A sajtószakma évek óta tart attól, ami lassan kezd bizonyossá válni: a Szilícium-völgy lemond a hírekről, és ez alapjaiban rázza meg az amúgy is instabil világsajtót. A hírügynökségek pillanatnyilag igyekeznek alkalmazkodni a kiadók és a technológiai platformok közötti, régóta tartó, ellentmondásos kapcsolat legújabb töréseihez. Ezt a válságot a The New York Times járta körül.

Campbell Brown, a Facebook vezető hírigazgatója ebben a hónapban közölte, hogy elhagyja a vállalatot. Az immár X néven ismert Twitter napokkal később eltávolította a szalagcímeket a platformról. Az X versenytársának számító Instagram Threads alkalmazás vezetője megismételte, hogy közösségi hálózata nem fogja terjeszteni a híreket.

Még a Google is – amely az elmúlt 10 évben a hírügynökségek legerősebb partnere volt – egyre kevésbé bizonyul megbízhatónak, ami miatt a kiadók egyre óvatosabbak a keresőóriásra való támaszkodással kapcsolatban. A vállalat két közelmúltbeli átszervezés során elbocsátotta a hírekkel foglalkozó munkatársakat, és egyes kiadók szerint a Google-tól érkező forgalom is visszaesett.

Ha eddig nem volt egyértelmű, most már egyértelmű: a nagy online platformok szakítanak a hírekkel.

A legnagyobb technológiai cégek egyes vezetői, például Adam Mosseri az Instagramnál, egyértelműen kijelentették, hogy a hírek elhelyezése az oldalukon gyakran több gondot okoz, mint amennyit megér, mert polarizált vitákat generál. Mások, mint Elon Musk, az X tulajdonosa, megvetésüket fejezték ki a mainstream sajtó iránt. A kiadók, úgy tűnik, beletörődtek abba, hogy a nagy technológiai cégek forgalma nem fog visszatérni a régi kerékvágásba.

Még a kiadók és a technológiai platformok közötti, régóta tartó, ellentmondásos viszonyban is kiemelkedik a legújabb törés - és a következmények a híriparra nézve igen súlyosak.

Sok hírszolgáltató cég a túléléséért küzdött, miután a techcégek több mint egy évtizeddel ezelőtt felforgatták az iparág üzleti modelljét. Az egyik mentőöv a Facebookhoz és a Twitterhez hasonló oldalakról érkező forgalom – és ezzel együtt a hirdetések elhelyezése – volt.

Most ez a forgalom eltűnőben van. A Similarweb adat- és elemzőcég szerint 2020 szeptemberében az Egyesült Államokban a vezető híroldalak webes forgalmának mintegy 11,5 százaléka származott közösségi oldalakról. Idén szeptemberre ez 6,5 százalékra csökkent.

„Az amúgy is nehezen kezelhető üzleti modellben bekövetkező zavar valós” – mondta Adrienne LaFrance, a The Atlantic ügyvezető szerkesztője egy interjúban. LaFrance megjegyezte, hogy bár a közösségi oldalak forgalma mindig is ingadozott, az elmúlt 12-18 hónapban tapasztalt visszaesés súlyosabb volt, mint amire a legtöbb kiadó számított.

„Ez egy poszt-közösségi világháló” – tette hozzá.

A Facebookot, az Instagramot és a Threads-t birtokló Meta szóvivője nem kívánt nyilatkozni. Elon Musk és Linda Yaccarino, az X vezérigazgatójának szóvivője nem válaszolt a megkeresésre.

Jaffer Zaidi, a Google globális hírpartnerségekért felelős alelnöke közleményében azt mondta, hogy a vállalat továbbra is prioritásként kezeli, hogy „értékes forgalmat biztosítson a kiadóknak és támogassa az egészséges, nyílt webet”.

Nem így indult a dolog. A fogyasztói internet nagyjából 20 évvel ezelőtti térhódítása során az olyan vállalatok, mint a Google, a Facebook és a Twitter felkarolták az újságírást, és a hagyományos médiavállalatok cikkei megjelentek a platformjaikon.

„Minden internetes platformnak felelőssége van abban, hogy megpróbáljon segíteni a hírek finanszírozásában és partnerségek kialakításában” – mondta Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója egy interjúban a News Corp vezérigazgatójának néhány évvel ezelőtt, amikor még a lapkiadóknak próbált udvarolni.

Mind a Facebook, mind a Twitter eljátszott a hírek támogatására irányuló kezdeményezésekkel a platformjaikon. 2019-ben például a Facebook bevezette a Facebook News-t, egy olyan lapot, amelyen az olvasók az általa fizetett partnerkiadványoktól származó hírszolgáltatásokat találhatnak. A Twitter is kísérletezett partnerségekkel, 2021-ben az Associated Press-szel és a Reuters-szel szövetkezett a félretájékoztatás kezelése érdekében.

Ezek az erőfeszítések azonban rövid életűek voltak. A Facebook News már nem létezik, és Brown asszony, a hírszolgáltatási tevékenységet vezető igazgató bejelentette távozását. Mióta Musk közel egy évvel ezelőtt megvásárolta a Twittert, olyan változtatásokat vezetett be, amelyek a hagyományos médiát háttérbe szorították az oldalon, többek között nem jelenítette meg a cikkek főcímeit a posztokban, és eltávolította az „ellenőrzött” kék pipa jelet azoktól az újságíróktól és közszereplőktől, akik nem fizettek érte. Az olyan platformok, mint a TikTok, a Snapchat és az Instagram elhanyagolható forgalmi számokat generálnak a médiumok számára.

A közösségi médiaplatformokról érkező átirányított forgalom erőteljes csökkenése az elmúlt két évben minden hírszolgáltatót, köztük a The New York Times-t is sújtotta.

A The Wall Street Journal körülbelül 18 hónappal ezelőtt kezdődő csökkenést észlelt, a The Times birtokába jutott szeptemberi munkatársi értekezlet felvétele szerint. „A közösségi algoritmusok és a technológiai óriások kegyelmének vagyunk kiszolgáltatva terjesztésünk legnagyobb részét illetően” – mondta Emma Tucker, a The Journal főszerkesztője a szerkesztőségnek az értekezleten.

Ben Smith, a Semafor főszerkesztője és a The Times korábbi médiarovat-vezetője szerint a webes forgalom már nem „a digitális média legfontosabb mérőszáma”. Szerinte az olyan köztes platformok, mint a SmartNews, az Apple News és a Flipboard egyre fontosabbá válnak a kiadók számára, mivel az olvasók a hiteles újságírás és a több forrás lehetőségének kombinációját keresik.

„Az emberek szeretik, ha sok információforrás áll rendelkezésükre, de nem akarnak egy posztapokaliptikus pusztaságban kutatni, hogy megtalálják őket” – mondta Smith.

Mivel a Meta és az X már nem megbízható, a kiadók egyre inkább a Google-re támaszkodnak. Több mint két évtizede a kisebb és nagyobb kiadók úgy alakítják ki tartalmaikat, hogy a Google keresési eredményei között magasan szerepeljenek, ezt a gyakorlatot keresőoptimalizálásnak nevezik. Ezek a mélyen integrált erőfeszítések magukban foglalják a Google-felhasználók valószínűsíthető lekérdezéseit utánzó másodlagos címsorok létrehozását, a cikkek más oldalakra mutató linkekkel való megtöltését, valamint a forgalom növelésére és a keresőmotorok változásainak nyomon követésére létrehozott csapatok fenntartását.

A Google szerint havonta 24 milliárd kattintást, azaz másodpercenként 9000-et küld a hírszolgáltatók weboldalaira a keresőmotorján és a kapcsolódó híroldalán keresztül.

Bár a Los Angeles Times forgalmának valamivel nagyobb részét kapja az online keresésekből (50-60 százalékot, szemben a korábbi 30-40 százalékkal), a közösségi médiából származó veszteségeket nem tudja pótolni – mondta Samantha Melbourneweaver, a közönségkapcsolatokért felelős főszerkesztő-helyettes.

De még a Google is inog. Néhány kiadó az elmúlt hetekben visszaesést tapasztalt a Google által irányított forgalomban - mondta két imformrátor különböző nagy médiaoldalaktól. Bár a Google továbbra is messze a legfontosabb hivatkozási forgalmi forrás a kiadók számára, ezek az emberek attól tartanak, hogy a visszaesés az elkövetkezendő idők jele.

„Ez változékony” – mondta Melbourneweaver asszony. „A Google a Google igényeiért létezik, nem pedig a mi igényeinkért”.

A Google szeptemberben leépítette hírpartnerségi csapatának néhány tagját, a múlt héten pedig a Google News csapatából akár 45 dolgozót is elbocsátott – közölte az Alphabet Workers Union. (A Google News elbocsátásairól korábban a The Information című technológiai híroldal számolt be).

„Végrehajtottunk néhány belső változtatást a szervezetünk racionalizálása érdekében” – mondta Jenn Crider, a Google szóvivője a közleményben.

A hírpartnerségi csapatot azért hozták létre, hogy megállapodásokat kössön a kiadókkal, partnerségeket alakítson ki, és idővel programokat vezetett be a szerkesztőségek képzésére, a hírtermékek fejlesztésének támogatására és a világ kormányainak felszólításaira való reagálásra, amelyek sürgetik a Google-t, hogy több bevételt osszon meg a hírszervezetekkel.

A The New York Times által áttekintett belső feljegyzés azt írja, hogy a csapat változatos feladatokat fog átvenni. „Meg kellett hoznunk néhány nehéz döntést, hogy jobban felkészítsük a csapatot arra, ami előttünk áll”.

A Google egész évben az MI-vel foglalkozott: márciusban megjelentette a Bard nevű MI-chatbotot, májusban pedig felajánlotta néhány felhasználónak a keresőmotor egy olyan változatát, amely magyarázatokat, verseket és prózát tud generálni a hagyományos internetes találatok mellett. A hírügynökségek aggodalmukat fejezték ki, hogy ezek az MI-rendszerek, amelyek anélkül tudnak válaszolni a felhasználók kérdéseire, hogy azok egy linkre kattintanának, egy napon alááshatják a webhelyeik forgalmát.

Magánjelleggel számos kiadó megvitatta, hogyan nézhet ki a Google utáni forgalmi jövő, és hogyan lehet jobban felkészülni arra, ha a Google MI-termékei egyre népszerűbbé válnak, és tovább temetik a hírkiadványok linkjeit.

LaFrance asszony elmondta, hogy a The Atlantic a saját márkás hírleveleket, a főoldalát és a nyomtatott magazinját népszerűsíti. Június végén a The Atlanticnak több mint 925 ezer fizetett előfizetője volt a nyomtatott és digitális termékeire, ami 10 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest – közölte a vállalat.

„A közvetlen kapcsolat az olvasóközönséggel nyilvánvalóan fontos” – mondta LaFrance asszony. „Nekünk, embereknek és olvasóknak nem szabadna csak három mindenható, figyelemfelkeltő megaplatformhoz fordulnunk, hogy kíváncsivá és informálttá tegyenek minket”."

Hozzátette: „Bizonyos értelemben a közösségi hálónak ez a hanyatlása – rendkívül felszabadító”.

Hát, ki mit nevez szabadságnak, ugyebár, ha mindenemet elveszítem, annyival szabadabb leszek, hogy legalább a pénztárcámra nem kell többet vigyáznom – hiszen vagy nem lesz, vagy üres lesz.

Innen, Magyarországról nézve a mai világsajtóra elég sok veszély leselkedik, melyek mindegyike képes volna tönkretenni. Ezek:

• Az autokratikus rendszerek tevékenysége a valódi, hiteles sajtó ellen. Ebbe ne csak a hatósági zaklatásokat, hackertámadásokat értsük bele, hanem az államilag finanszírozott hírhamisítást és a hírmanipulációt is, mert ez is a valódi sajtó hitelét rontja.

• A techóriások, nagy platformok elfordulása a hírműfajtól, ami két dolognak köszönhető: egyrészt az olvasók azon igényének, hogy ingyen és bérmentve olvassák a saját (és kizárólag a saját) véleményüket a hírek és elemzések között, mivel ezt lehetetlen teljesíteni, elkerülhetetlenek a hitalapú, sarkított viták a politikai kérdésekről. Másrészt annak a ténynek a felismerése, hogy míg a valódi hír drága, utána kell menni, ha úgy alakul, nyomozni, az újságírónak enni, inni, aludni kell, az álhír olcsó, ugyanis még jobb esetben is csak egy has kell hozzá, amire az álhírlapíró ráüt és kitalál valami lehetetlenséget, ráadásul mivel egy szó sem igaz belőle, sokkal szebb, színesebb, kalandosabb történeteket lehet hazudni, nagyobb olvasottsággal, mint a szürke igazság. Ezért az álhír sokkal nagyobb üzlet, mint a valódi, és a techóriásoknak a bevétel számít.

• Az előző veszély már magában hordozza a következő, még nagyobbat: gombamódra terjednek világszerte azok az álhírlapok, amiket még csak nem is ember ír, hanem mesterséges intelligencia, mely nem kér se pénzt, se ételt, nem kell pihennie sem: ha a megfelelő eszközökkel blokkoljuk az MI biztonsági korlátait, az nem fog ragaszkodni az igazmondáshoz sem, és már meg is kaptuk minden laptulajdonos álmát: az ingyen készülő újságot, amit lehet akár ingyen is adni, hiszen csak egy dolog számít belőle: a hirdetési bevétel. Hogy pocsék? Az, meg hazudik is, bár megfelel kapacitási MI arra is képes volna, hogy néhány másodperc alatt bármely felhasználó számára személyre szabott hírlapot generáljon, és így a közönség igényeit is maradéktalanul ki lehetne elégíteni. Csak ez sem lenne sajtó.

Egyszóval, sötét felhők gyülekeznek a világsajtó egén. Háromfelől is közeleg a vihar, és nem sok remény van arra, hogy elkerüljük. Hogy aztán, ha elvonult a nagy idő, mi marad belőlünk, azt csak a jó Isten tudja.

Egyet viszont előre meg tudok mondani. Ha nem lesznek hírek, nem lesz emberi társadalom sem.

Kőkorszaki sem.

Semmilyen sem.

Szele Tamás