbá teszi – Afrikát pedig még szabadabbá”. „Igazságot és boldogságot hozunk az afrikai nemzeteknek” – jelentette ki. A videót, amelyet feltehetően Maliban rögzítettek, hétfőn tették közzé. Két nappal később jelentették, hogy a Wagner-vezér egy oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. A Wagner a kontinens több országában is tevékenykedett – leginkább a Közép-afrikai Köztársaságban (CAR) és Maliban. Sok afrikai kormány számára azonban Prigozsin halálának bejelentése megkönnyebbülést jelent.

Ne feledjük, hogy Prigozsin a fájdalmas múltra emlékeztette Afrikát. A hidegháború csúcspontján, és különösen röviddel a kontinens függetlenné válása után a zsoldoscsapatokat rendszeresen használták a polgárháborúk kirobbantására és az azt követő erőszakos cselekmények befolyásolására.

Tekintsünk néhány példát. Ott volt Callan ezredes Angolában; Bob Denard a kongói Katangában és később a Comore-szigeteken; az „őrült” Mike Hoare Katangában és később a Seychelle-szigeteken; az amerikai Robert Mackenzie Sierra Leonéban és a brit Simon Mann 2004-es sikertelen „szervezett rendszerváltási” missziója Egyenlítői-Guineában: mindezek már a történelem kellemetlen eseményei közé tartoznak.

Prigozsin és a Wagner azonoban az afrikaiak számára inkább a brit imperialista Cecil Rhodeshoz hasonlít, aki a vagyonszerzésre törekedett. És valóban: a Wagner afrikai jelenlétét vérre és kincsre építették – az értékes erőforrásokhoz való hozzáférést biztosító szerződéseket a katonai támogatásért cserébe kötötték. Még csak új sem volt a vállalkozás: több mint 20 évvel ezelőtt hasonló katonai magáncégek (PMC-k) működését láthattuk: ilyen volt a Sandline International Sierra Leonéban és az Executive Outcomes Angolában. Ezek a vállalatok biztonságot és képzéseket nyújtottak, cserébe a bányák, az olaj és más természeti erőforrások kezeléséért cserébe. Sikerük finoman fogalmazva is erősen változó volt.

Amint a Wagneré is: a mozambiki vállalkozásuk bizony kudarcot vallott. De a Líbiában, Szudánban, Maliban és Közép-afrikai Köztársaságban folytatott műveleteik is vegyes eredményeket hoztak. A Wagner legnagyobb katonai sikere valószínűleg az, hogy az elnökség pretoriánus őrségeként tevékenykedett, és meghiúsított egy katonai puccsot a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban.

Az alakulat legnagyobb kudarcát valószínűleg Mozambikban szenvedte el. A Wagner 2019 szeptemberében települt oda felkelés elleni műveletek céljából, de mivel októberben egy baráti tűzharc során megölték hét tagját és a mozambiki különleges erők 20 tagját, ezért 2020 elején kivonultak.

A Wagner álhírekbe és trollkodásba, befolyásszerzésbe való befektetései, amelyek a nyugat-afrikai nyugatellenes érzelmek elmélyülését ösztönzik, sikeresebbek voltak, mint a madagaszkári, mozambiki vagy zambiai választások megnyerésére irányuló erőfeszítései.

Jelenleg katonai szempontból Szudánban és Maliban a legaktívabbak. A Wagner 2017 óta van jelen Szudánban, ahol biztonsági szolgáltatásokat nyújt és aranybányászati koncessziókat felügyel. Az amerikai pénzügyminisztérium állítása szerint a Wagner az utóbbi időben föld-levegő rakétákkal is ellátta a szudáni kormányerőket.

2021 szeptemberében a mali junta biztonsági megállapodást kötött a Wagnerrel 1000 főnyi állomány telepítéséről, havi 10,8 millió dollár (8,6 millió font) költséggel. A Wagner-csoport terrorelhárítási teljesítménye nem volt kielégítő, és állítólag súlyos emberi jogi visszaéléseket követtek el, különösen Mali középső részén.

Bár a csoport mali bevetése bírálatokat váltott ki a régió és az Afrikai Unió (AU) részéről, a Wagner mégis igyekezett kiterjeszteni műveleteit Burkina Fasóra. Egy 2022 végén tett ajánlatot elutasítottak, de Oroszország továbbra is környékezi a juntát, amelynek vezetője, Ibrahim Traore százados idén júliusban részt vett a második orosz-afrikai csúcstalálkozón Szentpéterváron. Burkina Faso egyike annak a hat afrikai országnak, amely ingyen kap gabonát Moszkvától.

Nem sokkal a 2022. szeptemberi burkina fasói puccs után, amelynek eredményeként Traore kapitány átvette a katonai kormányt, Prigozsin „szülőföldje igazán bátor fiának” nevezte őt. Sőt, a Wagner-vezér jó hírként üdvözölte a nigeri katonai puccsot is idén júliusban, és felajánlotta harcosai szolgálatait a rendteremtéshez.

Csakhogy a júniusi sikertelen oroszországi felkelés nyomán azonban veszélybe került a Wagner afrikai műveletei feletti uralma. Vlagyimir Putyin elnök szerint Prigozsin a halála napján tért vissza Afrikából Oroszországba, és Moszkvában orosz tisztviselőkkel találkozott. Úgy tűnik, hogy a Wagner afrikai portfólióját próbálta megóvni a Kreml teljes átvételétől.

A zsoldosokkal szembeni pánafrikai megbotránkozás akkor kezdődött, amikor azok az 1960-as évek dekolonizációs konfliktusaiban aktívvá váltak. 1977-ben Libreville-ben aláírták a zsoldosokról szóló afrikai egyezményt, amely 1985 áprilisában lépett hatályba.

2022 februárjában az Afrikai Unió politikai ügyekért, békéért és biztonságért felelős biztosa, Bankole Adeoye „a zsoldosok teljes kizárását követelte az afrikai kontinensről”.

Lehet, hogy ezek az egyezmények hatástalanok, de egyre több afrikai kormány ellenzi, hogy megismétlődjön a külföldi zsoldosok afrikai földön történő alkalmazása külső hatalmak geopolitikai rivalizálásának folytatására, ami a hidegháború idején történt.

Mozambik rájött, hogy a katonai magánvállalkozók alkalmazása nem volt elég hatékony, és Ruandához fordult segítségért.

Filipe Nyusi mozambiki elnök arra a következtetésre jutott, hogy hatékony, fegyelmezett katonaságra van szükség a saját fegyveres erőinek támogatására, és a ruandai védelmi erők (RDF) sikerrel jártak, jelentősen csökkentve a felkelést.

A Szahel-övezetben romló biztonsági helyzet azt is eredményezte, hogy Bola Tinubu nigériai elnök nyugat-afrikai szövetségeseivel együtt terveket dolgozott ki egy regionális készenléti erő – valójában egy regionális terrorizmusellenes és puccsellenes erő – felállítására. Az afrikaiak által vezetett és tervezett biztonsági kezdeményezések a zsoldosok kifejezett elutasítását jelentik.

De a térségben, Maliban, Burkina Fasóban és most Nigerben működő katonai kormányok számára az orosz fegyveresek vonzó alternatívát jelenthetnek.

Ha a Wagner, vagy más feltörekvő orosz zsoldoscsoportok fennmaradnak, akkor egyre inkább a puccsista rezsimekre korlátozódik a zsoldos-piac, amelyek őket a végső megoldást jelentő biztonsági alakulatként használják.

Ha jobban belegondolunk, világos, hogy ez azt jelenti: Afrikában csak a katonai diktatúrákban van szükség az európai zsoldosokra, nem is feltétlenül lényeges, hogy pont a Wagner kötelékében szolgáljanak vagy oroszok legyenek – és már nincs is olyan sok junta a kontinensen. Ráadásul az arrafelé kifejezetten aktív módon terjeszkedő Kína sem örül az orosz befolyás növekedésének, így elmondható: az afrikai orosz jelenlét igen gyenge lábakon áll, és Prigozsin halála, a Wagner meggyengülése miatt valószínűleg nincs is komoly jövője.

Egy még meg sem született birodalom omlik össze a szemünk láttára – de omoljon is, mindenki jobban jár így.

Szele Tamás