Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: A szkíták összeesküvése

2024. január 24. - Szele Tamás

Mikor ma reggel ránéztem a hírekre, nem tudtam, egyáltalán felébredtem-e, vagy ez még mindig rémálom? Azt olvasom ugyanis a szalagcímben a 24.hu-n, miszerint: „Fegyveres szkíta hatalomátvételre készültek Magyarországon, 150 rendőr csapott le rájuk”. Tessék? Feltámadtak a pusztai népek, és már a kertek alatt abrakoltatnak? Nem, de a valóság is eléggé tragikomikus.

szkitak_januar_24_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Lássuk a rendőrségi közleményt, csak tiszta forrásból szabad dolgozni.

A nyolc gyanúsított az ország irányításának átvételére készült, és kilátásba helyezte a magyar rendőrök és katonák lefegyverzését is, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) vetett véget a szervezkedésnek.

Az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését. Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Az ügyben a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására tegnap hajnalban került sor.

Azonban a művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérte fel. Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

A társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző – a magyar állam létezését tagadó – dokumentumok és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is. A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében.

A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.”

Nofene. Nem irigylem a nyomozó hatóságot, Dantével szólva nagy, sötétlő erdőbe jutottak, nehéz lesz megtalálni benne az igaz utat. Az, hogy ez erősen terrorista jellegű, ultranacionalista és államellenes szervezkedés volt, világos. Az a nem világos, hogy ezek most melyik szkíták?

Az ember hajlamos az elhamarkodott ítéletre: arra még a legtöbben emlékeznek, hogy tavaly november végén dr. Pócs Alfréd vezényletével néhányan el akarták fogadtatni az Országgyűléssel a szkíta nemzetiséget, mely őshonos volna Magyarországon. Azzal nincs is semmi baj, hogy őshonosak lennének, előbb voltak itt, mint mi, azzal van baj, hogy ma már nincsenek, nem is lett belőlük nemzetiség. A kérelmet visszadobták, annak idején írtam is én erről.

Hanem az távolról sem bizonyos, hogy most a dr. Pócs szkítáival van dolgunk. A magyar szélsőjobb legszélén hosszú évek óta mindenki szkítának nevezi magát, már a 2006-os zavargások idején is megjelent – igaz, csak halványan – a szkítaság, a MAG-magyarság meg a többi idetartozó bolondgomba. Az online nyomok 2013-ban már kétségtelenek: akkor jelent meg a „Szkíta-Hun-Magyar a MAG NÉPe!” című blog, utána meg szkítult mindenki, csak a helyzet lett egyre kuszább a UCC-mozgalom magyar verziójának megjelenésével. Azért veszem elő a UCC-t, mert a közleményben az szerepel, hogy ezek a szervezkedők iratokat állítottak ki egymásnak, ami jellegzetesen UCC-s, „államtagadó” szokás.

Szegény, terrorista szkíták, ha tudnák, hogy ők most nem a magyar nemzetet akarták megmenteni, hanem egy világméretű őrületbe csúsztak bele! De erről majd később. Egyelőre azt nézzük, kik ezek a mai szkíták? Miért tagadják a magyar állam létét?

Nos, többnyire nem a társadalom csúcsairól kerülnek elő az államtagadók, bár például Posta Imre komoly karriert dobott el magától az eszme kedvéért, pszichológus volt, míg neki magának is el nem ment az esze, ügyes manipulátor, máig nem gondolnám, hogy ő is hitt volna abban a sok sületlenségben, amit hirdetett. De kellett a maszlag a népnek, és ő a tömegbázist a MAG-mozgalomban vélte megtalálni, ami ugyan eredetileg csak alternatív, természetközeli életmódot hirdetett, de hamar megtelt nacionalistákkal. Posta most házi őrizetben várja a bíróság ítéletét, ugyanis ki akarta végeztetni a híveivel a honi politika összes hangadóját, kormánypárton, ellenzékben egyaránt, és a bíróság nem siet – az államtagadók meg tovább szervezkedtek Postáék bukása után is.

Lényegében véve elmondható, hogy egy irányíthatatlanul és összefoghatatlanul sokszínű mozgalomról, szellemi áramlatról van szó, ami pont ezen jellege miatt soha nem lesz sem egységes, sem erős – viszont kiváló termőtalaja ez a szellemi közeg az összes szélsőjobboldali radikalizmusnak, fanatizmusnak. Ezzel a pár sorral is csak a felszínét kapargatjuk, tessék nekem elhinni, itt szó szerint minden megtalálható, mint a száz forintos boltban, és annyit is ér, mint az ottani választék.

Ez is baj, de a nagyobb baj az, hogy ez a mozgalom már nem a rendszerváltás veszteseinek, hanem a NER veszteseinek a tábora. Ide szorul a falusi közmunkás, a devizahiteles, akit elbolondítanak a színes UCC-hazugsággal, ide talál az az összes párt által elhanyagolt tömeg, akik valóban veszítettek, és nem csak 1989-90-ben, de 2010-ben is. Nem mindannyian találnak ide, de azért sokan. Hozzájuk és Postához tartozott a dusnoki Bátornyilas esete épp úgy, mint a mostani „puccskísérlet”.

Akkor térjünk rá a dolog nemzetközi vonatkozásaira. Ez bizony nem magyar specifikum, mindenhol előfordul, a Föld minden országában létezik, bár az tény, hogy mindenhol a helyi nacionalizmusra alapul. Eredetileg az Egyesült Államokból származik, és Független Polgároknak (Sovereign Citizen) nevezték magukat a hívei, még jó ötven évvel ezelőtt. A mozgalom akkori neve Posse Comitatus volt, és leginkább a fehér felsőbbrendűséget hirdette. Aztán a Posse Comitatus elsorvadt, de maga után hagyta a Független Polgárok átláthatatlan káoszát. A Sovereign Citizen-ideológia alapja egy összeesküvés, amely azt állítja, hogy az amerikai kormány törvénytelenül uralkodik az amerikai nép felett. A Független Polgárok hajlamosak azt hinni, hogy a kormányt, amelyet eredetileg az alapító atyák egy szokásjogi rendszer alapján hoztak létre, titokban egy tengerjogon alapuló szövetségi „vállalati” kormány váltotta fel. Ez a váltás állítólag vagy az amerikai polgárháború (1861-65) idején történt, vagy akkor, amikor az USA 1933-ban elhagyta az aranystandard elvét.

Ugye, milyen szépen visszaköszön a konteós maszlag? Amikor a honi széljobber azt terjeszti, hogy „Magyarország nem állam, hanem csak egy, a New York-i tőzsdén bejegyzett vállalat”, tulajdonképpen ennek az ostobaságnak a helyi viszonyokra adaptált, magyarosított verzióját ismételgeti. Persze, aki ezt elhiszi, elhisz mindent, Qanont, pizza-öszeesküvést, azt, hogy az 5G megsüti az embereket, és azt is, hogy a Pfizer oltásában mikrochip van. Az odáig rendben, hogy a Független Polgárok mozgalma speciel Amerikában született, de világszerte már az orosz propaganda terjesztette el az összes többi konteóval együtt. Kicsit túl jól is sikerült a művelet, ugyanis az Oroszországi Föderációban is megjelent ez a mozgalom, ott a „Szovjetunió polgárai” a neve, és tagjai nem hajlandóak adót, lakbért, rezsit fizetni, ezért aztán állandóan lecsukják őket. Nálunk is ilyesmiről van szó, azzal megfejelve, hogy ha nincs állam, mert ez csak egy vállalat, akkor értelemszerűen törvények sincsenek, szabad a vásár, mindent lehet, de legfőképpen a banki tartozás törlesztését lehet abbahagyni, és ha jön a végrehajtó, akkor elég neki megmutatni a valamilyen UCC-s csoport által valódi pénzért kiállított igazolványt – díszpéldánya volt ezeknek nemrég még a Magyar Állam Tulajdonosai, ami a szkíták miatt kezd kimenni a divatból – aztán világgá is szalad.

Persze dehogy szalad, a szerencsétlen adós meg rájön, hogy őt nagyon átverték, de akkor már késő. Hetente érkezik hír arról is, hogy a rendőrség házilag fabrikált rendszámtáblákkal közlekedő autókat állít meg, rendszerint ilyenkor a sofőrnél található összes irat is házilag készült, illetve valamelyik ilyen szervezet gyártotta. Tömeges kezd ez már lenni, és bizony eléggé veszélyes.

Egyszóval: az eddig rendelkezésünkre álló információk alapján nem lehet eldönteni, melyik „szkíta” radikális csoport bukott most le, ugyanis rengeteg van belőlük, de most már legyen óvatos mindenki, mert nem ártatlan szórakozásról van szó. Az okirat-hamisítást is bünteti a törvény, a fegyveres, állam elleni összeesküvést meg főleg, és nem használ ellene az, ha keresztbe tesszük az ujjunkat és azt mondjuk: „Bi-bi-bííí, én nem játszom így, nem ér a nevem!”. Erre mostantól oda fognak figyelni az illetékesek és jól is teszik.

Vigyázni kell ezzel a kapanyéllel, lám, most is majdnem elsült.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása