Jogos lenne feltenni azt a kérdést, hogy egyáltalán, miért rendezik meg a jövő évi orosz elnökválasztást, hiszen a voksolás pénzbe kerül, és úgyis Putyin fog győzni, valahol 110-160 százalékos arányban, 210 százalékos részvétel mellett. De mégis megrendezik, sőt, már el is kezdődött a választási kampány, melynek eseményeit – és általában az orosz belpolitikai helyzetet – Andrej Percev elemezte a Riddle hasábjain.

(Képünk illusztráció)

Mondjuk az alapkérdésre az a válasz, hogy ez nem választás és nem kampány, hanem kiváló módja annak, hogy egyes bojárok, például Kirijenko, még inkább Putyin kegyeibe férkőzzenek, mások kikerüljenek onnan, és ez sokat számít Moszkvában. De lássuk inkább, hogyan látja az elmúlt hét eseményeit Percev, az orosz sajtó egyik legkiválóbb elemzője!

Virtuális Oroszország

November 4-én a moszkvai Nemzetgazdasági Teljesítmények Szakkiállítása (VNDH)helyet adott a nagyszabású „Rosszija” Nemzetközi Kiállításnak és Fórumnak, mely Vlagyimir Putyin elnökválasztási kampányának legnagyobb eseménye. A kampány hivatalosan még nem indult el, nemhogy hivatalosan bejelentették volna (a jelöltek regisztrációja és jelölése decemberben kezdődik), de a háttérben zajló események már régóta napirenden vannak a hírekben. A VDNH-ban megrendezésre kerülő „Rosszija” Fórum a kampány fő kulisszája, a „Putyin-korszak vívmányainak” kiállítása, amely 2024. április 12-ig tart. Minden régió, szövetségi minisztérium és állami vállalat standot készített hozzá. A legtöbb standon bemutatott „vívmányok” a szó szoros értelmében virtuálisak voltak: a látogatóknak felajánlották, hogy VR-szemüvegen keresztül tekinthetik meg őket, vagy érintőképernyőkön csodálhatják a látványt. Ugyanakkor az eredeti terv szerint a kiállításon részt vevő különböző országos régióknak az infrastrukturális és szociális projektekről kellett volna információkat bemutatniuk, amelyekből kiderül, mennyivel „jobb és vidámabb” lett az élet Putyin vezetése alatt az egyszerű oroszok számára.

A kiállítási tárgyak túlnyomórészt virtuális jellege ellenére a megnyitót megtisztelő hivatalos küldöttség összetétele minden volt, csak nem virtuális, ellenben nagyon is lenyűgöző. A legmagasabb rangú vendég nem más volt, mint Mihail Misusztyin miniszterelnök, a standoknál pedig miniszterelnök-helyettesek is jelen voltak. Szergej Kirijenko – a kiállítás szervezőbizottságának elnöke és a Kreml politikai blokkjának vezetője – szintén megjelent. A díszvendég, Vlagyimir Putyin nem vett részt a megnyitón, bár sajtótitkára, Dmitrij Peszkov megígérte, hogy az elnök valamikor biztosan eljön. Valószínű, hogy az orosz vezető azért nem jött el a kiállításra, mert néhány pavilon még nem volt készen. Putyin egyébként sem szeret kiszámítható lépéseket tenni, még akkor sem, ha a közeljövőben úgyis készül rájuk. A kiállítás megnyitóján való részvétel valószínűleg egy kicsit túl kiszámítható volt. Ráadásul Szergej Kirijenko politikai blokkja azt szerette volna, ha az elnök bejelenti indulási szándékát ezen a kiemelt eseményen, és ezt a médiában próbálták beharangozni. Általában Kirijenkónak sikerül megelőznie Putyin kívánságait, és projektjeivel (pl. személyzeti versenyekkel) elcsábítani őt. De a „Rosszija” fórum esetében Kirijenkót cserbenhagyta előrelátása. A főnök titoktartási vágya az utolsó pillanatig erősebbnek bizonyult, mint politikai menedzserének javaslatai.

A kiállítással kapcsolatos helyzet megmutatta, hogy Vlagyimir Putyinnak megvannak a saját elképzelései a választási kampányról. Kész megzavarni Kirijenko vezette kormánya politikai blokkjának koherens terveit, és nem habozik, ha arról van szó, hogy nehéz helyzetbe hozza őt. Eddig a regionális hatóságok és állami vállalatok igyekeztek népszerűsíteni részvételüket a kiállításon, mivel nagyszabású eseménynek és lehetőségnek tekintik azt, hogy megmutassák szorgalmukat és hűségüket a szövetségi vezetésnek. Az elnök távolléte azonban jelzésértékű lehet az elit számára: a fórum nem olyan fontos, mint hitték, így rendezvényei háttérbe szorulhatnak. Korántsem biztos, hogy Putyin valóban ezt az üzenetet akarja küldeni: elvégre később bármikor eljöhet a kiállításra, és dönthet úgy, hogy megdicséri azt. Taktikája azonban alkalmas arra, hogy az elnökválasztási kampány döntő pillanatában demotiválja az elitet. Kiderült, hogy Kirijenko a politikai-technikai logika és saját megfontolásai által vezérelt irányvonalat követ, míg az elnök a KGB vagy a titkosszolgálat tipikus, a nyomok eltüntetésére irányuló logikája alapján határozza meg a saját irányvonalát. A Kreml politikai blokkjának nagyon nehéz összekötnie ezeket a vonalakat – és pontokat – az elit számára, és motiválni őket a kampányban való részvételre. Kirijenko megpróbálta ezt megtenni és normalizálni a helyzetet. A „kiállítás szervezői” bejelentették, hogy Putyin márciusban ott fogja elmondani nyilatkozatát. Ezt az információt azonban Dmitrij Peszkov gyorsan cáfolta, és Putyin nyilatkozatának bejelentése eltűnt a média honlapjairól. Az orosz elit szemében a fórum újabb csapást szenvedett. Valószínű, hogy Putyin valóban tervezi, hogy nyilatkozatot tesz a kiállításon, de amint ezek a tervek nyilvánosságra kerülnek, ugyanaz a KGB-s logika arra fogja kényszeríteni, hogy átgondolja ezeket a terveket. Az elnök kezd káoszt teremteni politikai menedzsmentjének terveiben, és ezzel tönkreteszi az általuk tervezett kampány összefüggő logikáját.

Kadirov engedetlensége

Ramzan Kadirov, Csecsenföld vezetőjének viselkedése szintén hozzájárulhat az általános zűrzavarhoz. Továbbra is próbára teszi az orosz hatalmi vertikum erejét. Máshol már írtunk arról, hogy Kadirov a muszlim nemzeti köztársaságok vezetőit személyes hűségeskü letételére kényszeríti, magas kitüntetésekkel jutalmazza fiát, Ádámot, és csecsen zászlóaljakat nevez el az orosz birodalom ellen harcoló sejkekről. A csecsen vezető a héten azzal fenyegetőzött, hogy elbocsátja azokat a tisztviselőket, akiknek a gyermekei nem tudnak csecsenül és nem beszélnek oroszul. A bejelentés a nemzeti nyelvtudás kérdésének súlyosbítását jelenti, amely a köztársaságok többségében (nem kizárólag a muszlim köztársaságokban) kényes kérdés. Jelenleg a szövetségi hatóságok szándékosan minimalizálják a nemzeti nyelvek súlyát a tantervekben: egyre inkább fakultatívvá válnak az iskolákban, és csökkentik az ilyen nyelvek tanulására szánt óraszámot. A nemzeti mozgalmak aktivistái tiltakoznak, gyakran kifejezve a nemzeti elitek véleményét, de a szövetségi központ nem hallgat rájuk. Kadirov intézkedései arra kényszeríthetik ezeket a mozgalmakat, hogy a legkényelmetlenebb pillanatban ismét felvetessék a nemzeti nyelvek kérdését a szövetségi hatóságok előtt. Elvégre a „nemzeti harmónia” Putyin kampányának egyik fő pillére, és az általa gondosan felépített nyilvános arculat egyik fontos eleme. A szövetségi hatóságok valószínűleg nem hajlandóak engedményeket tenni a nyelvi kérdésben, ami újabb csapást mér Putyin imázsára, aki „a multikulturális boldogság és harmónia garanciája” a hivatalos orosz világképben.

Maga Ramzan Kadirov, aki egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan az engedékenység csapdájába, valószínűleg szintén szenvedni fog, és a biztonsági erők között sokan vannak, akik be akarják csapni mögötte ennek a csapdának az ajtaját. Kadirov kísérlete, hogy a nemzeti kérdést aktuálissá és vitathatóvá tegye, egy újabb ok arra, hogy becsapják mögötte az ajtót. A hatalmi blokk számára Kadirov engedetlensége előnyös, de logikája ismét aláássa Putyin kampányának logikáját, amely az „orosz népek állítólagos szimfóniáját” ünnepli.

Váratlan „új” prioritások és területek

Van egy másik ellentmondás is Putyin kampányában, amelyet maga az elnök vezetett be. Nagy figyelmet szentel az elcsatolt ukrajnai területeknek, és gyakran találkozik azok oroszbarát vezetőivel. A Kreml információs és politikai blokkjai így kénytelenek figyelembe venni ezeket a preferenciákat, és médiaszereplést biztosítani számukra. Putyin preferenciái azonban kevéssé befolyásolják az orosz közvéleményt. Még az elnöki adminisztrációhoz hű szociológiai központok által végzett felmérések szerint is a megkérdezett lakosság 28%-a gondolja úgy, hogy a kormány támogatása az „új régióknak” túlzott, míg 53%-uk szerint elegendő. Ugyanakkor Putyin folyamatosan hangsúlyozza a megszállt területekre elszivárgó segélyek növekvő volumenét és jelenlegi elégtelenségét. Ilyenkor az oroszországi régiók lakói úgy érzik, hogy nélkülöznek: a „Rosszija” kiállításon a virtuális valóság rózsaszín szemüvegén keresztül nézhetik a sok virtuális vívmányt, miközben a hivatalos médiajelentések szerint a pénz a megszállt területekre áramlik. Az elnöki adminisztráció már végigjárta ezt a történetet a Krímmel, és valószínűleg levonta a következtetéseket, de Putyin nem. Az „új területek” hangsúlyozása inkább hátrányt jelent, mint előnyt Putyin kampánya számára, de a megrendelő – maga Putyin – ezt akarja. Másrészt ilyen körülmények között még nehezebb lesz a kampány vezetőinek rekordokat dönteni a választási részvétel és a „Putyin-párti” százalékos arányok tekintetében.

Összefoglalva: a helyzet a szokásos, a cár játszadozik a bojárokkal, elvileg a hatalmi egyensúly fenntartása céljából, gyakorlatilag viszont valószínűleg már megszokásból is, a végeken általános a zűrzavar, az ország helyzete távolról sem rózsás, de amelyik muzsik ebben kételkedik, az megnézheti a hatalmas eredményeket VR-szemüvegen keresztül, ugyanis másképp nem látszanak, ha utána is kételkedik, mehet a fegyenctelepre.

Így volt ez a szovjet időkben is, így volt a cári időkben is, így volt mindig. Oroszország nem változik.

Szele Tamás