Kiirthatatlan a legenda, mely szerint az orosz – jelenleg természetesen nemzeti és kapitalista alapú – gazdaság prosperál, az ország épül, szépül, gazdagodik és mindenki egyre jobban érzi magát (ezt körülbelül az első ötéves terv, sőt, nem kizárt, hogy Rettegett Iván óta állítják, és még mindig akad, aki elhiszi). Akkor most nézzük meg, hogyan is néz ki az orosz szabad versenyre alapuló kapitalizmus.

Ha azt mondom, hogy sajátosan, eufemizmussal éltem. A kérdést egy példán keresztül a kiváló Andrej Szoldatov – Irina Borogan szerzőpáros világítja meg, a CEPA hasábjain.

Egy olyan országban, amelynek vezetése látszólag csillapíthatatlan vággyal tagadja meg polgáraitól az információt, kissé meglepő volt Oroszország szeptember 20-i bejelentése, miszerint mégsem blokkolja a YouTube-ot azok elől a milliók elől, amelyeknek szüksége és igénye van rá.

Makszut Sadajev, az orosz internetpolitikáért – végső soron – felelős digitális fejlesztési miniszter és a biztonsági szolgálatokhoz mindig is nagyon közel álló, prominens parlamenti képviselő, Alekszandr Hinstejn biztosította a nyilvánosságot, hogy a kormány nem készül bezárni a YouTube-ot (ellentétben az összes független médiummal és néhány más, külföldi tulajdonú digitális szolgáltatással, mint például a Facebook és a Twitter.)

„Elmondható, hogy a YouTube és a WhatsApp blokkolásának kérdése nincs napirenden” – mondta Sadajev újságíróknak a kazanyi Digitális Hét fórumán tartott kérdezz-felelek során.

Hinstejn viszont azt ígérte, hogy a YouTube-ot addig nem blokkolják, amíg Oroszország nem épít egy teljes értékű helyettesítő szolgáltatást, ily módon elismerve, hogy nincs megfelelő helyi alternatívája a YouTube-nak.

Megjegyzései egy akut sebezhetőségre világítanak rá: a YouTube orosz analógja még nem készült el, és nem Hinstejn az egyetlen, aki felteszi a kérdést, hogy mi okozta a kínos késedelmet.

A felszínen minden feltétel adott volt: Oroszország azon kevés országok egyike, ahol a helyi internetes platformok sikeresen versenyeznek a globális platformokkal. Az ország nagyjából a Google indulásával egy időben fejlesztette ki saját keresőmotorját, a Yandexet. A Vkonakte (később VK-ra rövidült), a Facebook orosz nyelvű analógja mindig is sokkal népszerűbb volt Oroszországban, mint az eredeti.

Számos kísérlet vallott azonban kudarcot egy olyan videomegosztó szolgáltatás elindítására, amely felváltaná a barátságtalannak tartott és a Kreml médiáját blokkoló YouTube-ot.

A Kreml 2014 óta, amikor a Krím elcsatolása után nyugati szankciókat vezettek be, arra ösztönzi az orosz technológiai cégeket, hogy tervezzenek működőképes YouTube-helyettesítőt. Azóta több helyi szolgáltatás is megjelent, de nem sikerült megnyerni a bloggereket és a felhasználókat.

A legutóbbi kísérletre szeptember elején került sor, amikor a VK (amely többségi tulajdonosa egy állami biztosító) elindította a VK Video nevű új tárhelyszolgáltatást. A nagyszabású reklámkampány ellenére azonban a VK Video megbukott. Az oroszok többsége még mindig a YouTube-ot részesíti előnyben.

A kudarc egyik fő oka a Kreml, és különösen annak káderpolitikája. Putyin és barátai már több mint 70 évesek, és sokuknak felnőtt gyermekeik vannak.

De az utódlás és a tehetségek kiválasztása nem olyan játék, amiben az orosz elit jól teljesítene. A bürokraták számára mindig is rémálom volt, hogyan találjanak az öreg gárdának megfelelő vezető-utódokat; mit kezdjenek a gyermekeik elkerülhetetlenül magas elvárásaival; és hogy találjanak-e vagy hol találjanak friss vért, új erőket a régi rendszerekbe (a valódi verseny mindig is kizárt volt.).

Sztálin egyszerűen tömegesen kiirtotta a bürokratáit; utódai regionális megközelítést alkalmaztak, olyan embereket juttatva magas pozíciókba, akiket ismertek a régiójukból, ahonnan jöttek – Gorbacsov Sztavropolból hozta a környezetét, Jelcin Szverdlovszkból toborozta az embereit, Putyin pedig Szentpétervárról importált tisztviselőket és titkosügynököket. Amikor egy orosz vezető túl sokáig maradt hatalmon, mint Brezsnyev, a régi barátai és a gyerekeik olyan mértékben elrontották a rendszert, hogy az működésképtelenné vált.

Putyin még Brezsnyevnél is hosszabb ideje van hatalmon (23 éve, szemben a 18 brezsnyevi évvel), és ugyanazokkal a generációs problémákkal kell szembenéznie.

Nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy nem bízhat kulcsfontosságú kormányzati pozíciókat egyszerűen régi barátainak gyermekeire. De hajlandó volt néhányukat az internetes óriáscégek élére helyezni. És ez a politika az, amiben a Kreml egy kulcsfontosságú területen, egy kritikus időszakban kudarcot vallott.

A Krím 2014-es annektálását követően a VKontakte (ma VK), a legnépszerűbb közösségi médiahálózat Oroszországban és Ukrajnában egyaránt gazdát cserélt. A Kreml felháborodott azon, hogy a VK alapítója, a fiatal csodagyerek Pavel Durov nem volt hajlandó megosztani az ukrajnai VK-felhasználókra vonatkozó adatokat az FSZB-vel.

Durov elhagyta az országot, és 2014 szeptemberében egy bizonyos Borisz Dobrodejev lett az új vezérigazgató. Ő az orosz médiatestület egyik leszármazottja; apja, Oleg a televíziós óriás, az Összoroszországi Állami Televízió és Rádió műsorszóró vállalat vezetője volt.

A fiatalabb Dobrodejevet a hivatalos verzió szerint azért választották ki, mert a videótartalmak szakértőjének tartotta magát. Több éven át keményen próbálkozott, hogy a VK rendszerén belül egy népszerű videószolgáltatást építsen ki. Ez nem sikerült.

2021-ben Borisz Dobrodejevet egy másik fontos család sarja váltotta fel: Vlagyimir Kirijenko, aki Szergej Kirijenkónak, az elnöki adminisztráció első vezetőhelyettesének a fia.

Az ifjabb Kirijenko vezetése alatt a VK a YouTube nehezen megoldható helyettesítésén fáradozott. Idén tavasszal a vállalat megkezdte a Google infrastruktúráját helyettesítő országos tartalomszolgáltató hálózat kiépítését – ugyanazzal a céllal –, hogy felkészüljön arra, hogy a YouTube pótlékává váljon, amikor eljön az ideje annak, hogy elérje a Kreml célját, a Google videószolgáltatásának blokkolását.

Szeptemberben pedig, amikor a VK hivatalosan is elindította a YouTube alternatívájaként a VK Videót, a vállalat egy másik Kreml-közeli szilovik fiát emelte vezetővé – Sztyepan Kovalcsukot, aki Jurij Kovalcsuk milliárdos bankár dédunokaöccse, és Putyin nagyon közeli barátja. Sztyepan mostantól a VK összes közösségi média- és médiatartalom-projektjét vezeti, beleértve a VK Video-t is.

Talán ez átalakító erejűnek bizonyul a VK Video számára, és talán az orosz elit végre olyan megoldást talál, amely kielégíti a rendszert. Talán. Az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy egy újabb Kreml-közeli család újabb sarjának bedobásával nem biztos, hogy sikerül utolérni a már meglévő internetszolgáltatás népszerűségét.

Ha nem, akkor sok más, kiváló Kreml-kapcsolatokkal rendelkező sarj lesz hajlandó beszállni a küzdelembe.

Ilyen az orosz szabad verseny. Nem szabad és nem verseny.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Kreml a legfrissebb hírek szerint valóban az ország leválasztását tervezi a világhálóról és belső hálózattal szeretné azt pótolni, mégpedig rövid időn belül, elképzelhető, hogy az Oroszországi Föderáció lakossága videomegosztó nélkül marad.

Ez viszont elégedetlenséget fog kelteni. Csak ha az ország hermetikusan lezárja információs határait, erről nehéz lesz tudomást szerezni a világ többi részén.

Mindenesetre ne tessék irigyelni az állítólag virágzó orosz vállalkozásokat. Ilyenek és ilyen helyzetben vannak.

Szele Tamás