Már két nappal ezelőtt is foglalkoztam azzal, mi lesz a jövő évi orosz választások után – várhatóan meggyengül a putyini rendszer és előbb-utóbb le is váltják. Azt tehát esetleg tudjuk, mi lesz. De – ahogy a pesti vicc mondja – addig mi lesz? Különféle bonyodalmak, melyeket megint Andrej Percev elemzése nyomán ismertetek.

Az orosz regionális hatóságok aktív abortuszellenes kampányt indítottak. Az elcsatolt Krímben és a Kurszki területen a magánklinikák állítólag megtagadták, hogy saját kezdeményezésükre abortuszokat végezzenek; Tver és Tambov területeken, valamint Mordvinföldön a hatóságok közigazgatási bírságokat vezettek be a nők abortuszra való „rábírása” vagy „kényszerítése” miatt, „meggyőzéssel, ajánlattal, megvesztegetéssel, csalással vagy egyéb követelések támasztásával”. A törvény elsősorban az egészségügyi szakembereket célozza.

Valószínűleg más régiók is csatlakoznak a kampányhoz, mivel az abortuszellenes kezdeményezéseket Vlagyimir Putyin kedvenc terepén, a „hagyományos családi értékeken” játsszák ki. Ilyen büntetések és tilalmak bevezetésére irányuló kísérletek szövetségi szinten is szóba kerülnek (például az Állami Dumában), de nem valószínű, hogy megvalósulnak: az abortusz szabadsága megosztó kérdés, és sok orosz van, aki hajlandó lesz megvédeni ezt a jogot. A Kreml általában kerüli az ilyen vitás kérdéseket, és általában a regionális kormányokra bízza az ilyen döntések meghozatalát. Ez volt a helyzet például a COVID–19 járvány idején bevezetett különböző korlátozásokkal: az ország soha nem vezetett be egységes szövetségi szabványt a megengedhető és meg nem engedhető dolgokról, nehogy az aláássa az elnök vagy a kormány népszerűségét.

A népszerűtlen intézkedések teljes terhe a regionális kormányzók vállára nehezedett, akik csapdába kerültek: vagy a tilalmak miatt, vagy az egekbe szökő halálozási és fertőzési arányok miatt veszítettek népszerűségükből. Úgy tűnik, ez a helyzet az abortuszok hallgatólagos betiltásával is. A kormányzóknak azt mondták, hogy a „hagyományos értékekért” folytatott harc kívánatos út, és rezonál feletteseik ízlésére és kívánságaira. Ily módon a szövetségi központ ismét arra kényszerítette a régiókat, hogy szembenézzenek az abortuszellenes intézkedések negatív következményeivel és negatív közvéleményi reakcióival, amelyek nyilvánvalóan következni fognak, és már most is nyilvánvalóak. Jogos a felmerülő kérdés: Miért van szüksége a Kremlnek ezekre a tilalmakra, hiszen a világjárvány időszakától eltérően a jelenlegi helyzet nem követeli meg az abortuszok elleni harcot, a népszerűségi veszteségek pedig egyértelműek és kiszámíthatóak?

Ennek két oka van. Először is, Putyin maga is rohamosan sodródik az ultrakonzervativizmus felé, és úgy véli, hogy az oroszoknak ragaszkodniuk kell a „hagyományos értékekhez”, ami nem hagy teret a terhességmegszakítás-pártiságnak. Az ilyen „értékek” propagálása és bevezetése a mindennapi életbe nagy eredmény Putyin beosztottjai számára. Ugyanakkor a Kreml tisztviselői jól tudják, hogy a szövetségi tilalmak (teljes vagy részleges) hatással lesznek az összes kormánytisztviselő, különösen az elnök megítélésére. Putyin népszerűségének fenntartása az ő közvetlen felelősségük. A népszerűtlen intézkedések régiókra való delegálása lehetővé teszi a tisztviselők számára, hogy beszámoljanak Putyinnak arról, hogy mennyire sikeresek a hagyományos értékek tömegekkel való megismertetésében, miközben a kormányzókra hagyják az ilyen intézkedések negatív következményeinek kezelését.

A második ok az, hogy az „életpárti” politika lehetővé teszi a Kreml számára, hogy megvásárolja a különböző társadalmi csoportok, befolyásos közösségek és személyiségek lojalitását a közelgő választások előtt. Az ultrakonzervatívok és az orosz ortodox egyház az abortuszok de facto betiltását követelik: az ilyen javaslatok rendszeresen elhangzanak az egyház egyik fő fórumán, a Világorosz Népszékesegyházban. A társadalom egy része számára (bár nem ez a legjelentősebb) az egyház az egyik fő véleményformáló, így ez a csoport követi frontembereit az abortusz betiltásának kérdésében. Az abortuszok elleni hibrid harc a régiókban az orosz ortodox egyház és támogatói előtt való behódolás. Ez egy további hozzájárulás a lojalitásuk megvásárlásához a választások előtt. Az egyházat például rá lehet venni, hogy kampányoljon az elnökválasztáson való magas részvétel mellett, és tudjuk, hogy az elnöki adminisztráció számára a rendkívül magas részvétel biztosítása a legfontosabb. Az ultrakonzervatív aktivista mag így a hagyományos értékek passzívabb támogatóinak kampányforrásává válik: arról fog beszélni, hogy a Kreml fokozatosan a tradicionalisták felé mozdul el, bizonyítékként a régiókban folytatott életpárti kampány sikereit hozva fel.

Ezen a héten maga Putyin is azon dolgozott, hogy további adag lojalitást vásároljon magának azzal, hogy találkozott a nagy orosz vállalatok képviselőivel. A Kreml hivatalos forrásai nem hozták nyilvánosságra a találkozó részleteit és témáit, de félhivatalos források arról számoltak be, hogy az elnök garantálta az orosz oligarcháknak: nem lesz „államosítás”, és nem fogják felülvizsgálni az 1990-es évek privatizációs eredményeit. Oroszország teljes körű ukrajnai inváziójának kezdete óta olyan pletykák keringtek, hogy a régi vágású üzletemberek vagyonát esetleg újrafelosztják az állam javára. Ezek idegessé tették az olyan oligarchákat, mint Oleg Deripaszka, Vlagyimir Potanyin, Alisher Uszmanov és Vlagyimir Lisin, és egyértelműen ártottak lojalitásuknak. Putyin személyes garanciái ezt a hűséget hivatottak megvásárolni.

A második esetben a lojalitás megvásárlása valóban indokolt lehet: a Kremlnek előnyös, hogy a nagyvállalkozók nem vonják meg a támogatásukat, és nem alakítanak ellenzéket, még akkor sem, ha a háború sokba kerül nekik. Az ultrakonzervatívok lojalitásának megvásárlása az abortuszellenes kampány segítségével pedig a szövetségi kormánynak kerül sokba, bár a negatív következményeket igyekszik áthárítani a kormányzókra. Az orvosok (a Kreml egyik legfontosabb támogató csoportja a közalkalmazottak között) óvatosan kezdték kifejezni elégedetlenségüket, még kormánypárti bloggerek is elítélik a kezdeményezést, és egyértelmű, hogy a nők többsége biztosan nem fogja támogatni. A konzervatív kisebbséggel való kacérkodás Putyin kedvéért a politikai blokknak a kívánt eredményekkel ellentétes eredményt fog hozni: a többség körében persze nem rontja el a részvételi arányt, de komolyan csökkentheti azt.

A hatalmi vertikum a varratoknál már foszladozik. A már megkezdett elnökválasztási kampány idején hagyományosan moratórium van a hatalmi vertikumon belüli belső konfliktusokra. Ez hasonlítható a Kipling A dzsungel könyve című művében szereplő „vízbékéhez”: a szárazság miatt az összes állat összegyűlt az utolsó megmaradt tócsánál, és a dzsungel törvénye állítólag megtiltotta nekik, hogy vadásszanak és megtámadják egymást. Egy ilyen fegyverszünet szükséges ahhoz, hogy a vertikum minden eleme hűséges maradjon és összehangoltan működjön. A konfliktus megbontja ezt az egységet, és ezért nemkívánatos. A "fegyverszünet" mindenekelőtt a fontos regionális vezetők és a szövetségi ügynökségek tisztviselői elleni büntetőügyeket érinti. A rendszernek arra kell törekednie, hogy Putyin számára magas választási eredményeket érjen el, és az ezt automatikusan követő átrendeződések és leváltások majd szétzilálják az eddigi rendszert.

A jelenlegi választási kampány során azonban a bűnüldöző szervek és a politikusok nyilvánvalóan nem sietnek betartani ezt a fegyverszünetet. Letartóztatták Viktor Kudrjasovot, a szamarai regionális kormányzat vezetőjét, aki a régió kormányzójának, Dmitrij Azarovnak a legfontosabb tisztviselője volt. Kudrjasov a régió operatív irányításáért felelt, vagyis az elnökválasztás során felhasznált adminisztratív források hozzá kötődtek. A régió építésügyi miniszterét is letartóztatták, és korábban a térség egészségügyi miniszterhelyettese ellen is eljárás indult (a média beszámolt arról is, hogy a bűnüldöző szervek tisztviselői magát a minisztert is előállították). Azarov kormányzó ezzel csapatának jelentős részét veszíti el, annak ellenére, hogy idén szeptemberben választották meg. Megkapta Putyin jóváhagyását az új ciklusra, és a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint 80%-át nyerte el. A hatalmi vertikum ki nem mondott törvényei szerint egy friss választás elég hosszú időre védelmet nyújt a biztonsági erők vagy az elit ellenfeleinek támadásaival szemben, és ebben a logikában Azarovnak kétszeresen is védettnek kellett volna lennie: mind a friss választás, mind Putyin „választások előtti fegyverszünete” által. Most kiderült, hogy ezek a törvények rosszul vagy egyáltalán nem működnek. Még a frissen újraválasztott regionális vezetők számára sem garantált a mentelmi jog a csapatuk számára, és esetleg saját maguk számára sem. Pedig a kormányzók és stábjuk azok, akik a helyszínen meghatározzák a szövetségi választási kampányok kimenetelét: őket a „vízbéke” és a hatalmi vertikum íratlan szabályai motiválják. Az Azarov-ügy súlyos csapást mér erre a motivációra, sőt, akár meg is semmisítheti azt.

Azt tehát – mint a bevezetőmben említettem – tudjuk, hogy mi várható, mi lesz. De hogy addig még mi minden lesz, azt el sem tudjuk képzelni. Sem mi, sem maguk az oroszok.

Szele Tamás