Ritka dolog az, hogy én örvendezzek bárminek, amit ifjabb Lomnici Zoltán mond, de ma mégis így alakult a dolog. Nyugalom, nem ment az agyamra a hőség, nem is kaptam napszúrást, a helyzet ennél komolyabb – vagy nem ennyire komoly – ugyanis Lomnici mester hiába a Századvég igazgatója, úgy elnyilatkozta magát, mint egy tapasztalatlan kóristalányka az operettből.

(Képünk illusztráció)

Van az úgy, hogy tekintélyes, meglett korú emberek sem figyelnek oda arra, mit beszélnek. Megesik, most például nem nekem árthatott meg a kánikula, hanem őneki. De lássuk, mi történt. Ma a következő jelent meg a Magyar Nemzetben:

„– Emberölés előkészületének minősül, ha valaki halálos fenyegetést tesz szöveges üzenetben, vagy esetleg Facebook-bejegyzésben azt írja, hogy gyilkosságot tervez és ezt mások is megtudják a környezetében – hívta fel a figyelmet lapunknak adott interjúban a Századvég Intézet tudományos igazgatója. Ifjabb Lomnici Zoltán hozzátette: ezért akár ötévi szabadságvesztés is kiszabható.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Donald Trump elleni merénylet után egy közösségi oldalon lévő magyarországi baloldali csoportban indítottak szavazást arról, mikor fogják lelőni a magyar miniszterelnököt. A szavazásra és annak indítójára Kocsis Máté hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. A Századvég tudományos igazgatója az internetes gyalázkodás kapcsán rámutatott: a Kúria büntető jogegységi határozata rögzítette, a büntetőjogi elmarasztaláshoz nem szükséges, hogy az üzenetet küldő személyt azelőtt valaki más megbízza a tett elkövetésével.

– Elegendő az is, ha az érintett saját maga dönt úgy, hogy szándékát megosztja másokkal is – emelte ki, majd hozzátette: a határozat alapján az elkövető egyaránt felelős, ha biztatásra cselekedett vagy ha saját elhatározásból fenyegetőzött. Hangsúlyozta: felelősségre vonni általában azt lehet, aki az elkövetéskor a 14. életévét már betöltötte.

Az emberölésnél a büntethetőség korhatára 12 év, ugyanakkor meg kell vizsgálni, a potenciális elkövető felismerte-e, magatartása milyen következményeket vonhat maga után – magyarázta az igazgató. Ifj. Lomnici Zoltán úgy véli, ez a jogi megközelítés kiemelt jelentőséggel bír bűnmegelőzési szempontból, ugyanis halálos fenyegetéseknél is kiemelten fontos a bűncselekmények megelőzése.

Szerinte bár az internetes felületek, így a közösségi média és az online médiumok vonatkozásában a közvélemény sokszor megengedőbb, a nyilatkozatokat tevők pedig – a velük szemben megfogalmazott kritikákra reagálva – a szólás- és sajtószabadságra hivatkoznak, valójában e tekintetben ugyanaz vonatkozik rájuk, ami egy közterületen véleményt nyilvánító személyre.

Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi legfelső bíróságának bírája, Anthony Kennedy, a Packingham v. North Carolina ügyben az internetet modern köztérnek nevezte – emlékeztetett az alkotmányjogász. Ifj. Lomnici Zoltán felidézte, az elmúlt évek egyik kiemelkedő fejleménye e tekintetben az Alkotmánybíróság 2014 tavaszán született döntése, amely többek között leszögezi: a honlapokon található kommentekért vállalt felelősség független attól, hogy moderált vagy moderálatlan a kommentelés a honlapon, és a honlap működtetője mindkét esetben felelős a hozzászólás tartalmáért. „Az internet sem jogmentes terület” – fogalmazott akkor a döntésről szóló alkotmánybírósági közlemény, amellyel arra utalt a testület, hogy függetlenül a közlés módjától, azért bizonyos esetekben vállalni kell a felelősséget.”

No, ahogy ez kinéz, ezek a kormányoldali géniuszok megint azt hiszik, hogy fegyvert kovácsoltak a független sajtó ellen, markolnák is már, csakhogy még a végén az ő tenyerük sül oda. Meg is mondom, miért.

Mindenkire vonatkozik ez a törvény?

Igen, mindenkire, azért törvény.

Legyen bárki a sértett fél, legyen akárki az elkövető?

Igen: pont ezt jelenti a törvény előtti egyenlőség. Ahogy az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1789. augusztus 26) is kimondja:

„A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; és mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.”

Akkor jó. Akkor bontsunk pezsgőt. Ez esetben ugyanis sem nekem nincs félnivalóm, sem a független sajtó egyéb munkatársainak, ellenben akadnak sokan, főleg a politikai paletta szélsőjobboldalán, akiknek bőven van. Az, hogy az illető zárt Facebook-csoport (több, mint hatvanezer taggal... világos, hogy ennyi ember között akad spicli, aki kiviszi a belső voksolást) megrendezte ezt az ostoba szavazást, bizony, hiba volt, nagy hiba. Látszik, hogy nincs közöttük újságíró, ugyanis a sajtómunkások többsége tudja, hogy írásban senki halálát vagy betegségét soha nem kívánjuk. Ennek több oka van, melyek közül a legelső, hogy csúnya és primitív átkozódás az ilyesmi, sőt, valóban bűncselekmény, én ennél tovább is szoktam menni: ha egy politikussal valamiben nem értek egyet, ha úgy tudom, hogy becstelen dolgokat követett és követ el vagy ne adja az Ég, sikkaszt (ez, ugye, Magyarországon elképzelhetetlen), akkor mindig azt kívánom neki, hogy Isten éltesse kiváló egészségben az emberi kor legvégső határáig.

Ugyanis beteg vagy halott embert nem lehet sem bíróság elé állítani, sem elítélni, sem megbüntetni. Azt maximum kényszergyógykezeltetni lehet. Tehát, ha egy politikusról kiderülne, hogy elvett a közpénzből valamennyit és saját céljaira fordította (ilyen minálunk nincs, minálunk csak olyan van, hogy a politikus kevesli a közpénzt, hozzányúl és kicsit kipótolja a magánvagyonából, melyet arcának verejtékével keresett, de a hanyatló Nyugaton talán akadhat példa a sikkasztásra is), akkor még mindig hivatkozhat a bíróság előtt betegségre, kleptomániától bokaficamig bármire. Szóval: politikusoknak és egyéb gazembereknek soha nem a halálát, hanem mindig az egészségét és hosszú életét kívánjuk, teljen százhúsz éves korukig – a szegedi Csillagban.

No, de mondom: a független sajtó nincs valódi veszélyben ilyen szempontból, mi ezt tudjuk, aki mégsem, sürgősen válasszon magának más pályát. Igen, azt is tudjuk, hogy felelünk a kommentekért, épp emiatt moderáljuk őket éjjel-nappal, ahol lehet, még le is tiltjuk a hozzászólás lehetőségét. Azonban maguk a kommentelők ezt vagy nem tudják, vagy nem érdekli őket.

Én magam, ha csak tehetem, külpolitikáról írok, csak hát 2022 februárja óta már az is belpolitika. Sőt, már 2010 óta. Mikor elkezdtem komolyabban online sajtóval foglalkozni, nem volt nap, hogy ne kívánjon nekem valaki kötelet, golyót, vagy kisbicskát a belembe. Akkor vérmesebb idők jártak, mint most, én is kezdő voltam a közösségi oldalakon, nem tudtam, hogy mennyire komolyak ezek a kívánságok-ígéretek, az elsőknek még személyes találkozót is felajánlottam, hogy tisztázzuk a dolgot úriemberek módjára, oda is ballagtam vagy kétszer-háromszor, igaz, a boxert sem hagytam otthon, persze, a fenyegetők sosem jöttek el. Azóta pár dolog változott, például tanúskodtam egy perben – olyan 2012 felé lehetett – aminek a tárgya tömeggyilkosságra való felszólítás volt, aztán leállt a nyomozás vagy inkább leült, az illetőt pár év múlva végül is valódi gyilkosságért és különös módon pénzhamisításért ítélték el, de ez is vádpont volt a tárgyalásán, amiből az a tanulság, hogy aki ilyesmivel fenyegetőzik, tényleg hajlamos el is követni a bűncselekményt, olyan kutya, amelyik előbb ugat, de aztán harap is.

A nyilvános kommentekben azóta megritkultak az életveszélyes fenyegetések, viszont kéretlen üzenetben, Messengeren máig jön hetente egy-kettő. Mutatnék példát, de úgy tiltana le érte le a Facebook, hogy még megmagyarázni se lenne időm, miről van szó – higgyék el nekem szép szóra. Általában olyan kifejezések hangzanak el (leginkább jelző formájában), melyek rám, szexuális szokásaimra, származásomra és nőnemű családtagjaimra, kapcsolataimra vonatkoznak, szóval valahogy sem a klasszikus konzervatív, sem a klasszikus liberális világnézet légkörébe nem illenének. Jobb nyócker kocsmákból is kivágják ilyenek használatáért az embert. Rosszabbakból meg pláne.

Mikor két éve megindult Oroszország teljes körű inváziója Ukrajna ellen, volt egy dömpingje az ilyesminek, akkor aktiválhatták az összes oroszbarát-széljobber-vatnik trollt, aztán mikor látták, hogy sem egy hét, sem fél év alatt nem esik el Kijev, lassan abbahagyták a legények (és talán leányok is voltak közöttük), de akkor nem volt ritka a napi száz életveszélyes fenyegetés sem. Aztán visszaestünk a normális szintre, heti egy-kettő esik be. Ha én ezeket mind kigyűjteném és mindegyik esetben feljelentést tennék, magam sem tudom, ötszáz vagy inkább ezer évet kellene kiosszon a bíróság. Bár voltak tragikomikus jelenetek is, valamikor a 2010-es évek első felében egy ilyen bátor ember elkezdett fenyegetni azzal, hogy először a gyermekeimet irtja ki, aztán engem is, ha nem írok valamit úgy, ahogy ő mondja. Belementem a játékba:

• Csak a gyermekeimet ne!

• De bizony. Tudjuk, merre járnak iskolába. Na, akkor írjad...

• Dehogy írom, te baromarcú.

• Gondolj a gyermekeidre!

• Majd gondolok, ha lesznek. Nincsenek.

Rossz volt a környezettanulmány, hiába, megesik az ilyen. De száz szónak is egy a vége: ha online életveszélyes fenyegetések miatt akar büntetni ifjabb Lomnici, azoknak az elkövetőit ne a független sajtóban keresse: inkább nézzen körül a honi jobb- és szélsőjobboldalon, nem százával, inkább ezrével talál példát.

Ha a törvény előtt mindenki egyenlő, ők is egyenlőek (most Kövér László köteles dolgaira ki sem tértem, mert talán kötelessége neki időnként ilyeneket beszélni). Ha egyenlőek, büntethetőek is.

Szóval: lehet acsarkodni, lehet burkoltan fenyegetőzni, de a törvény, az bizony törvény. Mindenkire érvényes.

Már várom, hogy beindul a bírósági nagyüzem, jó Lomnici uram, és ezrével csukatják be a saját trolljaikat.

Szele Tamás