Nagyon nehéz, bár szép feladat Libik Györgyről írni. Előrebocsátanám, hogy nehéz is, kommunikációs szempontból. De megoldjuk. Van ez így, akkor írunk szabad kézből, billeg a gép, nem is szereti a légörvényeket, de csak le lehet tenni törés nélkül a kifutóra. Bár, a hasonlattal élve, ez a repülőgép inkább egy Polikarpov vagy egy Ancsa kettes...

(Képünk illusztráció)

Minden azzal kezdődött, hogy tegnap reggel megjelent egy írás a 24.hu miszerint:

„Kevesen emlékeznek már a XX. század egyik legnagyobb magyar fenegyerekére”

Hát, történetesen fenegyereknek nem nevezném, inkább egy nagyon vagány rockernek. Tény, hogy mondjuk így, mintha merőlegesen állt volna a korabeli jobb-baloldali osztatú politikai világnézethez, tehát valójában nem igazán fért bele sem Horthy, sem Rákosi világnézetébe, már amennyiben az említett uraknak egyáltalán volt ilyen.

Kezdjük azzal, hogy Libik György 1919-ben született, mint egészen kis csecsemő, mely eset többnyire előfordul az emberrel, lévén, ha nem fordulna elő, az esetben nem is létezne. Jó neveltetést kapott, gépészmérnökként végzett, képzett ember volt, csak hát nem nagyon állhatta a nácikat, ellenben imádta a nőciket.

A 24.hu írása szerint:

“Messziről hallani lehetett, ha társaságba érkezett. Porosan, koszosan leszállva a motorról a nappaliba berontva lerántott egy asztalterítőt, megtörölte magát, az abroszt a háta mögé dobta.”

Azért ez valószínűleg nem egészen így történhetett, 1930–35 között járunk, akkoriban egész Európában nagyon kevés ember engedhette meg magának, hogy így viselkedjen – talán Oszip Mandelstam, Majakovszkij és Marinetti. Mindenesetre volt ennek az ellentettjére is példa, például pont ebben az időben esett meg, hogy Rejtő Jenő egy szál gumiköpenyben ült be a New Yorkba, ugyanis úgy elszegényedett, hogy a főbérlője lefoglalta az alsóneműjét is, Karinthy segítette ki, de nem lehetett hétköznapi látvány az eset.

Mindenesetre én ezt így, ebben a formában nem hiszem el, az tényleg egy másik világ volt.

Kommunista volt-e Libik György?

Ez egy alapos kérdés, melyet nem könnyű tisztázni. Nekem magamnak is volt olyan másodnagybátyám – Elekes Tamás – aki végigharcolta a spanyol polgárháborút a nemzetközi brigádok tagjaként, aztán Franciaországba menekült, ott tisztességes munkából élt, csak jöttek a németek, és megint futni kellett, az Egyesült Királyságban jelentkezett a légierőhöz, a szabad csehekhez osztották be, állítólag nem is volt rossz vadászpilóta, bár ennek még utána kéne nézni – aztán hazajött Nagyváradra, brit egyenruhában, és az alakuló Securitate be akarta szervezni. Csak hát látta, mi lenne a feladat, és úgy gondolta, hogy ezt ő nem szeretné, tehát kiment a váradi reptérre a rádiós tisztjével együtt, lefoglalt egy ócska kétfedelű szovjet gépet és valahol Horvátországban tették le, de hát normálisan, fedélzeti rádión a helyi reptérrel egyeztetve. Ennek sok előnye volt, ugyanis a két menekülő kémgyanús egyén tíz évnél is hosszabb ideig kapott diplomáciai megbízatást, mint török követ, mert hát követ törtek. Mondjuk az én családom tagjait is becsukták, máig meg tudom mutatni azt a pinceablakot, ahol dédapámat agyonverték, de még azt a bokrot is, ami alá a Schlauch-kertben eltemették.

Tito egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen esetre. Tehát: kommunista volt-e ez az én nagybátyám, vagy kommunista volt-e Libik György?

Attól függ, mit tekintünk kommunizmusnak. Én magam is olvastam Marxot, Engelset, Lenint (mondjuk Lenin a legfárasztóbb olvasmány, főleg oroszul), de hát olvastam Bakunyint és Kropotkint is, aztán valahogy mindig arra jutottm, hogy szép, szép, de hadd már ne szeressem ezeket a csillámpónikat. Ilyenformán nagyon kevés kommunista létezhetett a világon, és szerintem ők sem gondolták komolyan.

Mit köszönhetünk Libik Györgynek?

Több ezer ember életét. Ugyanis ez a vagány srác Raoul Wallenberg titkáraként működött, és igen, sok életet megmentett. Az nem tisztázható, hogy Wallenberg tragikus debreceni útján miért nem vett részt, de hát akkoriban elég nagy volt a felfordulás Budapesten, a hidak felrobbantva, az élelmezés nem volt megoldott, a vízvezeték sem mindenhol működött, könnyen el tudom képzelni, hogy Wallenberg egyszerűen azzal hagyta ott, hogy „vigyázz a házra, én elugrok Zsukovval megbeszélni pár apróságot”.

Ha már hidak: neki köszönhetjük az ideiglenes Kossuth-hidat és a Szabadság-híd újjáépítését, hiszen mégis csak építészmérnök volt.

1956

Ez a vonal nem teljesen tisztázható. Körülbelül 1953-tól – jobban mondva 1948-tól, Karig Sára kiszabadítása érdekében tett erőfeszítései miatt – nyilván célkeresztben volt. Igen, részt vett a Nagy Imre-kormány munkájában, első osztályú külügyi államtitkárként, de elég bölcsen nem követte őket a jugoszláv követségre, hanem Lengyelországon keresztül eljutott Svédországba, ahol is teljesen természetesen a Wallenberg cég segítségével gép észmérnöki irodát nyitott, Ami a 24.hu utalásait illeti a nőügyekre és a magyar szolgálatokra... bocsánat, én ezt nem hiszem el. Ennek az embernek havonta több bevétele volt, mint az 1960-as évek második felében az összes magyar szolgálat éves költségvetése, hagyjuk a romantikus legendákat, nem James Bondról van szó, hanem jó esetben James Deanről.

Mit adott nekünk Libik György?

Első sorban azt, hogy ő – és apósa, Szent-Györgyi Albert, valamint Ortutay Gyula és Germanus Gyula, bár Germanus szerepén lehetne gondolkodni, ugyanis ő egészen furán intézte a dolgokat, de hát ez számonkérhetetlen, ráadásul nem is volt ügyetlen – a vészkorszakban létrehoztak egy olyan politikai platformot, ami végül is az embermentésben volt a legsikeresebb, de valahogy és igazából nem volt sem jobb- sem baloldali, sőt, nacionalista sem.

Egyszerűen emberségesnek mondanám.

Tehát, tegyük fel most a kérdést: lehetünk büszkék Libik Görgyre?

Lehetünk, sőt, kötelességünk. Ember volt ő is, esendő, mint mindannyiunk, de élete művét tekintve: szobrot érdemelne.

De akkor már egy BMW-motorral.

És ha már Wass Albertnek van éneklő szobra – Egerben – akkor ennél a szobornál szóljon a Born to be Wild.

Szele Tamás