Ma a teljes magyar sajtó – és a külföldi legnagyobb része is – Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos, barátinak legkevésbé sem mondható lépéseivel foglalkozik. Ezen belül gyakorlatilag nincs olyan orosz vagy ukrán nyelvű sajtótermék, amelynek címlapján ne a magyar kormányfő szerepelne ilyen vagy amolyan kontextusban, melyek egy része nehezen tűrné a nyomdafestéket.

(Képünk illusztráció)

Túllépve a szekunder szégyenen, melyet a független magyar sajtómunkás a világ előtt érez Orbán Viktor miatt, legyünk arra figyelmesek, hogy ez a miniszterelnök sértődött primadonnaként viselkedik, a legkevésbé sem férfiasan, és úgy tesz, mintha Ukrajna támogatása miatt nem jutna Magyarország elegendő uniós forráshoz. Nos, nem amiatt zárták el a pénzcsapot, hanem azért, mert az európai alapelvek minimumát sem teljesíti az ország jelenlegi kormányzata egyes területeken és ez idő szerint. Orbán nem emelt vétót az Ukrajna és Moldova uniós csatalakozását előkészítő tárgyalások megkezdése ellen, de vétót emelt egy 50 milliárd eurós, Ukrajnának nyújtandó segély folyósítása és a hosszú távú uniós költségvetés újratárgyalása ellen.

Arra ugyan semmi garancia, hogy ha Ukrajna nem kapja meg ezt a pénzt, helyette Magyarország kapná meg, de ugyebár, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Mivel pedig az Egyesült Államokban is azzal kampányol a Republikánus Párt trumpista ága, hogy győzelem esetén megszünteti Ukrajna támogatását – és mivel tudjuk, hogy Ukrajna védekező harcának anyagi hátterét 43%-ban az Egyesült Államok, 47%-ban az Európai Unió biztosítja, a fennmaradó 10% saját forrásokból származik – vizsgáljuk meg, mi történne akkor, ha ezek az anyagi támogatások Orbán és Trump szája íze szerint egyik napról a másikra elapadnának. Éspedig az ISW tanulmánya alapján vizsgáljuk, alaposan és szakszerűen.

Hogy a végén kezdjem: sokkal drágább lenne az „orosz béke”, mint az ukrán győzelem.

Érett ésszel átgondolva világos, hogy az Egyesült Államok számára sokkal nagyobb a tétje Oroszország Ukrajna elleni háborújának, mint azt a legtöbben gondolják. Ukrajna egészének orosz meghódítása egyáltalán nem lehetetlen, ha az Egyesült Államok megszakít minden katonai támogatást, és Európa követi a példáját. Egy ilyen végkifejlet a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig egészen a NATO határáig juttatná el a megtépázott, de diadalmas orosz hadsereget. Az ukrán hadsereg nyugati támogatással az amerikai hírszerzési források szerint a 2022 februárjában betört orosz hadsereg közel 90%-át megsemmisítette, de az oroszok pótolták ezeket az emberveszteségeket, és felgyorsították az ipari termelésüket, hogy anyagi veszteségeiket sokkal gyorsabban pótolják, mint azt a háború előtti kapacitásuk lehetővé tette.

Amennyiben megnyerik, a háború végén a győztes orosz hadsereg komoly harci tapasztalattal rendelkezik majd, és lényegesen nagyobb létszámú lesz, mint a 2022 előtti orosz szárazföldi erők. Az orosz gazdaság fokozatosan talpra fog állni, ahogy a szankciók elkerülhetetlenül erodálódnak, és Moszkva kidolgozza a fennmaradó szankciók megkerülésének vagy enyhítésének módjait. Idővel lecseréli felszerelését és újjáépíti kohézióját, a gépesített hadviselésben nehezen megszerzett tapasztalatokra támaszkodva. Olyan fejlett légvédelmi rendszereket vonultat majd fel, amelyeken csak az amerikai lopakodó repülőgépek - amelyekre nagy szükség van a Kína elleni elrettentés és konfrontáció érdekében - tudnak megbízhatóan áthatolni. Oroszország az 1990-es évek óta először jelenthet jelentős hagyományos katonai fenyegetést a NATO-ra, olyan időkeretben, amelyet jelentős mértékben az határoz meg, hogy a Kreml mennyit fektet be a hadseregébe. Mivel Moszkva már elkötelezte magát egy ambiciózus, háború utáni katonai terjeszkedési program mellett, az USA nem bízhat abban, hogy ez az időkeret nagyon hosszú lesz.

Az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei általános katonai potenciálja annyival nagyobb, mint Oroszországé, hogy nincs okunk kételkedni benne: a Nyugat képes lenne legyőzni bármilyen elképzelhető orosz hadsereget, még abban az esetben is, ha Oroszország teljes mértékben bekebelezi Ukrajnát és Fehéroroszországot. De miközben az amerikaiak mérlegelik, hogy milyen költségekkel járna, ha az elkövetkező években továbbra is segítenék Ukrajnát az oroszok elleni harcban, érdemes alaposan átgondolniuk, milyen költségekkel járna, ha hagynák, hogy Oroszország győzzön. Ezek a költségek sokkal magasabbak, mint azt a legtöbben gondolják.

Az Ukrajnában aratott teljes orosz győzelmet követő megújuló orosz fenyegetés elleni elrettentés és védelem érdekében az Egyesült Államok szárazföldi erőinek jelentős részét Kelet-Európába kellene telepíteni. Az Egyesült Államoknak nagyszámú lopakodó repülőgépet kell Európában állomásoztatnia. Ezeknek a repülőgépeknek a megépítése és fenntartása önmagában is költséges, de a gyors gyártásukkal kapcsolatos kihívások valószínűleg arra kényszerítik majd az Egyesült Államokat, hogy szörnyű döntést hozzon aközött, hogy elegendő repülőgépet tart Ázsiában Tajvan és más ázsiai szövetségesei védelmére, illetve egy NATO-szövetséges ellen irányuló orosz támadás elrettentésére vagy legyőzésére. Az egész vállalkozás egy vagyonba fog kerülni, és a költségek addig tartanak majd, amíg az orosz fenyegetés fennáll – potenciálisan tehát a végtelenségig.

Az ukrajnai háború szinte bármilyen más kimenetele jobb, mint ez. Az Egyesült Államok számára sokkal előnyösebb és olcsóbb, ha folyamatos nyugati katonai támogatással segítünk Ukrajnának ott tartani a vonalakat, ahol vannak, mintha hagynánk, hogy Ukrajna veszítsen. A konfliktus „befagyasztása” pedig rosszabb, mint továbbra is segíteni Ukrajnát a harcban – ez egyszerűen időt és teret adna Oroszországnak, hogy felkészüljön egy újabb háborúra, amelynek célja Ukrajna meghódítása és a NATO-val való konfrontáció. Sokkal előnyösebb lenne, ha segítenének Ukrajna számára visszaszerezni az ellenőrzést a területe egésze vagy nagy része felett, mivel ez még keletebbre szorítaná az orosz erőket. A legjobb az egészben, hogy Ukrajna támogatása a győzelemhez, majd az újjáépítés segítése a NATO védelmének élére állítaná az európai kontinens legnagyobb és legharciasabb baráti hadseregét – függetlenül attól, hogy Ukrajna végül csatlakozik-e a szövetséghez vagy sem.

Mindezen forgatókönyvek esetében az amerikaiaknak szem előtt kell tartaniuk, hogy Ukrajna nem Afganisztán. Afganisztán 2001-ben a világ egyik legszegényebb országa volt, említésre sem méltó iparral és alacsonyan képzett lakossággal. Ukrajna erősen iparosodott, modern, városias és lakossága magasan képzett. Az 1991-es határait visszaállítva Ukrajna gazdasága elég erős lenne ahhoz, hogy eltartsa saját hadseregét. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közelmúltban elkötelezte országát, hogy saját hadiipart hoz létre, többek között nyugati cégekkel közös vállalatokat alapít Ukrajna és partnerei javára. Egy győztes Ukrajna nem szorulna a Nyugat állandó gyámságára. Ehelyett valóban független lehet, és nagyban hozzájárulhat a NATO biztonságához és a Nyugat gazdaságához.

A következő helyzetképek négy, a háborúval és annak kimenetelével kapcsolatos katonai szituációt szemléltetnek, és megvizsgálják azok katonai-stratégiai és pénzügyi következményeit az Egyesült Államokra nézve.

1. helyzetkép: a 2022 februárja előtti állapot

A 2022. februári teljes körű orosz inváziót megelőzően a nem balti NATO-államokat nem érte komoly hagyományos katonai fenyegetés Oroszország részéről. Az orosz szárazföldi erők egy légideszant hadosztállyal és egy gépesített gyalogsági dandárral rendelkeztek az észt és a lett határ közelében, valamint egy hadosztálynak megfelelő hadosztállyal a Kalinyingrádi exklávéban, amely távol fekszik Oroszországtól, és önmagában is rossz kiindulópont egy Lengyelország és Litvánia elleni támadáshoz, amelyekkel határos. A Lengyelországhoz legközelebbi orosz erők mintegy 360 mérföldre keletre, Fehéroroszország túlsó oldalán voltak. Szlovákiát, Magyarországot vagy Romániát nem fenyegették orosz csapatok.

Az oroszok a fejlett S–300 és S–400-as nagy hatótávolságú légvédelmi és rakétaelhárító rendszereikre támaszkodó légvédelmi hálózatot építettek ki, hogy akadályozzák a NATO képességét a balti államok védelmére. Ezt a hálózatot a Fekete-tenger nagy részére is kiterjesztették a megszállt Krímben lévő támaszpontjaik segítségével. Hálózatuk azonban szenvedett a Dél-Lengyelországot, Magyarországot, Szlovákiát és Romániát jelentő logisztikai-katonai hézagtól, mivel nem tudták rendszereiket Ukrajnában vagy körülötte állomásoztatni. Még a Lengyelország feletti légvédelmi lefedettségük is nagymértékben a kalinyingrádi rendszerekre támaszkodott, amely az orosz terület legsebezhetőbb és legvédtelenebb része. Kalinyingrád kis mérete valójában megfosztja az orosz légvédelmi rendszereket túlélőképességük egyik fontos elemétől. A rendszerek teljesen mobilak, minden komponensüket teherautókra szerelték. Úgy tervezték őket, hogy képesek legyenek mozogni, és ezáltal megnehezítsék az ellenfél számára a bemérésüket és megsemmisítésüket. Ha ezeket a rendszereket egy kis exklávéba zárják, az csökkenti ezt az előnyt, és megkönnyíti a NATO erőfeszítéseit a megzavarásukra és legyőzésükre.

2. helyzetkép: A jelenlegi állapot 2023. december 15-én.

Azzal, hogy Ukrajna 2022-ben legyőzte az elsődleges orosz inváziót, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia keleti határai mentesültek a jelentős orosz szárazföldi támadás veszélyétől. Az, hogy Ukrajna felszabadította a nyugati Herszoni Területet, a legközelebbi hatékony orosz csapatokat mintegy 220 mérföldnyi és egy nagy folyónyi távolságban tartotta a román határtól. A legtöbb orosz csapat több mint 350 mérföldre van Romániától, és még távolabb Lengyelországtól, Szlovákiától és Magyarországtól. A háború teljes mértékben lefoglalja a közel félmillió orosz katonát - csaknem az összes felhasználható orosz szárazföldi harci erőt. Az oroszok folyamatosan fejezik be a Belarusz feletti ellenőrzés megszerzésére és az orosz erők ottani állomásoztatására irányuló, régóta tartó erőfeszítéseiket, de Oroszország ma még mindig nem jelent hagyományos szárazföldi fenyegetést a NATO-ra, mivel hadereje Ukrajnában van lekötve.

3. helyzetkép: Hipotetikus elemzés arról az esetről, ha Oroszország teljes mértékben megszállja Ukrajnát

Megjegyzés: Az alábbi becslés az Oroszország által Ukrajnában és Fehéroroszországban bevethető erőkre vonatkozóan, ha Moszkva fel akar készülni egy rövid időn belüli, komoly támadásra a NATO ellen, nagyon óvatos. Feltételezi, hogy az oroszok a NATO határaira vezényelnek két, a jelenlegi háborúhoz újonnan létrehozott hadsereget, amelyek közül az egyiket már kijelölték a Krímben való állomásozásra, valamint két másik hadsereget, amelyeket Ukrajna és Fehéroroszország keleti határain állomásoztattak, és amelyeknek az ottani elhelyezése egy teljes ukrajnai orosz győzelem után elveszítené stratégiai célját. Feltételezi, hogy a jelenleg Ukrajnában állomásozó orosz hadsereg nagy része a háború után visszatér az Oroszországi Föderáció jelenlegi határain belüli bázisokra. Az orosz hadsereg hazai állomáshelyeinek többsége szovjet korabeli helyőrség, amelyek elhelyezkedése nem optimális Oroszország jelenlegi stratégiai kontextusában. Az oroszok az Ukrajna feletti győzelmet követően stratégiai költségek nélkül lényegesen nagyobb harci erőt tudnának a NATO határai felé irányítani, mint amennyit az alábbiakban tárgyalunk és mint amit ez a helyzetkép feltételez, ha hajlandóak lennének megfizetni az anyagi árat.

A nyugati segélyek hirtelen megszűnése valószínűleg előbb-utóbb ahhoz vezetne, hogy Ukrajna összeomlana, és nem tudná feltartóztatni az orosz hadsereget. Az orosz erők egy ilyen forgatókönyv esetén egészen Ukrajna nyugati határáig nyomulhatnának, és új katonai támaszpontokat hozhatnának létre Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia határain. Az oroszok megszálló katonai erőket készítenének fel a szinte elkerülhetetlen ukrán felkelés kezelésére, miközben a frontvonalbeli csapatokat szabadon hagynák a NATO fenyegetése érdekében.

Az oroszok kibővítették hadseregük struktúráját a háború megvívásához, és jelezték, hogy a háború után is meg kívánják tartani a nagyobb struktúrát. 3 teljes hadsereget (a 18. Összhaderőnemi Hadsereget és az erre a háborúra újonnan létrehozott 25. Összhaderőnemi Hadsereget, valamint a 8. Összhaderőnemi Gárdahadsereget) könnyedén állomásoztathatnak Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Románia határain. Valószínűleg ezen hadseregek hadosztályait egyenként három ezredes normális létszámra építenék ki, és a hátországban lévő alakulatokra támaszkodnának, hogy ezeket a frontegységeket Ukrajnában közel teljes erővel, nagyjából 6 gépesített hadosztállyal (18 ezreddel) erősítsék meg. A keleti ukrán határokon állomásozó hadosztályokat magába Ukrajnába helyezhetnék át, mint a fronthadosztályok tartalékát. A Kreml nagy lépéseket tett a belarusz hadsereg feletti ellenőrzés megszerzésére irányuló hosszú távú projektjében, és az ukrajnai győzelemmel valószínűleg eljutna a hátralévő fázishoz is. Az oroszok így valószínűleg vagy állandóan, vagy névlegesen rotációs jelleggel egy légideszant hadosztályt (három ezred) és egy gépesített gyalogos hadosztályt (valószínűleg három ezred) telepítenének Délnyugat- és Észak-Belaruszba is. Legalább 8 hadosztállyal (21 gépesített vagy harckocsizó ezred és dandár, valamint három légideszant ezred), jelentős tartalékokkal támogatva, beleértve a Moszkva környékén újjáalakuló 1. Páncélos Gárdahadsereget, amelyet mindig is a NATO elleni első számú csapásmérő erőnek szántak, képesek lennének egy vagy több NATO-állam ellen irányuló, gyors reagálású gépesített offenzívákra. Egy ilyen támadást végre tudnának hajtani, és emellé még mindig fenyegethetnék a balti államokat és Finnországot az ott már jelen lévő erőkkel és a finn határok mentén állomásoztatni kívánt erősítésekkel, amelyeket bejelentettek. Az orosz szárazföldi erőket az S–300, S–400 és S–500 nagy hatótávolságú légvédelmi és rakétaelhárító rendszerek sűrű légvédelmi hálózata fedezné, amely a teljes fronton védelmet biztosítana.

A NATO képtelen lenne védekezni egy ilyen támadás ellen a jelenleg Európában lévő erőivel. Az Egyesült Államoknak nagyszámú amerikai katonát kellene telepítenie a teljes keleti NATO-határra a Balti-tengertől a Fekete-tengerig, hogy elrettentse az orosz kalandorokat, és felkészüljön egy orosz támadás visszaverésére. Az Egyesült Államoknak továbbá lopakodó repülőgépflottájának jelentős részét állandó jelleggel Európába kellene vezényelnie. A NATO védelmi stratégiája a légi fölényre támaszkodik, nemcsak azért, hogy megvédje a NATO-csapatokat az ellenséges támadástól, hanem azért is, hogy a légierőt a kisebb NATO szárazföldi erők és a NATO tüzérség korlátozott készleteinek ellensúlyozására használja. Az Egyesült Államoknak nagyszámú lopakodó repülőgépet kellene Európában tartania, hogy behatoljon az orosz légvédelmi rendszerekbe és megsemmisítse azokat – és megakadályozza, hogy az oroszok újra hatékony légvédelmet hozzanak létre –, hogy a nem lopakodó repülőgépek és cirkálórakéták elérhessék célpontjaikat. Az a követelmény, hogy jelentős lopakodó repülőgépflottát kell Európába vezényelni, súlyosan ronthatja Amerika azon képességét, hogy hatékonyan reagáljon a Tajvan elleni kínai agresszióra, mivel minden Tajvan-forgatókönyv nagymértékben támaszkodik ugyanarra a lopakodó légiflottára, amelyre Európa védelméhez is szükség lenne.

Ezeknek a védelmi intézkedéseknek a költségei csillagászati összegekbe kerülnének, és valószínűleg nagyon magas kockázatú időszakot jelentenének, amikor az amerikai erők nem lennének megfelelően felkészülve vagy berendezkedve sem Oroszország, sem Kína kezelésére, nemhogy mindkettőre együttesen.

4. hipotetikus helyzetkép: Teljes ukrán győzelem

Kijev ellenőrzésének visszaállítása Ukrajna teljes területe felett, beleértve a Krímet is, fontos az Egyesült Államok és a NATO, valamint Ukrajna számára. Azzal, hogy Oroszország birtokolja a Krímet, Oroszország a Fekete-tenger domináns hatalmává válik, és lehetővé teszi az orosz repülőgépek számára, hogy fenyegessék a NATO délkeleti szárnyát, valamint hogy nagy hatótávolságú légvédelmet telepítsenek a félszigetre. A Herszoni Terület keleti (baloldali) partján lévő, jelenleg Oroszország által ellenőrzött állások a Krímtől még nyugatabbra is bázisokat biztosítanak. A NATO-nak ezekkel a kihívásokkal akkor is szembe kell néznie, amikor a háború véget ér, ha ezek a területek orosz kézben maradnak. Ha azonban Ukrajna visszanyeri 1991-es határait, a NATO-ra nehezedő nyomás drámaian enyhül. A Romániához legközelebbi orosz csapatok majdnem 500 mérföldre lennének. A Fekete-tenger majdnem egy NATO-tengerré válna. Moszkva valószínűleg még ezen forgatókönyv szerint is kiteljesítené katonai ellenőrzését Belarusz felett, és ott állomásoztatná erőit. Az ilyen támaszpontok NATO-t fenyegető veszélye azonban egészen másként jelentkezne egy olyan forgatókönyvben, amelyben Belarusz egy nagy sánc, amelynek két oldalán NATO-erők állnak, déli határa mentén pedig egy nagy és erős, független Ukrajna húzódik. Északkelet-Lengyelország és a balti államok védelme a Belaruszból, Kalinyingrádból és magából Oroszországból kiinduló orosz csapatokkal szemben sokkal könnyebben kezelhető és kevésbé költséges feladat, mint a Fekete-tengertől a Jeges-tengerig tartó teljes NATO-vonal védelme.

Következtetés:

Ez a rövid tanulmány csak az ukrajnai orosz háború különböző lehetséges kimeneteleinek néhány katonai-stratégiai és pénzügyi kompromisszumának szűk kérdését értékeli. Határozottan amellett szólnak az érvek, hogy az amerikai értékek egybeesnek az amerikai érdekekkel Ukrajnában, és hogy erős és meggyőző értékalapú érv szól amellett, hogy segítsék Ukrajnát abban, hogy felszabadítsa egész földjét és népét.

De az amerikai embereket arra kérik, hogy sok pénzt költsenek arra, hogy segítsék Ukrajnát az Oroszország elleni harcban, és nem ésszerűtlen, hogy azon is elgondolkodjanak, mi lenne a pénzügyi költsége annak, ha nem tennének így.

Összefoglalva elmondható tehát, hogy a nyugati világ egyszerűen nem engedheti meg magának Ukrajna vereségét, sem katonai, sem gazdasági szempontból. És Magyarország bizony ha tetszik, ha nem, ehhez a nyugati világhoz tartozik minden szempontból, legyen az katonai, politikai, gazdasági vagy kulturális.

Hogy a magyar miniszterelnök miért viselkedik úgy, mintha ez nem így lenne? Csak az lehet a megoldás, hogy ő maga nem tartozik a létező és valós Magyarországhoz, hanem már régóta egy mesés-legendás operettvalóságban él, amibe magával akarja rángatni ennek a kis lángoktól öleltnek a lakosságát is. Csak Meseország sajnos nem létezik, a menyecske nem a tűzről pattan, a mézeskalács huszár nem hasítja ketté az orosz harckocsit (az amerikait sem), és kétszer kettő még a magyar költségvetésben is négy. Nem zárkózhatunk be az Üveghegy mögé, az Óperenciás tengeren túlra.

A realitások bizony ukrán és nyugati győzelmet követelnek, és ezen semmiféle mese nem segít. Ennek meg kell valósulnia.

Nincs más hátra, mint előre.

Szele Tamás