Ma megint a Carnegie intézet egyik tanulmányát veszem elő ismertetés céljából, ugyanis olyasmire hívja fel benne a figyelmet szerzője, Sarah Labowitz, amit sokan nem is gondolnának. Nevezetesen arra, hogy a klímakatasztrófa, az egyre gyakoribb természeti csapások gazdasági válságot is okozhatnak.
(Képünk illusztráció)
Sok szó esik a tanulmányban a jelenlegi és a jövőre nézvést javasolt amerikai támogatási rendszerekről – ez létkérdés, méghozzá szó szerint, és jó lenne, ha mi is felkészülnénk egy ilyen rendszer kiépítésére, mert Magyarországon ugyan szökőárra nem számíthatunk, de árvizekre, viharokra, tüzekre és talán földrengésekre igen. De lássuk, mit ír Sarah Labowitz
A XXI. század első felében a világ két elsődleges gazdasági sokkot élt át: a 2008-as másodlagos jelzáloghitel-válságot, amely az Egyesült Államokból indult és globális recessziót okozott, valamint a COVID–19 világjárványt, amely 2020-ban sújtotta a világgazdaságot. Van egy harmadik, fenyegető sokk is, amely már most kezd kibontakozni: az éghajlati katasztrófák által gerjesztett lakás- és biztosítási válság.
Ez akut veszélyt jelent az Egyesült Államokra. Az Egyesült Államokat egyébként is több katasztrófa éri, mint más országokat. A katasztrófákból való felépülésre szolgáló politikai ökoszisztémáját az elmúlt negyven év során azzal a feltevéssel alakították ki, hogy a katasztrófák ritkák, sőt egyszer az életben fordulnak elő. Ez a feltételezés azonban nem állja meg a helyét, mivel a katasztrófák költségvonzata és gyakorisága rohamosan nő. Csak 2023-ban az Egyesült Államokban rekordot jelentő 28 „milliárd dolláros” katasztrófa történt, amelyekben egyenként meghaladta az általuk okozott kár az 1 milliárd dollárt. A katasztrófák növekvő üteme és költsége riadalmat kelt, egyrészt azért, mert sok ember életében valószínűsíthetően jelentős változások következnek be, másrészt azért, mert a lakás- és biztosítási piacokon rendszerszintű csődök keletkezhetnek, amelyek szélesebb körű, globális gazdasági sokkokhoz vezethetnek. Már most is látni a stressz első jeleit, mivel a lakásbiztosítás sok ember számára szinte megfizethetetlenül drágává válik, már ha egyáltalán találnak olyan társaságot, amelynél biztosítást köthetnek.
Sheldon Whitehouse Rhode Island-i szenátor a part menti ingatlanárak összeomlásának veszélyeire figyelmeztetett, amely „ugyanolyan súlyosan sújthatja az amerikai gazdaságot, mint a 2008-as jelzáloghitel-összeomlás és az azt követő globális gazdasági válság: először biztosítási válság, másodszor jelzáloghitel-válság, harmadszor part menti ingatlanérték-válság”. Ahogy az Economist 2024 áprilisában, az előrejelzések szerint bekövetkező rekordméretű hurrikánszezon előestéjén írta, „az éghajlatváltozás, röviden szólva, a globális ingatlanpiac következő összeomlását idézheti elő”.
Tekintettel a világgazdaságban betöltött vezető szerepére és az Egyesült Államokban bekövetkező nagy költséggel járó katasztrófák puszta mennyiségére, vajon az ország felkészült-e a fenyegető válságra? Erre az egyik válasz abban rejlik, hogy a szövetségi kormány jelenleg mekkora összegű reaktív finanszírozást fordít a katasztrófák okozta csapások nem biztosított költségeinek fedezésére. Ez az egyéneknek, háztartásoknak és joghatóságoknak nyújtott utólagos finanszírozás, amelyet a jövőben az alkalmazkodás javítására lehet fordítani. A katasztrófa utáni helyreállításra nyújtott szövetségi támogatások – beleértve az alacsony és közepes jövedelmű háztartásokat és közösségeket célzó finanszírozást is – egyedülálló jellemzői az amerikai katasztrófaelhárítási rendszernek, de szinte lehetetlen szemléltetni e kiadások teljes mértékét bármely adott katasztrófaesemény vonatkozásában.
A Carnegie Alapítvány „Fenntarthatóság, éghajlat és geopolitika” programja megpróbál segíteni a kép tisztábbá tételében. A katasztrófakiadásokat tartalmazó Disaster Dollar Database-t 2015 óta építik, amely a magánszemélyeknek, valamint az állami és helyi önkormányzatoknak nyújtott szövetségi támogatásokra vonatkozó adatokat gyűjti össze. Ez az adatbázis nem öleli fel a szövetségi válaszintézkedések teljes skáláját az éghajlatváltozás okozta potenciális ingatlanérték-válságra, de láthatóvá teszi a reaktív szövetségi kiadások egy olyan kulcsfontosságú részét, amelyet korábban nagyon nehéz volt áttekinteni.
Az ilyen jellegű finanszírozás megértése azért fontos, mert egy „milliárd dolláros katasztrófa” költségei nem bonthatók szét: a válaszlépések a biztosítási kifizetések, a jótékonysági adományok, az üzleti és személyes veszteségek, valamint a kormányzati kiadások kombinációján keresztül történnek. Ez az adatbázis láthatóvá teszi a nem biztosított katasztrófakárok fedezésére nyújtott szövetségi támogatások legnagyobb tételeit.
Az adatbázis nem értékeli, hogy ezek a kiadások mennyire hatékonyak az emberek, az éghajlati stabilitás vagy a nemzeti ellenálló képesség szempontjából kívánatos eredmények elérésében. Az adatbázis előfeltevése az, hogy a szövetségi kiadások részei lesznek a kiszámíthatatlan éghajlat hatásainak enyhítésére irányuló nemzeti stratégiának, és hogy meg kell értenünk, miszerint egy olyan nagy ország kormányzata, mint az Egyesült Államok, jelenleg hol és mennyit költ a katasztrófák nem biztosított költségeinek fedezésére.
Az adatbázis a legnagyobb katasztrófákat tartalmazza: azokat, amelyek esetében a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) engedélyezi az „Egyének és háztartások” programját (IHP), hogy támogatást nyújtson a tűzvész, árvíz, tornádó, hurrikán vagy más katasztrófaesemények után talpra álló családoknak. Ez 170 eseményt tartalmaz, 2015-től 2024 májusáig. (Megjegyzendő, hogy az adatbázisban szereplő FEMA-adatok az információszabadságról szóló törvény (FOIA) szerinti megkereséseken alapulnak, amelyek közül a legutóbbi 2024. május végén érkezett. A legfrissebb viharokra vonatkozó adatokat az adatbázis jövőbeli verzióiban frissíteni fogják).
Az adatbázis első iterációjában az egyéneknek és közösségeknek nyújtott támogatásokban részt vevő két legnagyobb szövetségi ügynökség tevékenységét tartalmazza. Ezek: a FEMA és a Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium (HUD) Közösségi Fejlesztési Támogatási Programja (Community Development Block Grant-Disaster Recovery Program, CDBG-DR). Abból a 170 eseményből, amelyre a FEMA megnyitotta az Egyének és háztartások programját, 94 esetben a Kongresszus is előirányozta a HUD által kezelendő, államoknak, helyi önkormányzatoknak és törzseknek nyújtott támogatásokat.
Az amerikai rendszerben számos szövetségi minisztérium és ügynökség vesz részt a katasztrófa utáni helyreállításban, bár részvételük eseményenként változó. Ezek közé tartoznak a mezőgazdasági, a védelmi, a közlekedési, valamint az egészségügyi és humán szolgáltatások minisztériumai; a környezetvédelmi ügynökség; és a kisvállalkozói hivatal. Az adatbázis (még) nem tartalmazza ezeket az ügynökségeket, mivel nehézségekbe ütközik a kiadások eseményszintű nyomon követését lehetővé tevő adatok létrehozása.
Annak megértése, hogy a kormányzat jelenleg hogyan finanszírozza az éghajlati sokkokra adott válaszlépéseket, az első lépés, amely lehetővé teszi a további elemzést arról, hogy ez a ráfordítás működik-e az Egyesült Államok felkészítése érdekében a közelgő lakás- és biztosítási válságra, és ha nem, akkor olyan jobb irányelvek kidolgozása érdekében hat, amelyek elősegítik a század második felében szükséges ellenálló képesség kialakítását. Lehetséges volna például, hogy a kiadásokat úgy alakítsák át, hogy elsősorban az emberek biztonságának megőrzésére összpontosítsanak, ösztönözve a biztonságosabb helyeken történő fejlesztést, a szövetségi kiadások korszerűsített építési szabályzatokhoz és területrendezéshez kötését, vagy bejelentve, hogy a veszélyes helyeken lévő infrastruktúra folyamatos leépítésére fordítanak majd forrásokat. Tekintettel az Egyesült Államok súlyára a világgazdaságban, az amerikai ellenálló képesség potenciálisan globális jelentőségű. Az Egyesült Államok és más fejlett gazdaságok politikai döntéshozóinak pedig tanulniuk kell egymástól, hogy nemzeti ellenállóképesség-stratégiákat dolgozzanak ki.
A szövetségi katasztrófaelhárítási kiadások túlmutatnak a FEMA-n
Egy katasztrófa túlélőjének szemszögéből nézve a FEMA a válaszadás első számú eszköze. A katasztrófa sújtotta övezetekbe települ, és közvetlenül a lakástulajdonosok, földtulajdonosok és néha a bérlők számára nyitja meg a támogatási kérelmek lehetőségét. A program célja, hogy fedezze a nem biztosított károkat, és nem jövedelemalapú.
Az „Egyének és háztartások” program azonban csak mintegy 18 százalékát teszi ki a FEMA 2015 óta a nagy katasztrófákra fordított kiadásainak. A FEMA ugyanebben az időszakban jóval többet – 52 milliárd dollárt – költött a nagy katasztrófákra a Public Assistance Programon keresztül. A közsegélyezés a helyi önkormányzatoknak és a nonprofit szervezeteknek téríti meg a romeltakarítás, a tömeges elszállásolás és a vészhelyzeti reagálás költségeit.
Ezen túlmenően a HUD 2015 óta 50 milliárd dollárt adott át a CDBG-DR támogatási programján keresztül az állami, helyi és törzsi önkormányzatoknak. Ez a finanszírozás azért különösen fontos, mert az alacsony és közepes jövedelmű háztartásokat hivatott támogatni, akiknek esetleg nem rendelkeznek az újjáépítéshez vagy más módon történő helyreállításhoz szükséges forrásokkal, és azt csak a biztosítási és FEMA-kifizetésekből kell megoldják.
A CDBG-DR finanszírozás hatalmas támogatást jelent a közösségek számára, de a Kongresszus nem engedélyezte állandó jelleggel. Ezzel szemben a FEMA Katasztrófa Helyreállítási Alapja (DRF) törvényileg engedélyezett; úgy kell rá gondolni, mint egy vödörre, amelyet a Kongresszus bármikor feltölthet, amikor kifogy, ahogy jelenleg is (a DRF finanszírozása szintén kulcsfontosságú célkitűzés volt a kormányzat 2023-as leállásának elkerülésére irányuló stratégiában). Ahhoz, hogy a pénz a CDBG-DR-en keresztül eljusson a közösségekhez, a Kongresszusnak minden egyes katasztrófára külön keretet kell elkülönítenie, ami a Kongresszusi Kutatószolgálat szerint késedelmeket és adminisztratív terheket okoz a támogatottak számára. A HUD-nál nincs olyan vödör, amelyet a Kongresszus meg tudna tölteni, hogy elébe menjen egy különösen aktív katasztrófaszezonnak, vagy más módon felkészüljön több katasztrófára, mielőtt azok bekövetkeznének.
E létfontosságú helyreállítási program állandó jóváhagyásának hiányában a HUD finanszírozása láthatatlan lehet. A HUD és a FEMA nem tesz közzé olyan adatokat, amelyek lehetővé tennék az érdekelt felek számára, hogy nyomon kövessék az egyes eseményekre fordított kiadásokat az ügynökségek között.
A FEMA eseményazonosító számaihoz kapcsolódó HUD-finanszírozás megállapításának legmegbízhatóbb módja a Szövetségi Közlemények PDF-formátumú dokumentumainak elolvasása, ami időigényes és nehézkes folyamat.
A katasztrófadollár-adatbázis legalapvetőbb célja, hogy a katasztrófa utáni helyreállítás során a nem biztosított veszteségekre fordított szövetségi kiadásokat eseményszinten láthatóvá tegye. Az ügynökségek összesített kiadásaira vonatkozóan már most is rengeteg adat áll rendelkezésre.
A lakhatási, biztosítási és gazdasági válságok enyhítése azonban valószínűleg – legalábbis kezdetben – konkrét katasztrofális eseményekre adott válaszként fog megvalósulni. Ugyanakkor az egyének és közösségek számára rendelkezésre álló források a FEMA és a HUD szabályai szerint jelenleg az egyes események hatásaihoz vannak kötve. A kiadások szintjének megértése az egyes ügynökségeken túl, az események szintjén segíthet a politikai döntéshozóknak, a jótékonysági finanszírozóknak és a katasztrófák túlélőinek abban, hogy megalapozottabb döntéseket hozzanak a gyakori katasztrófahelyzetben. A szövetségi finanszírozás túl lassan halad a közelgő válság nagyságrendjéhez és üteméhez képest.
A FEMA és a HUD (és a katasztrófák helyreállítására fordított szövetségi kiadásokhoz hozzájáruló számos más ügynökség) révén a kongresszus jelentős forrásokat különíthet el, amelyeket az éghajlati katasztrófák legsúlyosabb hatásainak mérséklésére lehetne felhasználni, és akár a népességnek is segíthetnének abban, hogy tájékozottabb döntéseket hozzanak a lakóhelyükkel kapcsolatban. A HUD CDBG-DR állandó programjának hiányában azonban a legnagyobb finanszírozási források némelyike csak hónapokkal vagy évekkel a katasztrófaeseményt követően válik elérhetővé.
Bár a Kongresszus 2015 óta 50 milliárd dollárt különített el a CDBG-DR-re, többlépcsős folyamat szükséges ahhoz, hogy ez a finanszírozás a Kongresszustól a HUD-hoz, onnan az állami és helyi támogatottakhoz, majd a háztartásokhoz és a közösségi projektek finanszírozásához jusson.
A Carnegie adatállománya szerint átlagosan valamivel kevesebb, mint egy év, vagyis 342 nap telik el a katasztrófa bekövetkezésétől addig, amíg a HUD a Federal Registerben közzéteszi az adott katasztrófára vonatkozó szabályokra vonatkozó iránymutatásait. Ettől az időponttól kezdve még mindig hosszú a szabályalkotás, a közösségi konzultáció és a programtervezés folyamata, mielőtt a HUD és az állami vagy helyi kedvezményezett aláírja a támogatási megállapodást, amely lehetővé teszi a kifizetések megkezdését. Mivel a HUD nem tesz közzé adatokat a támogatásairól a FEMA eseményazonosító számai szerint, ebben a szakaszban nem lehetséges a támogatási megállapodás dátumát az adatbázisban feltüntetni.
Ennek ellenére a kutatóknak sikerült hozzáférnie néhány támogatási megállapodás adataihoz, amelyekből egy pillanatfelvételt kaphattak arról, hogy mennyi időbe telik, amíg a katasztrófa utáni hosszú távú helyreállítási finanszírozás a közösségekhez kerül. A 2017 és 2022 közötti hét katasztrófából álló mintában a támogatási megállapodás megtárgyalása átlagosan körülbelül egy évvel (354 nappal) hosszabbította meg a folyamatot a HUD által a szövetségi nyilvántartásban közzétett közlemény közzétételét követően. Ebben a mintában a teljes idő a katasztrófa kezdetétől a támogatás teljesítéséig átlagosan valamivel több mint két év (762 nap) volt.
A FEMA és a HUD katasztrófa utáni helyreállítási programjainak alapfeltétele, hogy a finanszírozás csak jóval az esemény bekövetkezte után áll rendelkezésre. E programok jelenlegi keretein belül nincs mód arra, hogy előre elköltsék a pénzt arra, hogy az embereket arra ösztönözzék, hogy az árvizektől védett, magasabban fekvő területekre vagy a tűzveszélyes zónákból elköltözzenek. Ráadásul a szabályok megkövetelik és ösztönzik a helyben történő újjáépítést. A rendszert ingatlanokra tervezték, nem emberekre.
A kongresszus tétlensége azt jelenti, hogy 2023 májusa óta egyetlen katasztrófa sújtotta joghatóság sem kapott CDBG-DR-finanszírozást. A Kongresszus utoljára 2023 májusában különített el pénzt a CDBG-DR számára, olyan viharok miatt, amelyek 2022 végén és 2023 januárjában történtek. Ettől kezdve 2024 májusának végéig 23 olyan katasztrófa volt, amelyre a FEMA rendelkezésre bocsátotta az „Egyéni és háztartások” programot. Ezek közül egyik sem kapott hosszú távú helyreállítási CDBG-DR finanszírozást a HUD-tól. A katasztrófák némelyike nagyszabású volt, és közel 100 000 ember folyamodott segítségért.
Az előrejelzések szerint 2024 nyarán történelmi hurrikánszezon várható. A súlyos előrejelzések tartalma júliusban vált nyilvánvalóvá, amikor a valaha volt legkorábbi 5-ös kategóriájú hurrikán elérte a szárazföldet. A Beryl hurrikán közvetlenül Houston felett csapott le, és 2 millió ember áramellátását szüntette meg, sokakét egy hétre vagy annál is hosszabb időre. A viharban legalább 64 ember halt meg, többek között Venezuelában, Grenadában és az Egyesült Államokban. Míg a FEMA 2023 óta működteti programjait ezen és más viharok esetére, addig nem lesz hosszú távú, az alacsony jövedelmű túlélők támogatására tervezett finanszírozás, amíg a Kongresszus nem különíti el a CDBG-DR előirányzatokat.
2023 augusztusának elején erdőtüzek söpörtek végig Mauin, amelyek legalább 102 ember halálát okozták, és elpusztították a környék ingatlanállományát. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának hivatalos kárbecslése 5,5 milliárd dollár volt. Erre és más 2023-as és 2024-es katasztrófákra a Kongresszus nem különített el hosszú távú helyreállítási forrásokat a HUD CDBG-DR programján keresztül. A FEMA által nyújtott átlagos támogatási összegek túl kicsik ahhoz, hogy ösztönözzék az ellenálló képességet.
2015 óta 170 katasztrófa esetén a FEMA IHP-programjából jóváhagyott kérelemre jutó átlagos támogatási összeg mediánja 4 995 dollár. Átlagosan a kérelmezőknek mindössze 39 százalékát ítélték IHP-re jogosultnak. Bár ezek a programok mentőövként szolgálhatnak, a juttatások közel sem elegendőek ahhoz, hogy a háztartásokat másképp vagy máshol történő újjáépítésre ösztönözzék, még a biztosítási kifizetések (feltéve, hogy a háztartások találnak kibocsátót) vagy a jótékonysági adományok figyelembevételével sem. És bizonyíték van arra, hogy a FEMA-támogatás a katasztrófa sújtotta megyékben a fekete és fehér háztartások közötti vagyoni különbséget akár 80 000 dollárral is növelheti.
A FEMA nem számol be megbízhatóan arról, hogy az emberek miért vonják vissza vagy utasítják el a támogatást, de a kérelmezőket gyakran a dokumentáció hiánya, valamint az „elégtelen kár” miatt utasítják el. A kárfelmérések közismerten szubjektívek, különösen az alacsony jövedelmű háztartások otthonában keletkezett károk alulértékelése miatt. A FEMA elutasítási aránya a katasztrófák túlélői és a Kongresszus részéről jelentős és nyilvános nyomásgyakorlás tárgyát képezte.
Szóval, összegezve: nem árt felkészülni arra, hogy minden háború nélkül is nagy bajok jöhetnek. A globális felmelegedés, a klímaváltozás egyre több természeti katasztrófát okoz, ezek miatt csődbe jut a biztosítási- és ingatlanpiac, megérkezik a gazdasági válság – és állandósulhat is, hiszen a kiváltó okai, a természeti csapások nem szűnnek meg. Az összeomló gazdaság nem lesz képes biztosítani az alapvető létfeltételeket sem, szóval nem kell atom- vagy másféle háború ahhoz, hogy kipusztuljon az emberi nemzetség. Épp elég lenne ehhez sok, súlyos katasztrófa egy időben.
Szele Tamás
