Annak, hogy nemrégiben véget ért a tavalyi év és ezzel egy időben megkezdődött az idei, önmagában még nincs különös jelentősége: ezt a jelenséget nyugodtan nevezhetjük rendszeresnek is, mely a naptár használatából fakad. Ha azonban úgy közelítjük meg a kérdést, mint az ukrán Detector Media, mely a tavalyi év eseményeiből próbálja kikövetkeztetni az idén várható problémákat, akkor igenis van jelentősége a naptári év fordulójának.

(Képünk illusztráció)

Ugyanis a különböző statisztikák éves bontásban készülnek. Mivel pedig a Detector Media alapvetően az orosz propaganda, dezinformáció és manipuláció ellen harcol, lássuk, milyennek találták a 2023-as évet ebből a szempontból – és mire számítanak idén?

A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete közzétette a fegyveres konfliktusok éves áttekintését, amelyben az erőszak növekedését állapította meg számos régióban. Ukrajna, a Gázai Övezet, Hegyi-Karabah, Szudán és Kongó csak néhány a mai világ tűzfészkei közül. Az idei jelentés 183 konfliktusra terjed ki, ami rekordmennyiség az elmúlt három évtizedben. A kutatók megjegyzik, hogy a modern konfliktusok egyre inkább különböző nem állami fegyveres csoportokat érintenek, egyre kevésbé regionálisak és egyre inkább válnak nemzetközivé. A hagyományos konfliktusmegoldó aktorok befolyásának csökkenése következtében a konfliktuskezelés jelentősen bonyolultabbá vált. Ráadásul a helyi háborúk nemzetközivé válásának felgyorsulása az elmúlt három évtizedben megnövelte a fegyveres eszkalációk átlagos időtartamát. Ezek a tendenciák különösen az orosz–ukrán háborúban mutatkoznak meg. Először is, a legfontosabb geopolitikai szereplők – a nemzetközi szervezetektől a különböző kontinensek jelentős regionális szintű résztvevőiig – érintettek benne. Másodszor, 2023-ban tetőzött az olyan kvázi katonai formációk aktivitása (és de facto deaktiválása), mint az orosz hadseregen belüli Wagner-csoport, amelyet az ukrán parlament nemzetközi bűnszervezetnek nyilvánított.

A Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének elemzői szerint a nagyhatalmak és a fejlődő országok közötti versengés tendenciája a hidegháború korszakának proxy-háborúihoz hasonlít. Oroszország 2022. februári teljes körű ukrajnai inváziója új szintre fokozta a helyzetet, felerősítve a geopolitikai ellentéteket a nyugati államok és a demokratikus elveket és a fennálló nemzetközi rendet részben veszélyeztető államok között. A Kreml kiterjedt propagandája révén a globális konfliktusokat használja ki arra, hogy céljait az információ manipulációján keresztül előmozdítsa. Ez a cikk a 2023-as évet foglalja össze, és azt vizsgálja, hogyan írták le a propagandisták a Hegyi-Karabahban, Izraelben és Nigerben történt eseményeket.

Dél-Kaukázus

Az Ukrajna elleni háború az egész világon kihatott a válságokra, és hatása a Dél-Kaukázusban is megfigyelhető. Két évvel az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabahért folytatott legutóbbi háború után újabb konfrontáció lángolt fel. 2023. szeptember közepén Azerbajdzsán „terrorellenes műveletet” indított Hegyi-Karabahban – az Azerbajdzsán területén lévő, örmények által lakott történelmi jelentőségű régióban. Ez a régió az 1990-es évek elején egy háborút követően kikiáltotta függetlenségét Azerbajdzsántól, és harminc évig létezett el nem ismert köztársaságként. Az örmények elvesztették a 2020-as döntő háborút, amely után Karabah örmény lakossága gyakorlatilag be volt kerítve, és nem kaphatott katonai támogatást Jerevántól. Ez vezetett gyors kapitulációjukhoz 2023-ban. A korábbi, elvesztett háború miatt Örményország nem bízott katonai erejében, és attól tartott, hogy a konfliktus átterjedhet a központi területére is. Végső soron Jereván már nem hitt Moszkva szövetségesként való kiállásában a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetén (CSTO) belül. Az egy napig, 2023. szeptember 19–20. között tartó azerbajdzsáni katonai művelet eredményeként Karabah (az örmények ezt a régiót Artsakhnak nevezik) helyi fegyveres alakulatai kapituláltak. Ezt követően Örményországban tüntetések törtek ki, amelyek annak a kormánynak a megbuktatását követelték, amely lehetővé tette ezt a „vereséget és nemzeti megaláztatást”.

Az orosz propaganda az örmény kormányt, különösen Nikol Pasinjan miniszterelnököt „árulással” és Hegyi-Karabah Azerbajdzsánnak való átadásával vádolta, miközben megpróbálta igazolni Azerbajdzsán cselekedeteit. A propagandisták Örményországnak a Hegyi-Karabah régió elvesztéséért Örményország „nyugatbarát fordulatát” és Oroszország és Azerbajdzsán elleni „provokációit” okolták. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a nyugati beavatkozás a régió ügyeibe tönkretette a 2020-as tűzszünetet, amely a propaganda szerint mindkét fél számára előnyös volt. Az akkori megállapodás szerint orosz „békefenntartók” állomásoztak a térségben, elsősorban azért, hogy garantálják a karabahi örmény lakosság biztonságát. Azonban 2023-ban nem avatkoztak be Azerbajdzsán hadműveletébe, ami több százezer örmény kitelepítéséhez vezetett Karabahból Örményországba.

Mivel Pasinjan örmény miniszterelnök az orosz békefenntartó kontingenst hatástalannak minősítette, a propaganda az ellenkező benyomást igyekezett kelteni. Az orosz propaganda igyekszik azt a hamis képzetet sulykolni, hogy Moszkva a biztonság egyetlen garanciája a térségben, míg a Nyugat semmiképpen sem megbízható szövetséges. Oroszország azonban 2023 szeptembere folyamán semmit sem tett az azerbajdzsáni úgynevezett terrorellenes művelet megállítása érdekében, amelynek következtében Hegyi-Karabah Azerbajdzsán ellenőrzése alá került. A 2020-as tűzszünet értelmében ott állomásozó orosz békefenntartók tevékenysége arra korlátozódott, hogy segítsenek az örmény lakosság evakuálásában, amely az azerbajdzsáni megtorlástól való félelem miatt október elejére szinte teljesen elhagyta az el nem ismert köztársaságot. 2020 óta Örményország igyekszik diverzifikálni külföldi partnereit azáltal, hogy fokozza a Washingtonnal és Brüsszellel való kapcsolattartást. Pasinjan és támogatói szerint ennek a stratégiának az a célja, hogy csökkentse a Moszkva támogatásától való függőséget, és bővítse geopolitikai lehetőségeit.

A propagandisták azonban továbbra is kitartottak amellett, hogy a Dél-Kaukázusban nincs alternatív megoldás orosz szerepvállalás nélkül. Az ilyen retorika célja, hogy emlékeztesse Jerevánt geopolitikai helyzetének gyakorlati realitásaira.

Figyelemre méltó azonban, hogy Oroszország nem reagált a csapatok Hegyi-Karabahba való telepítésére és a területi status quo helyreállítására Örményországgal. Bár Oroszország többször is bekapcsolódott az örmény-azerbajdzsáni konfrontáció korábbi szakaszaiba, ezúttal a Kreml nem reagált a Baku által régóta szövetségese, Örményország ellen tett lépésekre. Ez részben azzal magyarázható, hogy az orosz csapatok Ukrajnában összpontosulnak, és a Kreml számára nem volt praktikus, hogy más régiókba szórja őket. Emellett a nyugati szankciós nyomás miatt Moszkva nem engedheti meg magának, hogy megszakítsa kapcsolatait olyan semleges központokkal, mint Azerbajdzsán vagy szövetségese, Törökország.

Közel-Kelet

2023. október 7-én a Hamász több száz fegyveres harcosa átkelt a Gázai Övezetből Dél-Izraelbe. Ezt a szárazföldi támadást hatalmas rakétatűz előzte meg az izraeli városok ellen. A csapás váratlanul érte az izraeli biztonsági erőket. A fegyveresek válogatás nélkül gyilkoltak civileket, településeket és egy zenei fesztivált támadtak meg, valamint túszokat ejtettek, akiket földalatti alagutakban rejtettek el. Oroszország az Izraelben és a Gázai Övezetben zajló háborút kényelmes dezinformációs eszközként használta fel saját politikai programjának népszerűsítésére.

A propaganda az Egyesült Államokat vádolta a helyzet eszkalációjával, miközben megpróbálta azt az amerikaiak diplomáciai kudarcaként bemutatni. A Kreml ily módon igyekezett a terroristákról az egyik fél szövetségesére hárítani a felelősséget, azt sugallva, hogy a Pentagon a konfliktus valódi okozója. Ebben a helyzetben Oroszország az Amerika-ellenességet testesíti meg, és a közel-keleti eszkalációt az USA-val vívott proxy-háborúnak állítja be. A valóságban az USA évtizedek óta keresi az izraeli-palesztin konfliktus megoldásának módját, különösen azért, hogy nemzetközi politikájának hatékonyságát növelje azáltal, hogy kibékíti kulcsfontosságú szövetségesét, Izraelt más regionális partnerekkel, például Törökországgal, Szaúd-Arábiával és Egyiptommal. A Trump-kormányzat Izrael-barát politikát folytatott, például megnyitotta az amerikai nagykövetséget Jeruzsálemben. Ez további felháborodást váltott ki az arab világban. Ezzel szemben a Biden-kormányzat megpróbálta helyreállítani az egyensúlyt a közel-keleti politikájában, és visszaállította a palesztinoknak szánt segélyprogramokat.

A propaganda a háborúkat modern korunk általános jelenségeként mutatja be. Ahogy csökken a médiafogyasztók érzékenységi küszöbe az erőszak képeivel szemben, úgy alakulhat ki téves felfogás a háborúról, mint egy normális világszintű folyamatról. Így az Ukrajna elleni háború kevésbé tűnik borzalmasnak, véresnek, és a civilek megölése nem vált ki olyan jogos felháborodást vagy empátiát, mint amilyet kellene.

Például azt állították, hogy „Ukrajna nyugati fegyvereket adott el a Hamásznak.” Ennek a tévhitnek az állítólagos bizonyítékaként propagandisták egy videót terjesztettek, amely állítólag azt mutatja, hogy közel-keleti közösségi médiacsoportok arról számolnak be, miszerint a Hamász által Izrael ellen használt RPG-k (rakétagránátok) nagy részét Ukrajnából vásárolták. Egy másik félretájékoztatást kiváltó ok volt Netanjahu izraeli miniszterelnök júniusi nyilatkozata az Ukrajnának szállított fegyverekkel kapcsolatban. Netanjahu szavait kiragadták a szövegkörnyezetéből, és így olyan narratívát hoztak létre, amely szerint aggódik amiatt, hogy a Nyugat által Ukrajnának átadott fegyvereket Izrael ellen fogják használni.

Valójában Irán szállítja a Hamász fegyvereinek nagy részét. Az ilyen retorika Irán régóta fennálló ambícióit tükrözi, hogy Izraelt militarizált, egyre kifinomultabb fegyverekkel felfegyverzett harcosok légióival vegye körül. Történelmileg a Hamász megőrizte bizonyos mértékig függetlenségét Teherántól, és nem egy teljes értékű iráni proxy alakulat, ellentétben a libanoni Hezbollahhal. Az utóbbi években azonban a Hamász technikai támogatást kapott Irántól a rakéta- és dróngyártásban. Ezért a Kijev elleni alaptalan vádak a militánsok támogatásával egy újabb kísérletet jelentettek Ukrajna nemzetközi megítélésének aláásására.

Az orosz antiszemita diskurzus felerősítése is elindult. A Kreml megfélemlíti azokat az oroszokat, akik Izraelbe költöztek, mert Ukrajnát támogatták; ha most vissza akarnak térni Oroszországba, kemény bánásmóddal fenyegetik őket, metaforikusan „Magadant” emlegetik nekik (utalás a kemény munkatáborairól ismert városra). A Putyin-rezsim támogatói, beleértve magát Putyint is, egyre gyakrabban élnek antiszemita kifejezésekkel. Ebben a tekintetben a kései putyinizmus hasonlít a kései sztálinizmusra. Joszif Visszárionovics Sztálin, aki uralma első éveiben nem mutatott antiszemitizmust, a második világháború után kezdett harcolni a „cionisták” és a „gyökértelen kozmopoliták” ellen, lényegében a zsidó kisebbséget véve célba.

A „denácifikációs üzenet” kulcsszerepet játszott az ukrajnai háború igazolásában, ezért Oroszország ismét megpróbált ezekre a félretájékoztatási narratívákra hivatkozni. A közel-keleti eszkalációra válaszul azonban az oroszországi Mahacskalában antiszemita incidens lángolt fel. Agresszívan gondolkodó emberekből álló csőcselék zsidókat próbált keresni a repülőtéren. Ezt az epizódot követően a Kreml antiszemita retorikája felerősödött – Oroszország egyszerre használt antiszemita kifejezéseket Ukrajna és annak vezetői ellen, és Ukrajnát is antiszemitizmussal vádolta. Így a propaganda azt állította, hogy a mahacskalai repülőtéren a zsidók keresésével kapcsolatos incidensek egy állítólag Ukrajnából működtetett Telegram-csatornáról érkező hívások miatt történtek. Erről az Ukrajinszka Pravda számolt be a The Moscow Times és a Gulagu.net orosz csatornákra, valamint a propagandisztikus RIA Novosztyi és TASZSZ csatornákra hivatkozva.

Ennek fényében a propagandisták a Dél-Ukrajnában található úgynevezett „Mennyei Jeruzsálemről” vagy „Új Kazáriáról” szóló összeesküvés-elmélet lángját is szították. Az elmélet szerint egy bizonyos nemzetközi titkos testület ravasz tervet hajt végre a zsidók tömeges áttelepítésére Ukrajnába (Krím, déli régiók, valamint Umany). Az ő verziójuk szerint ezt a területet egy új zsidó állammá kívánják szervezni, amely a jelenlegi Izrael teljes vagy részleges helyettesítője lesz. Oroszország teljes körű inváziója tehát a területek „megtisztításának” és az áttelepítés előkészítésének nagyszabású tervéhez tartozik, az Izrael és a Hamász közötti újabb eszkaláció Palesztinában pedig felgyorsítja az „Új Jeruzsálem” létrehozását.

Az afrikai kontinens

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint világszerte közel 200 millió ember él 450 fegyveres csoport ellenőrzése alatt. Ez a jelenség különösen elterjedt az afrikai országokban, ahol közel 300 ilyen csoport működik, de kevésbé Ázsiában, Amerikában, Európában és Eurázsiában, ahol 83, 68, illetve 14 ilyen csoport van jelen.

A Szovjetunió hagyományosan aktívan együttműködött különböző afrikai országokkal, így próbált versenyre kelni az USA-val. Oroszország „megörökölte” ezeket a kapcsolatokat, és még mindig különböző módokon próbálja fenntartani befolyását a térségben. Az Ukrajna elleni háborút kirobbantva és a nemzetközi elszigetelődés veszélyével szembesülve Moszkva először belekeveredett a szíriai háborúba Bassár el-Aszad elnök oldalán, majd új szövetségesek után kezdett nézni az afrikai kontinensen. Oroszország különösen három fő regionális stratégiai partnerrel – Algériával, Egyiptommal és Dél-Afrikával – ápol gazdasági kapcsolatokat és katonai-technikai együttműködést. A Katonai-technikai Együttműködés Szövetségi Szolgálata szerint az Afrikába irányuló fegyverszállítások az orosz fegyverexport teljes mennyiségének 30-40%-át teszik ki.

Összességében Afrikában több puccs zajlott le, mint bármely más kontinensen. Az elmúlt években a régióban több államcsíny is történt: Maliban, Csádban, Guineában, Szudánban, Nigerben és Burkina Fasóban. A 2023-as államcsíny Nigerben és Gabonban történt, míg Kongóban egy kísérlet kudarcot vallott. Az elmúlt évek rendszerváltási hulláma részben Oroszországnak a régióba való visszatérésével és a nyugati, különösen a francia befolyás csökkenésével függ össze. A Kreml kihasználja ezeket a politikai felfordulásokat, viszonylag egyszerű feltételeket kínálva: Oroszország garantálja a rezsim biztonságát, gyakran a Wagner PMC zsoldosai révén, cserébe pedig pénzt szerez a helyi erőforrások kiaknázásából. A puccsokon átesett országok egyike sem ítélte el Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. Matthias Basedau politológus, a Német Globális és Területi Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint a katonai junták és autoriter rezsimek orosz támogatása felgyorsíthatja az „Afrikáért folytatott új harcot”.

Vizsgáljuk meg a nigeri helyzetet, hogy bemutassuk az orosz propaganda manipulatív stratégiáit az afrikai kontinensen. 2023 júliusában a hivatalban lévő államfőt, Mohamed Bazoumot lefogták az ország fővárosában, Niameyben lévő elnöki palotában az őrség katonái. A nigeri vezérkar bejelentette, hogy a köztársaság fegyveres erői a lázadó elnöki gárda oldalára álltak. Bazoum 2021-es megválasztása az első viszonylag demokratikus hatalomátvételt jelentette az országban, amely négy katonai puccsot élt át a Franciaországtól való 1960-as függetlenné válása óta. Bazoum elnök idején Niger a Nyugat, különösen Franciaország számára, amely kis katonai kontingenssel rendelkezik az országban, kulcsfontosságú szövetséges volt a térségben. A katonai puccs jelentős veszélyt jelent arra, hogy az ország Oroszország felé sodródik, ahogyan ez már megtörtént a szomszédos Maliban és Burkina Fasóban, ahol a közelmúltbeli puccsokat követően katonai junták uralkodnak.

A Kreml szerint: „Ukrajna hasonlít Nigerhez, ahol puccsot hajtottak végre”. Az oroszbarát Telegram-csatornák az ukrajnai helyzettel való összehasonlítás révén közvetve propagandisztikus üzenetek és vádak egész csokrát indították útjára a nigeri puccsot felhasználva: „A rabszolgák (a nigériai emberek) úgy döntöttek, hogy megdöntik a TNC-ket (transznacionális vállalatok) és megváltoztatják a vektort. Gondoljátok, hogy a vállalatok ezt csak úgy hagyják? Most arra fogják kényszeríteni a közeli államokat, ahol a bábjaik vannak hatalmon, hogy küldjenek hadsereget és követeljék vissza az 'urak vagyonát'... Mi a nagyon hasonló a nigériai helyzetben és az ukrán válságban? Nigerben és Ukrajnában is egy globális tényező biztonsági érdekeit sértették meg... Ukrajna Oroszország fizikai biztonságát fenyegette... Niger Franciaország energiabiztonságát fenyegeti... Közel a háború.” Ez a poszt egyrészt Niger törvényes kormányát a transznacionális vállalatok bábjának nevezi. Másrészt azzal igazolja az Ukrajna elleni orosz agressziót, hogy azt Franciaország vagy afrikai szövetségesei feltételezett katonai beavatkozásához hasonlítja, amelynek célja a törvényes hatalom helyreállítása Nigerben. Az ilyen ellentmondások jellemzőek az orosz propagandára, amely a világ bármely eseményét képes Oroszország számára előnyösnek beállítani.

Az orosz Telegram-csatornákon terjedt el a Wagner PMC vezetőjének, Jevgenyij Prigozsinak egy hangfelvétele, amelyben támogatta a puccsot, és „a gyarmatosítók elleni harcnak” nevezte azt. Prigozsin „gazdasági bűncselekményekkel” is vádolta Franciaországot a Nigerrel – a világ egyik vezető uránkitermelőjével (2020-ban a világtermelés 4,7%-a) – kötött uránpartnersége kapcsán. Ez a diskurzus egybecseng az antikolonialista retorikával, amelyet az alábbiakban tárgyalunk.

Oroszország támogatja az úgynevezett alterglobalista mozgalmakat Nigerben, amelyek kritizálják a jelenlegi globális gazdaságpolitikát, a vállalati gyakorlatokat és az olyan intézményeket, mint a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a Kereskedelmi Világszervezet. Vannak azonban olyan esetek, amikor a helyi civil társadalom képviselői vagy szakszervezetek a francia hadsereg kivonását követelik Nigerből, miközben rendszeresen használják az orosz szimbolikát. Továbbá, rengeteg Oroszországgal szimpatizáló helyi politikus van, akik szoros kapcsolatokat ápolnak a Kremllel. Az oroszbarát mozgalom kialakulása Nigerben annak ismeretében történik, hogy Franciaország képtelen felvenni a harcot a dzsihádista terrorizmus terjedése ellen a Száhel-övezetben, amelyet gyenge kormányzás, korrupció, a demokráciától való eltávolodás, a kormányzat legitimitásának hiánya és az emberi jogok megsértése jellemez.

A nyugat-afrikai és a Száhel-övezetben zajló folyamatot tápláló egyik fő tényező a francia imperializmus következményeinek elutasítása – a francia gazdaságtól, üzleti lehetőségektől és katonai támogatástól való tényleges függés. Oroszország elsősorban az antikolonialista narratívák felhasználásával igyekszik megnyerni az afrikai országok támogatását, amely téma visszhangra talál a globális dél országaiban. A neokolonializmus vádja azt sugallja, hogy a birodalmak formális politikai felbomlása után a korábbi nyugati nagyhatalmak továbbra is folytatták történelmi gyarmataik gazdasági kizsákmányolását, így állandósítva a globális egyenlőtlenséget.

A nyugati erők kivonulása valószínűleg felgyorsítja a dzsihádista és puccsista hullám terjedését a kontinens nyugati partvidékén. Ugyanakkor a Nyugat aktív katonai szerepvállalása erősítheti a Nyugat-ellenes érzelmeket, különösen a Franciaországgal szembeni elégedetlenség és az orosz propaganda térségbeli befolyása mellett. Az uniós országoknak olyan közös álláspontot kell kialakítaniuk, amely tanul a múlt hibáiból.

Mire számíthatunk 2024-ben?

Miközben 2024-re készülünk, a világ számos eszkalációs pontnak – Európától a Közel-Keletig –, valamint egy sor lappangó, a robbanás szélén álló feszültséggócnak lehet tanúja.

„A konfliktusok összetettebbé, veszélyesebbé és nehezebben megoldhatóvá váltak. A nukleáris háború lehetőségével kapcsolatos aggodalmak újra felerősödtek. A konfliktusok és a háborús eszközök új lehetőségei újabb módokat teremtenek arra, hogy az emberiség megsemmisíthesse önmagát” – mondta António Guterres ENSZ-főtitkár.

Paul Poast, a Chicagói Egyetem professzora a globális katonai eszkaláció három okát azonosítja. Először is, a véletlenek özönét nevezi meg: számos befagyasztott konfliktus újra fellángol, kiegészülve újak kialakulásával. Másodszor, alapvető változás állt be a Pax Americana régi geopolitikai formációjában a második világháború után. Az USA többé nem gyakorolhat befolyást a tartós béke megőrzésére világszerte. Más szóval, számos geopolitikai központ alakult ki, és a világ egyre inkább multipolárissá válik. Harmadszor, Oroszország cselekedeteinek következménye lehet a globális instabilitás: Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziója és Moszkva döntése e háború folytatásáról ebben nagy szerepet játszik. (Jómagam nem értek egyet a második ponttal, de ha Poast professzornak ez a véleménye, természetesen ismertetem).

Oroszország 2024-ben elnökválasztások lesznek. A háború témája visszatérő motívum Putyin választási programjában, és az agresszió kérdése „diadalmas” stratégiájának alapja. A globális konfliktusok forró pontjai világszerte segítenek a propagandának elfedni Moszkva ukránok elleni bűneinek súlyosságát. Putyin a katonai kártyát játssza ki, és várhatóan 2024-ben a tét csak nőni fog. Következésképpen a konfliktusok és eszkalációs kérdések propagandisztikus manipulációi fokozódni fognak.

Megfigyelhető tehát az a körforgás, ami meghatározhatja a világunk idei évét: a dezinformációból, propagandából lesz a konfliktus, a konfliktusból pedig újabb propaganda születik, mivel visszaforgatják. A kígyó a farkába harap, a Nagy Kerék forog és a világot elnyeli a Káosz hatalmas örvénye.

Mármint, ha nem jön meg az eszünk, méghozzá sürgősen.

Szele Tamás