Az Oroszországi Föderáció két legnagyobb kincse az olaj és a földgáz, ezek – és a gabona – kereskedelme tartja egyáltalán életben az egyre gyengülő gazdaságot. A gabonával idén bajok lesznek a fagyos májusi időjárás miatt, kétséges, hogy jut-e belőle eladásra is, de mi a helyzet az olajjal? Nos, azt a világpiaci tényezők határozzák meg, tehát nem is olyan egyszerű – mindenesetre úgy néz ki, abból se lesz bombaüzlet.

(Képünk illusztráció)

A The Insider utánajárt, hogyan alakulnak az olajárak és főleg: miért. Lássuk, mire jutottak.

Az OPEC friss jelentése szerint 2024 márciusától ismét Oroszország lesz Kína és India legnagyobb olajszállítója. Moszkva és az OPEC-országok, különösen Szaúd-Arábia kapcsolata egyre inkább úgy néz ki, mintha az amerikai olajjal szembeni együttműködés helyett inkább egymás közötti harc lenne a vevőkért. Az USA és Rijád által előkészített biztonsági megállapodás átformálhatja a királyság Moszkvával fennálló megállapodási rendszerét. Ez az olajárak összeomlásával fenyeget.

Az OPEC+, az olajszállító országok azon csoportja, amely az OPEC mellett Oroszországot is magában foglalja, válaszul jött létre a globális árak 2014-es hordónkénti 114 dollárról 2016-ra 27 dollárra történő csökkenésére. Akkoriban az amerikai palaolajmezők növekvő kitermelése és a kínai gazdaság lassulása miatt olcsóbb lett az olaj. Ezért a kartell és a hozzá csatlakozott államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy több évre csökkentik a kitermelést. Az erőfeszítések meghozták az eredményt – az ármozgást aztán sikerült megfordítani.

Így az OPEC+ tagjai megmutatták, hogy készen állnak a kellemetlen, de hatékony intézkedésekre, hogy az árakat a kritikus szint felett tartsák. Oroszország esetében ez 27-28 dollár volt hordónként – becsülte Pavel Szorokin, az energiaügyi minisztérium akkori elemzője, jelenleg energiaügyi miniszterhelyettes. Alacsonyabb árak mellett a termelés csökkenni kezd. Az OPEC számára az exportáló országok szerint az exportőri ár magasabb kellett legyen – 45-55 dollár hordónként.

Az OPEC+ országok nem tudták teljesen kontrollálni az olajárakat. Az OPEC+ által biztosított stabilizáció azonban egyértelművé tette, hogy a jegyzések nem fognak egy bizonyos szint alá esni. „Sok drágább olajat termelő ország elkezdett beruházni. 2017-től kezdődően a palaprojektekbe történő beruházások beáramlását láttuk – Kanadában, Brazíliában és a Mexikói-öbölben volt aktivitás” – kommentálta Szorokin a piaci reakciót.

Pandemia: az első árháborút Oroszország vesztette el

Az OPEC+ résztvevői közötti komoly problémák és nézeteltérések néhány évvel a létrehozása után kezdődtek – 2020-ban, a COVID–19 világjárvány idején. Ekkor a világ ellátási láncai leálltak, és az üzemanyag iránti kereslet meredeken csökkent. Az események gyorsan kibontakoztak mind a szekrényekben, mind a tőzsdén. Bécsben, az OPEC március 6-i csúcstalálkozóján a résztvevők megállapodtak abban, hogy az év második negyedévében napi 1,5 millió hordóval csökkentik az olajkitermelést. Oroszország az enyhébb korlátozások mellett volt, és elutasította az OPEC kérését, gyakorlatilag felbontva a fennálló partnerséget.

Néhány nappal később Szaúd-Arábia bejelentette, hogy jelentősen csökkenti a hivatalos árakat az európai és ázsiai vásárlói számára, ezzel is jelezve, hogy teljes mértékben felkészült arra, hogy agresszívan harcoljon Oroszországgal a piacokért. A bejelentés árzuhanást váltott ki: az irányadó Brent nyersolajfajta egy nap alatt 30 százalékkal esett, ami az Öböl-háború óta a legnagyobb esés volt. Március 10-én pedig a királyság bejelentette, hogy meredeken, napi több mint 2,5 millió hordóval növeli a kitermelést.

Ennek eredményeként 2020. március végére az árak elérték az elmúlt 20 év minimumát, április 1-jén pedig az orosz Urals ára megközelítette a hordónkénti 10 dollárt, ami nagyjából megegyezik a könnyű és a hagyományos orosz mezők olajkitermelési költségeivel.

A helyzet arra késztette Moszkvát, hogy kompromisszumot keressen. És áprilisban az OPEC+ országok ismét megállapodást írtak alá a termelés csökkentéséről, de ezúttal közel napi 10 millió hordóval.

Hideg béke és haszon mindenkinek

Az OPEC+ 2020-as megállapodása, bár többször módosították a korlátozások gyengítése irányába, még mindig létezik. Eszerint Oroszországnak 2024 második negyedévére napi 471 ezer hordóval 9 millió hordó alá kell csökkentenie olajtermelését. Ez megegyezne a Szaúd-Arábia által már tartott szinttel.

„Megállapodtunk kollégáinkkal, hogy ezeket az önkéntes csökkentéseket szükség esetén (...) a kínálat növelése irányába lehet módosítani. Ez egy folyamatban lévő eljárás” – mondta Alekszandr Novak megbízott orosz miniszterelnök-helyettes. Ezek a megállapodások politikailag fontosak Oroszország számára – az OPEC+ támogatásával további védelmet kap az orosz olajra és olajtermékekre vonatkozó kemény szankciókkal szemben. Ha más termelő országok úgy döntenének, hogy nem korlátozzák termelésüket, az USA nem tartana az orosz energiahordozóknak a világpiacról való kiszorításától az ársokk és az infláció miatt, és drasztikusabb intézkedéseket hozna.

Szaúd-Arábia az az állam, amely együttműködik Oroszországgal a mennyiségek kiegyensúlyozása és az olajáraknak az általa kívánt szinten tartása érdekében. Ez a politika más közel-keleti olajtermelőknek, köztük Iránnak is előnyös.

Az IMF szerint Rijádnak 96 dolláros hordónkénti átlagárra van szüksége a költségvetés egyensúlyához, 9,3 millió hordónkénti kitermelés mellett. Az orosz kormány az indikatív minőségű Brent hordónkénti árát 85 dollárban, az orosz olajét pedig 71,3 dollárban határozta meg.

Külső és belső verseny

Az elmúlt évek tartósan magas olajárai miatt több ország is elkezdte erőteljesen növelni a kitermelést egyes új mezőkön. Ezek közé tartozik Guyana, Brazília, az Egyesült Államok, Kanada, valamint Irán és Venezuela. Az első négy ország termelésnövekedése az amerikai energiaügyi minisztérium szerint 2024-ben 0,4 millió bpd-vel, 2025-ben pedig 2 millió bpd-vel növeli a globális olajkínálatot. (Bpd – barrel per day, a naponta megtermelt olaj szabványos hordóban mért mennyisége) Itt az OPEC+ megpróbált előbbre lépni – 2024. január 1-jétől Brazília csatlakozott a kibővített kartellhez, bár kvóta meghatározása nélkül.

A szervezet második ellensége az energiaátállás, azaz a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos elhagyása a tisztább és megújuló energiaforrások javára. Ha néhány évvel ezelőtt a világközösség komolyan tárgyalt arról, hogy a fejlett országokban 2050-2060-ra szén-dioxid-semlegességet kell elérni, és csökkenteni kell vagy egyenesen le is kell állítani az olajmezők fejlesztésére irányuló beruházásokat, akkor ma, a nyersanyagok magas világpiaci árai mellett, az átállás időzítése fokozatosan kitolódik. Ráadásul az olaj- és gázipari projektekbe történő beruházások növekedése csak megnyugtatja a termelő országokat. Az orosz energiaügyi minisztérium úgy véli, hogy az olaj iránti kereslet csak növekedni fog, és „minden előrejelzés és a józan ész szerint” a csúcspont nem a következő 10-15 évben fog bekövetkezni.

Úgy tűnik, hogy a magas árak és a stabil kereslet ilyen kedvező környezetében a szállítók nyugodtan élhetnének, de mivel Oroszország számára a legfontosabb piac – Európa – bezárult, az exportőröknek az ázsiai piacon kell harcolniuk a részesedésért. Kína, Japán, Korea, az ASEAN országok és India a szaúdiak olajának fő vásárlói, akiknek együttes részesedése a világpiac mintegy 17 százalékát teszi ki. Oroszország pedig aktívan belépett erre a területre. 2018 óta először 2023-ban lett Kína legnagyobb olajszállítója, érezhetően megelőzve Szaúd-Arábiát. Oroszország 107,2 millió tonna olajat szállított, szemben az OPEC-vezető állam 86 millió tonnájával. Hasonló a helyzet Indiában is: a Vortexa szerint 2023-ban Oroszország az olajimport 35 százalékát, Irak 20 százalékát, Szaúd-Arábia pedig kevesebb mint 15 százalékát adta.

Az orosz nyersolaj kereskedelmére és szállítására vonatkozó amerikai korlátozások szigorítása és a másodlagos szankciók veszélye azonban számos ázsiai finomítót arra késztetett, hogy átgondolja az orosz áruval kapcsolatos hozzáállását. Az indiai finomítók szelektívebbé váltak beszerzéseikben, és az import lehetséges csökkentéséről kezdtek beszélni. Számos kínai bank megszigorította az orosz jogi személyeket érintő kifizetések ellenőrzését, tartva az esetleges szankcióktól. Ez lehetőséget adott Szaúd-Arábiának arra, hogy visszaszerezze a piac 1 százalékát, de az exportőr eddig úgy döntött, hogy ragaszkodik a mennyiség csökkentésére és az ár növelésére irányuló stratégiájához.

A konfliktus szélén

Mit tehet Szaúd-Arábia, ha ismét kiéleződik a verseny – például megismétlődik a 2020-as helyzet, amikor a világjárvány miatt hirtelen visszaesett az olaj iránti kereslet? Az IEA szerint az ország gyorsan több, mint 3 millió bpd-vel növelheti a kitermelést, ha akarja, és megpróbálhatja a maximális piaci részesedést megszerezni. Ugyanakkor az OPEC teljes tartalékkapacitása több mint 5 millió hordó/nap (a globális olajtermelés mintegy 5%-a). Oroszország nem rendelkezik ilyen kapacitással, és további 500-700 ezer hordó/nap mennyiségről beszélhetünk. Ha hirtelen további olaj jelenik meg a piacon, az árak esni fognak. Hogy milyen mértékben, azt túl nehéz megtippelni, mivel minden a konkrét piaci helyzettől függ.

Mindkét ország számára kedvezőtlen, hogy az árak területén harcoljon. Mindegyiküknek megvan a saját alsó árküszöbe, amely nem áll messze a költségvetésben szereplő olajáraktól. Szaúd-Arábia számára ez 2024-ben hordónként 96 dollár, Oroszország számára az ár kényelmesebb és reálisabb – 71,3 dollár/hordó (de Urals, ami megfelel a 91,3 dollár/hordó Brentnek) mellett a költségvetés egyensúlyban van, és az alapár, amelyből a Nemzeti Jóléti Alapot feltöltik, 60 dollár/hordó Urals (80 dollár/hordó Brent). Egy esetleges árháborúban azonban Szaúd-Arábiának sokkal nagyobb esélye van, mivel nagyobb eséllyel kaphat olcsó hitelt régi partnerétől, az Egyesült Államoktól. Az Ukrajnában hadat viselő Oroszországnak nincsenek ilyen mentőövei.

Hasznos-e az Oroszország és Szaúd-Arábia közötti éles verseny egy olyan időszakban, amikor a fejlett országok igyekeznek felgyorsítani az energetikai átállás ütemét, amikor világszerte időről időre újabb és újabb konfliktusok törnek ki, amelyek feszült helyzetben tartják a befektetőket? Nem valószínű. Ráadásul az árak stabilitása az Egyesült Államok érdeke is, ahol novemberben rendkívül kiélezett elnökválasztás lesz. Az elmúlt évben az amerikai vállalatok aktívan növelték a nyersanyagtermelést, hogy megpróbálják enyhíteni az OPEC+ csökkentések hatását. Ha azonban a verseny kiéleződik, akkor még akkor is árháború kezdődhet, ha az nem minden résztvevő számára kedvező.

Két stratégia

Ami az Oroszország és Szaúd-Arábia közötti versenyt illeti Ázsiában hosszú távon, Szaúd-Arábiának nagyobb a pénzügyi mozgástere - az állami alapja több mint 900 milliárd dollárt tesz ki. Rijád nemcsak olajbeszállítóként, hanem az energetikai átmenetet szolgáló fejlett technológiák társbefektetőjeként is megpróbál érvényesülni Ázsiában. Az ország így biztosítja, hogy még évekig el tudja adni nyersanyagait.

A királyság és az USA közötti történelmi jelentőségű megállapodás, amely közel áll a véglegesítéshez, biztonsági garanciákat adhat, hozzáférést biztosíthat korábban nem elérhető fejlett fegyverekhez, és az első lépés lehet az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok javításához. És hatással lenne az OPEC+-ra is, mivel erősítené az USA pozícióját a régióban, miközben gyengítené Iránt és Kínát.

Az állami tulajdonban lévő Aramco azt a célt tűzte ki, hogy 2035-re 4 millió bpd-nyi (a teljes olajtermelés mintegy 40 százaléka) finomítását petrolkémiai termékekké alakítja át, így beruházásai elsősorban finomítókba irányulnak. Az Aramco most tárgyalásokat folytat a kínai Hengli Petrochemicallal, Kína egyik vezető petrolkémiai gyártójának 10%-os részarányú megvásárlásáról. Emellett tavaly az Aramco 10%-ot szerzett a kínai Rongsheng Petrochemicalben, 20 évre szóló kőolajszállítási szerződésben állapodva meg, és két másik kínai vállalattal közös vállalkozási szerződést írt alá egy 300 000 bpd kapacitású finomító és petrolkémiai komplexum építésére.

A szaúdi állami vállalatok politikája Indiában, a régió második legnagyobb gazdaságában hasonló, de kevésbé kiterjedt. A legutóbbi nagy lépés az volt, hogy az ADNOC és az Aramco 2018-ban csatlakozott egy konzorciumhoz, amely egy óriási, 1,2 millió bpd kapacitású finomítókomplexum építését tervezi Indiában.

Oroszországnak, különösen a háború és a szankciók miatt, sokkal kevesebb lehetősége van új piacokon való befektetésre. Az egyetlen ilyen irányú hír Vlagyimir Putyin bejelentése volt, miszerint a Rosznyeft „finomító építését” tervezi Indiában, de az építkezésben érintettek közül még senki sem árulta el a projekt részleteit. A Rosznyeft 2017 óta valamivel több mint 49 százalékos részesedéssel bír az indiai Nayara Energy Limited vállalat eszközeiben, amelyhez tartozik egy finomító Vadinar városában.

Az Oroszország és az OPEC+ közötti partnerség jelenleg ad hoc jellegű, és véget érhet, ha a felek már nem látják előnyösnek a termelés fenntartását és az olajárak stabilizálását. Amint a kemény verseny vonzóbb forgatókönyvnek bizonyul – például ha a globális kereslet csökken (világjárvány, válság stb. miatt) –, Oroszország és az OPEC versengeni fog a piaci részesedésért.

Ennyire befolyásos az OPEC+?

A kollektív olajtermelés-csökkentés hatása az árakra nem biztos, hogy olyan jelentős, mint ahogy azt általában gondolják. A világjárvány idején például az OPEC+ hatása „nagyon korlátozott volt” – írták az Európai Központi Bank elemzői. Számításaik szerint az OPEC+ csökkentései nélkül az olajárak átlagosan 6 százalékkal, azaz hordónként 4 dollárral lettek volna alacsonyabbak. A koalíció ambiciózus céljának eléréséhez sokkal komolyabb olajkitermelés-csökkentésre és sokkal erősebb kohézióra lett volna szükség – állapították meg a szerzők.

Az olajárak éles ingadozását csak a piaci meglepetések okozzák – jegyzik meg az IMF kutatói. Ráadásul függetlenül attól, hogy milyenek. A meglepetés hatása az, ami jelentős korrekciót okoz. Általánosságban azonban az OPEC létezése és a termelés szabályozására vonatkozó intézkedései stabilizáló hatással vannak az árakra, csökkentik az áringadozást – állapították meg az amerikai jegybank szakértői.

Kutya-macska barátság tehát az, ami az Oroszországi Föderáció és Szaúd-Arábia között fennáll – és tekintve Oroszország igen alacsony finomító-kapacitását, melyet az ukrán drónok folyamatosan rombolnak (jelenleg is ég Rosztov mellett egy finomító, Belgorod mellett pedig egy másik is) tekintve azt, hogy idén a fagyok miatt sokkal több üzemanyagra lesz szüksége az orosz mezőgazdaságnak, tovább tekintve, hogy a háború valósággal zabálja az üzemanyagot, elmondható, hogy az orosz nyersolaj-kereskedelem volumene valószínűleg csökkenni fog.

Ami persze nem baj. Ideje felfogni: Oroszország nem rendelkezik végtelen mennyiségű fosszilis energiahordozóval. És ha rendelkezne is, a nyersolajat nem lenne képes akármilyen mennyiségben finomítani.

Szele Tamás