Eléggé fordított világ van mostanság Oroszhonban, és nem csak a háború miatt, bár kétségtelen, hogy anélkül sokkal jobban mennének a dolgok. Putyin rezsimjének most kezdenek kiderülni a rendszerszintű hibái, és emiatt kezd minden a feje tetejére állni – erről ír Andrej Percev a Riddle hasábjain közölt rendes heti hírösszefoglalójában.

(Képünk illusztráció)

Természetesen ebből kihagyhatatlan az orosz elnök pár nappal ezelőtti nyilvános fellépése. Az elnökválasztási kampány egyik forgatókönyve szerint Vlagyimir Putyin „Közvetlen vonala”, amelyet idén sajtótájékoztatóval kombináltak, lett volna a helyszín és az alkalom a hivatalban lévő államfő jelölésére. Bár ezt a tervet végül elvetették, azért az esemény kampányelemét nem hagyták el teljesen. Normális esetben Putyin egymagában, nagy lelkesedéssel oldana meg minden problémát, miközben kommunikálna a közönséggel, amelyet viszont jó előre felkészítettek és felkészítettek. Vonatokat indítana, közüzemi tarifákkal foglalkozna, parancsot adna arra, hogy az egyes településekre vigyék el a gázt vagy az internetet. Az ilyen „ajándékok” célja az volt régebben, hogy elősegítsék a polgárok társadalmi optimizmusát, és az elnököt jóindulatú és igazságos vezetőként mutassák be, akihez az oroszok vészhelyzetben is fordulhatnak. A Kreml adminisztrációjának az a része, amely az információáramlás kurátori kezeléséért felelős, éppen ezt a képet népszerűsítette a „Közvetlen vonal Putyinnal” elnevezésű rendezvény előtt, az egyszerű oroszok utolsó mentsvárának vagy reményének tüntetve fel őt. Az utolsó mentsvár viszont feleslegesnek bizonyult - az elnök nem igyekezett ajándékokat osztogatni. A szokásos beszédeit tartotta Lenin szerepéről a modern Ukrajna „megteremtésében”, az orosz gazdaság eredményeiről és a fronton elért katonai sikerekről. Putyin már hónapok óta szinte minden nyilvános beszédében ezeket a kijelentéseket hasznosítja újra és újra. Ezeket a tirádákat kiegészíthette volna néhány valódi megoldással a társadalmi problémákra, amelyeket a kormány és az elnöki adminisztráció, valamint a regionális hatóságok jó előre előkészítettek Putyin „közvetlen vonalára”. De az állampolgárok kéréseit elnyomták az újságírók hízelgéssel teli kérdései és a „milbloggerek”, „voenkorok” háborúval kapcsolatos kérdései és felszólalásai. Viszonylag kevés társadalmi megkeresésre érkezett válasz Putyin részéről, ami választási kampánya kapcsán nem igazán volt várható: „Nincs sok pénz a költségvetésben, majd gondolkodunk rajta. Ha megjelennek a bevételek, akkor talán megoldódik a probléma”.

„Általánosságban a sportot és minden más programunkat is fejlesztenünk kell. Egyébként az előző években a szövetségi költségvetésből mintegy 1,5 milliárdot, sőt, azt hiszem, 1 milliárd 700 millió rubelt különítettünk el a regionális és önkormányzati sport fejlesztésére. Idén még 700 millió rubel sincs az erre a célra elkülönített költségvetésben”

– mondta a fiataloknak, akik arra kérték az államfőt, hogy újítsa fel a tornatermüket. Nyilvánvaló, hogy a szervezők által utolsó esélyként feltüntetett rendezvény propagandahatása szinte nem is létezik. Az orosz emberek lehetőséget kaptak arra, hogy felvázolják problémáikat, de válaszként azt hallották, hogy a kormánynak nincsenek meg a megoldásokhoz szükséges forrásai. Ráadásul Putyin beismerései a szociális kiadások csökkentéséről ellentmondtak az orosz gazdaság kiemelkedő sikeréről szóló diadalmas nyilatkozatainak. Még a hallgatóság gazdaságilag legjobban képzett emberét sem hökkentette meg ez a mondat. Ha a gazdaság olyan jól működik, miért nem hajlandóak a hatóságok pénzt költeni a szociális juttatásokra? De ha nincs pénz a fent említett problémák megoldására, akkor talán mégsem áll olyan jól a gazdaság?

Az elnöki adminisztráció emberei nyilvánvalóan igyekeztek biztosítani, hogy a „Közvetlen vonal Vlagyimir Putyinnal” ne nyugtalanítsa és ne borítsa fel az orosz társadalmat. Szándékosan nem engedélyeztek olyan kérdéseket, amelyek még jobban megosztanák a társadalmat. Nem esett szó a mozgósított katonák feleségeiről, akik a csapatok rotációját és szeretteik családjukhoz való visszatérését követelik. A Kreml nyilvánvalóan nem akart csalódást okozni a dühös nőknek, de nem is akart eléjük állni: a rotációra való bármilyen utalás a mozgósítás újabb fordulójáról szóló pletykákhoz vezetett volna. Ez pedig aggodalomhullámot indított volna el az orosz társadalomban. A biztonság kedvéért az elnöki adminisztráció úgy döntött, hogy nem érinti az LMBTQ+ kérdést, annak ellenére, hogy a teremben szivárványos pónikat ábrázoló plakátok is megjelentek. Ilyen értelemben az elnöki adminisztráció igyekezett a rendezvényt zökkenőmentesen és meglehetősen nyugodtan lebonyolítani.

A „Közvetlen vonal Vlagyimir Putyinnal” lebonyolításával a Kreml két célt próbált elérni: egyrészt egy figyelemre méltó, választások előtti rendezvényt szervezni, másrészt pedig a lehető leginkább mentesíteni azt a kényes témáktól. Egyik célt sem sikerült elérni. Az a tény, hogy a „Vonalat” és a sajtótájékoztatót erősen cenzúrázták, a kérdéseket előre megszűrték, mindkettőt unalmassá és izgalommentessé tette. Az egyszerű emberek, akik kevés figyelmet fordítanak a politikára, nem látták a megszokott (és elvárt) ajándékosztást, amikor a szociális költségvetési tételek csökkentéséről hallottak. Az oroszok azt szerették volna hallani, hogy Putyin tisztázza, mikor lesz vége az Ukrajna elleni háborúnak, de erről nem mondott semmit. Ellenkezőleg, az elnök sok időt töltött azzal, hogy a háborúról beszéljen, és nyilvánvaló élvezettel mesélt arról, milyen jól harcolnak az újonnan mozgósított katonák. A Kreml számára a legjobb esetben az, ha ez a mondat semmilyen hatással nem lesz a társadalomra, nem veszik észre, és nem is emlékeznek rá. A legrosszabb esetben újabb aggodalmakat vált ki a társadalmi problémákkal és a háború befejezésének időzítésével kapcsolatban.

Putyin roadshow-ja folytatódik az oroszországi régiókba tett kampányszerű utazásokkal. A múlt héten az arhangelszki régióba látogatott. Ez a látogatás jól illusztrálja Putyin jövőbeli, választások előtti regionális körútjának várható sajátosságait.

A „Közvetlen vonallal” ellentétben az út nem volt mentes a választóknak szánt ajándékoktól. Az elnök arra kérte az arhangelszki kormányhivatalnokokat, hogy biztosítsanak új lakásokat a régi faházak lakóinak, „amelyek annyira megdőltek, hogy szinte az oldalukon fekszenek”. Nehéz megmondani, hogy ez a megbízás teljesül-e. Putyin rendszeresen ígéri, hogy „kivezeti a népet a nyomornegyedekből”, de ezekből az ígéretekből általában semmi konkrétum nem származik. Ám az orosz államfő legalább adott egy tippet arra, hogyan lehet megoldani Arhangelszk (és egész Oroszország) egyik fő problémáját. Maga az elnök számos ajándékot kapott útja során. Választási körútját valószínűleg a „Rosszija” kiállítás és fórum kánonja szerint szervezi meg, amely a választóknak és magának az ország vezetőjének is „a Putyin-korszak eredményeit” hivatott bemutatni. A politikai adminisztrátorok és kormánytisztviselők sok tekintetben azzal vannak elfoglalva, hogy az egyszemélyes közönségnek kedveskedjenek és szórakoztassák: meg akarják mutatni Putyinnak, hogy állítólag hogyan változtatta meg az országot a javára, és hogy büszke lehet saját magára. Putyin az Arhangelszk melletti Szeverodvinszkben, egy jelentős védelmiipari gyártóközpontban részt vett az új atom-tengeralattjárók zászlófelvonási ünnepségén. Magában Arhangelszkben az elnököt körbevezették a város legnagyobb és legmodernebb iskolájában.

Persze lehet azzal érvelni, hogy az atommeghajtású rakétahordozó tengeralattjárókon történő zászlófelvonások felkelthetik az oroszok hazafias érzéseit, és ilyen értelemben Putyin választási kampányának is kedvezhetnek. A valóságban azonban nem valószínű, hogy az eseménynek komoly hatása lenne a közhangulatra: a propaganda már meggyőzte a kormánypárti polgárokat arról, hogy Oroszország úgy van jól, ahogy van - a rakétaarzenáljával és hordozóival együtt. Az iskolalátogatás PR és propaganda szempontból is kétes értékűnek tűnik. Putyin látogatása egy olyan régóta várt, igényelt létesítmény építkezésén, mint egy iskola vagy kórház, amelyre a helyi lakosság már régóta vár, jó hatással lehetett volna. Az elnök látogatását annak jeleként értékelnék, hogy a szociális létesítmény hamarosan működésbe lép. Más oroszok számára ez annak bizonyítéka lenne, hogy Putyin emlékszik a problémás építkezésekre, és hajlandó nyomást gyakorolni a helyi tisztviselőkre. Egy régóta működő iskolában tett látogatásnak nincs ilyen hatása. Csak a regionális tisztviselők számára érdekes, akik megmutathatják létesítményeiket, és számíthatnak az elnök kegyeire, ha tetszik neki a látvány. Az ilyen látogatások semmilyen módon nem befolyásolják vagy változtatják meg az ország polgárainak életét. A kampányeseményeknek valahogy a jövőbe kellene mutatniuk, de a zászlófelvonás és az iskolalátogatás kevéssé járul hozzá a jövőkép kialakításához.

Ebben az értelemben Putyin regionális körútja eltér a választási kánontól: kevéssé hasonlít a választóknak szóló kampányra. A választó figurája a kampány középpontjából a perifériára került, és az elnök lett a főszereplő. Putyin nem a választóiért dolgozik; ellenkezőleg, a regionális és szövetségi tisztviselők szórakoztatják őt az őt érdeklő műsorokkal és látványosságokkal. A rendszer állandó üzemmódba kapcsolt, hogy szabadidejében Putyint mulattassa, és ezt a működési módot még a választások idején sem hagyja abba, amikor – legalábbis formálisan – fontos, hogy a polgárokat megszólítsa, és megpróbáljon a kedvükben járni. Ez volt a helyzet például 2012-ben, amikor Putyin kampányában szerepeltek az úgynevezett májusi rendeletek, amelyek a szociális jólét növelését ígérték. Idén az elnök választópolgárokkal való tényleges munkájának figyelmen kívül hagyása valószínűleg nem lesz globális hatással a választási eredményekre, amelyeket elsősorban az üzleti szféra mozgósítása, a költségvetési alkalmazottak mozgósítása és a több napon át tartó elektronikus szavazás nyújtotta hamisítási lehetőségek határoznak meg. Ha a társadalmi-gazdasági helyzet romlik, az egyértelmű ígéretek és a választók egyes csoportjaihoz intézett felhívások nélküli kampány negatívan befolyásolhatja a kormány megítélését és az emberek hangulatát. Számukra minden jó dolog a múltba vész, ahogyan azt a Putyin eddigi eredményeiről szóló kiállításon bemutatták, miközben a Kreml a „Közvetlen vonal” vagy Putyin roadshow-ja során nem ad reményt a polgároknak a jelenre és a jövőre vonatkozóan.

Idáig tart Percev összefoglalója, én is hozzátenném a magam véleményét. Ami szerint Putyin egyedülálló teljesítményt nyújtott, mivel sikerült tökéletesen kifordítania a demokrácia intézményét. Ugyebár, amint Percev is rámutat, olyan nincs, hogy ne válasszák meg, még azt is tudjuk a Meduzából, hogy 96-97 százalékos többséggel fogják megválasztani (igen, az Elnöki Adminisztráció előre megrendelte ezt az arányt). Nyilván csalás útján választják majd meg, ez nem is lehet kérdés, de eddig sem volt ez másként – szegény Anna Poltikovszkaja Orosz Naplójának tanúsága szerint már húsz évvel ezelőtt is csaltak a megválasztása érdekében, más kérdés, hogy akkor még nem volt az „elnök embereinek” ekkora rutinja a szélhámosságban, és néha kilógott a lóláb. Bár néha most is kilóg. De ez a mostani, előre eldöntött voksolás más lesz, mint a többi.

Mivel Putyin megválasztása már biztos, gyakorlatilag mindegy, mit művel, és ezt ő is tudja, a környezete is. Az a nem mindegy, hogy mennyire érzi jól magát a kampány alatt. Ezért udvarol neki a regionális vezetőktől az oligarchákig mindenki, meg azért, mert arra számítanak, hogy az újraválasztást követő személycserék során – a Meduza mai híre szerint még magának Kirijenkónak is kifelé áll a szekere rúdja – előnyösebb helyzetbe kerülhet az, aki most szorgosan benyalja magát. (Más kérdés, hogy mivel lassan elfogynak az odaígérhető pozíciók, végső soron pont a vezető réteg és a középosztály lesz a legcsalódottabb a választás eredményében). De most még tart a színjáték, Putyin turnézik, Patyomkin-faluról Patyomkin-falura jár, kapja a bókokat és az ajándékokat, tömjénezik a pópák, csak úgy zuhog rá az áldás, valóságos eleven bálványként hajlonganak előtte.

Úgy tűnik, hogy valamiféle talpnyalási verseny folyik Oroszhonban, a cár atyuska kegyeiért. Minek következtében megváltozni látszik maga a választási rendszer is.

Mostanáig ugyanis a választási kampány arról szólt, hogy a nép választ magának vezetőt, mostantól arról, hogy a vezető választ kegyencet.

Még az sem biztos, hogy a nép köréből.

Szele Tamás