Ha nem látnánk minden nap a közösségi oldalakon a meddő vitát arról, hogy működnek-e az Oroszország elleni szankciók és gazdag-e még a Kreml, ez az írás felesleges is volna. De így, hogy egyes körökben szinte hittétel, miszerint „nincs a Földön gazdagabb, szebb ország” Vlagyimir Putyin birodalmánál, érdemes elolvasni, mit mond erről egy orosz szakértő a The Insiderben.

(Képünk illusztráció)

Nem sok jót, az biztos. Az összkép mindenképpen riasztó. Annak ellenére, hogy a nemzetközi szankciók nem működnek a legjobban, az orosz gazdaság a megnövekedett katonai kiadások és a beruházások hiánya miatt továbbra is nagyon nehéz helyzetben van – véli Igor Lipsic közgazdászdoktor. A gyors készpénzinjekciókat, amelyekhez az alacsony jövedelműek hirtelen jutottak a katonai-kormányzati szerződésekből vagy a mozgósított katonáknak fizetett összegekből, azonnal elköltötték, ami az infláció megugrását és a hitelbuborék növekedését eredményezte. Az állam hatalmas beruházásokkal tervezi újjáéleszteni a gazdaságot, de a hatóságok ezt a pénzt csak a magánszektortól és a lakosságtól vehetik el: a pénzügyminisztérium már célba vette az oroszok kereskedelmi bankokban elhelyezett betéteit, és azt tervezi, hogy a polgárokat akár önként, akár erőszakkal, de ráveszi az államkötvények vásárlására.

Egész évben azt mondták a lakosságnak, hogy minden nyugodt és rendben van. Az év végére azonban az emberek kezdték sejteni, hogy a dolgok messze nem állnak jól, és még sokáig így is maradnak. Az InfoM nevű cég szerint, amely az orosz központi bank megbízásából végez felméréseket a lakosság körében, tavaly ősz végén megugrottak az inflációs várakozások: Az oroszok 2024-re legalább 14%-os áremelkedést várnak. Az embereket riasztotta a felismerés, hogy az egyes áremelkedések nem túlkapások, hanem annak jelei, hogy Oroszország visszatérőben van a magas infláció felé. Ez ébresztő volt a Központi Bank számára, amely 16%-ra emelte az irányadó kamatlábat. A Központi Bank igyekszik ezt a kamatlábat a várható infláció felett tartani, hogy korlátozza a vásárlásokhoz rendelkezésre álló hiteleket, és fordítva, ösztönözze a betéteket. A gondolkodásmód szerint ez megakadályozza, hogy a piacon túlságosan megnőjön a „forró” pénz, ami az inflációt táplálja.

Egyes pénzügyi elemzők még azt is felvetették, hogy a 16% ne legyen a határ, a Központi Bank emelheti 17%-ra is az irányadó kamatlábat, és ott is tarthatja. Ez az egyetlen módja annak, hogy a fogyasztási hitelek túl drágák legyenek az orosz emberek számára, akik az elmúlt hónapokban őrült módon költekeztek.

„A hitelkibocsátás növekedése 2023 első 9 hónapjában minden szegmensben több mint 55%-kal meghaladta a 2022 azonos időszakának kibocsátását. A kibocsátott jelzáloghitelek volumene 962,1 milliárd RUB-ot tett ki. Ez a legmagasabb érték a nyilvántartások kezdete óta. A 2023. szeptemberi adatok 12%-kal magasabbak, mint 2023 augusztusában, és 84,8%-kal nagyobbak, mint 2022 szeptemberében” – áll a tanulmányban.

Ennek a viselkedésnek megvolt az oka, hiszen a kormány a katonai termelés és a katonacsaládoknak történő kifizetések miatt pénzt pumpált a gazdaságba. 2023 elejétől szeptember 1-jéig az ország pénzkínálata 7,72 billió rubellel (+9,4%) nőtt. Szeptember 1-jére a gazdaságban forgó készpénz éves növekedési üteme elérte a 28,9%-ot. Ez volt a legmagasabb szint 2021. március 1. óta, amikor ez az érték 29,6% volt.

A pénzmennyiségnek ez a növekedése az, ami a gazdaságot mozgatja. Vannak szakértők, akik úgy vélik, hogy a pénzmennyiség növekedése automatikus garanciája a gazdasági növekedésnek, de ez csak rövid ideig működik. Ezt követően más tényezők kezdik hátráltatni a növekedést, beleértve az inflációt, amelyet ez a pénzpumpálás hozott létre.

Most azonban a pénzmennyiség növekedése is lassulni kezd. Májusban (az M2 aggregátummal mérve, amely az ország leglikvidebb pénzét tartalmazza) 22%-kal nőtt az előző évhez képest. Őszre a növekedés mértéke 14%-ra csökkent. Más szóval az első fiskális impulzus (amikor az orosz gazdaságot katonai pályára állították) már elhalványult. De sikerült kiváltania az árnövekedés és az inflációs várakozások felgyorsulását, amelyet a Központi Bank most megpróbál kioltani.

Ha egy gazdag ember jövedelme, aki hosszú időn keresztül jól meg tudott élni, megnő, akkor valószínűleg a növekményt letétbe helyezi egy bankban, értékpapírokat vagy aranyat vásárol, és ez a pénz nem fog nyomást gyakorolni a fogyasztói piacra. Ha viszont egy alacsony jövedelmű ember, egy munkás vagy egy mozgósított katona családtagja kap pénzt, akkor elkezdi elkölteni, mielőtt az értéktelenné válna - az oroszok már megértették az infláció hatásait.

A fogyasztói kereslet tavalyi megugrása éppen azért következett be, mert az emberek elkezdtek háztartási gépeket, autókat vásárolni és jelzáloghitelt felvenni. Ez az úgynevezett „forró” pénz, ami azt jelenti, hogy azonnal elérhető a piacon – ez nyomja felfelé az inflációt, mivel a kereslet növekedése meghaladja az árukínálatot.

Mi a helyzet a szankciókkal?

Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók nem voltak olyan hatékonyak, mint tervezték, de működnek. Az orosz bankrendszer a bonyolult pénzátutalásokkal küzd. Néhány külföldi vállalat hajlandó nem katonai célú árukat eladni, de hogyan fognak fizetni érte? És kezdik elhagyni az orosz piacot – nem azért, mert tilos volna Oroszországgal kereskedni, hanem mert masszív problémák vannak az eredetileg rubelben kapott bevételek Oroszországból való kivonásával. Végül rájönnek, hogy egyszerűbb, ha egyáltalán nem adnak el semmit Oroszországnak. Így működnek a szankciók.

Oroszország megtanulta kijátszani az olajárplafont – bár veszélyes módon. Közel száz régi görög tankhajót vásárolt, és azokat használja nyersolaj szállítására. Az eladásukból származó bevétel egy részét Oroszország saját szállítási költségeinek fedezésére fordítja. A szállításokat ráadásul saját maga kell biztosítsa, mivel ezt Európában már nem teheti meg. Tehát nem lehet azt mondani, hogy az olajszankciók 100%-ban működnek, de sikerült valamennyire csökkenteni Oroszország bevételeit. És ami a legfontosabb, Oroszországnak már csak két olajvásárlója van: India és Kína. Ők vásárolják meg Oroszország olajexportjának több mint 90%-át, ami azt jelenti, hogy ők diktálják az eladási feltételeket, nem pedig az orosz olajvállalatok.

A szankciók háborút jelentenek, és a háborúk nem egyetlen csatából állnak – ezek inkább hosszú hadjáratok. A Nyugat elkövetett néhány hibát, belátta ezeket, és most az USA és Európa megpróbálja növelni a szankciók hatékonyságát. Például az említett száz tankert már azonosították, és megkezdődött a vadászat rájuk. Valószínűleg ezért van most hat olyan tanker India partjainál, amelyek nem hajózhatnak be a kikötőkbe.

A tojáspiac mint az orosz gazdaság tükörképe

A médiában és a fogyasztók körében a tyúktojás árának emelkedése miatti pánik nem a semmiből jött. Az oroszországi infláció részben monetáris jellegű, ami azt jelenti, hogy az állami költségvetésből sok pénzt injektálnak a gazdaságba, és a pénzmennyiség növekszik. De van költséginfláció is. Kétféle csirke létezik: brojlercsirkék (hústermelés céljából tenyésztik őket) és tojótyúkok. A tojótyúkot keltetőtojásból tenyésztik, amelynek jelentős része külföldről érkezik. A közelmúltig Hollandia volt Oroszország fő beszállítója, de mostanra Törökország váltotta fel. A keltetőtojásokat más országokból hozzák be, a tyúkokat tenyésztik, majd azok tojják a tojásokat, amelyeket az üzletben árulnak. Maga a tyúk nem szaporodik. Genetikailag úgy alakították át, hogy az importőr nem tudja otthon tenyészteni, így minden alkalommal külföldi beszállítóktól kell behozza az új generációkat.

Eközben a rubel leértékelődik, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a keltetőtojásokat devizában lehessen megvásárolni, a tojótyúkok tojásának árát kell emelni. A kormány ígéretet tett a probléma megoldására: Viktorija Abramcsenko miniszterelnök-helyettes szerint Oroszország 2024-re képes lesz teljes önellátásra a keltetőtojásokból. De itt egy jelentés 2023. december 19-ről: „A cseljabinszki területről származó LLC „Lohmann Breeders Rus” megkapta a jogot, hogy naposcsibéket és keltetőtojásokat importáljon az Egyesült Államokból, az EU-ból, Brazíliából, Ausztráliából és Kanadából.”

Az importált antibiotikumokat is hozzá kell adni a csirketakarmányhoz a baromfifarmokon előforduló járványok leküzdése érdekében. Aztán ott vannak a speciális előkeverékek és adalékanyagok az emészthetőség és a termelékenység javítása érdekében. Ehhez jön még a benzin és a gázolaj árának emelkedése. Ráadásul az emberek háborúba mennek, és a hátramaradottakat jobban meg kell fizetni, hogy ne hagyják ott a baromfifarmot és ne a lőszergyárban dolgozzanak inkább.

Még a kormánypárti szakértők is egyetértettek abban, hogy a tojás ára nem valamiféle rosszindulatú piaci manipuláció eredményeként emelkedett, hanem azért, mert az amúgy is csekély profitot termelő ágazat nem tudott nyereséges lenni, és a költségek emelkedésekor árat kellett emelnie. Ez is része a válasznak arra a kérdésre, hogy a szankciók működnek-e.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi volt előbb – a tyúk vagy a tojás – a következő a válasz: először jött a tojás Hollandiából, most pedig az orosz baromfitenyésztők legnagyobb bánatára Törökországból és Azerbajdzsánból érkezik majd a tojás.

Veszélyes jelzáloghitel-növekedés

Miközben a jegybank az inflációt próbálja megfékezni, a kormány is ellene játszik, és azt reméli, hogy 2024-ben egy második fiskális ösztönzőt adhat a gazdaságnak. Ez része a már elfogadott költségvetésnek, amelyben a bevételek (és kiadások) összege 22%-kal magasabb, mint 2023-ban. Más szóval, a kormány egyik kezével megpróbálja eloltani az infláció lángját. A másikkal pedig a költségvetési előirányzatok formájában olajat önt a tűzre.

De ez a helyzet maguk a kormánytisztviselők számára is nyilvánvaló, ezért máris megpróbálnak elzárni néhány olyan csapot, amely további állami pénzeket pumpált az orosz gazdaságba. Az egyik ilyen csap a lakosság kedvezményes jelzáloghitel-támogatási programja (állami támogatással, a piaci árfolyam alatt nyújtott lakásvásárlási hitelek nyújtása). Ezt a programot még 2019-ben indították el, és a COVID–19 járvány idején jelentősen kibővítették, hogy az építkezési vállalkozók ne maradjanak munka nélkül. Amikor a járvány véget ért, a támogatás folytatódott, és olyan árbuborékot hozott létre a lakáspiacon, amelyet az Orosz Nemzeti Bank unos-untalan emleget.

2020 óta Oroszországban az új építésű lakások ára 80%-kal emelkedett, míg a másodlagos piacon a lakások ára 51%-kal nőtt. Mekkora az inflációs ráta Oroszországban? 80% az új lakások esetében, és 50% a használt ingatlanok esetében. Ez segítette az építőipart, de ez az árak felpörgéséhez is vezetett. Ez veszélyes, mert amikor a fejlesztők csődbe mennek, a bankok, amelyek pénzt adtak nekik, követik őket. A Központi Banknak pedig egyszerűen nincsenek eszközei arra, hogy tömeges csődök esetén korrigálja a helyzetet: az orosz betétbiztosítási ügynökség tartalékai elegendőek a helyi tüzek eloltására, ám tömeges csődök esetén az Orosz Nemzeti Banknak kell pénzt juttatnia az ügynökségbe. De akkor a Központi Bank a Pénzügyminisztériumhoz fog hasonlítani, és elkezdi növelni a pénzkínálatot és az inflációt, ami ellen harcol!

Ezért próbálják óvatosan leereszteni ezt a buborékot, hogy ne pukkadjon ki egy szörnyű összeomlással, ami gazdasági és bankválsághoz vezetne. Ez egy új helyzet az orosz ingatlanpiac számára, amely eddig abban az állandó hitben élt, hogy az oroszok vásároltak, vásárolnak és továbbra is vásárolni fognak. Bármilyen áron!

A kedvezményes jelzáloghitelek korlátozása kísérlet arra, hogy megakadályozzák a pénzvilág építőiparhoz kapcsolódó részének robbanását. Mindenki emlékszik az 1990-es évek japán lakásválságának vagy az amerikai lakáspiac 2008-as összeomlásának rémtörténeteire. Hamarosan látni fogjuk, hogy a kedvezményes jelzáloghitelek csökkentése hogyan érinti az építőipart és az orosz bankokat, amelyek rengeteg építési projekt elindítását finanszírozták.

Üzleti pesszimizmus

Az üzleti életnek a bankokkal való kapcsolata egy másik mottó szerint alakul: „Egy életre elegendő hitelt nem lehet előre felvenni”. A drága hitelek veszélyeztetik az üzleti stabilitást. Egy másik, az orosz üzleti hangulatot vizsgáló felmérés azt mutatta, hogy az üzletemberek sokkal kevésbé optimisták a jövőt illetően, mint néhány hónappal ezelőtt, amikor a cégtulajdonosok és a felsővezetők grandiózus jövőről, a beruházási terveikről, a termelés bővítéséről és az alkalmazottak számának növekedéséről beszéltek.

A közgazdászok elborzadva nézték: „Nem értik, mi történik a gazdaságban?”. Ők azt válaszolták: „Ti vagytok azok, akik nem értitek. Mi vagyunk a terepen, mi, reálgazdaságban dolgozó emberek, és mi jobban értjük, mi történik Oroszországban. Van növekedés! Ti pedig, elefántcsonttoronyban élő közgazdászok, semmit sem értetek.”

Ősz végére kiderült, hogy az „elefántcsonttorony közgazdászai” jobban értik a helyzetet és a kilátásokat. Az év végére az orosz üzleti szféra optimizmusa érezhetően alábbhagyott. Egyre szomorúbban beszéltek a sivár kilátásaikról és a megélhetési, fejlesztési problémáikról. Az egyik legnagyobb gondot a hitelfelvétel növekvő költségei jelentik, amelyet a megkérdezett vezérigazgatók 32%-a említett. Más szóval az orosz üzleti vezetők egyharmada szerint a pénz olyan drága, hogy már nem lehet a közelébe férkőzni. Az emelkedő pénzköltség egyre inkább a gazdasági növekedés korlátjává válik. Ugyanakkor fontos megérteni, hogy a Központi Bank, amikor megpróbálja megállítani az inflációt, elkerülhetetlenül akadályozza a gazdasági növekedést és az importhelyettesítést.

A közgazdászok már régóta mondják: nem lehet egyszerre támogatni a gazdaságot költségvetési injekciókkal és azt hinni, hogy alacsony lesz az infláció. Ez így nem működik. Időben figyelmeztettek, hogy Oroszországnak választania kell az infláció elleni küzdelem és a gazdasági növekedés támogatása között. A Központi Bank az infláció elleni harcot választotta, ami azt jelenti, hogy a gazdasági növekedés lassulását és a beruházások erőteljes csökkenését fogjuk látni. Ez azt jelenti, hogy az importhelyettesítésről és a gyors gazdasági növekedésről szóló szlogenek nem egyebek, mint utópiák.

Megérthető, hogy az emberek még mindig extázisban vannak, és próbálnak hitelt felvenni, de a gazdaság már rájött, hogy a hitelek megfizethetetlenné váltak, és lassítaniuk kell. Más szóval, az emberek kölcsönt vesznek fel, és megpróbálnak több keresletet teremteni, miközben a vállalkozások, amelyeknek cserébe több árut kellene létrehozniuk, elvesztették a növekedéssel kapcsolatos illúzióikat. Milyen gazdasági növekedés lehetséges ilyen drága hitelek és beruházások mellett? Örüljünk, ha egyáltalán túléljük...

Nyilvánvaló, hogy az állam mindezt végignézi, és úgy gondolja, hogy nincs miért aggódni. Na és, ha drágák a hitelek, adunk beruházást. De honnan fog jönni? A külföldi befektetők elhagyták Oroszországot, és nem valószínű, hogy visszatérnek. Az orosz tőzsde gyakorlatilag összeomlott - már csak kisbefektetők és magánszemélyek mozognak benne, akik még mindig azt hiszik, hogy meggazdagodhatnak. Az öt legnagyobb orosz részvénykibocsátó a piac likviditásának és kapitalizációjának közel 50%-át, míg az első tíz 65%-át teszi ki.

Honnan szerezhet pénzt Oroszország?

Itt jön a képbe egy érdekes – de ijesztő – hatalmas állami beruházási projekt. Először is volt az az elképzelés, hogy az államnak be kellene fektetnie az orosz gazdaságba. Andrej Belouszov, aki korántsem libertáriánus, hanem inkább keynesiánus államférfi volt, éppen ezzel az elképzeléssel került a kormányba. Még 2018-ban az volt az elképzelése, hogy meg kell tépázni a nagyvállalatokat, el kell venni tőlük 350-500 milliárd rubel „szuperprofitot”, és azt nagy állami programokba, például nemzeti projektekbe kell fektetni, hogy „beinduljon az orosz gazdaság motorja”.

Kezdetben a kohászati cégeket és a vegyipart akarta megszorongatni, ami nem jött be. De Belouszov öt évig futtatta a projektjét, és végül elérte, amit akart - 2022-ben bevezették a „többletnyereség” adóját minden olyan vállalkozásra, amelynek éves profitja meghaladta az egymilliárd rubelt (senki sem elemezte, hogy mi az oka ennek a nyereségnek: akár különösen kedvező volt a piaci környezetük, akár nem, a koncepció egyszerű volt – „ha nagy vagy, fizess”). Ez 2023-ban 315 milliárd rubelt hozott a pénzügyminisztériumnak, de megígérték, hogy többé nem alkalmazzák ezt az intézkedést.

Egyszer csak Anton Sziluanov pénzügyminiszter lépett ki az árnyékból az elnök elé, és közölte vele, hogy elképesztő, 40 billió rubelt akar kivonni állami beruházásokra. Hihetetlen összeg! Honnan kerül majd elő ez a pénz? A válasz az, hogy a kormány a kiegészítő nyugdíjrendszert akarja támogatni. Az ötlet az önkéntes nyugdíjbiztosítás rendszerének felélesztése, hogy az állampolgárok maguk járuljanak hozzá a nyugdíjuk növeléséhez, az állam pedig ösztönözze és járuljon hozzá a megtakarításaikhoz.

A kormány úgy döntött, hogy az emberek nem emlékeznek arra, hogyan fagyasztották be a nyugdíjjárulékaikat, és könnyen rászedhetők, hogy újra bedőljenek ugyanennek. Azt fogják javasolni – ismét –, hogy az emberek fizessenek be a nyugdíjpénztárakba, az állam pedig adókedvezményeket ad nekik cserébe. És minden rendben lesz!

Amikor erről az év elején szó esett, Sziluanov azt mondta, hogy 2 millió ember bevonását remélik, és mintegy 300 milliárd rubelt szeretnének összegyűjteni. Eközben Oroszországban 83 millió munkaképes ember él. Hirtelen decemberben Sziluanov azt mondja az elnöknek, hogy nem 300 milliárd rubelről van szó, hanem 40 billió rubelről (anélkül, hogy pontosítaná, mennyi idő alatt kell ezeket az összegeket összegyűjteni). A megdöbbent szakértők elkezdik vizsgálni a cél százszorosát, és sok érdekes dologra derül fény.

Kiderül, hogy Sziluanov úgy érti, hogy az oroszok több mint 40 billió rubelje van letétben a kereskedelmi bankokban – ezekben a pénzekben látja a pénzügyminiszter a jövendő zsákmányát. Más szóval, Sziluanov bejelentette, hogy a kormány megpróbálja meggyőzni a polgárokat, hogy vegyék ki ezeket a 40 billió összértékű betéteket az orosz bankokból, és irányítsák őket a nem állami nyugdíjalapokba, amelyek csak orosz államkötvények vásárlására használhatják majd.

Véleményem szerint ez visszaállítja a kényszerű-önkéntes kötvény-visszaváltások rendszerét. Eddig nincs kényszer vagy erőszak – ez önkéntes, de amikor 40 billió rubelről beszélünk, akkor joggal lehetnek kétségeink.

A hírhedt 40 billió rubelt Oroszország leggazdagabb polgárai tartják számláikon, akik a lakosság mintegy 20%-át teszik ki, míg a fennmaradó 80%-nak nincsenek megtakarításai. Felmérések szerint a lakosság többsége, miután elvesztette a munkáját, egy-három hónapig tud megélni a „készletéből”. Milyen mértékben érdekli a gazdag oroszokat a kiegészítő nyugdíjbiztosítás? Ezek az emberek másképp gondoskodnak öregkorukról. Ezért gazdagok – mert bizalmatlanok.

Sziluanov szerint a kormány több állami biztosítékot ad az ember jövedelmére, mint a bankok: 1,4 millió rubel helyett 2,8 milliót adnak majd az embereknek. És valamiféle személyi jövedelemadó-kedvezményt – ami nem sok egy komoly, nagy megtakarítás tulajdonosának. Felmerül a gyanú, hogy ha a gazdag oroszok nem hajlandók fizetni, akkor az állam kényszeríteni fogja őket.

Ez annak a jele, hogy az állam lassan elindul afelé, hogy az összes betétet kivonja a bankokból, mind az önkéntes, mind a kényszerített betéteket, és államkötvényekbe pumpálja őket. Kezd világossá válni, hogy a Kreml hogyan fogja finanszírozni a hosszú katonai hadjáratot.

A tulajdon népének kifosztásából, melynek az illető nemzet nem fog túlzottan örülni. Komoly társadalmi feszültségek várhatóak, mintha a keleti égen vöröslene valami... talán ide látszanak a Kreml lángjai, holnap-holnaputánról. Mindenesetre a jelenlegi orosz gazdasági helyzetet Lipsic közgazdász érvei alapján egy viccel tudnám leírni:

- Mi volt régebben, Szása, a tyúk vagy a tojás?

- Régebben, Ványa, volt tyúk is, tojás is...

Szele Tamás