Több, mint érdekes elemzést közöl a CEPA Orbán Viktor aktuális politikai tevékenységéről – érdekeset, de a legkevésbé sem hízelgőt. Viszont az érvei nagyon is megfontolandóak, főleg azok számára, akik még mindig valamiféle békegalambnak hiszik a magyar kormányfőt. Ez a békegalamb olajág helyett gépágyút visz a csőrében és esetleg bombázni is képes.

(Képünk illusztráció)

De menjünk szép sorban. Először is: mi az a CEPA? Az Európai Politikaelemző Központ (CEPA) a politikai döntéshozóktól és katonai veteránoktól az újságírókig és aktivistákig összefogja az Európából és Észak-Amerikából érkező gondolkodó vezetőket és vállalkozó szellemű egyéneket, hogy megosszák egymással kritikus meglátásaikat, innovatív ötleteket hozzanak létre, és együttműködjenek a legfontosabb érdekelt felekkel napjaink legsürgetőbb kérdéseiben, hogy politikai hatást érjenek el, és biztosítsák a transzatlanti közösség virágzó és demokratikus jövőjét.

És kicsoda az elemzés szerzője? Doug Livermore a The Hoplite Group operatív alelnöke. Ez egy globális fenyegetéselemző vállalat, amely kormányzati és kereskedelmi ügyfeleknek nyújt testre szabott támogatást. Emellett katonai szolgálatát az Észak-Karolinai Hadsereg Nemzeti Gárdájában a Különleges Műveleti Osztag – Egyesített Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként látja el. Az Irregular Warfare Initiative (Irreguláris Hadviselési Kezdeményezés) kötelezettségvállalási igazgatói szerepe mellett a Special Forces Association (Különleges Erők Szövetsége) külső kommunikációért felelős nemzeti igazgatója, a Special Operations Association of America (Amerikai Különleges Műveleti Erők Szövetsége) nemzeti alelnöke, a Corioli Institute fejlesztési igazgatója, valamint a No One Left Behind (Senkit sem hagyunk hátra – ez egy veteránokat támogató szervezet) tanácsadó bizottságának elnöke.

Ha nekem ennyi címem volna, bele is bolondulnék, mert nem tudnám megjegyezni az összeset, azt meg főleg nem, melyik szervezetben épp mi vagyok. De azt láthatjuk, hogy szerzőnk nem akárki, van súlya a véleményének. Akkor most már nézzük, mit írt tegnap a mi kis minielnökünkről.

Azt, hogy az Európai Unió soros elnökeként Orbán Viktor Oroszország és Kína felé mutatott közeledése nemcsak a nagy globális hatalmakkal szembeni eltérő európai megközelítésekre világított rá, hanem a Nyugat ellenségei számára kihasználható törésvonalakra is.

A populista, internacionalizmus-ellenes politika felemelkedése Franciaországban, Németországban és az Egyesült Államokban tovább súlyosbította a transzatlanti partnerség sebezhetőségét.

Orbán Viktor találkozói Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Hszi Csin-ping kínai vezetővel jelezték, hogy Magyarország hajlandó szorosabb kapcsolatokat kialakítani olyan hatalmakkal, amelyekre sok nyugati vezető gyanakvással, ha nem egyenesen ellenséges érzelmekkel tekint. Az Ukrajna sorsáról folytatott megbeszélések során tett lépései közvetlen kihívásnak tekinthetők a NATO és az EU által az orosz agresszióval és Kína határozott globális törekvéseivel szemben fenntartani kívánt kollektív álláspont ellen.

Ezt július 16-án hangsúlyozta, amikor kiderült, hogy levélben fordult más uniós vezetőkhöz, amelyben kijelentette, hogy Donald Trump azonnali tárgyalásokat szeretne Oroszország és Ukrajna között, ha novemberben győz. Orbán Viktor azzal vádolta az EU-t, hogy „az USA háborúpárti politikáját” utánozza, és azt hangoztatta, hogy ennek véget kell vetni.

Motivációi sokrétűek. Gazdaságilag Magyarország profitált az Oroszországgal és Kínával kötött befektetésekből és energetikai megállapodásokból. Politikailag az általa képviselt illiberális demokrácia ideológiai szempontból Moszkva és Peking tekintélyelvű tendenciáival találja meg a közös hangot. Stratégiai szempontból Magyarország NATO-ban és az EU-ban elfoglalt helye lehetővé teszi a magyar vezető számára, hogy az Oroszországgal és Kínával fenntartott kapcsolatait belföldi és nemzetközi tekintélyének növelésére használja fel.

A NATO stratégiai célkitűzései és a Magyarországhoz hasonló államok fellépése közötti feszültség jelentős kihívást jelent. Míg a NATO a kollektív védelemre és az elrettentésre összpontosít, különösen az orosz terjeszkedéssel és a kínai befolyással szemben, addig az EU megközelítése széttagoltabb, a tagok saját diplomáciai és gazdasági érdekeiket követik, néha az egységes álláspont rovására.

Ez a széthúzás lehetőséget teremt az ellenfelek számára. Oroszország például régóta törekszik arra, hogy a belső megosztottságot kihasználva gyengítse a NATO-t. Orbán Viktor Putyinnal való együttműködése biztosítja Oroszország számára azt, hogy megvethesse a lábát az EU-ban és a NATO-ban, potenciálisan aláásva a szövetség kohézióját és döntéshozatali folyamatait. Másrészt Kína arra használhatja gazdasági befolyását, hogy éket verjen az EU-tagállamok közé, és olyan kétoldalú megállapodásokat támogasson, amelyek megkerülik az uniós szabályozásokat és normákat.

A NATO kulcsfontosságú országaiban az internacionalizmus-ellenes politika erősödése további összetett tényezőt jelent. Franciaországban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Összefogás jelentős támogatottságot szerzett azzal, hogy nacionalista, EU-ellenes álláspontot képvisel. Le Pen retorikája sok tekintetben hasonlít Orbánéra, hangsúlyozza a szuverenitást és a „Brüsszel túlkapásaival” szembeni ellenállást.

Ez a nacionalista szellemiség azt a veszélyt hordozza magában, hogy gyengíti az EU kollektív döntéshozatali képességét, és csökkenti az egységes fellépés lehetőségét a globális kérdésekben. Csak éppen a július 7-i országos választások második fordulója után nem Le Pen pártja került a francia kormány élére, ami váratlan eredmény volt az első fordulóban elért erős szereplés után.

Németországban az Alternatíva Németországért (AfD) párt hasonlóan kihasználta a nacionalista és bevándorlóellenes érzelmeket. Az AfD szkepticizmusa a NATO-val és az EU külpolitikájával szemben csökkentette Németország hagyományos stabilizáló szerepét Európában.

E pártok felemelkedése tükrözi az Európa-szerte tapasztalható szélesebb körű elégedetlenséget, amelyet az olyan ellenfelek, mint Oroszország és Kína felhasználhatnak a viszályok szítására. Donald Trump korábbi elnök NATO-val kapcsolatos kritikái még az Egyesült Államokban is bizonytalanságot keltenek Washington külpolitikájának jövőbeli irányvonalát illetően, ami felbátoríthatja az ellenfeleket, hogy próbára tegyék a nyugati szövetség eltökéltségét.

Az így keletkező feszültségeknek stratégiai következményei vannak. Először is megnehezíti a NATO azon képességét, hogy gyorsan és határozottan reagáljon a fenyegetésekre. A NATO műveleteihez elengedhetetlen a konszenzus, de a belső megosztottság késleltetheti vagy gyengítheti a szövetség agresszióra adott válaszát.

Másodszor, az egységes uniós külpolitika hiánya aláássa Európa azon képességét, hogy koherens globális szereplőként lépjen fel. A különálló programokat követő egyes tagállamok gyengítik az EU kollektív tárgyalási erejét, ami megkönnyíti az ellenfelek számára a kétoldalú kapcsolatok kihasználását.

Harmadszor, az internacionalizmus-ellenes politika térnyerése a kulcsfontosságú NATO-országokban aláássa azt az ideológiai kohéziót, amely a transzatlanti szövetséget az alapítása óta eltelt 75 év alatt megerősítette. A demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság közös értékei alapvető fontosságúak a NATO identitása szempontjából.

E kihívások leküzdése érdekében a NATO és az EU számára elengedhetetlen, hogy megerősítsék a kollektív védelem és az egységes külpolitika iránti elkötelezettségüket, biztosítva, hogy a belső nézeteltérések ne ássák alá stratégiai célkitűzéseiket az egyre inkább versengő világban. Ez akár azt is jelentheti, hogy keményebben kell fellépni a tévelygő tagokkal szemben, akik magatartásukkal veszélyeztetik a Nyugat nagy, szerződéseken alapuló szervezeteit.

Eddig az elemzés és csak annyit mondhatunk: ez bizony igaz. Orbán álságos műpacifizmusa nem békevágyból fakad, még csak nem is a magyar érdekek képviseletéből – miért lenne nekünk érdekünk, hogy a világ lakhatóbb és fejlettebb része megvetéssel tekintsen ránk? Nem: ez külpolitikai pávatánc, bonyolult figurákkal, de végső soron nem az a célja, hogy Európának vagy a NATO-nak (tehát szövetségeseinknek) bármiben is használjon, hanem ellenkezőleg, igyekszik minél többet ártani. Ennek rövidesen meglesz a böjtje, csak az a baj, hogy nem Orbán fogja megkoplalni, hanem mi, mármint Magyarország polgárai. Azok is, akik nem választották meg. Ez igazságtalan, de sajnos más megoldás nemzetközi szinten nincs.

Ide jutottunk. Egy csodás képzavarral összefoglalva: már mindenki látja, miszerint Orbán olyan békegalamb, hogy az már trójai faló.

Hogy aztán ebből mi lesz? Semmi jóra ne számítsunk.

Szele Tamás